Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-27 / 249. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 27. Vélemény És háttér 7 Lehet valami titkuk, amit innen, Európából egyelőre nem tudtunk megfejteni Tavaszcsináló Tunézia Nem a sors, hanem a politika furcsa fintora: egyelőre úgy tűnik, nem Irak, hanem Tunézia mutat példát a világnak abból, milyen lehet majd egy arab típusú demokrácia, amely talán nem mindenben a Nyugat szája íze szerint való, de az övék. MAL1NÁK ISTVÁN Azt, amit Irakban több mint százezer amerikai katonának nem sikerült elérnie, a tunéziaiak megcsinálták-megcsinálják maguk. Lehet valami titkuk, amit innen, Európából egyelőre nem tudtunk megfejteni. Tunézia tavaly decemberben lépett szinte a világpolitika színpadára, januárban már elűzte a diktátort, elindítva az arab tavaszt. A vasárnapi, első szabad választások sajátosságaival ismét csak példát mutatott. Az alkotmányozó nemzetgyűlésbe történt voksolást a közvélemény szemében korrumpálódott belügyi tárca helyett egy független intézmény bonyolította le. Ami nem semmi, mint ahogy az sem, hogy 13 ezer hazai és 600 külföldi megfigyelő volt jelen. Az USA és az EU is történelminek, békésnek és teljesen demokratikusnak értékelte a voksolást, a demokráciára való több szakaszos áttérés kezdetét. Az alkotmányozó nemzetgyűlés ideiglenes elnököt és kormányt választ, lefekteti az új, állandó intézmények alapjait, s előkészíti a másfél év múlva megtartandó igazi elnök- és parlamenti választást. Példa lehet ez Egyiptom számára, ahol novemberben járul urnákhoz a lakosság, valamint Líbia számára, ahol Kadhafi halála után is egyre bonyolultabb a helyzet. A Nyugatnak van oka arra, hogy Kairó és Tripoli miatt aggódjon. Egyiptomban az iszlamisták hangja egyre erőteljesebb, ennek eredményeként a lakosság többsége az Izraellel megkötött különalku felrúgását követeli. Líbiában az új vezetés vasárnap - az ország függetlenségének kikiáltása napján - máris közölte: a jogrendszer alapját a saría fogja képezni. Líbiában már az is siker lesz, ha a törzsi-politikai- vallási ellentétek az elkövetkező hónapokban nem torkollnak véres belháborúkba, és az ország egyben marad. Tunéziában - bár még hivatalos végeredmény nincs - egy mérsékelt iszlamista párt, az en- Nahda (Újjászületés) kapta a legtöbb szavazatot. De még 50 százaléknyi - vagy valamivel több - szavazat esetén sem lenne abszolút többsége az alkotmányozó nemzetgyűlésben a választási törvénybe beépített fékek miatt. Ez lehetne az egyik legfontosabb követendő példa Egyiptom és Líbia számára. Egyébként az en-Nahda máris közölte: még alkotmányos többség esetén sem akarna egyedül kormányozni. Vezetőjének, Ra- sid Gannúsinak - érdemes a nevét megjegyezni - ezt a többiek, a „világias” pártok nem hiszik el, szélsőséges iszlamistának, amolyan báránybőrbe bújt farkasnak tartják. Igazából senki sem ismeri jól Gannúsit, aki húsz évig élt londoni száműzetésben. Azt mondja, 1981-ben alapított mozgalmának példaképe az Erdogan török kormányfő vezette, szintén mérsékelten iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja. Gannúsi a kampányban egyszer sem ejtette ki száján a saríát, azt mondta, szóba sem jöhet a szabadságjogok megnyirbálása, „nem akarjuk, hogy az állam beleszóljon az emberek magánéletébe”. Arab elemzők máris lelkendeztek: először fordult elő az arab világban, hogy egy nem radikális iszlám párt nyert választást. Hát majd meglátjuk. Mert radikális iszlamisták is vannak Tunéziában, bőven.- Hallottad, Jenő? Vállalkozó kollégád azt mondja, őt nem érinti a válság. Vett egy jachtot, egy villát és néhány politikust. (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Egészségügyi többfelvonásos LAMPL ZSUZSÁN NA Augusztusban a nő leszáll az ágyról, és nem tud elindulni. Mintha berozsdásodott volna a lába. Csoszogok, mint á nagyi, veszi észre elképedve, de mivel a rozsdá- sodás percek alatt elmúlik, elhessegeti a sötét gondolatokat. S bár ez attól kezdve minden reggel megismétlődik, a nő, mivel optimista, azt gondolja, majd magától elmúlik, s esze ágában sincs orvoshoz menni. Ebben persze az is közrejátszik, hogy ismerőse kis kárörömmel a szemében biztosítja róla, ez az öregség jele, és ő tart tőle, hogy az orvostól is ezt fogja hallani. Mint harmincévesen, amikora szemorvos azt mondta, sajnos, harminc után már az öregedéstől romlik a szem. Meg akarta kérdezni a hatvanas dokitól, hogy egy olyan vén- ség, mint ő, lát-e még egyáltalán, de mivel jól nevelt lány, csak annyit kérdezett, hogy ez a diagnózis. A harmincadik év átlépése? Szóval, ezt az öregedéselméletet nem volt kedve újrahallani, de mivel a rozsdásodás nem múlt el, szeptemberben elment a körzeti orvoshoz, aki elküldte őt az ortopéduskórházba. A nő felhívta a klinikát, hogy bejelentkezzen. Hússzor hívta, nem vették fel. írt nekik, na, arra válaszoltak. November tizenötödikén mehet. Egy újabb mélben megkérdezte, hogyha megfizeti a tízeurós illetéket, akkor kap korábbi terminust? Igen, akkor november kilencediké. Kösz, írta, akkor maradjon a tizenötödike, és elment a körzeti ortopédushoz. Nagy örömére nem volt ott senki, csak egy anyuka két kicsivel. Az anyuka rögtön észrevette, hogy naiv új páciens érkezett, s figyelmeztette őt, hogy a doki aznap csak gyerekeket fogad. De az interneten ezt nem írja, mérgelődött a nő, s a nővérnek is megmondta, de az csak annyit válaszolt, hogy az érvényes, ami ki van írva az ajtón. Tehát akinek tíz mankója van, az is személyesen jöjjön ide informálódni? Nem muszáj személyesen, küldhet hozzátartozót, mondta a nővér. Aztán elmagyarázta a teendőket. Az instrukciók értelmében másnap reggel fél hétkor a nő elcaplatott az orvoshoz. Hideg szél fújt, az épület még zárva, de a kapu előtt hét ember sorakozott. Mind az ortopédushoz. Hétkor nyitották az épületet. Addigra már tizenketten voltak. A később érkezők távoztak, tudták, hogy egy nap csak tizenkét embert fogad a doki, mert csak annyit fizet meg neki a biztosító. Pontosabban, fogad többet is, de azokat már fejenként tíz euróért. Nyolckor jött a nővér. A nő a nyolcas számot kapta, tizenegykor került sorra. Addigra megismerte tizenegy ember élettörténetét. Kész számmisztika. Az orvos barátságos volt. Megnyomkodta az ízületeit. Ez nem ízületi, hanem ínhü- velyprobléma. Sportol? Igen, mondta a nő. Akkor ne sportoljon, aztán majd elmúlik. Az a baj, hogy túlsportolta magát, mondta a dőld, aztán megkérdezte, hogy mi ez a finom illatú parfüm. A nő most nem sportol. Zsírsejtjeit növesztve várja a következő felvonást, november tizenötödikén. S azon gondolkodik, ez most komédia-e vagy tragédia. KOMMENTAR Az érdekképviseletről KOCUR LÁSZLÓ Bugár Béla Berényi Józsefhez címzett nyílt levelét látva a józanul mérlegelő olvasó először arra gondolhatott, a Nagyszombati úti pártközpontban valakinek elgurult a gyógyszere, vagy a párt kampánystratégái a közelgő hallo- weent tán’ a bolondok napjával tévesztették össze. A felajánlást olvasva - az MKP jelöltjei a 2012. március 10-én esedékes előrehozott parlamenti választások során induljanak a Híd listáján - valószínűleg sokkal többen fogadtak volna a biztos elutasításra, mint annak ellenkezőjére; ez egy nappal később be is következett. Szükségszerűen. Berényi válaszától - feltételezhetjük - Bugár annyira lepődött meg, mint az MKP a Híd szombati, elutasító nyilatkozatától. A nyílt levél illeszkedik a szombati választmányi ülésen elindí- tott kommunikációs folyamatba. OttBugár kijelentette: avá- lasztási listájuk nyitott a rokon értékeket valló politikai szereplők előtt. Első hallásra ez nem több szokványos, pozitív, a nyi- tottságot hangsúlyozó kampánybullshitnél, melyből a kampányban sokat el kell hullatni a politikusi szájakból, a választó komfortérzetének növelése érdekében. Ezt a szombati, általános jellegű felhívást specifikálja tovább a nyílt levél, kifejtve: az ajánlatkonkrétanazMKP-nak (is) szól(ha)t. Azegyüttműkö- dés pártja szombaton a regionális politikusok közötti feszültségre hivatkozva utasította el az együttműködést. Akérdés Berényi válaszának ismeretében már csak akadémiai, de vajon az együttműködésnek ez a formája nem zavarta volna ajelenlegi kormánypárt regionális politikusait? Bugár Béla nem ment házhoz a pofonért a nyűt levéllel, csak igazolás kellett neki, hogy „azok” nem akarj ákaz együttműködést. Berényi pediger- re a lehetőségre nem adhatott más választ, csak amilyent adott. Ha egy párt vagy csoportosulás politikusai más politikai erő lis- tájánjutnakbe a parlamentbe, az nem jelent feltétlen önfeladást vagy beolvadást. Láthatjuk, a Hídnál sokkal markánsabb ideológiai arculattal rendelkező Polgári Konzervatív Párt mindvégig meg tudta őrizni saját karakterét. Az Igor Matovič vezette, ideológiailag szinkretistának mondható Egyszerű EmberekpedignemcsakazőketparlamentbejuttatóSzabad- ság és Szolidaritást, hanem az egész kormánykoalíciót tudták mozgatni, avagy kicsiabors... Ekét politikai tömörülés, és parlamenti integráló pártjaik helyzete azonban nyomokban sem hasonlítható össze az MKP és a Híd helyzetével. Az ő sikeres együttműködésükhöz-melyre részben társadalmi megrendelés is létezne, 7 százaléknyi bizonyosan-, mindkét oldalon el kellene felejteni azújabbpártlétrejöttének„szülési fájdalmait”, melyekmindkétfeletmegviselték;a2010-es kampányt, melybenegyikfélsemafehérliliomkoszorútviselő szüzekhez hasonlatosan viselkedett; és félretenni egy csomó személyeskedést, sértettséget, indulatot, melyről tán’a választónak fogalma sincs, de nem is érdekli. Nem egyszerű, de már a honi, nem mindig minden vonatkozásában az európai mintákat leképező politikai térben is láttunk pozitív példákat erre. A KereszténydemokrataMozgalomaSzlovákDemokratikusés Keresztény Unió megalakulása után a legszívesebben keresztre feszítette volna Mikuláš Dzurindát- aki, leegyszerűsítve és megváltoztatva a megváltoztatandókat, abban a helyzetben Bugár szerepét játszotta-, utóbb azonban, félretéve a személyes sértettséget, hosszútávon, többször sikeresen együtt tudott működni vele. Amíg a magyar térfélen nem tesznek tanú- bizonyságot hasonló nagyvonalúságról, addig maradnak a látszatmegkeresések és a rituális táncok. TALLÓZÓ DIE WELT Antiszemita gulyás címmel kommentárban foglalkozott az Új Színház élére történt kinevezésekkel szerdai számában a Die Welt. Paul Jandl, a német konzervatív napilap írásának szerzője beszámolt a „kultúrpolitikai döntés” elleni tüntetésekről, hangsúlyozva, hogy Csurka István intendánsi, illetve Dömer György igazgatói kinevezése az illetékes testületek megkerülésével, „állítólag egészen felülről érkezett megbízás” alapján történt. Csurkával kapcsolatban feltűnőnek nevezte, hogy az elmúlt években mindenekelőtt a radikális jobboldali MIÉP vezetőjeként és a Magyar Fórum „antiszemita, uszító” lap kiadójaként volt ismert. Idézte „a szélsőjobb- oldali körökben ugyancsak jól ismert” Dömer Györgyöt, aki szerint a színháznak a jövőben „az elfajzott, betegesen liberális hegemónia” elleni erőddé kell válnia. A cikkíró a kinevezések kapcsán a többi között azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz fokozatosan - ugyanazon minta alapján - alakítja át az ország kulturális térképét, harmadrangú, Fidesz-hű művészeket helyezve fontos pozíciókba. (MTI)