Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-13 / 237. szám, csütörtök

8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 13. www.ujszo.com SZEMSZÖG Mi jöhet még? Amit a parlamenti pártok lebonyolítottak eruómentőöv- ügyekben, az nemcsak azt bi­zonyította, hogy a politikai hókuszpókusz nélkülözi az uniós pénzügyek szakmai megközelítését, hanem azt is, hogy a játék nem véletlen- szerű. A választásokkal megvi­seltszlovákiai polgár azt is tud­ja, hogy a játék, nemcsak a pol­gárok centjeiért való aggódást hivatott bizonyítani, hanem a választási preferenciák romlá- sánakmegakadályozásátis. A minap már azon gondol­kodtam, kipróbáltak-e már minden változatot az euró- mentőövben való részvéte­lünkkel kapcsolatban, vagy vannak más lehetőségek. Jó megoldás nincs, esetleg sokkal kisebb hátrányt jelenthet, ha nem akaratoskodunk, részt veszünk a második mentő­csomagban és tudomásul vesszük, hogy jobb az euró, mint megszűnése esetén a ha­talmas értékvesztés, az azzal járó gazdasági felfordulás és az ismeretlen újrakezdés. Csak azzal nem foglalkoztak az ille­tékesek, ami a legfontosabb: ha beindul a mentés, honnan lesz rá pénz. Mert szavazni igennel is, nemmel is, nem ne­héz. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy Szlovákiának kevés köze van ahhoz az uniós pénzügyi állapothoz, amely az eurózónában kialakult. A rendszerváltás utáni minden­kori szlovák hatalom nem ké­nyeztette el a lakosságot az aránytalan és mértéktelen fo­gyasztással. Bizonyítják ezt a makroökonómiai mutatók, az átlagbér, az átlagos nyugdíj, a minimálbér és a költségvetési politika. A két Dzurinda-kor- mány olyan irányba terelte a gazdaságot 1998 és 2006 kö­zött, hogy a pénzgazdálkodás maastrichti kritériumait az unióban egyik legjobban telje­sítő nemzetgazdaságként be­tartottuk. Nem repeső szívvel vesszük tudomásul, ha olyan orszá­gokból mutogatnak ránk meg­fontoltságunkért, ahol a hal­mozott államadósság a miénk többszöröse. Ez nekünk költ­ségvetési politikát megrenge­tő komoly dolog, s tudomásul vehetjük, hogy az életminő­séget javító mutatók növeke- désénekjó időre búcsút inthe­tünk. Mi mégis teljesíteni akar­juk uniós kötelezettségein­ket, hogy az EU stabilitása megszilárduljon, és a közös fizetőeszközt megőrizzük, hiszen ha ez nem sikerül, nemzetgazdaságunk jóval nagyobb visszaesése vár ránk, amit nem akarhatunk. Jóba Mihály (TASR-felvétel) LOVESZAROK A politikusok felelőssége A politika a felelősségről szól. Attól kezdve, hogy a szavazók bizalmának hála a parlamentbe bejut egy párt, már nemcsak sa­ját magát, hanem szavazóit is képviseli. A parlamenti pártok többsége ezt már régen megta­nulta. Abban a pillanatban, ami­kor egy párt kormánypárttá vá­lik, a felelőssége tovább nő, mert miniszterein és képviselőin ke­resztül döntéseivel már az egész országért felel. A szlovákiai pártok többsége ezt is képes volt feldolgozni. Amikor egy koalíciós kormány működni kezd, mindenkinek egy kicsit vissza kell vennie saját céljaiból, mert csak így lehet kö­zös döntéseket hozni. De ezek­nek a kompromisszumoknak há­la, nagyon sok olyan dolgot lehet végigvinni, amire egyedül esé- lyünksemlenne. Ezt a szlovákiai magyarok pontosan tudják. Az SaS-es koalíciós partnere­ink kedden este sajnos megmu­tatták, hogy nem értek meg tel­jesen a koalíciós kormányzásra, hiszen nem értették meg a koalí­ciós együttműködési mecha­nizmus alapelvét. Szomorú vége a történetnek. Az SaS érvei az adófizetők védelméről, tehát ar­ról, hogy nem kölcsönzünk azoknak, akik nem spórolnak, nem helytállóak, hiszen felaján­lottuk a vétójogot az egyes köl­csönrészletek kapcsán. Miért utasították ezt el? Fontosabbak talán a saját preferenciáik? Az Európai Unió mind a tizenhat országa téved, a koalíció másik három pártja téved, csak az SaS- nekvan igaza? Kedden éjszaka, a szavazás után az újságírók azt kérdezték tőlünk, hogyan tovább, ki kivel tárgyal, és ki kivel áll most össze? Nyilván ez a kérdés szinte minden olvasóban is felmerült. Nekünk az elkövetkező napok­ban egy feladatra kell koncent­rálnunk: Szlovákia megtépázott tekintélyét meg kell próbálni megmenteni. Hiába fundáltákki Richard Sulíkék ördögi tervü­ket, mert az egésznek annyi lett a vége, hogy a kormány bukott meg. Az eurómentő-csomagot el kell fogadnunk, most már sajnos nélkülük, valószínűleg Robert Fico és a Smer támogatásával. Ám hogy Mikuláš Dzurindát idézzem, ennek sajnos ára lesz. Hogy pontosan mennyi, azt még nem tudja senki. A karmesteri pálca ebben a pillanatban már nem a jobboldali koalíció kezé­ben van. És a végére pár egyszerű gon­dolat az euró kapcsán. Szlovákia az elmúlt években a többszörösét kapta az Európai Uniótól támogatás formájában, mint amennyivel most nekünk be kell szállnunk a közösbe. Szlovákia a befektetők szemé­ben is felelőtlen országgá válto­zott, így kevesebb befektetés ér­kezhet, kevesebb munkahely jö­het létre. Ez kellett Szlovákia ál­lampolgárainak? Nem hiszem. Persze lehet középkori romanti­kus lovagként hadakozni min­denkivel, de közben belerok­kant az egész háttérország. Ezért kár volt. Bugár Béla, a Híd elnöke Merre tovább, szlovák politika? Az, hogy ebben a koalícióban benne van az előrehozott válasz­tások lehetősége, sokan, sok he­lyütt mondták. Mégis voltak, akik állították, hogy az időköz­ben négyről hatpártivá bővült koalíciót (OKS és az Egyszerű Emberek csoportja) összetartja majd a felelősség és a félelem Robert Fico visszajövetelétől. Nem így történt. Ami meglepő, hogy az eurokonform pártok vesztét mégis az eurókérdés okozta. Le kell szögeznem, hogy az euróvédősánc kérdésében nincs jó megoldás. Annak a helyzet­nek a megoldása, ahová mostan­ra az eurózóna és a világgazda­ság jutott, komoly áldozatokat követel. Anyagi tekintetben is. Egyrészt visszás, ha az egyhar­mados fizetéssel és nyugdíjakkal rendelkező Szlovákiának kell mentenie a kövérre hizlalt görö­göket. Másrészt tudjuk azt is, hogy a német és francia bankok megmentése nélkül az eurózóna jövője is elképzelhetetlen. Szlo­vákiának pedig nyitott ország­ként szüksége van a nyugati fel­vevőpiacokra. A problémát az SaS már fél éve is látta, véleménye azóta sem változott. Mikor kiderült, hogy a nép körében szintén népszerűségnek örvend a védő­sánc elutasítása, az egész ügy onnantól kezdve nemcsak a gö­rögök, hanem az SaS mentőövé­vé is vált. Ha úgy tetszik, a visszatérés mentőövévé, s ezzel növelhető a pártpreferencia. Az SaS elvhű kiállása ugyan­akkor precedenst is teremtett a térségben. Először történt meg ugyanis, hogy egy kis ország kis pártja szembe mert menni Euró­pával, és kitartott, legyen ennek bármilyen következménye. A felvidéki magyar politizálás számára komoly tanulság, hogy a megmaradás érdekében lehet nemet is mondani, és nem csak mindenben sodródni a szlovák „demokrata” árral. Továbbá el kell mondani azt is, hogy valahol maga a jobbol­dal és a szlovák „demokraták” is ludasok abban, hogy kormánya­ik rendre felbomlanak. Türel­metlenek egymással szemben. Az ún. demokratikus sajtó pedig előszeretettel „végzi ki” ki a de­mokratikusan gondolkodó pár­tokat (most az SaS, korábban az MKP), mindent megtéve annak érdekében, hogy szélsőséges pártként tüntessék fel azokat, amelyek elvhűek, időnként ön­álló véleményt fogalmaznak meg, és kilógnak a többségi „demokraták” soraiból. Ezzel kapcsolatban felfokozott kíván­csisággal figyelem, miként vi­szonyulnak a szlovák „demokraták” az OKS hozzáál­lásához, hiszen négyből hárman nem adtak bizalmat Radičová kormányának... Az MKP feladata ebben a helyzetben újra elnyerni a szlo­vákiai magyar választók bizal­mát, hogy a magyarság megma­radását, Dél-Szovákia gazdasági felzárkózását szolgáló munkáját a szlovák parlamentben is foly­tathassa. Berényi József, az MKP el­nöke Zsarolás a frakciókban Megbukott a kormány. Az SaS-es képviselők és a Híd párt parlamenti frakciójának három képviselője nem szavazott bi­zalmat Iveta Radičovának. Hogy történhetett ez? Hiszen ezt még olvasni is rossz, elvégre az emlí­tett két párt is tagja a kormány- többségnek. Nos, kedves olvasó, zsarolás történt. Iveta Radičovát rákény- szerítették, hogy ha másként nem megy, akkor zsarolással próbálja meg elérni ezeknél a képviselőknél, hogy áldásukat adják arra, hogy 2000 eurót (részletekben) levonjanak min­den szlovákiai polgár fizetésé­ből és azt elküldjék a megsegí­tésre szoruló uniós országok számára. Radičová bele is ment ebbe a játékba, hiszen biztos le­hetett, hogy az eddigi parlamen­ti szokások alapján úgyis meg­változtatják a véleményüket ezek a képviselők. Most először történt meg az, hogy a zsarolás nem működött. Ezen mindenki elámult, de a szavazást már nem lehetett meg nem történtté ten­ni. Viszont akik ezt a zsarolási tanácsot adták Radičovának, dörzsölték a markukat, hiszen két legyet ütöttek egy csapásra. Elérték igazi céljukat, hogy megszabaduljanak az egyenes tartású és tisztességes Iveta Radičovától, aki egyre többször zavart bele a háttérben zajló üz­letelésbe. És ezzel a szavazással megszabadulhattak a Szabad­ság és Szolidaritás pártjától is. Bennünket nem érdekelt az üz­letelés, kitartottunk a vélemé­nyünk mellett és a terveinkbe nem vettük bele a Smert. Azt hit­ték, hogy többet érnek nekünk a miniszteri posztok, mint az igaz­ságra való törekvés. Persze, ne csodálkozzunk, a pártok eddig mindig a pozíciót, a magas fize­tést részesítették előnyben. Ezért kellett így feltenni a kérdést, kérdéseket. Hogy egy válaszra legyen csak lehetőség, viszont kérdésből kettő van: Akarjuk-e hogy levonják az em­berek fizetésből a 2000 eurót és megmaradjon a kormány? Vagy idézek egy jobb példát: Önt az utcán megállítja egy járókelő, hogy adjon neki 2000 eurót, kü­lönben a kocsik alá veti magát. Miután ezt megtette, ki lesz a hi­bás? Mi az ilyen kérdésfeltevé­sért nem vállalhatjuk a felelős­séget és csak csodálkozni tu­dunk, hogy koalíciós partnere­ink ebbe belementek. Somogyi Szilárd, az SaS parlamenti képviselője

Next

/
Oldalképek
Tartalom