Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-23 / 270. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 23. Sport-hirdetés 21 Tíz km-es táv a pozsonyi maratonon Hétezren a hetediken? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Bő négy hónappal a rajt előtt már 731 nevezés érkezett a ČSOB Bratislava Marathon 2012 rendezőihez. Idén az év elején volt ennyi érdeklődő, majd a 6513 jelentkezőből 5723 állt rajthoz.,Arról álmodozunk, hogy legközelebb, vagyis a hetedik kiíráson hétezren legyenek - árulta el újabb célkitűzésüket Jozef Pukalovič versenyigazgató. - Nagy kihívás számunkra, hogy március harmincadika és április elseje között egyre családiasabb hangulatot varázsoljunk a fővárosi Euroveába, a környékére és a versenytávokra. Azt szeretnénk elérni, hogy minél több pozsonyi ember magáénak érezze a maratoni, s a többi indulóval együtt megtalálja megfelelő versenyszámát is. Kínálatunkat tavasszal a tíz kilométeres távval bővítjük, mégpedig azoknak, akiknek hosszú még a félmaraton, de már többre képesek, mint a négy kilométeren rajtoló hobbifutók.” Néhány újdonsággal is kedveskednek a szervezők. Versenyük öt új népszerűsítője közé került a Zsolnán élő Simon Sándor. Már a felkészülés időszakában is gazdagodik a kínálat: a szokásos edzéseken kívül december tizedikén az Elán sportcsarnokban 9.30-tól 16 óráig lefutható a 25 kétszáz méteres körből álló öt kilométeres táv. Akik nem jutnak be a csarnokba, a téli terepen próbálhatják ki képességeiket, mégpedig január 21-én és február 25-én, mindkét alkalommal tíz kilométer vár a futókra a Duna két partján. Megéri időben jelentkezni a pozsonyi maratonra, mert minél korábbi a nevezés, annál olcsóbb a rajtdíj. Kiváltságos helyzetbe kerülhetnek azok, akik mind a hat fővárosi maratonon elindultak: a Szerencsés Hetes kínálata értelmében nekik ingyenes a rajtdíjuk, ha december végéig jelentkeznek, (jmk) NIKÉ Szerda, november 23. celona 4,06-3,33-1,75-1,831,16-1,22; 15088. Bayer Labdarúgó Leverkusen-Chelsea 3,25- Bajnokok Ligá- 3,03-2,08-1,56-1,25-1,27; ja, csoportkor: 15091. Valencia-Racing 15087. AC Genk 1,18-5,65-10,43-1,01- Milan-FC Bar- 3,66-1,06. .vffi • -x a Nagymegyeri Városi Sportklub vezetősége felhívja a környék alapiskoláinak, labdarúgó klubjainak és a tehetséges focista palánták szüleinek figyelmét, hogy az ősz labdarúgó szezon befejezése után m Talentum Toborzó Tornákat szervez a GYŐRI ETO FC védnöksége alatt. A tornák novembertől kezdődően havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre a Sportklub létesítményeiben, az időjárásnak megfelelő helyszínen (fű, műfű, terem). A részvétel ingyenes, öltözéket a résztvevők, eszközöket a klub biztosítja. Az egyes tornák pontos időpontját a médián keresztül tudatjuk, a koordinátor Pongrácz Dezső viszont a következő telefon számon bármikor elérhető és bővebb tájékoztatást nyújt: 0905/709 323 Egy számítógépes játékban lőtt gól sohasem fogja azt az élményt nyújtani, mint az igazi!!! Egy lóinfluenza-járvány miatti óvintézkedés hiúsította meg az utazást Overdose nem indulhat Hongkongban Budapest. Bár meghívták Overdose-t, a magyar csodaló mégsem vehet részt Hongkongban a Távol-Kelet legnagyobb sprintfutamán. OROSKY TAMÁS Overdose-nak ehhez Rómában, a Group III-as versenyen győznie kellett, ami így is történt bő egy hete - hongkongi részvételéről azonban továbbra is a szervezők voltak hivatottak dönteni. így mindenki örült, amikor a távol-keletiek már az apró részletekről kezdték tájékoztatni Mikóczy Zoltánt, Överdose tulajdonosát - főleg, mivel a legfeljebb 14 lovat felvonultató mezőnybe 92 telivér szeretett volna bekerülni. A római verseny után két nappal viszont hidegzuhanyként érkezett a hír: egy szabály értelmében csak azokat a lovakat vihetik be Hongkongba, amelyek az elmúlt hatvan napot 15 meghatározott ország valamelyikében töltötték (az ok egy lóinfluenza-járvány miatti óvintézkedés, amelyet egy 1992-es eset kapcsán hoztak), Magyarország pedig nem szerepelt a listán. ,A hongkongi szervezők általános szabályzatában ez a rendelkezés nincs is benne, ráadásul a versenyre mindig csupa listás országból érkeztek lovak, a mi esetünkhöz hasonló helyzetre eddig még nem volt példa - mondta el lapunknak Mikóczy Zoltán. - Hihetetlen energiát fektettünk az ügybe, minden lehetséges követ megmozgattunk, a pekingi magyar nagykövetség is segítségünkre volt, de hiába. Pedig nagyon nagy lehetőség lett volna ez a magyarság számára.” Az említett szabály értelmében csak Németország, Anglia, Franciaország és Olaszország felel meg ideiglenes tartózkodási helyként a hongkongiaknak, itt kellett volna Overdose- nak töltenie az elmúlt heteket. „Igazából most azt mondom, hogy hiába tudtunk volna erről a feltételről időben, nem vittük ki volna a lovat külföldre. A határidő miatt a párizsi verseny környékén kellett volna erről dönteni, amikor Overdose egészségi állapota olyan volt, hogy nemhogy Hongkongról, de a további versenyekről sem mertünk álmodni.” Mikóczy szerint éppen ezért nem lehet tragédiaként felfogni az esetet. „Vegyes érzéseim vannak. Nagyon sok energiát mozgósítottunk, másrészt még mindig kihasználhatjuk, hogy Dettori mesteri római lovaglásával nagyon jó formába lendült Overdose. Tele van energiával, ezt pedig egy jövő év eleji, a hongkongival azonos nívójú dubaji versenyen szeretnénk kamatoztatni. Mindent megteszünk azért, hogy a ló már december közepén az Egyesült Arab Emírségekben készülhessen a januári futamok valamelyikére.” Az év eleji úgynevezett Car- neval-sorozatnak márciusban lesz a kicsúcsosodása, a tét a Dubaji Világkupa. „Szerencsére az Emirátusokban nincs semmilyen tiltás, nincs karantén, így nyugodtan készülhetünk” - tette hozzá Overdose tulajdonosa. A várandós hölgynek nem esett komoly baja Kirabolták Hamšík párját TASR-JELENTÉS Nápoly. Tegnap délelőtt Nápoíy közelében megtámadták Marek Hamšík szlovák labdarúgó várandós barátnőjét, Martinát. A felfegyverkezett férfiak arra kényszerítették a nőt, hogy megálljon és kiszálljon autójából, amellyel ezután elhajtottak. A kocsit a helyi rendőrség nem sokkal később megtalálta. Hamšík kedvese szerencsére nem sérült meg, a kisebb sokkon kívül más baja nem lett. A válogatott focistának már korábban is rossz tapasztalata volt a nápolyi közbiztonsággal. 2008 decemberében ugyanis őt magát is hasonló módon támadták meg: autója szélvédőjét betörve kényszerítették arra, hogy odaadja a rablóknak értékes karóráját, útlevelét, kreditkártyáját és pénzét. Kétszer doppingolt Mullings örökös eltiltása Kingston. Doppingvétség miatt örökös eltiltással sújtotta Steve Mullings világbajnok jamaicai sprintért hazájában egy háromtagú fegyelmi bizottság. A 28 éves vágtázónak, akinek a júniusi országos bajnokságon adott mintájában bukkantak tiltott szer (furo- szemid) nyomaira a szakemberek, 2006-ban volt az első doppingesete. (MTI) ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor, 5. forduló. E csoport - 20.45: Valencia-Genk, Leverkusen- Chelsea. 1. Chelsea 4 2 2 0 9:2 8 2. Leverkusen 4 2 0 2 5:6 6 3. Valencia 4 12 1 5:4 5 4. Genk 4 0 2 2 1:8 2 F csoport - 20.45: Arsenal-Borussia Dortmund, Olympique Marseille-Olimpiakosz Pireusz. 1. Arsenal 4 2 2 0 4:2 8 2. Marseille 4 2 11 4:1 7 3. Dortmund 4 112 3:7 4 4. Olimpiakosz 4 1 0 3 4:5 3 G csoport -18.00: Zenit Szentpétervár-APOEL Nicosia; 20.45: Sahtar Donyeck-FC Porto. 1.AP0EL 4 2 2 0 6:4 8 2. Zenit 4 2 1 1 7:5 7 3. Porto 4 1 1 2 5:7 4 4. Sahtar 4 0 2 2 4:6 2 H csoport -19.00: BATE Boriszov-Viktoria Plzeň; 20.45: AC Milan-Barcelona. 1. Barcelona 4 3 1 0 13:2 10 2. AC Milan 4 2 2 0-7:3 8 3. Boriszov 4 0 2 2 2:9 2 4. Plzeň 4 0 1 3 1:9 1 CORGOŇ LIGA, 16. forduló -17.30: Trenčín-Žilina (játékvezető: Trutz), Senica-Spartak Trnava (jv.: Matúš). Urnává 2. ZI. Moravce 3. Žilina 4. Slovan 5. Ružomberok 6. Senica 7. Nitra 8. B. Bystrica 9. Trenčín 10. Košice 11. DAC 12. Prešov 16 9 4 3 19:12 31 17 8 6 3 20:15 30 16 8 5 3 23:15 29 17 8 5 4 24:20 29 17 7 7 3 25:14 28 16 7 6 3 23:13 27 17 4 9 4 17:16 21 17 6 3 8 23:23 21 16 3 6 7 14:21 15 17 3 6 8 16:26 15 17 4 0 13 11:26 12 17 2 5 10 8:22 11 ■ Kosárlabda NŰI EUROLIGA, 7. torduló. C csoport -19.00: Good Angels Košice-Frisco Brno. NŰI FIBA-KUPA, 4. forduló. G csoport - 17.00: Ružomberok-Partizan Beograd. FÉRFI EXTRALIGA, 15. forduló - 18.00: Banská Bystrica-Prievidza, Svit-Žilina, Komárno-Handlová, Spišská Nová Ves-ONVX Levice. ■ Röplabda FÉRFI SZLOVÁK KUPA, második torduló, elsőmér- kó'zés -17.30: Volley Team UNICEF Bratislava-My- java; 18.00: Prešov-Svidník. NŐI SZLOVÁK KUPA, második forduló, első mérkőzés -18.00: Spišská Nová Ves-Žiar nad Hronom, VŠK Paneurópa Bratislava-Pezinok. FÉRFI ELŰ0LIMPIA! SELEJTEZŐ, Poprad, A csoport - 18.00: Spanyolország-Szlovákia; B csoport - 20.30: Észtország-Montenegró. ■ Labdarúgás ANGLIA, 12. forduló: Tottenham Hotspur-Aston Villa 2:0, g.: Adebayor (14., 40.). SPANYOLORSZÁG, 12. forduló: Santander-Malaga 1:3, g.: Arana (70), ill. Isco (48), Á. González (65), S. Femández (89). CSEHORSZÁG, 14. forduló: Bohemians 1905-Spar- ta Praha 0:4, g.: L. Krejfií (8„ 50), L. Sionko (74), V. Kadlec (82) - Peter Grajciar (S) a 86. percig. BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor, 5. forduló, A, B, C, D csoport: a mérkőzések lapzárta után értek véget. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA. 23. forduló: a mérkőzések lapzárta után érlek véget. NHL: Philadelphia-Carolina 2:4, Pittsburgh-New York Islanders 5:0, Washington-Phoenix 4:3, Columbus-Calgary 4:1, Montreal-Boston 0:1, Florida-New Jersey 4:3, Dallas-Edmonton 4:1. ■ Tenisz TENNIS CLASSIC, Pozsony: Cibulková (szlovák)- Wozniacki (dán) 6:4,2:6,10:3. Vegyespáros: Cibolková, Bahrami (szlovák, iráni)- Wozniacki, Leconte (dán, francia) 5:6. MESTEREK KUPÁJA, London, páros - A csoport: Bob Bryan, Mike Bryan (amerikaiak)-Melzer, Petz- schner (osztrák, német, 7) 6:7,7:5,10:7: Lindstedt, Tecau (svéd, román, 6)-Bhupáthí, Paes (indiaiak, 4.) 7:6,6:1; B csoport: Ltodra, Zimonjics (francia, szerb, 2)-Bopanna, Qureshi (indiai, pakisztáni, 5.) 7:6,6:3. Egyes, A csoport: Djokovics (szerb)-Berdych (cseh) 3:6,6:3,7:6: B csoport: Tsonga (trancia)-Fish (amerikai) 7:6,6:1. HELSINKI FÉRFI TORNA. f. forduló: Przysiezny (lengyel)-Beck (szlovák, 6) 6:3, 7:6; Brown (német)-Kližan (szlovák, 5) 6:3,6:4. ■ Sportfogadás KENŐ: 1.2,15,21,24,27,28,30,34,39,40,41,42_ 43,46,48,51,56,74,75. Kenő plusz-szám: 15. Útban a cél felé (Képarchívum Overdose (nyergében Dettori zsokéval, piros felsőben) legközelebb Duhajban vágtathat (PannoniaOverdose.hu-felvétel)