Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-24 / 271. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 24. Vélemény És háttér 7 Ázsiában dől el a politika jövője - Indonézia elutasította Brüsszel részvételét Európa a partvonalon Miközben Európa mind jobban belesüpped saját válságának mocsarába, a vüágpolitikában érdekes folyamatok zajlanak - az öreg kontinens részvétele nélkül. MAL1NÁK ISTVÁN Hillary Clinton amerikai külügyminiszter ezt a napokban úgy fogalmazta meg nagy visszhangot keltett cikkében, hogy „a politika jövője Ázsiában dől el... és az USA a történések középpontjában fog állni”. Obama pedig egyenesen .Amerika első csendes-óceáni elnökének” nevezte magát. Az utóbbi tíz napban négy nagy nemzetközi és több kisebb csúcs is zajlott a térségben. A Kelet- Ázsia Csúcs (EAS) érdekessége az volt, hogy házigazdája, Indonézia nemet mondott, amikor az EU jelezte részvételi szándékát. Nagy pofon ez Brüsszelnek. Catherine Ashton uniós külügyminiszter hivatalba lépése óta nem utazott el a térségbe. Indonéziában, amely a G20 tagja, évek óta hiába várják Merkelt, s amikor nemrégiben oda akarta küldeni külügyminiszterét, Westerwellét, Jakartában közölték: a látogatás nem aktuális. Az ázsiai feltörekvők egyre jobban lenézik Európát, a Jakarta Globe nemrég azt írta, „pillanatnyilag Európa jelenti a legnagyobb kockázatot a feltörekvő országok, így Indonézia számára is”. Obama idén már másodszor járt Indonéziában. Vagyis: 10-20 évvel ezelőtt még az EU próbálta nem egy esetben elég lekezelő módon megmondani, mit kellene tenniük a fejlődőknek. Most ezek legjobbjai, a feltörekvők utasítják el - ez a G20-csúcson is megnyilvánult -, hogy nekik kelljen megmenteniük Európát. Az első fontos következtetés: Európa a világpolitika fő csapásirányának perifériájára szorult. A második: az USA visszatért az ázsiai-csendes-óceáni politika fókuszába, vezető szerepet akar ott. A harmadik a másodikból következik: az USA legfontosabb stratégiai érdekei egy ideje már nem Európához fűződnek. Negyedik pontként pedig azt kell kiemelni, hogy az amerikai külpolitika egyre keményedik Kínával szemben. Az európai fővárosokban hetek óta kezüket-lábukat törik, csak hogy rábírják Pekinget, legalább százmilliárd euróval segítse meg az EFSF-t. Obama egy hete az ausztrál parlamentben bejelentette, a kínai nyomulás visszaszorítása érdekében az USA a jövő évtől 2500 katonát fog állomásoztatni Észak-Ausztráliában. Innen jobban rajta tudja tartani a szemét a dél-kínai-tengeri problémán - amely lassan puskaporos hordóvá fejlődik -, mint délkoreai és japáni támaszpontjairól. Clinton azt mondta, a kihívások az ázsiai-csendes-óciáni térségben Amerika vezetését igénylik, és a 21. évszázad Amerika csendes-óceáni évszázada lesz. Előzőleg az USA Vietnamot is, a Fülöp-szigeteket is biztosította arról, támogatja elképzeléseiket a dél-kínai-ten- geri szigetekkel kapcsolatban - Kínával szemben. Kína szeretné az egész Dél- kínai-tengert beltengerként kezelni, de az ottani, vitatott ho- vatartozású szigetekre, korailés sziklazátonyokra, homokpadokra még fél tucat ország tart igényt. Az USA többször felaj án- lotta, hogy nemzetközi értekezleten közvetítene a felek között, Peking pedig többször megüzente: az USA ne üsse bele az orrát abba, amihez semmi köze. Kína a többiekkel kétoldalú tárgyalásokat akar, hiszen külön- külön könnyen ledarálhatja sokkal gyengébb és szegényebb szomszédait, amibe ez utóbbiak nem mennek bele. Pillanatnyilag patthelyzet van, mindennapos a kardcsörtetés, a politikai fenyegetőzés. Pekinget Washington tartja kordában: a nemzetközi vízi közlekedési útvonalak fele erre vezet, s az USA közölte: létérdeke a Dél-kínai- tenger szigeteinek térségében a szabad hajózás biztosítása. Ezt komolyan kell venni. JEGYZET A Teremtő tud várni LAMPL ZSUZSANNA zsonyban. A Frenák Pál Társulat előadása az életről újra eszembe juttatta, hogy a sok küzdelem, harc, acsarkodás, mindenfajta extázis után, bárki és bármilyen volt is korábban az ember, amikor testében legyengülve és színében megfakulva botorkál a vég felé, párnáira hanyatlot- tan a nagy csöndben mind csak azt a fentről érkező hívó szót várja. S aztán? Reménykedve kopogtat a mennyek kapuján. Nem mintha erről meg lehetne feledkezni. De azért sokszor megfeledkezünk. Tizenöt éve kutatást végeztem a szlovákiai magyar értelmiségről. Volt olyan kérdés, hogy jogainak védelme terén kire számíthat a szlovákiai magyarság. Csak magában bízhat? Számíthat a demokratikusan gondolkodó szlovákokra? A magyar államra? A fejlett európai demokráciákra, nemzetközi intézményekre? Számíthat a Teremtőre? Nos, épp az utóbbi pezsdítette fel némely válaszadó kedélyét. Voltak, akik mosolyogva mondták nekem, ugye, ezt a Teremtődolgot nem gondolta komolyan... Egy tanár három nagy kérdőjelet rajzoltatott a kérdezőbiztossal az inkriminált helyre, és azt is oda íratta, hogy ez mi akar lenni. Elgondolkodtam. Talán Istent kellett volna írnom? Vagy talán úgy értette, minek keverem a komoly társadalmi valóságba a misztikát, a legendát, a tudat képződményét? Netán azt hitte, hogy csúfolódom? Nem tartom tiszteletben Istent, amikor a piszkos politikával hozom kapcsolatba? Vagy azt, hogy provokálok? Merem feltételezni, hogy egy értelmiségi bedől a teremtésről szóló (bármilyen) mítosznak az evolúcióelmélettel szemben? Persze, ez itt mind csak feltételezés, találgatás, hiszen a tanár urat nem ismertem. Csak ő tudja valójában, mi háborította fel ennyire. Egyetviszont én tudok. ATe- remtő nem véletlenül szerepelt akérdésekközött. S nemcsak azért, mert valahányszor a Himnuszt énekli a magyar em- ber-akár tudatosítja, akár nem -, hozzá fohászkodik. Azért is, mert úgy gondoltam, a demokrácia, a nemzetközi intézmények, a magyar állam, a szlovák demokraták, a szlovák állam és saját erőnk realitása mellett Isten léte még igazabb, s mindenképpen műkö- dőképesebb, mint a (nem is mindig) tökéletességre törekvő emberi intézményekés erőforrások. T ehát látható, amiképpen az életben sincsenek véletlenek, ugyanúgy egyszo- ciológiai kérdőívben sincsenek véletlen kérdések. S milyen válaszok születtek 1996-ban? Az első, hogy csak magunkban bízhatunk. Aztán a nemzetközi intézményekben, majd a demokratikusan gondolkodó szlovákokban, végezetül a fejlett európai demokráciákban. Az eredményeket látva a Teremtő biztosan mosolygott, hiszen 41 százalékos előnyben részesítésével nem végzett az utolsó helyen. Megelőzte a magyar államot! De leginkább talán azért derült, merttudta-tudja, hogy aki elsősorban már csak magában tud bízni, az sok esetben előbb-utóbb eljut hozzá. Mint a posztmodem balettben. KOMENTÁR Gaiko kabátlopási ügye KOCUR LÁSZLÓ Nézem a hírtelevízió képernyőjén a rövid kormányzásban elhasználódott miniszterelnök asszonyt, amint azt fejtegeti, hogy a védelmi miniszternek távoznia kell, mert olyan elveket sértett meg, amelyeken az ő egész kormánya nyugszik. Miről beszél? Hisz jóformán már nincs is kormánya... E kézirat leadása előtt nem sokkal menesztette Ivan Gašparovič államfő Ľubomír Gaiko védelmi minisztert, Iveta Radičová miniszterelnök indítványára. Gaiko lehallgatási „botránya” tipikus kabátlopásiügy(XY-nakellopjákakabátját.Ahírterjed, formálódik, s a végére annyi marad meg belőle, hogy XY valami kabátlopási ügybe keveredett.) .Mégse gondoljuk, hogy a három hazai titkosszolgálati jogosultságokkal rendelkező intéz- mény-a Szlovák Információs Szolgálat, aKatonai Hírszerzés és a Katonai Elhárítás (ide sorolható a Nemzetbiztonsági Hivatal is, mely az előzőektől eltérően hírszerző tevékenységet nem folytat) -kapuját bármi elhagyhatja véletlenül. Avélhetően több száz, folyamatban levő ügyből éppen ezek az iratokkerül- tekki, és éppen a lehallgatott médium szerkesztőségéhez. Aki úgy gondolja, hogyezvéletlen, a véleményoldal helyett tán jobbanjár, ha Kópé rovatunkat böngészi. Álehallgatásokról nagyon kevés az információnk, az is célzott, így a lehallgatási botrány a széles közönség számára inkább csak botrány, amiben egyébként sem szűkölködött e sajnálatosan rövid életű koalíció. Ez azért zajosabb atöbbinél,mertegy olyan csoportot érintett, amelynek az érdekérvényesítő képessége nagyobb például a kőművesekénél vagy a Linux-rendszergazdákénál. Nora Slišková, a Pravda főszerkesztője kéz a kézben téved Iveta Radičová miniszterelnökkel, amikor olyanokat mond, hogy az újságírókat nem lehet lehallgatni, mert az maga az apokalipszis, de mindenképpen a demokrácia vége. Ebben igazat kell adnunka már exminiszter Galkónak: a törvény előtt mindenkinek egyenlőnekkell lenni. A 2,5 napig tartó intenzív lehallgatási hisztéria alakulását figyelve azokban, akik próbáltak távolságtartással tekinteni a történésekre, könnyen az merülhetett fel, hogy a céhes összetartás, a referenciacsoportnak való megfelelés vágya némelykollégábanajózanítélőképességnekmég a szikráját is kioltotta, és elsősorban a rendi sérelmet akarták megtorolni a miniszteren, okokat nem vagy alig keresve, azt vélelmezve, hogy a „mi fajtánkat” ért sérelem csak törvénytelen és jogtalan lehet. Az meg sem fordult senki fejében, hogy az említett lehallgatások esetleg törvényesen és jogosan zajlottakle? A lehallgatási botránynak több népszerű mantrája is volt, mely tetszetős, könnyen fogyasztható féligazságokon alapult, mivel a katonai hírszerzést szabályozó törvényt kevesen olvasták végig. Ilyen volt az, hogy a katonai elhárítás nem vizsgálhat civileket, vagyhogynincseneknyomozatijogkörei.Alehallgatás viszont önmagában mégnem nyomozás. A szolgálatról szóló törvény feladatokat leíró része világosan fogalmaz, a katonai titkosszolgálat információkat szerez, csoportosít és értékel. A 2. § 1. bekezdésének epontjapedig kimondottan az államtit- kokvagy szolgálati titkokkiszivárogtatásárólszól. Ami miatt az egész elkezdődött. Szép időszak ez az összeesküvéselméletek szerelmeseinek, és - ha az eddigi nagyobb (és következmények nélkül maradt) titkosszolgálati botrányokból indulunk ki-nem is valószínű, hogy a valódi okok egyhamar napvilágot látnak, mint ahogy arra sem volt precedens, hogy valakit felelőssé tegyenek az ilyen ügyekért. Szinte komikus volt látni az ország legsikeresebb hatalom-technokratáját, Mikuláš Dzurindát, amint rémült arccal nyilatkozza, hogy „ez annyira vad, hogy el sem tudja hinni”, miközben neki is volt titkosszolgálati játszmája, a csoportocs- kaügy. Robert Fico Robert Fico hangjára hasonlító hangon képzelt erkölcsi piedesztálrólkapkod levegőért, hogy ez megtörténhetett, miközben az ő minisztere is hallgatott le újságírót, és nem ezért kellett elmennie, hanem a takarítótender miatt. Galkót sok embernek volt oka nem szeretni. A tárcánál azt tette, amihez a legjobban értett: leltározott, sok ésszerűtlen közbeszerzést, túldrágított vásárlást, sötét bizniszt állított le, melyek következtében befolyásos érdekcsoportok estek el komolypénzektől. Persze, hiba lenne sötét erőkre fogni a miniszter „hősihalálát”. Pártja, az SaS a koalíción belül példátlan titokmonopóliumra tett szert, a két katonai szakszolgálat mellett a Nemzetbiztonsági Hivatalt is befolyása alá vonta, és csak a koalíció bukásának köszönhető, hogy nem sikerült oda is kineveztetnie a saját igazgatóját. Az SIS-t hivatalból az SDKÚ kapta, élére viszont nem Iveta Radičová, hanem Mikuláš Dzu- rinda embere, KarolMitríkkerült.Ayuppiepolitikusokpártja tehát lényegesen több érzékeny információval diszponált, mint koalíciós partnerei, így közülük kevesen siratják Galko bukását. Az is jelzésértékű, hogy a végrehajtó hatalom nem tűnt érdekeltnek a probléma megoldásában, beérte Galko rapid eltávolítását. Sajnos, sok jóval nem biztathatom a nyájas olvasót. Rég nem látott titkosszolgálati játék nézői vagyunk, ahol csak azok ismerik a következő felvonás dramaturgiáját, akik a darabot írják. Premier 2012. március 10-én.- Én nem olvasok újságot, nekem elég, hogy lehallgatom az újságírókat.
