Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-18 / 266. szám, péntek
12 IZVILAG ■ 2011. NOVEMBER 18. www.ujszo.com Mindennap pöttyös hal Három nap után, három átszállással, 16 ezer kilométert megtéve érkezett meg párjával és három gyermekükkel a Fidzsi-szigetekre Majsai-Nyilas Tünde, a Vígszínház kiváló színésznője, miután úgy érezte: ikrei születése után eljött a lehetőség egy nagyobb kalandozásra. Egyetemen pénzügyeket tanít a párja, ha éppen nem gazdasági igazgató, ő keresett külföldi munkalehetőséget. Pályázott egy kínai állásra, amit nem sikerült megkapnia, viszont cserébe, mintegy fájdalomdíjként a Fidzsi-szigeteken kínáltak fel neki állást. „Nem sokat gondolkoztunk - állapítja meg a nagy lánggal égő, energikus színésznő. - Ha fiit a szekér, nehéz kiszállni, ha nem hajtják, könnyű leugrani róla. Még a lányom után sem tudtam százszázalékosan visszaállni, amikor a két babával újra lassítani kellett. Két és fél éves volt a lányom, öt hónaposak a kicsik, amikor repülőre szálltunk. Előtte persze megnéztük a térképet, hova is megyünk. Uj- Kaledóniától keletre, Üj-Zéland- tól északra. Videókat töltöttünk le a netről, hogy lássuk, mire számíthatunk. Nagyon vidám emberek mosolyogva üdvözöltek, hogy bulá, bulá, ami egyszerre jelenti azt, hogy szia, Isten hozott, minden jót, az élet szép. S ezt tényleg így gondolják. Az iszonyú nagy szegénység ellenére vidáman és boldogan élnek. Ott, azokon a szigeteken, ahol egykor emberevők falatoztak.” Angol gyarmat volt a szigetcsoport 1974-ig. A hivatalos nyelv is az angol, de van egy közös fidzsi nyelv is, ami helységenként, sőt családonként is változni képes. Sokszor egymást sem értik, meséli Tünde, az elszigetelt csoportok saját nyelven beszélnek. A központi televízió híradója, az Ulu ni tukutuku mindennap fidzsi nyelven megy. Helybeli házvezetőnőjüktől az oroszul is jól tudó színésznő néhány gyakran használt helyi mondatot is megtanult, mint például „Lakó mai leva, dambe na kana”, ami annyit tesz, hogy gyere ide, lányom, ülj le enni!, vagy hogy „Sa levu katakata” , vagyis hogy nagyon meleg van. Két éve már, hogy hazaköltözött a család, de az emlékek nem halványulnak. Tünde a fotózás kedvéért eredeti fidzsi szoknyában ül előtti roti lisztből és folyékony vajból készül, só és forró víz hozzáadásával. Kigyúrod, lapítod, sütöd. tünk, kókuszhéjból készült fekete nyakékét az ottani piacon vette. „Még az is felfoghatatlan számomra, hogy ez velünk történt. Ott éltünk a Föld átellenes oldalán. Két csecsemővel és egy kislánnyal, még ha volt is segítségem, nem lehettem igazán szabad. Nagyon kötött volt az életem, hogy annyit vegyek el magamnak belőle, amennyit szeretnék. Elmentem bevásárolni, és már rohantam is gyorsan vissza. De kirándulni, sőt még cápasimogató búvártúrán is voltam. Ami a fidzsiket illeti: valóban kedves, közvetlen emberek. A házaik láttán nagyon megijedtem, amikor megérkeztünk Suvába, a fővárosba. Úristen, hova hoztál engem? - néztem a férjemre. Nyugi, nyugi, mondta, mi nem két szöggel ösz- szetákolt, fémpala tetős bódéban fogunk lakni, hanem téglaházban, az egyetemi negyedben, ahol a többi vendégprofesszor. Most már visszamennék, igen, de az időben is! Nem foglalkoznék olyan sokat azzal, hogy mi lesz itthon, hogyan kerülök vissza a szakmába, a színházi életbe. Kár volt szorongani. Ma már ott tartok, hogy minden felkérésre nem is mondok igent. Szívesebben vagyok a gyerekeimmel. A fidzsi nők egyébként ilyen virágos ruhában járnak, mint amilyen most rajtam is van. Ami elsőre meglepett: robusztusak, olyan férfiasak egy kicsit. Nagyon erős arcszőrzetük van. Pajesz, bajusz, nekik ez így természetes. Nem igénylik, hogy ez ott ne legyen. Egy ápolt nőnek is lehet finom kis szakálla. A férfiak szilajak A helybeli rögbicsapat láttán egy pillanatra elállt a lélegzetem, pedig csak óriáspia káton láttam őket. Szédítően jó- képűek. Ráadásul nagyon család- centrikusak, imádják a gyerekeket. Ott nem szégyen, ha egy férfi gye reket babusgat, náluk ez nem számít nőies tulajdonságnak. Számomra az ilyen férfi különösen szexi. Gyakran jártunk az új, Suva első, háromszintes szupermarketébe bevásárolni. Szinte megrohamoztak az alkalmazottak. Ügy szétkapkodták a gyerekeimet, hogy azt sem tudtam, ki hol van. A kicsiket az ikerkocsiból szedték ki, és agyoncsókolgatták őket. A pénztárnál aztán mindegyiket visszakaptam.” Hogy mennyi időbe telt, míg felfedezték a helybeliek komplett ízvilágát? „Erre egyeden hét is elég volt. A párom az első héten, míg átálltunk az ottani létre, időre, menzáról hordta az ételt. S az nagyrészt indiai étel volt. Fidzsi lakosságának a fele ugyanis indiai. Az angolok a gyarmatosítás idején olcsó munkaerőként vitték őket a szigetekre. A fi- dzsik ugyanis nem olyan dolgosak, az indiaiak annál inkább. Gyapotot és cukornádat kezdtek el termeszteni annak idején. A végén annyian lettek, hogy túlnőtték a helybeli lakosok számát. Mi a fő szigeten,
