Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-05 / 230. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 5. Vélemény És háttér 5 A két „barát" közti egyetértés a szeparatizmussal kapcsolatban csupán felszínes Szlovákia, az önzetlen barát Pozsonyi látogatása al­kalmával sajnálkozását fejezte ki a Szlovákia ál­tal körözött Baki Sadiki és Karol Mello kiadatása körüli nehézségekkel kapcsolatban Ivica Dačic szerb belügyminiszter. Minkét keresett személy Koszovóban tartózkodik, ahova a szerb hatóságok keze már nem ér el. RAVASZ ÁBEL Hogy a belügyünk mégis Belgrádon keresztül próbálja megoldani a helyzetet, az annak köszönhető, hogy Szlovákia vál­tozatlanul nem ismerte el Ko­szovó függetlenségét-ez a bará­ti szerb-szlovák kapcsolatok egyik alapköve. A két ország együttműködése mostantól már a katasztrófavédelemre is kiter­jed, és Szlovákia változatlanul aktívan támogatja a szerbek EU­csatlakozását is. Utóbbinak ép­pen Koszovó lehet az egyik fő ke­rékkötője. A két „barát” közti egyetértés a szeparatizmussal kapcsolat­ban csupán felszínes, a körül­ményekből adódó. Míg Szlová­kia - a baszkok miatt óvatos Spanyolországgal, a török cipri- ótáktól tartó Ciprussal és Gö­rögországgal, a szintén magya­rokkal sújtott Romániával - el­sősorban saját belső kisebbsége szeparatista törekvéseinek in­tézményes elfojtását reméli Ko­szovó megtagadásától, addig a szerbek korántsem merevek az államhatárok felfogásával kap­csolatban. Sőt: Belgrád jelenleg azért lobbizik, hogy a szerbek ál­tal lakott Észak-Koszovó vissza­kerüljön Szerbiához. A terület ugyan elvileg Pristinához tarto­zik, azonban a valódi irányítás a szerbek által működtetett pár­huzamos intézményrendszer kezében van, a helyi lakosok tá­mogatásával. A most Pozsonyba látogató Ivica Dačic belügymi­niszter a koszovói határok újra- szabásának egyik fő szószólója. Persze nem véletlen, hogy ez a téma Pozsonyban nem került elő, hiszen Dániel Lipšic bel­ügyminiszter - a szlovák politi­kai elit gyakorlatilag teljes spektrumával - a magyar szepa­ratizmustól való intézményesült félelmében ezt a helyzetet nehe­zen tudta volna kezelni. Ha egy pillanatra eljátszunk a gondolattal, hogy az EU szervei megvitatnák Észak-Koszovó kérdését, a nagy „szerb barát­ság” álcája azonnal lehullana mind a szlovák, mind a fent emlí­tett országok befelé forduló, pa­ranoid stratégiájáról. A törésvo­nalak azonnal megváltoznának: pont a Koszovót nem elismerő országok lennének a legkevésbé elfogadók az új felosztással kap­csolatban. Más kérdés, hogy a téma éppen azért nem merülhet fel komolyabban, mert az EU többi tagországa (és a nagyha­talmak) sem szeretnék vállalni a felelősséget a balkáni határvo­nalak átrajzolásának folytatásá­ért. Magyarország ezzel szem­ben - éppen a határon túli ki­sebbségei végett - teljes mellszé­lességgel állhatna ki egy ilyen megoldás mellett, hangoztatva a legendás szerb-magyar kap­csolatokat. Talán még egy ka­tasztrófavédelmi összefogásra is futná a nagy lelkesedésből... A közvetlenül pragmatikus megoldások alárendelése a nemzetpolitika gyakran absz­trakt kívánalmainak ritkán pro­dukál eredményeket, ellenben annál több anomáliát hoz létre. A szlovákiai magyarok jövőbeli státusát Koszovó sorsa aligha befolyásolja döntően - ellenben ha Mello és Sadiki kicsúszik az igazságszolgáltatás karmai kö­zül, példájukat mások is követ­hetik. Mindezt egy irracionális félelem miatt, melyet ráadásul a „baráti nemzet” rosszízű, ci­nikus mázába burkolnak. A szerző a Publicus Slovens­ko vezető elemzője Ugyan, nagyapa, hol vannak az én jegyeim az euróválsághoz képest!? (Peter Gossányi rajza) Havel neve és személyisége visszavonulása után is Csehország „védjegye" maradt Václav Havel 75 éves MTl-PORTRÉ Ma tölti be hetvenötödik élet­évét Václav Havel cseh író, drá­maíró, voltköztársasági elnök. Havel az egyik leggazdagabb prágai nagypolgári család sarja, övék volt a cseh főváros egyik leg­előkelőbb palotája és több film­stúdió-komplexum. Származása miatt a kommunista Csehszlová­kiában csak esti tagozaton vé­gezhette el a gimnáziumot, majd két évig műszaki főiskolán tanult. Katonaévei letöltése után szín­házi technikus volt, 1961-ben ke­rült a Divadlo na Zábradlí szín­házhoz, ahol dramaturgként, rendezőasszisztensként tevé­kenykedett és sikeres házi szerző lett. 1962-1967-ben elvégezte a művészeti akadémia színházmű­vészeti karát. A hatvanas években és az 1968-as prágai tavasz idején ak­tívpolitikai szerepet vállalt, ezért a Varsói Szerződés katonai inter­venciója után betiltották műveit, csak sörgyári munkásként tudott elhelyezkedni. A „normalizáció” ellen minden módon tiltakozott, alapítója és első szóvivője volt a csehszlovákiai emberi jogokért küzdő Charta 77 mozgalomnak. Emiatt számtalanszor volt vizs­gálati fogságban, háromszor ítél­ték el, legutoljára 1989 januárjá­ban, és mintegy öt évet töltött börtönben. Közben nemzetközi hírű drámaíró és esszéista lett, otthon csak szamizdatként meg­jelenő mű veit sok nyelvre lefordí­tották, darabjait külföldön szá­mos helyen játszották, írói és em­beri jogi tevékenységét kitünte­tésekkel honorálták. Legismertebb darabjai: Kerti ünnepély, Vemisszázs, A tilta­kozás, Audiencia, A kísértés, Largo desolato, Koldusopera. Jól ismertek a Levelek Olgának címmel kiadott börtönlevelei és a Távkihallgatás című önéletraj­zibeszélgetései. Havel 1989 őszén, a bársonyos forradalom idején magától érte­tődően került a rendszerváltozás erőinek élére, részt vett a Polgári Fórum megalapításában, a moz­galom jelöltjeként választották 1989. december 29-én Csehszlo­vákia elnökévé. Első megbízatá­sának lejárta után, 1990. július 5-én ismét ő lett az államfő két év­re. 1992 nyarán - amikor belát­ható közelségbe került Csehszlo­vákia általa ellenzett megszű­nése - lemondott tisztségéről. Az önálló cseh állam létrejötte után, 1993. február 2-án őt választot­ták a Cseh Köztársaság első elnö­kévé. Tisztségében 1998-ban újabb öt évre megerősítették, második mandátuma 2003. feb- ruár2-igszólt. Havel neve és személyisége visszavonulása után is Csehor­szág „védjegye” maradt, politi­kusi tapasztalatát főleg emberi jogi téren kamatoztatja. Meg­számlálhatatlan állami és egyéb kitüntetés, díj, cím birtokosa - mind irodalmi, színházi, mind közéleti, politikusi tevékenysé- génekelismeréséül. Václav Havel kétszer nősült, gyermeke nincs. Első felesége, Olga 1996. január 27-én rákban halt meg. 1997. január 4. óta Dagmar Veškrnová színésznővel él, aki felvette a Havlová nevet. A korábban láncdohányos politi­kus régóta küzd betegségekkel, egészsége a nyolcvanas években, börtönben töltött időszaka alatt romlott meg, utoljára idén már­ciusban volt hosszabb ideig kór­házban. Havel tavaly forgatta első film­jét, Távozás című saját darabját dolgozta fel. Idén úgy nyilatko­zott, utolsó-darabjának megírá­sára készül, már csak pihenni akar. Prágában két kiállítással is készülnek a drámaíró-politikus 75. születésnapjára, és életnagy­ságú szobrot kapott kedvenc ká­véházában. KOMMENTÁR Makovecz és Kertész SZOMBATHY PÁL Egy nagy alkotó, építész-gondolkodó, Ma­gyarország egyik ablaka a világra: meghalt Makovecz Imre. Az egyik brit lap lényegretartó megállapítása szerint „a XX. század egyik leg­figyelemreméltóbb és legmélyebben politikus építőművésze volt”. Makovecz Imre politizált. Volt véleménye a vi­lágról, Magyarországról, pártokról, politikusokról. Nem sze­rette Gyurcsányt, nem szerette az MSZP-t, kijött egyes szocia­lista polgármesterekkel (maga nyilatkozta). Bírálta néha a Fi­deszt, több képviselőjét is, de fenntartások nélkül támogatta Orbán Viktort. Egy nagy súlyú teljesítményt mutató értelmi­ségi, aki nem bánta a közéleti harcokat. Mondható, monomániás művészet az övé - sok alkotóé az. Formátum volt: saját, mindenhol felismerhető világot te­remtő. Makovecz organikus építészetét szeretni: nem köte­lező. Szabad a rajongás az életmű minden megnyilvánulásá­ért, de nem tiltott válogatni sem: emez tetszik, lenyűgöz, más munkája nem annyira. Egy dolgot nem illenék: fitymál­ni. Pedig azt is szokás régóta: az ajakbiggyesztések divatos oka sokszor az, hogy politikai megnyilvánulásai felidegesí­tettek - sokakat. Megosztó közéleti fellépéseivel vitatkozni szabad, érdemes - volt. Ami maradt: épületek. Ahogy a költő szól: ,A művészet örök. A többi por. A népet túléli a szobor”. Magyarországnak, szerencséjére, e nagy építészen kívül van még néhány ablaka a világra. Egyikük bizonyosan Kertész Imre író. Nehéz ember ő is, szenvedélyes és gyakran vitákra ingerlő megállapításokat tevő. Irodalmi alkotásairól ítélke­zés és ízlés dolgában ugyanaz elmondható, mint fentebb Makovecz kapcsán. Közéleti kijelentéseiről szintén, ha na­gyon másképpen is. Egy dolgot nem illenék: gyűlölködni, hi­degrázással pillantgatni a csukott könyvekre. Nagy művészek szoktak tévedni. Mint ahogy gyakran ráta­pintanak lényeges dolgokra és egyedül maradnak. Ellensé­geket szereznek, rajongótábor gyűlik mögéjük. Nem oly lé­nyeges ez alkotásaikhoz képest. Méltányosság, nyugalom, szelídség kéretik ügyükben. Érték, ízlés, indulat elválasztá­sa. Politika felől közelíteni szellemi-tárgyi alkotásokat veszé­lyes dolog. Magyarország ablakain kinézve más-más kép, perspektíva tárulhat elénk. Magyarország ablakain bepillantva ugyanazt láthatjuk másként: magunkat. Redőny helyett tanuljuk meg elviselni tükörképeinket, emberek. A szerző magyarországi publicista JEGYZET Azt mondja a barátom... LOR1NCZ ADRIAN Azt mondja a barátom, elege van a világ hív- ságaiból, a to­vábbiakban nem szándé­kozik a multi­nacionális vállalatok és a média hálójában vergődni. Elege van abból, hogy az in­formációs csatornákon akkor is utolérik, amikor ő azt nem akarja, hogy a hipermarketek az árura aggatott fölösleges sallangok, csomagolások for- szírozásával akarata ellenére is az amazóniai esőerdők ir­tásában és a jegesmedvék életterének tönkretételében való részvételre kényszerítik, s kiváltképp utálja, hogy a Fészbúk minden születés- és névnapján felköszönti. Meg­találta a kiutat a technikai­racionális világ és a fogyasz­tói társadalom zsákutcájá­ból, s már csakidő kérdése, mikor nyomja mega bal felső sarokban az „Escape”, azaz menekülés gombot. Azt is mondja a barátom, hogy bizony másképp is lehet élni. Végigrágta magát az ide vágó szakirodalmon, s rájött, hogy egy kunyhón, némi ele- ségen meg egy öltő ruhán kí­vül gyakorlatilag semmire sincs szüksége. Utazni lehet biciklin meg gyalog, de vajh minek utazna, amikor az egész világ, sőt a Mindenség megismerhető egy helyben ülve, befelé figyelve. Vég­eredményben erről szól a szó legszorosabb értelmében vett extázis, a kívülállás tudomá­nya, s ezt tanították a nagy eszképisták, azaz a társada­lomból való menekülést filo­zófiai alapokra helyező gon- dolkodókis. Akulcsszó: a szegénységi fogadalom. A vágyakozás felszámolásával aztán megszüntethető min­den kötődés és minden szen­vedés. Elég lesz, ha ezután csak annyi anyagi eszköz megszerzésére törekszik, amennyi az életben mara­dáshoz szükséges. Úgy is, mint: lakbér, közüzemi szám­lák, apróságok. Azt mondja legújabban a ba­rátom: anyagilag nagyon gyatrán áll ő ahhoz, hogy sze­génységi fogadalmat tegyen - marad köreinkben...

Next

/
Oldalképek
Tartalom