Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-25 / 247. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 25. www.ujszo.com RÖVIDEN Žitnýt két és fél évre ítélték Malacka (Malacky). Két és fél év szabadságvesztésre ítél­te Rastislav Žitný volt televíziós műsorvezetőt a Malackai Já­rásbíróság hétfőn azért, mert 2008 nyarán autójával halálra gázolt egy édesapjával kerékpározó ötéves kisfiút a Nádasfő (Rohožnflc) és Konyha (Kuchyňa) közötti útszakaszon. Egy­szersmind öt évre eltiltotta Žitnýt a gépjárművezetéstől. Ez már a második ítélet a perben, korábban a Pozsonyi Kerületi Bíróság fellebbviteli eljárás során bizonyítékok kiegészítése céljából visszautalta a járásbíróságnak az ügyet. A mostani határozat sem jogerős, Žitný ügyvédje vélhetőlg ez ellen is benyújtja fellebbezését, mert állítja, ügyfele erős gerincfájda­lom miatt közvetlenül a baleset előtt elveszítette eszméletét. A taláros testület szerint, ha ez igaz lenne, akkor a helyszínen nem lehettek volna olyan hosszú féknyomok, mint amilyenek Žitný összetört autója után maradtak. (SITA, dem) Bevetésen a szlovák MiG-ek Pozsony. Hússzú idő után éles bevetésre küldték a NATO közös légierejébe (NATINADS) sorolt két szlovák MiG-29-es vadászgépet. Szombaton ugyanis egy személyszállító repü­lőgép anélkül lépett be a szlovák légtérbe, hogy kapcsolatba lépett volna a pozsonyi légi irányítással, s mivel a továbbiak­ban sem kommunikált, a NATO utasítására felszállt a két va­dászgép. Mint kiderült, a Qatar Airways repülőgépéről volt szól, amely Londonból repült Dohába. A vadászgépek pilótái megközelítették a repülőt, és vizuálisan figyelmeztették a pi­lótákat, hogy a légi irányításnak nem adták meg a szükséges információkat. A pilóták jelbeszéddel válaszoltak, hogy az utasok nincsenek veszélyben, csupán az adóvevővel vannak gondok. A vadászgépek a határig követték a repülőt, (dp) Tichý: nem hiányzik a főügyész Pozsony. A főügyészség működéséhez nem szükséges fel­tétlenül kinevezett főügyész, az ügyészek így is ellátják fel­adataikat -jelentette ki tegnap Ladislav Tichý, az ideiglene­sen megbízott főügyész annak kapcsán, hogy Ivan Gašparovič államfő továbbra sem hajlandó kinevezni a parlament által megválasztott Jozef Čentéšt, a jobboldali kormánypártok je­löltjét. Tichý - saját bevallása szerint - minden hatáskört gya­korolhat, tehát a vizsgálatok nem szünetelnek. (TASR) A ZMOS elutasítja az adómixet Pozsony. Elutasította az úgynevezett adómixet, vagyis az önkormányzatok finanszírozásának tervezett új rendszerét a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) tegnapi rendkívüli közgyűlése. A helyhatóságok a közpénzek kon­szolidációja érdekében készek lemondani bevételeik egy ré­széről, s hajlandóak elfogadni azt is, hogy jövőre 1,3 milli- árdból kell gazdálkodniuk. (SITA) Áttekinthetőbb szerződések Pozsony. Az állami intézmények által kötött szerződéseket már közös portálon, a www.ontvorenezmulvy.sk honlapon te­kinthetik át a polgárok. Az oldalt a Fair-Play Szövetség és a Transparency International szervezet hozta létre azzal a szán­dékkal, hogy a szerződések, melyek közzététele januártól köte­lező, áttekinthetően, egy helyen legyenek elérhetők. Jelenleg körülbelül 80 ezer szerződést tartalmaz az oldal. (TASR) Egy intézmény vagy bank sem kötelezhet senkit számlanyitásra a nyugdíj folyósítása végett Országszerte félrevezették a nyugdíjasokat ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kellemetlen híre­ket kapott az elmúlt hetekben több nyugdíjas a postásoktól. Közölték velük, hogy bank­számlát kell nyitniuk, ha to­vábbra is nyugdíjat akarnak kapni, s a legjobb, ha ezt a Pos­tabankban teszik meg. A posta vezetése azzal védekezik, hogy néhány alkalmazottjuk félreér­telmezte felettesük utasítását. A Markíza híradásának tájé­koztatása szerint országszerte számos helyen előfordult, hogy a postán számlanyitásra szólí­tották fel a nyugdíjasokat. A postai dolgozók mindig hozzá­tették: a legegyszerűbb, ha ott helyben nyitnak számlát, tehát a Postabankban. A Szociális Biztosító állítja: továbbra is együttműködnek a Szlovák Postával, de senkit sem köteleznek számlanyitásra. „Természetesen örülünk an­nak, ha az ügyfél számlára utal­tatja a nyugdíját, mert ez a biz­tosítónak is megtakarítást je­lent. Viszont nem kötelezünk senkit erre a lépésre” - árulta el érdeklődésünkre Jana Ďuriač- A posta magyarázata szerint néhány alkalmazott félreértette a óvá, a biztosító szóvivője, hoz- tájékoztatást (Peter Žákovič illusztrációs felvétele) zátéve: ha az érintettek úgy döntenek, mégis számlát nyit­nak, bármelyik pénzintézet termékeit igénybe vehetik. A Postabankkal szorosan együttműködő Szlovák Posta ugyan elismeri, hogy az elmúlt napokban két új számlacsoma­got kezdtek kínálni a nyugdíja­soknak, melyek keretében a klasszikus banki szolgáltatáso­kat összekapcsolják a nyugdí­jak átutalásával, de elutasítja, hogy bármire is kényszeríteni próbálnák a nyugdíjasokat. Andrea Pivarčíková, a Szlovák Posta szóvivője szerint néhány alkalmazott félreértelmezte az utasításokat, amelyeket a két csomagról való tájékoztatás so­rán kaptak. Alena Sedláková, a Gazdasá­gi Versenyhivatal szóvivője sze­rint egy intézmény vagy bank sem kényszerítheti az állam­polgárokat a számlanyitásra, mindenki ott nyit számlát, ahol akar; s ha nem akar, joga van ahhoz, hogy nyugdíját postás hozza házhoz. „A Szlovák Pos­tának pedig kötelessége, hogy a polgárokat korrekt módon tájé­koztassa a szolgáltatásairól” - mondta Sedláková. (dem) Hrušovský némileg módosította kijelentését, Kollár már nem akar a parlament alelnöke lenni A Híd maga nem menne a Smerrel Pozsony. Az előrehozott választások közeledtével egyre óvatosabb nyilat­kozatok születnek a poli­tikusok részéről. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Híd egyedüli koalíciós partnerként semmiképp nem alakítana a Smerrel kormányt, állítja Bugár Béla. A Híd elnöke hozzátette, legjobb megoldás­ként ismételten egy jobboldali kormánykoalíciót tudna elkép­zelni. Bugár szerint a pártok je­lenlegi hivatalos álláspontjai alapján egy ilyen koalícióból a KDH sem hiányozhat majd. A Smer jelenleg nem számít elfogadhatóbb partnernek a KDH számára, mint az SaS, de kiszámíthatóbb - nyilatkozta hétfőn Pavol Hrušovský keresz­ténydemokrata politikus, ház­elnök. Ezzel némileg módosítot­ta vasárnapi kijelentését, amely szerint a Smer elfogadhatóbb lenne pártja számára, mint az SaS. A márciusi előrehozott vá­lasztásokat követően leginkább egyjobbközép kormány létrejöt­tét tartaná üdvözlendőnek, amelyben pártja számára az SDKU-DS és a Híd számítana természetes szövetségesnek. Hrušovský elismételte, amit az utóbbi napokban a keresztény- demokraták többször is hangoz­tattak: elutasítják a jobb- és bal­oldali populizmust. Jozef Kollár már nem akar a parlament alelnöke lenni. Az SaS múlt heti nyilatkozatai sze­rint nem tartja korrektnek, ahogyan Richard Sulíkot levál­tották a házelnöki posztról, ezért egyik feltételük a Radičová-kormány támogatá­sáért cserébe az volt, hogy Kol­lár a házelnökké vált Hrušovský alelnöki posztjára kerüljön. „Egyrészt nem szeretném rá­bízni magam Matovičra, más­részt nyolc hétre tisztséget vál­lalni nevetséges lenne” - nyilat­kozta megváltozott álláspontja kapcsán Kollár, arra utalva, hogy múlt pénteken Igor Matovič független képviselő hi­ányzó szavazata akadályozta őt meg abban, hogy a parlament alelnöke legyen. .Amikor Mikuláš Dzurindát a múlt hét végén arról kérdeztem, akar-e Radičová a jövőben kormányfő lenni, azt válaszolta: majd meglátjuk” - nyilatkozta Kollár hozzátéve, hogy ilyen helyzet­ben nehéz bármilyen következ­tetést is levonni. Tegnap Ivan Gašparovič köz- társasági elnök aláírta a pénte­ken a parlament által megsza­vazott alkotmánymódosítást. Az elnök ennek értelmében megbízhat olyan kormányt is, amely elvesztette a parlament bizalmát. Az újonnan megbí­zott kabinetnek viszont márciu­sig az elnök jóváhagyására lesz szüksége a fontosabb dönté­seknél. (akt, SITA hn, vps) A belügy elkészítette a megbízatási időszak utolsó törvénymódosítását Állítólag arra buzdítják a rendőröket, hogy ne dolgozzanak Objektív felelősség - nálunk is Spišiak: Packa emberei próbálnak lejáratni DEMECS PÉTER Pozsony. Elkészült a közle­kedési törvény újabb módosí­tása, melynek célja: Szlovákiá­ban is bevezetni az objektív fe­lelősség elvét. Minden bi­zonnyal ez lesz a belügyminisz­térium által előkészített utolsó módosítás, amelyet az előre­hozott választásokig még elfo­gadhat a parlament. A jogsza­bály jelenleg tárcaközi egyezte­tésen van. Az objektív felelősség lénye­ge, hogy a hatóságok a közúti közlekedés során elkövetett ki­hágásokért a gépkocsi tulajdo­nosát büntetik meg - természe­tesen olyankor, amikor nem si­kerül kideríteni a kihágás tény­leges elkövetőjét. Ez lényege­sen megkönnyíti a rendőrök munkáját, hiszen olyan sza­bálysértéseket is büntethetnek, amelyek elkövetését nehéz rá­bizonyítani a sofőrre; ráadásul automatizált sebességmérést is végezhetnének - ilyenkor az autópályán elhelyezett radarok mérik a sebességet. A gyorsan hajtó sofőrt, illetve gépkocsit lefényképezik, a szabálysértés­ről, valamint a kirótt bírságról azután csekket küldenek a ha­tóságok a gépkocsi tulajdono­sának. Ugyanez érvényes pél­dául azok esetében is, akik nem állnak meg a stoptáblánál, vagy túlterhelt kamionnal vezetnek. Fontos tudni, hogy az autó tu­lajdonosát ilyen esetekben nem tiltják el a gépkocsiveze­téstől, s nem is küldik majd au­tósiskolába alkalmassági vizs­gára, ha autójával háromszor követnek el 60 eurót meghala­dó bírsággal járó kihágást. A szlovák rendőrség magyar mintára akarja bevezetni az ob­jektív felelősség elvét, Dániel Lipšic belügyminiszter bízik benne, ez az intézkedés is hoz­zájárul a tragikus kimenetelű balesetetek számának vissza­szorításához - tájékoztatta la­punkat Natália Hattalová, a tárca kommunikációs osztá­lyának munkatársa. A felelősség Magyarorszá­gon kívül Ausztriában és Fran­ciaországban is objektív, az utóbbi két országban már több mint öt éve. Ha a parlament rá­bólint a módosításra, jövő júli­usban léphet hatályba. ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A rendőrség előző vezetésének tagjai, a KPOL 21 szervezet képviselői próbálják aláásni a rendőrségi munkamo­rált - állítja Jaroslav Spišiak or­szágos rendőrfőkapitány. Ezek a volt rendőrök szerinte arra buz­dítják az állomány tagjait, hogy ne igazodjanak az újonnan be­vezetett értékelési rendszerhez, mert Spišiakot rövidesen úgyis menesztik. A- Ján Packa volt rendőrfőkapitány által nem sokkal a menesztése után alapí­tott KPOL 21 szervezet ezeket a vádakat nevetségesnek tartja. „Kapcsolatba lépnek a vezető beosztásban dolgozó rendőrök­kel, és arra szólítják fel őket, hogy semmit se tegyenek úgy, ahogy Spišiak akaija, mert rövi­A KPOL 21 szóvivője ál­lítja, Spišiak saját hibái­ról próbálja elterelni a figyelmet azzal, hogy le­járatja szervezetüket. desen úgyis mindennek vége. Azt mondják, hogy ha az én uta­sításaim szerint fognak dolgoz­ni, később őket is menesztik” - állítja Spišiak. Packa korábbi, s a KPOL 21 szervezet jelenlegi szóvivője, Martin Korch állítja, Spišiak sa­ját hibáiról próbálja elterelni a figyelmet azzal, hogy lejáratja szervezetüket. A rendőrfőkapi­tány szerint viszont rendőrök ismerték be neki, hogy a KPOL tagjaitól ilyen utasítást kaptak. „Tizenegy vezető beosztásban dolgozó rendőr ismerte be egy gyűlésen előttem, hogy igen, ez­zel a céllal keresték fel őket korábban” - mondta Spišiak. Dániel Lipšic belügyminiszter szerint a rendőrség munkáját nem befolyásolhatja az a tény, hogy öt hónap múlva előreho- zottválasztásoklesznek. (dem)

Next

/
Oldalképek
Tartalom