Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-10 / 234. szám, hétfő

22 Sport ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 10. www.ujszo.com Forma-1, Japán Nagydíj: a német címvédő megelégedett a harmadik hellyel; minden idők legfiatalabb duplázója lett az F-1-ben Button nyert, de Vettel a kétszeres világbajnok Christian Homer csapatfőnök, Sebastian Vettel és az ünnepő csapattagok (TASR/AP-feIvéteI) Sebastian Verteinek a szuzukai futam előtt mindössze egy pont hi­ányzott a címvédéshez. A hétvégi Japán Nagydíjon elért harmadik helyével aztán begyűjtött tizen­ötöt, s ezzel minden el­dőlt: a német a Forma-l­es sorozat kétszeres vi­lágbajnoka lett. A ver­senyt végül Jenson But­ton nyerte meg a McLa- rennel, a ferraris Fer­nando Alonso előtt. GYÖRGY NORBERT Seb Vettel ez évi teljesítmé­nyét nézve nem volt nehéz megjósolni, hogy Szuzukában, a mindenki által kedvelt „fekvő nyolcason” ismét világbajnokot fogunk avatni. A német csoda­gyerek idén minden versenyen vagy az első (többnyire az el­ső), vagy a második helyen ért célba (kivétel a német futam, ahol „csak” negyedik lett), és sejthető volt, hogy ez Japánban is hasonlóan fog alakulni. Kü­lönösen, miután az időmérőt, ha csak hajszállal is, de megint megnyerte (idén már tizenket­tedszer) a McLarenek előtt, s nyilván a futamon sem statisz­taszerepet szánt magának. Mi lehet Vettel titka? Hogyan történhetett meg, hogy ebben az amúgy nagyon kiegyenlített mezőnyben a fiatal német már négy fordulóval a vége előtt be­hozhatatlan előnyre tett szert? Természetesen van egy ver­senygép a feneke alatt, amely most egyértelműen a legjobb a mezőnyben. A Red Bull főmér­nöke, Adrian Newey, aki a 90-es évek csúcskonstruktőre volt (Mansell, Prost, Hill, Villeneu- ve egyszer-egyszer, Häkkinen kétszer lett világbajnok egy Newey által tervezett autóval), az osztrák italgyártókkal is fel­ért a csúcsra. De ez így kevés, gondolhatnánk, mert azt a ko­csit el is kell tudni vezetni (lásd az istállótárs, Webber esetét, aki idén még egyetlen futamot sem nyert a csodagéppel, míg Seb eddig kilencet). Egy beszé­des példa: még az évad elején, mikor a téli tesztek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az új gumiszállító, a Pirelli abroncsai (közös kérésre) gyorsabban fognak majd kopni, mint előd­je, a Bridgestone, Vettel volt az egyedüli, aki felkereste a gyá­rat, és konzultált a mérnökök­kel. És láss csodát: a mezőnyből éppen Vettel tud a legkímélete­sebben bánni a gumikkal (vagy talán még Button, zsigerből). A tehetséges pilóta és a gyors versenygép kombináció tehát, bár nélkülözhetetlen, önma­gában nem elég. Seb Vettel 24 évesen megta­nulta, hogy mentálisan és fizi­kailag is ldzárólag csak az előt­te álló feladatra szabad kon­centrálnia. Talán nem véletlen, hogý a verseny utáni nyilatko­zatában, már kétszeres világ­bajnokként, sikerének zálogául nem a csapatot és nem a Red Bull szédületes kanyarsebessé­gét emelte ki elsőként, hanem személyi edzőjét, egy Tommi Parmakoski nevű úriembert, és köszönte meg neki szépen. „Nagyon odafigyel rám, és hogy mire szabad gondolnom. Egy pillanatig sem engedte, hogy olyan dolgokon töpreng­jek, amelyeket nem befolyá­solhatok. Tommi és még néhá- nyan segítettek abban, hogy két lábbal a földön maradjak, és ezért mindig a többiek előtt járhattunk.” Lehet, hogy ilyen egyszerű az egész? A futamon, ahol Vettel végül hozta a kötelezőt, tulajdonkép­pen az történt, amire számítani lehetett: a német az élről rajtol­va elsőként fordul, miután jól megfüvezteti a második helyről induló Buttont, akit így csapat­társa, Hamilton is megelőz. A hazai reménység, Kobajasi be­ragad, Schumacher kicsit fel­jön, Vettel manőverét pedig vizsgálja a versenybíróság, de nincs büntetés. Az eredmény: Seb a 9. körben már 5 másod­perccel vezet Hamilton előtt. Ráadásul a brit alatt nagyon gyorsan elfogy a lágy szett, kénytelen kiállni. Majd Vettel is lelassul, neki is jönnie kell. But­ton vezet Alonso előtt, de ők sem bírják sokáig, viszont a cse­rék után mindketten Hamilton elé jönnek vissza. Vettel marad az élen, Button, Alonso követik, de lőtávolban maradnak. Bue­VETTEL SZEZONJA Ausztrál GP: 1. Maláj GP: 1. Kínai GP: 2. Török GP: 1. Spanyol GP: 1. Monacói GP: 1. Kanadai GP: 2. Európa GP: 1. Brit GP: 2. Német GP: 4. Magyar GP: 2. Belga GP: 1. Olasz GP: 1. Szingapúri GP: 1. Japán GP: 3. mi elveszíti jobb elsőjét (rosszul rakták fel), a Toro Rossót szeré­nyen letereli a sóderba. Együtt van a mezőny, az első hat tíz másodpercen belül, bármi meg­történhet. A pálya zabálja a gumikat, Button pedig lopako­dik fel Vettelre. A német a 20. körben kijön egy újabb szettért. Button a cserék után (elsősor­ban Seb kicsit lomha kivezető körének köszönhetően) eléje kerül, Mássá pedig újra megta­lálja Hamiltont. A brazil első szárnyából egy darab lerepül, majd Webber és Schumacher is összeér - kicsit fölöslegesen ugyan, de bejön a biztonsági au­tó. A 27. körben aztán újra el­engedik a mezőnyt, Button, Vettel, Alonso, Webber, Mássá, Hamilton a sorrend. Vettel a 33. körben kijön a közepes szettért, de forgalomba kerül, és sokat veszít. A cserék után már Alonso is előtte van. A tizedik helyért Kobajasi, Petrov, Rosberg és di Resta gyilkolják egymást. Vettel később próbára teszi néhány­szor Alonso türelmét, de a spa­nyol észnél van. S mikor a rádi­ón Seb fülére szólnak, hogy „hagyd, a cím fontosabb”, külö­nösebben már nem is erőlteti. Alonso a végén a vezető Button- ra is rámegy (aki időközben lát­ványos benzinspórolásba kez­dett), amiből szép kis tűzijáték kerekedik, de a sorrend már nem változik: Button nyer, Alonso második, Vettel pedig harmadik - és világbajnok! Úgy tűnik, mindenki boldog, és elé­gedett az eredménnyel. A győztes Jenson Button, aki az idény második felében világbajnokhoz méltó teljesít­ményt nyújt, a verseny után a következőket nyilatkozta: „Az autó egész héten kiváló volt, érzelmes győzelmet arattunk. A pályának gazdag a törté­nelme, a szurkolók káprázato­sak, majdnem olyan, mintha otthon nyertem volna. Köszö­nöm mindenkinek, akik támo­gattak minket Japánban. Re­mélem, sok szép élménnyel gazdagodott mindenki, hiszen az ország nehéz időszakot élt át az év korábbi részében” - utalt Button a márciusi föld­rengés és szökőár áldozataira, majd hozzátette: „Seb egész idényben pazar munkát vég­zett, megérdemli a vb-címet. Megkapta a szükséges felsze­relést, aztán megtette, amit tennie kellett.” „Soha nem gondoltam vol­na, hogy bajnokságot fogok nyerni, ezért elképesztő, hogy már a második is megvan. Sok szép emlékem van a Forma-1 - ről, fiatal koromtól egészen mostanáig, szerencsésnek és áldottnak érzem magam, hogy átélhettem ezt a napot. Egy versenyző számára már nem is lehetne ennél jobb. Süt a nap, és minden rajongó izgatottan várja, mit fogsz csinálni, azt hiszem, ez az élet értelme” - fi­lozofált kicsit a „nagy dol­gokról” a friss bajnok. Megte- 'heti: Sebastian Vettel 24 éve­sen minden idők legfiatalabb duplázó Forma-l-es világbaj­noka lett. S ez így már sport­történelem. Eredmények a 25. oldalon. VETTEL IDÉNYÉNEK HAT MOZZANATA Az első lépés 2011. március 27-én, az Ausztrál Nagydíjon kezdődött Vettel menetelése - csak azért nem korábban, mert az elsőnek szánt bahreini futamot zavar­gások miatt hosszas huzavona után törölték. A németet mind­ez nem zavarta meg, mint ahogy az sem, hogy majd fél szezonon át hol működött (rit­kábban), hol nem működött (gyakrabban) a kinetikusener- gia-visszanyerő rendszer az au­tójában. A „KERStelen” szá­guldás ellenére is folyamato­san a dobogón végzett. Pole nélkül is megy Az első négy nagydíjból hár­mon ugyanaz a forgatókönyv érvényesült: Vettel simán meg­nyerte az időmérő edzést, majd a futamot is. Hogy az első lépés nem feltétlenül szükséges a nagydíjgyőzelemhez, azt Spa­nyolországban bizonyította be: a csapattárs Webber indult az élről, a célban viszont a németet intették le elsőnek. De mivel ez a módszer némileg macerá- sabb, a stresszmentes élet je­gyében Vettel inkább visszatért a korábbi, pole+1. hely gyakor­latához. Az én házam... ... nem biztos, hogy az én vá­ram is. Legalábbis Vettellel nem tanították meg a mondást, ugyanis míg a Német Nagydíjat megelőző kilenc futamon csu­pa első és második helyet szer­zett, a nagy örömmel várt hazai versenyen nemhogy a győze­lem, de még a dobogó sem jött össze Sebnek (sorozatban 11 nagydíj után először). Persze ellenfelei nem igazán látják szomorúnak helyzetét: egy ne­gyedik pozíció mint a szezon­beli legrosszabb helyezés azért nem olyan rossz. Eső a völgyben Pontosabban a hullámvölgy­ben - már amennyire természe­tesen Vettel esetében még az eredeti értelmében használhat­juk a fogalmat. Merthogy öt fu­tamot egy győzelemmel, há­rom második és egy negyedik hellyel abszolválni más pilóták esetében kie'melkedő teljesít­mény, a németnél viszont egy kis gyengélkedésnek tekinthe­tő. S hogy mire föl az eső? Nos, a „rossz széria” három futamán (Montreal, Silverstone, Hun- garoring) is hullt a csapadék bőséggel. Vörös posztó Christian Homer, a Red Bull Racing csapatfőnöke való­színűleg nem volt túlzottan boldog az Olasz Nagydíj után, mert versenyzője egyik nyilat­kozatában elhangzott az a mondat, amelytől minden csa­patfőnök (kivéve bizonyos Lu­ca di Montezemolót) többé-ke- vésbé tart: „Nagyon szeretnék dobogóra állni Monzában a Ferrarival. Remélem, hogy egy napon a maranellóiaknál le­hetek.” Az eredmény: Vettel 2014-ig szerződést hosszabbí­tott a „bikákkal”. Örömkönnyek Sebastian Vettek az idény ti­zennegyedik futamán láthat­tuk először úgy igazából sími a dobogón. A Szingapúri Nagydí­jat megnyerve ugyanis gyakor­latilag a világbajnokságot is bezsebelte (öt futam alatt egyeden pontot kell/ett ehhez szereznie), s az addig a vb-cím- védés gondolatát magában tel­jesen elfojtó 24 éves pilóta tu­datosította: nemcsak, hogy ta­valy feljutott a csúcsra, hanem ott is tudott maradni. A legfia- talabbként a kétszeres világ­bajnokok között, (ot)

Next

/
Oldalképek
Tartalom