Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)

2011-11-21 / 268. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 21. Vélemény És háttér 5 Matovičék bármire alkalmasak lehetnek, csak épp a hivatásszerű parlamenti politizálásra nem A kaszkadőr gatyamadzagján A korábbi kormánykoa­líciót alkotó pártok múlt heti egyezsége ellenére is költségvetési provizó­rium fenyegeti Szlováki­át - nyilatkozta Ivan Miklós (SDKÚ-DS) pénz­ügyminiszter szombaton a hírügynökségeknek. BARAK LÁSZLÓ Hozzátéve, hogy a 2012-es ál­lami költségvetés parlament ál­talijóváhagyása az SaS választá­si listáján parlamentbe került, Igor Matovič dirigálta egyszerű emberek (összesen négyen van­nak) miattbukhatel. Olyan hír ez, amelyet a hiva­talból vagy zsigerileg kárörven- dők némi tenyérdörzsölgetés- sel, gúnyos vigyorral fogadhat­nak. A politikailag semleges vagy apolitikus köznép pedig nyilván nem is igazán regiszt­rálj (t) a, mert nem érdekli az ál­lami költségvetés meg a politi­kusok sem. És még ezek után ri- nyáljon valaki amiatt, hogy kép­telenség társadalmi összhangot teremteni mifelénk. Már hogy­ne lehetne, például a legszebb öröm a káröröm, avagy az azt sem tudjuk, hol van észak szlo­genjével... Csakhogy sajnos mind a je­lenlegi kormánypártokkal szemben utálkozókat, mind a politikától, politizálástól ön­magukat elvből vagy a tudat­lanság okán távol tartókat ugyanúgy sújtja majd az a gaz­dasági káosz, mint a jelenlegi kormány drukkereit, a gyakor­ló jobboldali politikusokat meg a kikupáit közgazdászokat is. Új állami költségvetés híján ugyanis a költségvetési provi­zórium a 2011-re elfogadott költségvetés sarokszámai sze­rint szabja majd meg az állam, egyszersmind állampolgárai gazdasági lehetőségeit. Nem szabad azonban megfeledkez­ni arról, hogy a 2011-es állami költségvetés 2010 őszén totáli­san más világgazdasági hely­zetben, ha úgy tetszik, a világ- gazdaság válságának egy sok­kal enyhébb szintjén született, mint amilyennel 2012-ben keE szembenéznie a március 10-ei parlamenti választások után hatalomra kerülő kormánynak. Tekintet nélkül arra, hogy a Fi- co-féle baloldal vagy az eddig kormányzó jobboldali blokk politikusai alakítják majd meg. Ilyen alapon tehát, Robert Fi- cóéknak elsősorban saját érde­kükben kellene kiváltaniuk a vonatkozó parlamenti szavazás során az anarchista Matovičot és kollégáit. Vagyis a Smer-SD parlamenti frakciójának akkor is meg kellene támogatnia a je­lenlegi ügyvezető kormány ál­tal előterjesztett, jövő évre szó­ló költségvetés-tervezetet, ha egyetlen saját módosító javasla­tuk sem kerül bele. Egyrészt, mert így nyilvánvalóan keve­sebb pénzszórást irányozna elő, következésképpen több moz­gásteret biztosítana számukra, ha esetleg kormányra kerülné­nek, mint a saját költségveté­sük. Amely épp úgy a nyakló, vagyis fedezet nélküli állami költekezésre, a közpénzek fele­lőtlen eltapsolására lenne kihe­gyezve, mint akkor, amikor négy évig ők voltak kormányon. Ha viszont mégsem ők osztanák a lapokat az előrehozott válasz­tásokat követően, értsd, megint ellenzékbe szorulnának, az esetleges költségvetési problé­mákból következő megszorítá­sok okozta balhét teljes egészé­ben a jobboldali pártokra lehet­ne kenni. Az efféle nem is konstruktív, hanem inkább a józan ész dik­tálta ellenzéki cselekvéshez - mármint, hogy Fico a saját ér­dekében, populista felhangú ul­timátumok nélkül támogassa meg a jelenlegi kormánypárto­kat - elsősorban államférfinak kellene lenni. De legalább a szavazás időtartamára nem kel­lene az agresszív kismalacot alakítania az általa vezényelt parlamenti képviselőkkel együtt. Ellenkező esetben ugyanis tulajdonképpen sem­miben sem különbözik Igor Matoviétól és társaitól. Akikről egyébként bármilyen tevékeny­ségre alkalmasak lehetnek, csak épp a hivatásszerű parlamenti politizálásra nem. Ezért az egyedüli jó dolog abban, hogy idejekorán megbukott a Radi- čová-kormány, mindenképpen az, hogy nem kell már egy olyan flúgos közéleti kaszkadőr ga­tyamadzagján himbálóznia, mint amilyen Igor Matovič.- Kedves hallgatóink! Közlekedési információink következnek. A válságból kivezető úton sűrű köddel számoljanak, a látási viszonyok kifejezetten rosszak... (PeterGossónyi rajza) JEGYZET Szobrok klónozása VERES ISTVÁN Lassan már nem is lesz vá­ros Dél-Szlová- kiában, ahol ne állna (lógna) emlékmű, amely Esterhá­zy János emlékét őrzi. Leg­utóbb Komáromban avattak ilyet. A civü szervezetek és a polgári társulások, egyes ese­tekben az önkormányzatok mind azt szeretnék ezzel hangsúlyozni, hogy a mártír gróf hazai rehabilitációjának szlovák elutasítása elfogad­hatatlan. Vagyis a cél a nyo­másgyakorlás. Ha ugyanis Es­terházy érdemeit a szlovákság már elismerte volna, aligha éreznénk késztetést, hogy je­lentőségét újra és újra hang­súlyozzuk. Aki azt hiszi, hogy minél több Esterházy János- emléktáblát és -mellszobrot lepleznek le Szlovákiában, a szlovák politikai elit annál hamarabb változtat elutasító hozzáállásán, az enyhén szól­va téved. Ha ugyanis figye­lemmel követjük eddigi reak­cióikat, láthatjuk, hogy a téma magyar oldalról történő hangsúlyozása egyre több el­lenszenvet és elutasítást szül. A napokban véletlenül fülta­núja voltam egy beszélgetés­nek, amely egy szórakozóhe­lyen zajlott két egyetemi tanár között. Esterházy neve ütötte meg a fülemet, elkezdtem hát óvatosan hallgatózni. A két úriember a gróffal kapcsola­tos kijelentéseket emlegette. Egyikük azt mondta: hiába hangsúlyozzák a magyarok, hogy a gróf a zsidók deportá­lásánál tartózkodott a szava­zástól, a zsidók vagyonelkob­zásáról szóló törvényt meg­szavazta. Ezt pedig nehéz fél­remagyarázni. Szóba került a New York-i elismerés is, amelyről megjegyezték, valószínűleg jó kapcsolataik vannak a magyaroknak az amerikai zsidóságnál. Ennyit a nyomásgyakorlásról. Esterházy Jánost Szlovákiá­ban még jó pár évtizedig nem fogják rehabilitálni. Ehhez ugyanis (vagy legalábbis ér­demei elismeréséhez) a hábo­rú alatti szlovák állam társa­dalmi megítélésén kellene változtatni. Ezekről az évekről a közhiedelem azt tartja, hogy bár történtek csúnya dolgok akkoriban, mindenkinek volt munkája, és mégiscsak ez volt az első önálló Szlovákia, ami azért nem kis dolog. Hogy ez a megítélés megváltozzon, na­gyon sok évnek kell eltelnie. Ésterházy János emlékét pe­dig ápolni kell, de a nyomás- gyakorlást el kell felejteni, mivel csak felesleges feszült­séget szül. A szentté vagy bol­doggá avattatásról nem is be­szélve. Az olmützi püspökség csodatételeket emleget, vi­szont a grófot sajnos nem a fogságban mutatott magavi­seleté alapján ítélik, ítéljük meg, hanem annak alapján, amit a háború éveiben csinált. Annak pedig továbbra is el­lentmondásos a megítélése. KOMMENTÁR Mi a fenén csodálkozunk? LOVÁSZ ATTILA Elmúlt hát 22 esztendő, a harmincötnél fiata­labbak számára a bársonyos csak történelem és mese, mi, korábban születettek meg nem értjük, hogy nem értik. Nem értjük, mert nem érthet­___jük, ha azt sem vagyunk képesek megérteni, ami I a demokratikus szabad társadalmak alapvető alapjaihoz tartozik, amikor az infláció, a vélt vagy valós „rossz helyzet” sokkaljobban foglalkoztatja min­dennapjainkat, mintáz, hogy felnőtt, szabad emberként ke­zeljük-e magunkat. S kezelnek-e így ezáltal minket is. Történik a bársonyos 22-ik évfordulóján, hogy egy komáromi adófizető polgár belügyminisztériumi levél alapján elveszíti állampolgárságát. Alapvetően azon háborodunk föl, hogy megbántottak egy magyar embert. Ez is igaz, de közben nem gondolunk arra, hogy olyan törvény alapján jártak el, amely (alkotmánybírósági álláspont ide vagy oda) ellentétben áll az alaptörvénnyel, mely szerint senkitől sem vonható meg az ál­lampolgársága akarata ellenére. Még akkor sem, ha erről egyébként egy tucatnyi törvény rendelkezne. Merthogy azok a törvények az alkotmányt nem írják felül. Az alkotmány ezen passzusának tartalma egyébként egy bizonyos ENSZ-alap- okmány alapján született, és azt a mi törvényhozásunk ratifi­kálta, tehát akkor sem lenne rendben a dolog, ha az alkot­mány most hirtelen megváltozna. Aztán meg csak bámulunk, hogyjó, ha már állampolgárság nincs, de akkor mi van olya­nokkal, hogy munkavállalás, vállalkozás, egészségügyi és tár­sadalombiztosítás, merthogy állítólag ugyanabban az EU-ban vagyunk, ehhez jön Schengen. Nos, ezek azok a bicskanyito- gató felismerések, amelyeken füstölögnünk kellene a 22. év­forduló kapcsán. Meg azon, hogy a nemzeti színházban gyönyörű beszédek hangzanak el értékekről. Csak azt nem tudjukmeg a tévés köz­vetítésből, milyen megemlékezés tanúi lehetünk? Kormányza­tié? Ej, ej, abársonyos kormányé? És akkor hol van az SaS? Vagy államié? Nem sokjót írtunkle e hasábokon korántsem nagyrabecsült államfőnkről, node akkor hol van? Meg hol az ellenzék? Olyan, amilyen, de hol van? És még egy vérlázító kérdés: milyenkulcs alapján vannak ott a novemberi ikonok, ha hiányzik egy meghívó mondjuk Budajnak. Meg Kňažkónak? Ók olyan jelentéktelen kis figurái voltak a hatalomváltásnak? Mi van, máraz sem igaz, amit asajátszemünkkel láttunk? És a rendszerváltás hajnalánkereszténydemokrataDzurindaés Figeľ, valamint a magyar kereszténydemokrata Bugár hajtóká­ján mit keres a VPN (Cipár által alkotott) emblémája, amely egyébként egy levédett lógó? Hogy is van ez? Mit várunk saját magunktól, ettől a pici, de még mindig a világ harminc legmagasabb életszínvonalú országai közé tartozó államtól? Hogy összezár? Hogy képes válságot kezelni? Ami­kor a ma élők nagy része által megélt változások sem olyanok, mint amilyenek voltak? Amikor a szabadság, a felelősség, az önrendelkezés igazi nagy értékei mellé csúsztatjuk az aktuál- politikát? Amikor szent ideálokat úgy magasztalunk, hogy az kisajátításnak néz ki? Akkor mi a fenén csodálkozunk? Ne csodálkozzunk, hogy választási nagyesélyes az a politikus, aki saját bevallása szerint nem vette észre 1989 novemberét. Ne csodálkozzunk, ha olyan elnököt választunk meg közvet­len voksoláson, aki máig nem tisztázta, miként lehet parla­menti szavazással megfosztani egy képviselőt a mandátumá­tól. Ne csodálkozzunk, hogy az emberek a politikai vitát ve­szekedésnek tartják. Ne csodálkozzunk, hogy egy adófizető polgárnak el lehet venni az állampolgárságát és azzal együtt olyan javakat, amelyeket már megfizetett, és amelyek egzisz­tenciális alapjai az életének. És ne csodálkozzunk, ha egy novembert meg nem élt generá­ció megelégeli ezt az egész katyvaszt, és úgy elkerget minket baseballütővel és a Twitterrel melegebb tájakra, hogy észre sem vesszük, újra diktatúrát építünk. Magunknak. Václav Havel állítólag gyengélkedik. Emiatt először nem vett részt a bársonyos hivatalos ünnepségein. Hát, lehet, hogy eb­ben inkább szomorú szimbólumot kellene keresni. TALLÓZÓ Der Standard centralizálás és a hatalom egy kézben való koncentrálása. Egyfajta bonapartizmus, III. Napóleont is a szavazatok III. Napóleon kormányzásá- kétharmadával választották hoz hasonló helyzet alakult ki meg Franciaországban, mi- Magyarországon az elmúlt előtt feloszlatta a parlamen- másfél évben-mondta Heller tét - tette hozzá. Magyaror- Ágnes filozófus a liberális szágon erre nincs szükség, osztrák lap szombati számá- mert az ellenzék egészen tó­ban megjelent interjúban, esi, így egyáltalán nincsen el- Egy autoriter kormányformá- lensúlya a kormányon lévők- ra gondol, amelynek célja a nek-mondta. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom