Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-25 / 247. szám, kedd
22 Szín folk ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 25. www.ujszo.com A mezőgazdaságban dolgozó nők helyzete a rendszerváltás előtt és után egy szlovákiai faluban Asszonyi sorsok II. A vidéken, elsősorban a falun elő nők is a rendkívüli sokszínű és gazdag társadalmi kép egyik színfoltját képezik, és talán még nem késő a kutatást folytatni, hiszen van folytatás, még közöttünk élnek annak a generációnak a tanúi, akik a saját bőrükön tapasztalták a 20. század történelmi sorsfordulóit és tragédiáit. K1CSIND1 ENIKŐ Az asszonyok élettapasztalatai segítségével hiteles képet tudunk nyújtani, illetve bemutatni azt a korszakot, amely következményei meghatározzák a jelenünket és a közeljövőnket. Hiszen a vidéki nők társadalomban betöltött helyzetét alapvetően meghatározta a mezőgazdaság működése. Vetés, kapálás, kasztrálás A legtöbb asszonyt a kertészetben foglalkoztatták. A munkát kora tavasszal kezdték a melegágyak elkészítésével, és késő ősszel fejezték be, amikor már mindent betakarítottak. Egy évben 9-10 hónapot dolgoztak, a többi hónap kényszerpihenő volt. Legtöbbet K. dolgozott a kertészetben. G. néni csak segéderőként, amikor a dohányban 1-2 nap nem volt munka. Mindennap kerékpárral mentek a központba, ott megreggeliztek és megkapták a napi feladatot, újra kerékpárra ültek és a helyszínre bicikliztek. Délben haza, aztán újra ki a földekre. Kezdetben tavasszal a melegágyakat készítették elő a palánták nevelésére, később fóliában vetették el a magot. A napi munka az öntözés volt, a palánták nevelése, ritkítása. Ezután jött az ültetés. Kezdetben kézzel, később traktor segítségével ültették a palántákat, de a traktor után is volt munka, a rosszul ültetett palántákat meg kellett igazítani. Kiültetés után a kapálás következett. Aki külön vállalt munka mellett kapálást, azt külön megfizették. Aztán következett a betakarítás. Fű- szerpaprika, csemegepaprika, paradicsom. Sokszor már előre kimagozva kellett a paprikát a konzervgyárba küldeni. Sok munka volt a kukoricával, mivel drága vetőmagnak termesztették. A kukoricából ki kellett kapálni a más fajokat, aztán kasztrálni. Mivel a kukorica önmagát porozza be, a porzóját el kell távolítani, hogy jobb genetikai egyedet kapjunk. A kasztrálásnak több fázisa van: elő-, fő- és utókasztrálás, tehát egy tábla kukoricát legalább háromszor bejártak. A munka nem nehéz, csak hosszadalmas. Kasztrálásnál sérült meg G. néni. A sáros talajon megcsúszott a lába és becsúszott a kútba. Nem tört el, de azóta is fáj. Az asszonyok az aratásból is kivették részüket. Aratás előtt a gabonából vágták ki a más fajokat. A földeken nehéz volt a munka, ráadásul az időjárás viszontagságaival is meg kellett küzdeniük az asszonyoknak. Sokszor esőkabátban kasztrálták a kukoricát. Ősszel, ha elhúzódott a termés betakarítása, csípős hidegben szedték a paprikát, paradicsomot. Nyáron a nagy hőség sem tett jót szervezetüknek. Asszonyok a szőlőben K. a szőlőben kezdett dolgozni 1974-ben. A szőlészet külön ágazat volt, amit később bevontak a kertészet alá. Főleg a tavaszi kitakarás volt nehéz. Minden munkát asszonyok végeztek: metszés, kapálás, szüret, őszi tőkebetakarás. A szőlőben G. néni is dolgozott, az ő apja háború előtti parasztgazdaságában volt pince szőlővel, már gyerekkorában megszokta a szőlészeti munkát. A kollektivizálás után a pincéket megtarthatták a gazdák. Sokáig együtt művelték testvére családjával. Amiről sosem beszéltek, csak most kerül előtérbe, hogy a mezőgazdaságban dolgozó asszonyoknak közel negyven évig nemcsak az időjárás viszontagságaival kellett szembenézniük, hanem a reproduktív betegségek kockázatával is, melyeket a rovarirtó szerek és a biológiai anyagok - műtrágyák - okozhattak. Legjobb a dohányban A dohánytermesztés az egyik legjobb munkakör volt. G. néni 32 évet dolgozott le a „dohányban.” K. 7 évet. Előtte 4 évig a szőlőben, mivel a szőlőt is külön csoport dolgozta, de rájöttek arra, hogy átcsoportosítással hol a kertészetben, hol a dohányban dolgozó asszonyok el tudják végezni a munkát aszerint, melyik csoportnak volt éppen kevesebb feladata. Az állattenyésztés mellett a dohányban volt egész évben munka. A palánták nevelésétől, kiültetésétől a szárítás utáni bálázásig mindent az asszonyok végeztek. A dohányszárítók a falun kívül épültek a gazdaságban, ezért naponta kerékpárral jártak oda. A dohányt traktorokról ültették. Később kapálták. A legnehezebb munka a szedéskor volt. Amikor beérett a dohány, naponta tördelni kellett. A hosszú száron egyszerre csak az alsó 3-4 levél érett be. Egyszerre két sort vittek. A beérett sárga leveleket letörték, összekötötték. Általában két csoportba voltak beosztva. Az egyik csoport bent maradt és a száraz leveleket válogatta, a másik a szárítóba, a kemencébe rakta a leveleket. A dohánytermesztés elején fűzték a dohányt, úgy akasztották a szárítókba, később ez a munka is könnyebb lett. Hosszú tűkre kellett csak rászúrni. Két szárító dolgozott éjjel, nappal. Miután kiszedték a szárítóból, gőzt engedtek a dohányra, amitől megpuhultak a levelek, könnyebben ment a válogatás. A zsinórokat egyik végénél felakasztották, lehúzták válogatáshoz. Nagy asztalokon válogatták a dohányt, a túlégett, kicsi és sérült leveleket kidobták. A kiválogatott leveleket bálákba rakták, így szállították a dohánygyárakba. A rendszerváltás után néhány dohányban dolgozó asz- szony összefogott, kibérelték a szárítókat és a saját kis földjükön dohányt ültettek, feldolgozták és eladták. Jól jövedelmezett, de csak rövid ideig. 2-3 év után már nem voltak versenyképesek. Állattenyésztés vagy kertészet Az állattenyésztésben G. néni dolgozott. 1985-ben a dohánytermesztést megszüntette a szövetkezet, az itt dolgozó asszonyoknak választanuk kellet, hogy az állattenyésztésben vagy a kertészetben dolgoznak tovább. G. néni az állat- tenyésztést választotta. Vele együtt még hárman mentek át a tehenekhez, a többiek a kertészet mellett döntöttek. Ezt a munkát egyrészt a kertészetben ért balesete miatt választotta, másrészt a jó fizetésért, bár neki már nem annyira kellett a pénz, hiszen mindene megvolt, de a családos gyermekeit akarta támogatni. Hét évig dolgozott fejőnőként. Innen ment nyugdíjba 1992-ben. A tehenek mellett végzett munka a legnehezebb volt. A gazdaságba naponta kétszer kellet kimenni: hajnali fél négytől reggel nyolcig dolgoztak, aztán délután fél négytől este nyolcig. Az állattenyésztésben dolgozó asszonyokat a többiek mindig irigyelték, hiszen a nap nagy részét otthon tölthették, több idejük jutott a családra, a háztartásra, a háztájira. Több idejük volt a szövetkezettől kimért cukorrépa egyelésére is. A munkát a teheneknél nagyon nehezen szokta meg. Több mint egy hétbe telt, míg sikerült mindent jól elvégeznie. Azonban azért a fizetésért neki is megérte. Fejőgéppel a hatvanas évek végén kezdtek dolgozni. Bandákban dolgoztak, mindenkinek volt egy párja. Sokszor vita kerekedett az asz- szonyok közt, hogy kinek van jó tehene, ki tudott több tejet lefejni. Úgynevezett „standokon” dolgoztak. Egy standon 28-32 tehén volt. Az asszonyok nem etettek, csak almoztak. Traktorról etettek, az istálló közepén ment a traktor, amelyről a férfiak szórták le a takarmányt az állatoknak. A teheneket a fejéshez elő kellett készíteni. Lemosni a tőgyüket, utána felrakni a fejőgépet. Nagyobb balesetek nem történtek, de vigyázni kellett, mert a tehén sokat csapkodott a farkával. Sokszor nem lehetett kikerülni a tehenek rúgását sem. Olykor megtörtént, hogy némelyik asszony belecsúszott a trágyába. Munka után mindig meg kellett mosakodni, mert a ruhát és a bőrüket átitatta az istálló szaga. A nagy túlélő M. az igazi nagy túlélő. 16 évesen otthagyta az iskolát, 17 évesen szülte első gyermekét. A rendszerváltás után, a kilencvenes években kezdett dolgozni magángazdálkodóknál. Húszévesen rájött, hogy erős, búja a fizikai megterhelést, munkabírásának a csúcsán van, bár az idősebb, 50-60 éves asszonyok mellett lehetetlen volt bírni a tempót. Amíg ő megszedett egy vödör paprikát, addig az asszonyok egy ládával szedtek meg. A magángazdánál nem volt bejelentett munkája, de az idejét úgy osztotta be, ahogy neki megfelelt. Többet lehetett a gyerekekkel, a munkanélküli-segély jó volt alapnak. Néhány régi „dohányos” asszony által, akik ösz- szefogtak, megismerte a dohánynyal való munkát is és dohányt ültetett. Általában este törték a dohányt, amikor már nem sütött a nap, hűvösebb volt, mert a melegben nagyon ragadt. Egyik nap törték, másnap fűzték. Á fűzés már egész nap ment, sokszor egy bérelt öreg pajtában. Ez a munka kellemesebb volt, mellette sokat beszélgettek az asszonyok. Föld, föld! 1995-ben nyílt a faluban egy új pékség, ahová felvették. „Végre nem a földeken.” Keresete megnőtt, havonta 4000 koronát vitt haza. Ebben az időben a férje is dolgozott, mégis az ő fizetése volt magasabb. „Jó érzés volt, hogy többet keresek, mint egy férfi.” A munka sajnos nem tartott sokáig, a tulajdonosok rossz marketingstratégiája miatt csődbe jutott a pékség. A földeken már nem akart dolgozni. A gyerekek miatt viszont nem akart ingázni, műszakokra járni, ugyanis a tömegközlekedést egyre jobban leépítették, lehetetlen volt úgy bejutni a városba, hogy időben beérjen egy műszakra. Közben megszületett a harmadik kislányuk is. Két év anyasági után újabb munkalehetőség mutatkozott. A fűrésztelepre kerestek asszonyokat, kisebb méretű deszkákat kellett parafinba mártogatni és palettára rakni. A tulajdonos olasz volt, aki egy idő után nem fizetett. Csődbe ment e? a vállalkozás is. Nem maradt más hátra, újra a föld, amit mindig is rabszolgamunkának tartott. Ekkor határozta el, hogy befejezi az iskolát. »Általános iskolával csak a föld maradt volna egész életemben.” 1999-ben, az utolsó pillanatban ment el az igazgatóhoz, akkor tudta meg, hogy a szlovák törvények alapján, 10 éven belül lehet csak megszakított tanulmányt befejezni. A vizsgákat sikerült még abban az évben letennie, két év után aztán le is érettségizett. Közben elvált. Munkalehetőség híján újra a föld, de már csak fűszer- paprikába járt egy magángazdához. Aztán újabb lehetőség nyílt a munkára, a Rieker cipőgyár bedolgozókat keresett. Szinte az egész falu cipőket varrt. Ezek után újabb keresés, majd Léván talált munkát egy mosodában. Ez sem tartott sokáig. Újabb pékség nyílt a faluban, itt sikerült elhelyezkednie. Mikor a tulajdonos rájött arra, hogy bármit elvégez, helyettesíti a kiesett takarítónőt, beáll dagasztani, kiflit formázni, sokszor kihasználta és túl sok feladatot szabott rá. Belefáradt. Ekkor jelentkezett a munkaközvetítő irodában. Mindig máshol volt állás, de végre egész évben volt munka és a fizetés is egyre nőtt. Sokszor már 13 000 koronát tudott hazavinni. Általában egy autóbusz szedte össze a környékről az asszonyokat, és szállította a munkahelyre. Dolgozott szalag mellett, raktárban, a Volkswagen- és kábelgyárban. A közvetítőtől általában alkalmi munkát kapott. Hol két hétig, hol egy hónapig tartott. Annak függvényében, hogy a cégnek, gyárnak menynyi ideje volt a megrendelt áru legyártására. Amikor a munkaközvetítő megtudta, hogy milyen szakképzettsége van, külön feladatokat bíztak rá, különböző nyilvántartásokat, statisztikákat kellett elkészítenie. A pluszmunkáért pluszbért is kapott. Ez idő alatt elvégzett egy számítógépes tanfolyamot is. Aztán váratlanul állást kapott egy műanyag ajtókkal, ablakokkal foglalkozó cégnél Léván. Jelenleg negyedik kislányával van otthon gyesen, de várják vissza a munkahelyére. G. néni még a jéerdéből ment nyugdíjba. K. a szövetkezetben eltöltött utolsó éveket már úgy dolgozta, hogy az idénymunkára határozott időre vették fel, télen munkanélküli-segélyt kapott. Ez anyagi szempontból sokkal jobban megfelelt, mint a három hónap kényszerpihenő munka és fizetés nélkül. Pedig akkor szerződésük határozatlan időre szólt, mégis otthon kellett maradni. Végül 2004- ben végleg elküldték a szövetkezetből. Két évig volt munka- nélküli, aztán végre nyugdíjba mehetett. Jelenleg férjével együtt élvezi az otthonlétet. ■pZrffTi >?VYJ| Szerkeszti: Grendel Ágota. Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 ^___________________________________________________________Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com __________
