Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-24 / 246. szám, hétfő

Sport 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 24. 11. labdarúgóliga: a miavaiak 3:0-ra legyőzték a nagymihályiakat, s megerősítették vezető helyüket Már hét pont a Spartak előnye A nagymihályi és a miavai kezdőcsapat a rangadó előtt (spartakmyjava.sk-felvétel) Az első helyen álló Spar­tak Myjava 3:0-ra'legyőz­te a második nagymihá­lyiakat, s már 7 pont az előnye a II. labdarúgóli­ga táblázatán. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A forduló slágermeccsére 2000 néző volt kíváncsi (a kör­nyékbeli településekről in­gyenbusz szállította a drukke­reket a stadionba). A nagymihá- lyiak legutóbbi két bajnokijukat elvesztették, így Miaván szíve­sen javítottak volna a mérlegü­kön, de az éllovas keresztülhúz­ta a számításaikat. A hazaiak Straka, Sládek és Kosík talála­tával osztálykülönbséggel múl­ták felül ellenfelüket. „Ma min­den összejött, amit eltervez­tünk. A csapat remek formában van, csak arra kell ügyelni, ne­hogy a fiúk elkényelmesedje- nek. Megérdemelt győzelmet arattunk” - nyilatkozta a meccs után Ladislav Hudec, a Spartak trénere a csapat hivatalos hon­lapjának. „Ennek a mérkőzés­nek az egyetlen pozitívuma, hogy nem rontottuk el a miava­iak szórakozását” - kommentál­ta a találkozót Vlastimil Petr- žela, a Zemplín szakvezetője ar­ra is utalva, hogy a hazaiak klu­belnöke, Pavol Halabrín az 50. születésnapját ünnepelte, (bt) A rimaszombatiak 3:0-ra kikaptak Podbrezován Piszár büntetőt hibázott UJ SZO-ERTESULES Rimaszombat. A 6. percben büntetőhöz jutott a rimaszom­bati labdarúgócsapat Podbre­zován (Greško buktatta Siheľ- skýt), ám Piszár József a kapus kezébe rúgta a 11-est. „Ez volt a találkozó egyik kulcsmomentu­ma” - ismerte el Branislav Mráz, a rimaszombatiak vezetőedző­je. A 20. percben ugyanis a ha­zaiak is tizenegyest rúghattak (Janec szabálytalankodott Pan- číkkal szemben, Mráz szerint teljesen feleslegesen, mivel nem volt gólveszélyes az akció), amiből a szlovén Stojanovic megszerezte a Podbrezová ve­zető találatát. „Le a kalappal a fiúk előtt, mert nem roppantak össze - dicsérte védenceit Mráz. - Az elmúlt időszak sikertelen­ségei miatt meg van tépázva az önbizalmuk, azt is pontosan tudjuk, hogy már a kiesés ellen harcolunk, de az első hatvan percben Podbrezován is jól fut­balloztunk. Voltak szép akció­ink, kisebb helyzeteink, de a góllövés továbbra is óriási Nakamura duplázott A szepsiek kilencedik döntetlenje Szepsi. 2:2-es döntetlent ért el Alsókubinban a szepsi FK Bodva, a Vladimír Goffa vezet­te együttesnek ez volt a 9. dön­tetlenje a szezonban. „Frizoni beadása után Nakamura feje­sével vezettünk - idézte fel a mérkőzést Michal Hudák csa­patvezető. - Növelhettük is volna az előnyünket, de az 50. percben Bálát ziccerben a ka­pusba lőtt, az ellentámadásból pedig a hazaiak egyenlítettek, majd egy lesgyanús szituáció­ból fordítottak. A csereként be­állt Dyjan felpörgette a játé­kunkat. Egy beívelése után Bá­lát még a kapust találta el, ám Nakamura közelről az üres ka­puba lőtt. A 90. percben még Pelánnak is volt egy helyzete, de kimaradt.” (bt) probléma... Amikor aztan egy pontrúgás után Minőié is beta­lált, már nem tudtunk felállni, s végül kaptunk egy harmadik gólt is, s 3:0-ra kikaptunk...” A rimaszombati csapatból különféle okok miatt négy védő­játékos hiányzott (Geri és Mra­vec sérült, Rubint és Obroéník pedig eltiltás miatt nem játszha­tott), így a védelem tengelyé­ben Zvara és Morháé kapott he­lyet, Piszár pedig védekező kö­zéppályás volt..., A két középső védővel nagyon meg vagyok elégedve, jól megoldották a fel­adatukat. A védelem összessé­gében elég jól működött, kár Janec naiv szabálytalansá­gáért...” -jegyezte meg a rima- szombatiak trénere. A gömöriek előnye már csak 2 pont a sereghajtó szepsiekkel szemben. A helyzet komolysá­gát Mráz is tudatosítja: „Gólo­kat kell rúgnunk, és végre pon­tokat kell szereznünk. Az nem elég, hogy nem játszunk rosszul, eredményesnek is kell lennünk. Nem adjuk fel, harco­lunk tovább!” (bt) Jól felkészültek Gyors gólokkal nyertek a szenciek Szene. A szenei SFM 2:0-ra győzött a rózsahegyi fakó ott­honában. „Két gyors gólt rúg­tunk, előbb Mikulié talált be Tomášek beadása után, aztán Tomášek Karé beadása után. A 17. percben már kialakult a végeredmény. A hazaiakat nem engedtük helyzetbe, s magabiz­tosan őriztük az eredményt” - tudtuk meg Anton Jánostól, a szenciekvezetőedzőjétől. A rózsahegyiek az előző két bajnokijukat megnyerték, leg­utóbb a feljutásra pályázó nagymihályiak otthonában győztek. „Most is veszélyesek voltak, de jól felkészültünk be­lőlük. Sokkal felelősségtelje­sebben játszottunk, mint ked­den a pótolt meccsen Alsóku­binban”-mondta Jánoš. (bt) A 14. F0RDUL0 KRÓNIKÁJA Dolný Kubín-Bodva Moldava nad Bodvou 2:2 (0:1) Góllövők: Lejko (54.), Kosovié (65.), ill. Nakamura (12., 70.). Játékvezető: R. Weiss, 225 néző. Sárga lap: Kutlík, J. Podolský, Kosovié, ill. Frizoni, Ojirogbe, Nakamura, T. Lá­bún, Smrek. MOLDAVA NAD BODVOU: Novák-Labun, Sm­rek, Hanzuš (90. Pelán), Ojirogbe-Ribár (81. Dupkala), Fri­zoni, Vítka, Timkovié (66. Dyjan)-Balát, Nakamura. LAFC Lučenec-Tatr an Liptovský Mikuláš 2:1 (1:1) Góllövők: T. Opiela (37.), J. Benő (65.), ill. Rezer (22.). Já­tékvezető: Jaška, 410 néző. Sárga lap: Petrán, M. Pyrka, Kul­ik, ill. Latiak, Memiševič, Rezer. Piros lap: Kulik (76., Lučenec). LAFC: Michalík-Szabó, Mižík, Petrán, Gálik-Vajda, Hloušek, Ravas (60. Kulik), Opiela, Fieber (46. Beňo)-Pyrka (80. Hanták). Spartak Myjava-Zemplín Michalovce 3:0 (1:0) Góllövők: P. Straka (28.), P. Sládek (56.), Kosík (81.). Já­tékvezető: K. Horváth, 2000 néző. Sárga lap: Vanák, Ruskovský, Jakubéo, Waseem (mind Michalovce). MFKDubnica-FC Petržalka 1898 0:0 Játékvezető: Mastíš, 520 néző. Sárga lap:. Biloský, Nősek, ill. M. Kubala, Štefúň, Švec. ŽP Šport Podbrezová-MŠKRimavská Sobota3:0(1:0) Góllövők: Sztojanovics (20., 11-esbôl), Minčič (67.), Čekovský (70.). Játékvezető: Gábor, 670 néző. Sárga lap: Harvilko, Greško, ül. M. Pekár, J. Zvara, Siheľský, P. Sedlák. MŠK RIMAVSKÁ SOBOTA: Kostolanský-Migaľa, Morháč, Zvara, Janec-Piszár (72. Pisarik)-Sihelský, Sedlák, Leško, Gamkrelidze (73. Vargic)-Pekár. MFKRužomberokB-ŠKSFM Senec0:2 (0:2) Góllövők: Martin Mikulič (11.), J. Tomášek (17.). Játékve­zető: Ježík, 198 néző. Sárga lap: Bumbera, ill. Mikulič, Hlavatovič. SFM: Matlák-Hromkovič^ Trajcsik, Polgár, Hlavatovič-Karcs (90. Bedecs), Železník, Gabriel, Tomášek-Plichta (70. Szarka), Mikulič. TABLAZAT, MUS0R A bajnokság állása Következik 1. Myjava 1410 3 1 22:4 33 15. FORDULÓ, október 29., 2. Podbrezová 14 7 5 2 20:8 26 szombat - 14.00: MFK 3. Michalovce 14 8 2 4 21:17 26 Dolný Kubín-ŽP Šport Podb­4. Dolný Kubín 14 6 3 5 19:16 21 rezová, Zemplín Michalov­5. Senec 14 4 7 3 16:1219 ce-Dubnica; 17.30: Molda­6. Dubnica 14 3 7 4 11:11 16 va-LAFC Lučenec, SMF Se­7.Lučenec 14 4 4 6 14:1816 nec-Spartak Myjava. 8, Rim. Sobota 14 3 5 6 11:1814 9. Petržalka 14 3 5 6 10:1814 Október 30., vasárnap ­10. Rúžom. B 14 3 4 7 14:18 13 10.30: Tatran Liptovský Mi­11. L. Mikuláš 14 3 4 7 12:20 13 kuláš-Ružomberok B, Petr­12. Moldava 14 1 9 4 7:17 12 žalka-Rimavská Sobota. A bíró vérében 1,94 ezrelék alkoholt mertek Részegen vezette a meccset ÖSSZEÁLLÍTÁS Meccs közben többször el­esett, a vendégektől három já­tékost ok nélkül kiállított, s nem is próbálta titkolni, milyen nagyszerű születésnapi ünnep­ségen van túl. Akiről szó van, egy cseh alacsonyabb osztályú mérkőzés, a Týnec nad Labem- Jestfabí Lhota összecsapás já­tékvezetője, aki „enyhén” itta­san érkezett a találkozóra. „Már az furcsa volt, hogy taxival ér­kezett a meccsre. Ügy bűzlött, mint egy sörgyár” - nyilatkozta Karel Dušek, a hazai csapatve­zető a Lidové novinynak. A hazaiak egyébként tiltako­zásul a bíró érthetetlen ítéletei ellen hármas emberelőnyben sem támadtak. Ezt a gesztust a hazai drukkerek is értékelték. A klubvezetők végül kihívták a rendőrséget, a szonda a szü­netben 1,94 ezrelék alkoholt mutatott ki a játékvezető véré­ben. Ha autóvezetés közben mérnek valakinél üyen értéket, azonnal elveszik a jogosítvá­nyát, a futballbajnokság ver­senykiírásában azonban nem szerepel, hogy részeg bíró nem vezethet meccset. A találkozó így folytatódott, bár a szondás procedúra miatt a szünet fél­órásra húzódott. „Ha a csapat nem állt volna fel, még meg is büntethettek volna minket, vagyis nem volt választásunk” - magyarázta Dušek. A mérkőzés l:l-es döntet­lennel ért véget, de az ered­ményt törlik, s a találkozót ké­sőbb újrajátsszék. A bíró további sorsáról a fe­gyelmi bizottság dönt majd - a legnagyobb kiróható büntetés az egyéves eltütás, az illetéke­sek azonban úgy nyilatkoztak, végleg be kellene fejeznie a bí­ráskodást. (SITA, lidovky) A Skate Americával megkezdődött az idei műkorcsolya Grand Prix-sorozat. A férfiak versenyét a cseh Michal Brezina nyerte (képünkön), az olimpiai bajnok hazai sztár, Evan Lysacek az elő­zetes bejelentésekkel ellentäben végül nem indult, mivel nem tu­dott megegyezni a szövetséggel a szerződéséről. (SITA/AP-felvétel) A pilóta jövőre visszatérhet a Forma-1-be Kubicára még rehabilitáció vár A/VTl-JELENTÉS Róma. Visszatérhet a For- ma-l-be Robert Kubica, a Re­nault istálló lengyel pilótája, aki februárban súlyos ralibalesetet szenvedett; de még egyhónapos rehabilitációra van szüksége. Riccardo Ceccarelli, a verseny­zőt a szerencsétlenség után ke­zelő orvos egy olasz regionális televíziós csatornának azt mondta, a cél továbbra is az, hogy a 26 éves pilóta ismét beül­hessen a Forma-l-es autóba, de ehhezmégidőrevanszüksége. Daniele Morelli, Kubica me­nedzsere szeptemberben azt nyüatkozta, a Renault istálló fenntartja az egyik versenyzői ülést a lengyelnek, akinek egyelőre nincs érvényes szer­ződése a 2012-es idényre. A pilóta február 6-án, egy olaszországi raliviadalon szen­vedett súlyos balesetet, a kar­ját, a lábát és a kézfejét több­ször meg kellett operálni, 11 hétig kórházban volt. A rehabi­litáció alatt többször hangsú­lyozta, hogy jövőre ismét sze­retne versenyezni. Kubica helyét a Renault-nál a német Nick Heidfeld vette át, akit a Belga Nagydíj óta a brazil Bruno Senna helyettesít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom