Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)

2011-11-23 / 270. szám, szerda

www.ujszo.com UJSZO 2011. NOVEMBER 23. DlGlTÁLlA 17 Hogy Jobs zseni volt, látnok és sok szempontból borzasztó ember, már senkinek sem újdonság Steve Jobs mindent bevall A könyv egy hosszú gyónásként értelmezhető, ahol Jobs őszintén beszél olyasmikről, amikről utólag nem szokott büszke lenni az ember, emellett kimondottan bátorította is az írót, hogy szólaltas­sa meg volt barátnőit, üzleti versenytársait, az Apple-től kirúgott alkalmazottakat (STTA-felvétel) Ha egy híres ember halá­la után két és fél héttel megjelenik az életéről írt, bő hatszáz oldalas könyv, az ember hajla­mos azt hinni, hogy egy hiéna üzemmódba kap­csolt könyvkiadó próbál nagyot kaszálni a halál­híren. Steve Jobs életraj­zi könyvével a látszat el­lenére nem ez a helyzet: az író, Walter Isaacson már két éve dolgozott rajta, amikor a rák vég­leg legyőzte Jobsot. FELDOLGOZÁS Már az író előszavából kide­rül, hogy a könyv Jobs ötlete volt, és 2004 óta győzködte Isaacsont (aki egyébként élet­rajz-specialista, Einsteinről, Kissingerről és Benjamin Franklinról is írt könyvet), hogy írja meg az élete történe­tét. A dolog 2009-ben lett sür­getően fontos számára, amikor kiderült, hogy nincs esélye a betegséggel szemben - ekkor vágott bele az írásba Isaacson. A könyv így egy hosszú gyó­násként értelmezhető, ahol Jobs őszintén beszél olyasmik­ről, amikről utólag nem szokott büszke lenni az ember, emel­lett kimondottan bátorította is az írót, hogy szólaltassa meg volt barátnőit, üzleti verseny­társait, az Apple-től kirúgott alkalmazottakat. Hogy Steve Jobs zseni volt, látnok és sok szempontból bor­zasztó ember, ma már senkinek nem jelent különösebb újdon­ságot. Az Apple korai évei a hí­res sztorikkal, a grafikus fel­használói felület ellopásával a Xeroxtól, az 1984-es legendás reklámfilmmel, Jobs kirúgásá­val, majd visszahívásával köz­ismertek, ha máshonnan nem, hát a Szilícium-völgy kalózai című remek filmből. Az életrajz ezért inkább azt próbálja meg megmutatni, miért és hogyan vált Jobs ilyen emberré, és fő tanulságként az domborodik ki belőle, hogy tényleg csak egy zseni engedheti meg magának, hogy mellékesen seggfej is le­gyen. Mindezt kismillió, egy­két bekezdéses, vagy akár csak fél mondatban felvillanó apró sztori színesíti, ezek miatt ér­demes leginkább belevágni a 656 oldalba. Illetve, iPaden több mint kilencszáz oldalba, és hát mi máson olvasson az ember egy Steve Jobs-életraj- zot, ha nem iPaden. Isaacson mindent a gyerek­korra vezet vissza. Jobsot a bio­lógiai szülei elhagyták és örök­be adták, és ez alapvetően ha­tározta meg a később a szemé­lyiségét; a bizalmatlanságát és az öntörvényűségét. „Szá­momra ők csak sperma- és pe- tesejtbank voltak” - jellemezte már felnőttként az igazi szülei­vel való kapcsolatát. Hogy mennyire megrázta az, hogy elhagyták a szülei, jól mutatja, hogy amikor 23 éves korában terhes lett a barátnője a - ké­sőbb évekig letagadott - lányá­val, Lisával, Jobsnak az abor­tusz ellen nem volt kifogása, de az örökbe adás ellen kézzel- lábbal tiltakozott. A következő meghatározó élmény a középiskola volt, itt két fontos találkozásra fűzi fel Isaacson a történetet: Steve Wozniakre és az LSD-re. A drogról így vall Jobs: „Az LSD kipróbálása életem egyik leg­fontosabb döntése volt. Meg­mutatja az érem másik oldalát, és felerősíti az ember érzékét,, hogy megérezze, mi az igazán fontos.” A későbbi cégvezér Wozniakkel már középiskolás korukban megcsinálta azt, amit később az Apple-lel nagy­ban: a zseniális mérnök Woz ingyen telefonálást lehetővé tevő kütyüket épített negyven­dollárnyi alkatrészből, Jobs pedig eladta őket 150-ért. Wozniakkal kapcsolatos az egyetlen rész a könyvben, ahol kicsit megbicsaklik a gyónás: a híres sztorit Woz ötezer dollá­ros átveréséről Jobs harmincöt évvel később is letagadta. A főiskolás évekkel és az Apple megalapításával Jobs életének közismert és sokszor feldolgozott részéhez ér az életrajz, és azzal a lendülettel beindul a sztoricunami. Kide­rül például, hogy a főiskolán annyira rákapott a vegetáriá­nus életmódra, hogy egyszer karotenózist kapott. Vígjáté­kokban szokott előfordulni ez a tünet, de a valóságban is léte­zik: ha valaki hetekig csak sár­garépát eszik, narancssárgára változik a bőre. Aztán az is ki­derül, hogy az Apple csak a ne­gyedik verzió volt a cég nevére (az első három Matrix, Execu- tek és Personal Computers Inc. volt), és hogy a Macintosh is egy almafajtáról kapta a nevét. És fény derül Jobs legendás büdösségének titkára is (amit egyébként a hetvenes évekről szóló oldalakon szinte minden megszólaló megemlít): Jobs­nak meggyőződése volt, hogy az ember a húsevéstől lesz bü­dös, ezért vegaként neki nincs szüksége se dezodorra, se rendszeres fürdésre. Ennek te­tejébe az Apple első éveiben mindenhová mezítláb mász­kált, és a stresszt rendszeresen azzal vezette le, hogy a lábait a vécében áztatta. Nem csoda, hogy a Commodore vezérei hanyatt-homlok menekültek a tárgyalásról, ahol azt ajánlot­ták fel nekik, hogy százezer dollárért felvásárolhatják a most, 34 év múlva 350 milliár- dot érő céget. Az Apple sikertörténetének követése a könyv talán leglapo­sabb része. Egyszerűen túl re- petitív az, ami akkoriban tör­tént: Jobs a lehengerlő kariz­májával és látnoki ötleteivel odacsábít az Apple-höz egy zseniális fejlesztőt, aztán las­san az agyára megy, és kezdő­dik elölről ugyanez a sztori egy új névvel. A menetrend mindig ugyanaz, legyen szó Mike Markkuláról, az Apple első be­fektetőjéről, Jony Ive-ról, a cég ikonikus dizájneréről, vagy Avie Tevanianről, az OSX veze­tő fejlesztőjéről, és a sor még folytatható lenne egy tucatnyi névvel. Itt a céges intrikák vilá­gának bemutatása menti meg az unalomtól a könyvet, a Jobs kirúgásához vezető puccs, a Pi- xar és a Disney közti háborús­kodás vagy az Abobe-féle bosszútörténet: a cégnek Jobs kérése ellenére sem akaródzott megírni iMacre a Premiere vi­deószerkesztő programot, amiért Jobs tíz évvel később ütött vissza az Adobe Flash technológiájának kizárásával iPhone-ról. A Szilícium-völgy nagy ha­talmú urai közötti kavarás si­mán elmenne a Dallas húsz év­vel későbbi, olajból hitech kör­nyezetbe átültetett folytatásá­nak is. Egészen szürreális szto­rik követik egymást, Jobs hol az éppen regnáló elnököt, Bili Clintont kéri meg, hogy beszél­je rá Tom Hankset egy Apple- reklám narrátorának szerepé­re, hol az Oracle-tulajdonos Larry Ellisonnal szervezkedik az Apple felvásárlásán, hol a Google ellen indítana háborút, Larry Page és Sergey Brin arcá­ba ordítva, hogy „negyvenmil- liárd dollár van az Apple bank­számláján, és ha kell, ezt az utolsó centig az Android el­pusztítására költőm! ”. Bár Jobs ezernyi ellenséget szerzett magának a techvilág- ban és Hollywoodban, csak eggyel foglalkozik kiemelten és vissza-visszatérően. Ő Bill Ga­tes, akivel kapcsolatban nem spórol a negatív jelzőkkel: egy tolvaj, akinek nincs se ízlése, se stüusa, se szégyenérzete, se önálló ötlete. A konfliktus a hí­res 1979-es Xerox-látogatásból gyökerezik, ahol Jobs először látta a PARC grafikus kezelőfe­lületét, amit aztán egy az egy­ben ellopott a Macintosh-hoz - aztán ezt lopta tovább a Micro­soft a Windowsba. A Xerox-sztorihoz egyébként a könyv még annyi csavart tesz hozzá, hogy a PARC-laborláto- gatásért cserébe Jobs azt aján­lotta fel a Xeroxnak, hogy be­fektethetnek egymillió dollárt az Apple-be. A cég tehát egy­milliót fizetett azért, hogy el­lopják tőle a számítástechnikát forradalmasító ötletét. Az igaz­sághoz azért hozzátartozik, hogy az egér és a grafikus felü­let a Xerox Star nevű gépben végül évekkel a Mac előtt jelent meg, és óriásit bukott - a forra­dalomhoz Jobs zseniális mar­ketingje is kellett. Emellett Gatesszel valahol tisztelték is egymást, elismer­ték a másik képességeit, és a két ősellenség cég többször is, akár nyíltan, akár titokban egymás szövetségesévé vált. Gates szó nélkül fektetett be 150 millió dollárt 1997-ben a csőd szélén álló Apple-be, a nyolcvanas évek elején pedig titkos paktumot is kötöttek: a Microsoft két évig Mac-exklu- zívnak tartja meg az Excelt, cserébe az Apple nem fejleszt saját Basic programnyelvet, hanem a Microsoftét licenceli. Sőt az iPad és az iPhone is a Microsoftnak köszönheti a megszületését: Gates és Jobs egy közös ismerősének szüle­tésnapi partiján egy félrészeg Microsoft-mérnök addig fé­nyezte a táblagépprojektet, amin éppen dolgozott, amíg Jobs nem bírta tovább, és egy „bassza meg, majd én megmu­tatom, milyen egy igazi tablet” felkiáltással másnap táblagép- fejlesztésre adta ki a parancsot az Apple-ben. A koncepció ké­sőbb addig formálódott, amíg érintőképernyős telefon lett be­lőle. Nagyjából a könyv három­negyedénél jutunk el odáig, hogy Jobsnál rákot diagnoszti­zálnak, és innentől egyre mor- bidabb fordulatokat vesz a tör­ténet. Amikor Jobs májátülte­tésre vár, és donor híján gya­korlatilag haldoklik, de közben az a legnagyobb gondja, hogy nem tetszik neki a lélegeztető­gép és az oxigénmaszk dizájn- ja. Amikor haldoklás közben a jobb pillanatait azzal tölti, hogy Tim Cookkal az új iPho- ne-generáció nevén és a 3GS felirat tipográfiáján agyainak. Amikor eközben a család azon drukkol, hogy jöjjön el minél hamarabb Szent Patrick napja, mert akkor a bulik után sok a közúti baleset, és nagyobb az esélye, hogy Steve-nek új máj kerül. És végül egészen addig ju­tunk el, amikor a halálos ágyon Bill Gates és Larry Page látogat­ja meg, és mindenki mindenki­nek mindent megbocsát. Igen, hollywoodi giccs a javából, de mégsem zavar senkit. (I) RÖVIDEN Új vezér az 02-nál Hétfőtől új vezérigazgatója van a Telefonica Slovakiának, ekkortól ugyanis a távközlési céget az argentin Ramiro La­farge Brollo vezeti. A 42 éves szakember Szlovákiába érkezé­se előtt a Telefonica Chile kereskedelmi igazgatója volt, ahol az eladásért, a marketingért és az boltokért felelt. A köz­pontban közvetlenül 800 ember dolgozott a keze alatt, to­vábbi 5000 - a boltokban és az ügyfélszolgálaton - pedig közvetve tudhatta vezetőjének az argentin származású szakembert. A 3 gyermekes családapa folyékonyan beszél spanyolul, angolul és portugálul. Telekom: újabb telefonoka kínálatban Újabb telefonoknak csökken az ára, és négy darabbal bővül az okostelefonok kínálata - tájékoztatta lapunkat a Telekom sajtóosztálya. A négy telefont négy gyártó kínálatából válo­gatták ki, így megtalálható köztük a BlackBerry Bold 9900, a Sony Ericsson Xperia arc S, a HTC Radar és az LG Optimus Hub (E5L0). 02: adat csomag nélkül napi 1 euróért Új szolgáltatatást kínál ügyfeleinek az 02: akik nem fizet­tek elő adatcsomagra, azok napi egy eurós áron tudnak in­ternetezni telefonjukon. Ezért az összegért a szolgáltató 20 MB-nyi adatforgalmat tesz lehetővé. Ha az ügyfél kimeríti ezt a keretet, akkor sem kell többet fizetnie, hiszen a szol­gáltató a 20 MB-nyi adatforgalom után csökkenti a sebes­séget, L6Kbps-ra. Internet a telefonban (Képarchívum) Orange: Vezetékes vonal havidíj nélkül Újabb akcióval jelentkezett az Orange: a karácsonyi kínálat­ban most három hónapig ingyenes vonalat biztosít azoknak, akik most fizetnek elő az operátor vezetékes szolgáltatására, és 24 hónapos hűségszerződést is kötnek. Akik megfelelnek e feltételeknek, az első három hónapban ingyen kapják a ve­zetékes vonalat, ugyanis nem kell havidíjat fizetniük. To­vábbi kedvezmény, hogy egy Orange vezetékes vagy mobil­számra két évig teljesen ingyen hívhat - korlátlanul. Ez az ajánlat mindkét irányban érvényes - azaz a választott fél is díjmentesen telefonálhat. A vezetékes szolgáltatás mellé az Orange 1 eurós mobiltelefont is kínál. Adatcsomag a Tesco Mobile-tói Új szolgáltatást indít a Tesco Mobile. Az 02 hálózatán működő operátor napi egy euróért 20 MB-nyi internetes adatforgalmat biztosít ügyfeleinek, normál le- és feltöltési sebesség mellett, ha ezt kimeríti az ügyfél, akkor csökkentett sebességgel netezhet tovább telefonján. Orange: tablet hangalapú csomaghoz Immáron a hangalapú csomagokhoz is megvásárolhatók az Orange kínálatában megtalálható táblagépek - eddig csak internetes csomaggal lehetett hozzájutni a népszerű table- tekhez. A mobilszolgáltató kínálatában két új készülék is megjelent, ez pedig a HTC Sensation XE és a HTC Sensation XL készülék, (szí)

Next

/
Oldalképek
Tartalom