Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)

2011-11-29 / 275. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 29. Sport 21 Meg nem tudni, mennyi ideig lesz harckeptelen Súlyos Gera sérülése ÖSSZEÁLLÍTÁS Az angol élvonalbeli labda­rúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion tájékoz­tatása szerint Gera Zoltán sérü­lése súlyos, a magyar válogatott középpályás „egy jó darabig” újra harcképtelen lesz. „Még nem tudjuk, mennyi ideig nem számíthatunk Zol­tánra, de az már biztos, hogy egy jó darabig nem lesz velünk. Hatalmas veszteség ez szá­munkra mind az edzőpályán, mind a mérkőzéseket tekintve” - mondta Hodgson a WBA hi­vatalos honlapjának. Gera kezdő volt a Tottenham elleni szombati bajnokin, de a 21. percben le kellett cserélni, amikor kifordult a bal térde. A héten még további vizsgálatok várnak a labdarúgóra, hogy fel­tárják, pontosan mennyire sú­lyos az állapota, és mennyi ide­ig lesz harcképtelen. A magyar válogatott csapat- kapitányának nincs szerencséje a sérülésekkel az utóbbi hóna­pokban: májusban a bokája sé­rült meg a Fulhamnél, és így iga­zolt a West Bromhoz, amelynél sokáig nem léphetett pályára, mígnem az Arsenal ellen lehető­séget kapott november elején, miután teljesen felépült, és az­óta még két bajnokin játszott. Hodgson nagyon elégedett volt a Bolton ellen gólpasszt adó játékossal, és a rossz hír után is elismerően nyilatkozott róla: „Zoltán nagyon jól teljesít, ami­óta visszatért a csapatba.” (ns) Az első nem profi játékos a szavazáson A miniszterelnök lehet az Év focistája Bulgáriában MTl-JELENTÉS Szófia. Bojko Boriszov mi­niszterelnök is versenyben van az Év labdarúgója címért Bul­gáriában. Az amatőrligában szereplő Vitosa Bisztricát erősí­tő kormányfő az első nem profi játékos, áld részt vesz a szurko­lói szavazáson. Az 52 éves politikus jelenleg a második helyen áll a Man­chester Unitedben légióskodó Dimitar Berbatov mögött, megelőzve Sztilian Petrovot (Aston Villa) és Nyikolaj Mihaj- lovot (Twente). Ä voksolás va­sárnap zárul, azt követően sportújságírók döntenek a győztes személyéről. SPORT A TEVEBEN SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh) - 20.45: Barcelo- na-Rayo Vallecano spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés SPORT 2 (magyar) -13.45: Szalavat Juljajev Ufa-Metal- lurg Magnyitogorszk, jégko­rong KHL-mérkőzés (élő) SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar) - 20.45: Chelsea- Liverpool, angol labdarúgó Ligakupa-negyeddöntő (élő) EUROSPORT 2 - 20.30: Oostende-Asvel férfi kosár­labda Eurokupa-mérkőzés (élő) DIGI SPORT (magyar) - 20.45: Napoli-Juventus olasz bajnoki focimeccs (élő) DIGISPORT PLUSZ -10.35: Argentína-Olaszország férfi röplabda Világkupa-mérkő­zés (élő) NOVA SPORT - 19.40: Füchse Berlin-Löwen német bajnoki férfi kézilabda-mér­kőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 19.00: Lulea-Timra svéd bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) 21.25: Napoli-Juventus olasz bajnoki labdarúgó­mérkőzés (csúsztatott) ČT 4 -18.00: HC Pardubice- HC Verva Litvinov cseh baj­noki jégkorongmérkőzés (élő) Federer mámora. A US Open után hathetes szünetet tartott, azóta nem vesztett meccset. (TASR/AP-felvétel) Jubileumi 100. döntőjében 70. tornagyőzelmét szerezte a svájci klasszis Federer hatodszor 100,70,6. Ezek voltak Roger Federer nyerő számai a londoni Meste­rek Kupáján. A svájci te­niszklasszis hatodszor nyerte meg a tornát, pá­lyafutása századik dön­tőjében a hetvenedik győzelmet aratta. ÖSSZEÁLLÍTÁS Pedig nem úgy nézett ki, hogy ez Federer éve lesz. A ti­zenhatszoros Grand Slam- győztes a világranglista 4. he­lyére csúszott, a 2010-es Aust­ralian Open óta nem nyert GS- viadalt, s idén még az a csúfság is megesett vele, amire koráb­ban soha nem volt példa, hogy Grand Slam-tornán 2:0-ról vesztett el meccset. A US Ope- nen Djokovics, Wimbledonban Jo-Wilfned Tsonga látta el a baját. Federer most visszaadta a franciának a kölcsönt: a londo­ni döntőben három játszmában 6:3, 6:7, 6:3-ra győzött. Ezzel Federer lett az első olyan teni­szező, aki hatszor nyerte meg a Mesterek Kupáját, Ivan Lendl és Boris Becker is csak öt dia­dalig jutott. Federer remek formában zárta az évet: zsinórban 17 meccset nyert meg, ez pályafu­tása második leghosszabb ve­retlenségi sorozata. Győzött Párizsban, Baselben és végül Londonban is - ki hitte volna mindezt az amerikai nyílt te­niszbajnokság után? ,Amikor a US Openen két meccslabdáról kikaptam Djo- kovicstól, el kellett gondolkoz­nom magam felett. Mit csiná­lok rosszul? A teniszben na­gyon fontos a mentális felké­szültség, nagyon nehéz egész éven át mindig pozitívan gon­dolkodni. A hosszú szünet fő­leg arra kellett, hogy lelkileg felálljak a padlóról. Sikerült, megtaláltam magamban az erőt, és azóta nem vesztettem. Pontosan ezt várom ma­gamtól” - mondta a 30 éves Federer (Ilié Nastase 1975-ös sikere óta ő a legidősebb Mes­terek Kupája-győztes), aki a si­kertelen New York-i Grand Slam után hat hét szünetet tar­tott, hogy megtalálja régi ön­magát. Sikerrel járt. „Fenomenális, egyedülálló, legendás” - ünnepelte a svájci játékost a La Gazetta Deílo Sport. „Federer beírta magát a történelembe” - konstatálta az Idnes.cz. „Száz döntő, hetven diadal. Bajnokhoz méltó számok” - hirdette a Marca. Federer mindeközben sze­rénymaradt: „Jobban szeretem ezt a játékot, mint bárki más, ezért nem fogok hirtelen arra ébredni egy reggel, hogy ele­gem van belőle. Tudom, min­den egyes nap jelentős áldoza­tot követel, de az ilyen, nagy győzelmek utáni pillanatok megfizethetedenek. Éppen ezért már izgatottan várom a következő idényt.” (bt) Valószínűleg egy neves szlovák tréner veszi át a határ menti város férfi kosárlabdacsapatát Bálint edző Komáromból Lévára tart Kedd, november 29. Olasz labda­rúgó-baj­nokság: 15716. Na­poli-Juven­tus 2,5-2,83-2,83-1,33-1, 41-1,33. Spanyol futballbajnokság: 27628. FC Barcelona- Rayo Vallecano 1,07-8,07 -16,38-1,01-5,41-1,01. Angol labdarúgó Carling- kupa, negyeddöntő: 16142. Chelsea-FC Liver­pool 1,77-3,2-3,96-1,15- 1,77-1,22; 16319. Cardiff City- Blackburn Rovers 2,4-2,9-2,79-1,31-1,42-1, 29. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Komárom/Léva. Csütör­töktől várhatóan Peter Bálint, a komáromi férfi kosárlabda- csapat jelenlegi vezetőedzője irányítja a bajnok lévai együt­test, amelynél a múlt héten menesztették a korábbi siker­kovácsot, a cseh František Ront. A két csapat vasárnap este Léván találkozott, a mérkőzés drámai csatát hozott, s végül 70:69-es hazai sikerrel zárult. Végig a komáromiak vezettek, de a vendéglátók 1,2 másod­perccel a befejezés előtt Grant kosarával megszerezték a győ­zelmet. „Nem tagadom, tárgyaláso­kat folytatunk a lévaiakkal, akik szívesen látnák a kispa- dukon Peter Bálintot. Legké­sőbb a hét végéig eldől, hogy megy vagy marad a jelenlegi edzőnk. Az viszont biztos, hogy a holnapi, iglóiak elleni bajnoki találkozón még Bálint irányítja csapatot - mondta lapunknak Paulík József, a ne­gyedik helyen álló komáromi­ak klubigazgatója. - Ami az eddigi bajnoki szereplésünket illeti, nagyjából elégedettek vagyunk, ám akadnak hiá­nyosságok is. Például Léván az utolsó negyedben mind az öt büntetőt kihagytunk, ez is nagyban hozzájárul a balsze­rencsés vereséghez. De hát ilyen a kosárlabda, mi is nyer­tünk idén már két meccset is az utolsó másodpercben szer­zett kosárral.” Paulík József elárulta, valószínűleg egy neves szlovák tréner veszi át a csapatot, ezzel cáfolta azokat a híresztelése­ket, hogy František Ront akar­nák szerződtetni. ,Azért menesztettük František Ront, mert a cseh pontvadászatban, amelyben a legerősebb csapattal szerepe­lünk, zsinórban vesztettük el a mérkőzéseket. Rajta kívül a szlovén irányítót, Tadej Kos- tomajt is elküldtük. A vasár­napi bajnoki találkozón meg­bízott trénerként a cseh szak­ember korábbi segítője, Peter Jankovič ült a kispadon, de a napokban szeretnénk lezárni az edzőkérdést. Peter Bálint a kiszemeltünk, remélem, dűlőre jutunk a komáromi vezetőkkel” - szögezte le Ladi­slav Garaj, a lévaiak marke­tingmenedzsere. Érdekes, hogy lévaiak a cseh bajnokságban Astrum, míg a szlovák pontvadászatban Onyx néven szerepelnek. Az utóbbi­ban elsősorban a tartalékok és tehetséges iijúsági játékosok kapnak lehetőséget, ennek tudható be, hogy jelenleg csak a hatodik helyen áll a címvédő együttes, (sz. z.) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás NB 1,17. forduló: Diósgyőri VTK-Ferencváros 2:3 (2:1). Miskolc, 11 000 néző. Góllövők: Seydi (17), Luque (39), ill. Somalia (24., 58), Pölöskey (52). Játékvezető: Solymosi. Sárga lap: Seydi, Vadász, Ab- douraman, ill. Jovanovic, Pölöskey, Abdi. Piros lap: Abdi (85., FTC). DVTK: Rados-Vadász, Gál, Budo- vinszky, Gohér-Abdouraman-Arze (86. Haigas), Lippai (73. Takács P), Luque (66. Bacsa)-Tisza, Seydi. FERENCVÁROS: Jova-Jovanovic (88. Csiz­madia), Balog Z„ Otten, Klein-Hakola (92. Rósa D), Józsi, Junior-Somalia, Pölöskey (90. Lisztes), Abdi. A bajnokság állása: 1. Debrecen 17 12 5 0 35:11 41 2. Győr 17 12 1 4 30:18 37 3. Videoton 17 10 2 5 32:13 32 4. Honvéd 17 8 5 4 32:21 29 5. Diósgyőr 17 8 4 5 28:23 28 6. Pécs 17 7 7 3 27:26 28 7. Kecskemét 17 7 4 6 28:24 25 8. Paks 17 6 6 5 31:32 24 9. Ferencváros 17 5 4 8 16:17 19 10. Újpest 17 5 2 10 22:31 17 11. Haladás 17 4 5 8 17:24 17 12. Vasas 17 3 8 6 16:24 17 13. Kaposvár 17 2 11 4 20:25 17 14. Siófok 17 3 7 7 15:24 16 15. Pápa 17 4 3 10 17:26 15 16.ZTE 17 0 6 11 16:43 6 ■ Jégkorong NHL: Ottawa-Carolina 4:3, Columbus-St. Louis 1:2, Minnesota-Calgary 2:5, Anaheim-Toronto 2:5. TIPSPORT EXTRALIGA 25. forduló: Skalica-Zilina 3:2 (1:2,0:0,2:0), g.: Konečný (19., büntetőből), J. Hruška (44), Pálffy (50), ill. Róbert Huna (4), V. Nemec (7); Trenčín-Slowan Bratislava 1:3 (0:2, 1:1,0:0), R. Tvrdoň (30), ill. L. Hudáček (13), Satan (18), Lipiansky (36.); Martln-Košice 0:3 (0:1,0:2, 0:0), Jenőik (12), D. Pašek (33), Dravecký (39); Nitra-Zvolen 4:5 (1:1,1:3,2:0 - 0:0,0:1), Hmká (11), Šumichrast (32), M. Bača (43), Fojtík (57), ill. Marek Slovák (8), Sikela (34), Trochta (35), V. Baláž (36), sorsdöntő rávezetés: Trochta; Banská Bystrica-Poprad 1:3 (0:2,1:0,0:1), Palov (40), ill. Kmit (11 .,17.) Kmif, R. Suchý (60). ■ Kézilabda FÉRFI BL, B csoport, 6. forduló: MKB Veszprém- Fűcbse Berlin 24:33 (10:15), legeredményesebbek: Vujin 7, llyés 5, ill. Laen 7, Petersson 6, Löffler 6. FÉRFI KEK, 3. forduló, visszavágó: Aarhus-Hloho- vec 31:21 (19:13), az első meccs 34:34, tj.: Aarhus. 1. mérkőzés: EU Cyprus-FTC 22:24 (10:11). FÉRFI EHF-KUPA, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés: Tatabánya-Göppingen 26:28 (13:11). ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA. 16. forduló: ONYX Levice-MBK Rieker Komárno 70:69 (27:30), legjobb dobók: Lowhorn 26, Grant 13, ill. Jones 21, Bilik 11. NŐI EXTRALIGA. 11. forduló: Poprad-Oannax Sport Košice 65:47 (11:15,21:11,13:11,20:10), legjobb dobók: Young 13, ill. Bálintová13. ■ Röplabda FÉRFI EXTRALIGA, 14. forduló: Zvolen-Svidník 1:3, PU Prešov-VKP Bratislava 2:3, Myjava-Trenčfn 3:2, Stará Lubovňa-Volley Team UNICEF Bratislava 1:3. ■ Tenisz MESTERER KUPÁJA, döntő: Federer (svájci, 4.)- Tsonga (francia, 6.) 6:3,6:7,6:3. FÉRFI VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző he­lyezés): 1. (1.) Djokovics (szerb) 13 675 pont, 2. (2) Nadal (spanyol) 9575,3. (4.) Federer (svájci) 8170, 4. (3.) Murray (brit) 7380,5. (5.) Ferrer (spanyol) 4880,6. (6.) Tsonga (francia) 4335,7. (7.) Berdych (cseh) 3700... 101. (100.) K. Beck 567,112. (113.) Lacko 505,118. (116) Kližan (szlovákok) 486. NŐI VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző helye­zés): 1.(1.) Wozniacki (dán) 7485 bodov, 2. (2) Kvi- tová (cseh) 7370,3.(3.) Azarenka (fehérorosz) 6520, 4. (4.) Sarapova (orosz) 6510,5. (5.) Li Na (kínai) 5720.. .. 18. (18.) Cibulková 2755,24. (24.) Hantu­chová (szlovákok) 2095 ......63. (63.) Arn (magyar) 965,72. (72.) Rybáriková (szlovák) 906. ■ Ökölvívás B0XING0NE CHAMPIONSHIP közép-európai csa­patbajnokság, A csoport: Patent Gladiator Győr-Ry- ki Grizzly (lengyel) 9:5. A győriek már elődöntősök. ■ Alpesi sí VK, Aspen, női műlesiklás: 1. Marlies Schild (oszt­rák) 1:43,72,2. Maria Pietilá-Holmner (svéd) +1,19, 3. Maria Höfl-Riesch (német) +1,96,6. Veronika Zu- zulová (szlovák) +2,65. Az összetett Vk állása 3 ver­seny után: 1. Viktoria Rebensburg (német) 180 pont, 2. Elisabeth Görgl (osztrák) 140,3. Pietilá-Holmner 125.. .. 21. Zuzulová 40. VK, Lake Louise, férfi szuper-G: 1. Aksel Lund Svin- dal (norvég) 1:23,47,2. Didier Cuche (svájci) +0,23, 3. Adrien Theaux (francia) +0,64. Az összetett Vk ál­lása 3 verseny után: 1. Cuche 180,2. Svindal 140,3. Ted Ligety (amerikai) és Theaux 100. ■ Sportfogadás A magyar T0TÚ 47. heti 2. fordulójának nyertes tipp- oszlopa: 1, X, 1,1, X, 1,1,1, X, 2,1,2,1 - X. NYERE­MÉNYEK: Telitalálatos szelvény 2 volt, nyereményük egyenként 11 095 065 forint. A13 találatosok 685 895, a 12 találatosok 16 950, a 11 találatosok 1220, a 10 találatosok pedig 330 forintot érnek. GÓLTOTÓ: Telitalálatos nem volt. Az 5 találatosokra 143 705, a 4 találatosokra 1160 forintot fizetnek. KENŐ: 3,5,7,10,21,26,29,32,35,37,38,42,44, 46,50,51,52,72,75,77. Kenő plusz-szám: 75.

Next

/
Oldalképek
Tartalom