Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-10 / 234. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 10. Vélemény És háttér 5 Mennyire volt - mai szóhasználattal élve - kompatibilis a jász vagy a kun a magyarral? A multikulti temetésén? A napokban többen is arról értekeztek, miért volt halva született el­mélet a multikulturaliz- mus, miért „nem jön be”, s miért száműzi gondolkodásából né­hány befolyásos európai politikai vezető - leg­utóbb pl. Angela Merkel. LOVÁSZ ATTILA Szép-szép azon tömi a fe­jünket, miként születnek és halnak meg elméletek a társa­dalom csodálatosnál csodála­tosabb, megálmodott állapota­iról, de két tényezőt minden­képp figyelembe kell vennünk. Először is: a társadalom nem rajzolható meg mérnöki aszta­lokon, nem szerkezet és nem is épület, amely az utolsó csava­rig megtervezhető és legyárt­ható. A társadalom olyan orga­nikus és állandóan változó, ki­sebb és nagyobb közösségekből álló egész, amelynek viselke­dését még a legkönnyebben mérhető szegmensben, a pénzpiacon is nehéz megjósol­ni. Ezért születtek bonyolult és véletlenszerű eseményeket is számon tartó matematikai mo­dellek (lásd a játékelméletet), s még azok sem tudtak mindig és mindenkor megfelelő modell- helyzeteket teremteni. Másodszor: jó lenne, ha leg­alább alapfogalmakat tisztáz­nánk, megegyezés születne ar­ról, mely szó, mely fogalom mit jelent. Merthogy a multikulti nem a bajor nagyvárosok törö­kök lakta negyedeire, Párizs külvárosaira, London beván­dorlónegyedeire korlátozódik. Sőt, valószínűleg éppen az idé­zett helyek és helyzetek állnak legtávolabb a multikulturaliz- mustól. Nem mindegy ugyanis, hogy a londoni lengyel, prágai kínai, müncheni török vendég- munkás - aki egyszer talán haza szeretne menni, vagy annak gyermeke, aki talán soha nem akar hazamenni, mert otthon van -, minek számít. Nem mindegy az sem, hogy a kínai kereskedni, megélni jött-e, vagy - uram bocsá' - elfoglalni Eu­rópát. S az sem mindegy, hogy egy eltérő, nem mindig, de álta­lában kisebbségi csoport két­száz éve él egy helyen, vagy csak húsz. Nézzük meg, hogy csak a magyar történelem során mi­csoda multikulti jelenségek ta­núi lehettek elődeink. Az első multikulturális alapmű, Szent István intelmei Imre herceghez kötelező középiskolai olvas­mány. Tisztában vagyunk vele, mennyire volt - mai szóhaszná­lattal élve - kompatibilis a ko­ronán belül élő jász vagy kún a magyarral? Van fogalmunk ró­la, hogy a bányavárosokban vagy a szepességi városokban még hatvan-hetven éve a német nyelv dominált, miközben iro­dalmi élményeinkből tudjuk, hogy cseregyerekek jártak a Szepességbe német, az Alföldre magyar szót tanulni? Tudjuk-e, milyen hatással volt a mai észa­ki szlovákiai területekre, hogy komoly adófizető városok 100 évig lengyel fennhatóság alatt A multikulti nem a ba­jor nagyvárosok törö­kök lakta negyedeire, Párizs külvárosaira kor­látozódik. voltak? Ha csak Móricz Erdély- troilógiáját lapozzuk át, hány­szor találkozunk az akkori vi­lágban bizonyosan multikultu­rálisként kezelhető városokkal, vidékekkel?­Mondhatnók, létezett össze­kapcsoló ideológia, bár más­más felekezetekben, s ez a ke­reszténységvolt. De akkor már­is sántít a dolog, ha megnézzük az évszázados vajdasági többnyelvűséget, vagy Bosz­nia-Hercegovina vallásilag is vegyes térképét. Mi más a multikulti, ha nem az a működő, organikus egy­ség, amelyet Pécs városa jelent máig, ahol a magyar mellett a horvát vagy a német szóra a he­lyi lakos meg sem fordul, csak a felvidéki firkász látogató lepő­dik meg, mennyire természe­tes? És Dél-Tirol? Vagy Svájc? Ha már nem a politikai megol­dást, hanem a valódi egymás mellett élést nézzük. És az a Távol-Kelet, ahol - Voltaire-t idézve - évszázadokig élt tu­catnyi vallás egymás mellett, míg nem jelentek meg a jezsui­ta hittérítők. A baj nem a multikultival van. A baj a két véglettel van: a mindent feladó, gyökereit fel­számoló hozzáállással (ami ma, de csak ma anglikanizáló- dást, vagy kulturális értelem­ben amerikanizálódást jelent), s a másik oldalon az úgymond „fajtiszta” közösségek iránti igénnyel. Mindkettő beteg, s mindkettő csak konfliktusok és bajok forrása lehet. Ne temes­sük a multikultit, mert lehet, hogy természetes közegünket negáljuk, de az is lehet, hogy mindaz, amit a fogalom jelent­het, csak most kezdődik.- Te most megküzdesz a gólért vagy inkább megveszed? (Peter Gossányi rajza) 2016. január 1-jétől lejár a szerzői jogi védettsége, így könnyebben elérhetővé válik Mein Kampf: jeleznék az ártalmasságát MTl/AFP-ÖSSZEFOGLALÓ Ahogy a cigaretta vagy az al­kohol esetében szokás, egyete­mes jelzésrendszert kellene ki­dolgozni Adolf Hitler náci vezér Mein Kampf (Harcom) című művének történelmi megvilágí­tására - javasolják jogászok, történészek, filozófusok és ki­adók, tekintettel arra, hogy 70 évvel a Führer halála után lejár a könyv szerzői jogi védettsége, így 2016. január 1-jétől ebben a vonatkozásban mindenki szá­mára elérhetővé válik. Hitler náci eszméket és a fajgyűlöletet hirdető könyvét Németországban és Ausztriá­ban betiltották, a szerzői jogok­kal pedig kizárólag Bajorország - ahol Hitler utolsó rezidenciája volt - rendelkezik. A mű azon­ban a világ számos pontján for­galomban van, és az interneten is széles körben terjesztik. A témával kapcsolatos, a gyűlölet megelőzésére szolgáló kezde­ményezéshez csatlakozott sze­mélyiségek arra a veszélyre fi­gyelmeztetnek, hogy a szerzői jogi védelem megszűntével könnyebbé válhat a Mein Kampf terjesztése. Ezért, mint Philippe Coen jogász kifejtette, meg kellene fontolni egy olyan eszköz kidolgozását, amely vi­lágszerte eligazítást nyújt a ron­tó eszméket hirdető könyv érté­keléséhez. Elképzelése szerint olyan egyetemes jelzésre volna szükség, amely minden papír­alapú kiadáson szerepelne - Franciaországban már 1979 óta ez a kötelező gyakorlat -, és amelyet az elektronikus köny­veken és mindazokon a portá­lokon is használnának, amelyek a szöveget vagy annak részleteit közlik. Philippe Coen elmondta, hogy nincsenek pontos adatok Hitler könyvének különböző ki­adásairól és azok példányszá­máról, de például Japánban manga képregényként bestsel­lerré vált, és nagy az elterjedt­sége az arab világban, Iránban, Indiában is. Hitler műve egyike volt azoknak a könyveknek, amelyeket Anders Behring Bre­ivik olvasott a júliusban Osló­ban és Utoya szigetén végrehaj­tott terrortámadások előtt. KOMMENTAR Hígünnep VERES ISTVÁN Egyesek biztosan azt hitték, hogy, a Párkányt és Észtergomot összekötő Mária Valéria híd átadásának 10. évfordulójára rendezett Híd- ünnep az eső miatt sikerült hígra. Pedig nem erről volt szó, az esőfelhők tegnap elkerülték Párkányt. Ugyanúgy, ahogyan Orbán Viktor is elkerülte a várost, Esztergomot meg aztán kü­lönösképpen. Az átadás évfordulójának fényét a szlovák és a magyar külügyminiszter emelte csak. Ennek a csaknak pedig esetünkben nagy súlya van. A helyreállított Mária Valéria híd 2001-es átadása a mečiari idők után normális kerékvá­gásba kerülő szlovák-magyar kapcsolatok jelképévé vált. Éppen ezért a tegnapi Hídünnep nagy alkalom volt, amelyen mindkét ország vezetése kinyilváníthatta volna, hogy ha a szlovák-magyar viszony jelenleg nem is felhőtlen, azért az akarat mégis megvan ezeknek a felhőknek az eltávolítására. Találkoztak a külügyminiszterek, ami nagy dolog, voltak kulturális és egyéb programok, mit vártak még ezen kívül? - kérdezhetik sokan. Valahol igazuk van, méltó módon meg­ünnepelték az évfordulót. Viszont azt is tudjuk, hogy ha a magyar kormány (főleg a mostani) az ünneplésnek meg akarja adni a módját, akkor azt meg is adja, a miniszteri ta­lálkozó programját pedig nem két nappal korábban hozzák nyilvánosságra, hanem mondjuk két héttel. Persze nem vártunk mi nemzeti repülősbemutatót a Duna fe­lett, sem másfél órás tűzijátékot. Az viszont, hogy Orbán Vik­tor magyar miniszerelnök nem jött el, szimbolikus jelentő­séggel bír. Nem kellett volna kormányfői szintű találkozó, ugyanis ez egy kivételes eset, hiszen Mikuláš Džurindával tíz éve kormányfőkként méltatták a híd jelentőségét. Hogy mi volt a fő oka távolmaradásának, nem tudjuk. Lehet, hogy nem is a szlovák politikai helyzetre kívánt így reagálni. Ha­nem az esztergomi áüapotokra. Ugyanis, ha eljön, kezet kel­let volna ráznia Tétényi Évával, a város fideszesek által po­kolra kívánt polgármesterével, akit tavaly az MSZP-LMP- Jobbik „népfront” támogatott a várost korábban sokáig ve­zető Meggyes Tamással szemben. Esztergom irányítása az­óta is vakvágányon van, a fideszes többségű képviselő-testü­let és a polgármesterkölcsönösen ellehetetlenítik egymást. Ezek a tények. Mindenki olyan következtetést von le belőlük, amilyet akar. JEGYZET vérekre hárul, injekciókat adnak, infúziókat kötnek be, kezelik a sebeket, forgatjáka beteget, s változatlanul teszik majd dolgukat akkor is, ha kevesebb orvos dolgozik a kórházban. Persze, nem eszik olyan for­rón a kását. Kiderült, hogy a felmondás benyújtása nem jelenti azt, hogy az orvosok tényleg otthagyják a kórhá­zakat. A nyomásgyakorlás­sal, fenyegetéssel arra akar­ják rábírni a tárcavezetőt, a kormányt, hogy több pénzt juttasson az ágazatba és a fehérköpenyesek zsebébe is, valamint az állami kórháza­kat ne alakítsák át részvény- társaságokká. Hogy miért tartanak az utóbbitól? Eset­leg azért, mert egy jól me­nedzselt intézményben nem másod- és harmadállásban, hanem főállásban kell töb­bet és jobban teljesíteniük. Esetleg megszűnnek az egyetemi kórházak kiváltsá­gai (ismételt vissza nem térí­tendő kölcsön az államtól, hogy legyen miből emelni a béreket, magasabb díjazás az állami egészségbiztosító­tól, felelősségre vonás nél­küli eladósodás stb.), sőt, megeshet, hogy létszámle­építés miatt elbocsátásokra is sor kerül. Netán ez bújna meg a bubu- bu mögött?! Bububu! PÉTERFl SZONYA Hamarosan kiderül, hány állami kórház­ban dolgozó orvos váltja be ígéretét, dobja be a törülkö­zőt, és hagyja ott rosszul fi­zetett állását. Az elemzők szerint a bejelentett két­ezernél kevesebben lesznek, hiszen ha tényleg olyan ala­csony a bérük, nem tudtak felhalmozni tartalékokat, ám a számlákat fizetni kell. Persze, biztosan lesznek egészségügyi intézetek, ahol az orvoshiány megnehezíti a többiek életét. Esetleg a főor­vosoknak is be kell majd szállniuk a körforgásba, s nem csak irányítaniuk kell majd az osztályt. Ennek elle­nére gyanítom, nem az orvo­sok, hanem az ápolónők ter­helése növekszik majd. Mert az osztályokon akkor is lesz­nek betegek, ha az orvoshi­ány miatt kevesebb felvétel­re, tervezett műtétre kerül sor. A szobaorvosok esetleg majd nemTnennek oda a be­teg ágyához - az ajtóból „eüenőrzik” a fekvőket. Ez sem újdonság. Köztudott, hogy a betegellátás java a nő-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom