Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-08 / 233. szám, szombat
o N OD A zok közé a színészek közé tartozik, akiknek a hangjuk ismertebb, mint az arcuk. Felismerik az emberek az utcán? Persze, főleg Budapesten. Valóban, sajnos aránylag nagyon keveset lehet látni engem a népszerűséget is adni tudó televízió képernyőjén, de nem vagyok elégedetlen a pályámmal. Nem hinném, hogy az minősítené a sikereimet, hogy az utcán felismernek-e vagy sem. Aki színházba jár, az biztosan felismer, aki pedig esetleg a hangomat meghallja, az töprengeni kezd: hol is hallottam már ezt a hangot. Akkor osztja a véleményemet, hogy a hangja az ismertebb? Igen, ez így van. Elvégeztem a Színművészeti Főiskolát, s a televíziók épp akkor kezdtek leállni a tévéjátékok készítésével. Néhány darabba sikerült bekerülnöm, mára pedig maradtak a szappan- operák, amelyekből, köszönöm, nem kérek. Maradtak a szinkronmunkáim, a filmek és mellette a rádió. A hangom mindig egy picit „előttem jár”. Tudja-e az ember tudatosan fejleszteni, csiszolni a saját hangját, hogy olyan legyen, mint az öné? Van benne genetika, amiről nem tehetek. Ez adottság. De természetesen lehet rajta javítani. A hangszalag is egy izom, s ha összpontosítunk, a megszokottnál kellemesebb hangot is képesek vagyunk kiadni. De ha visszaélünk a „karbantartással”, akkor az ember nagyon hamar elveszítheti a karakterét. A hangomból élek, a hangommal dolgozom, a rengeteg munka csak jót tesz neki, mélyíti, színesíti. Mit ért karbantartás alatt? Azt, hogy vigyázok a hangszálaimra. Ha például olyan szerepet kapnék, amelyet végig kell üvölteni, azt nem vállalom el. Vagy megtanulok úgy kiabálni, üvölteni, hogy abból ne legyen probléma. Nem iszom túl hideget, nem iszom túl forró italt, télen pedig mindig sálat hordok. Mikor fedezték fel az ön hangját? Már a középiskolában szép hangúnak számítottam, a főiskolán pedig a legszebb hangúnak. A tanáraim már akkor megjósolták, hogy nagyon sokat fogok a hangommal keresni. Szerencsére igazuk is lett. Nagyon érdekes húsz év távlatából visszanézni, hallgatni a Koktél című filmet, amely az első szinkronom volt. Akkoriban kb. másfél oktávval volt magasabb a hangom, és az egy mély hangnak számított. Azóta pedig tovább mélyült, vagyis öregedett a hangom. Jelenleg hány helyen hallható az ön hangja? Számszerűen természetesen nem tudom megmondani. Rádióban, reklámokban. A televízió filmes csatornájának szintén az állandó hangja vagyok. Egy mobilszolgáltatónál én mondom az összes A szerelem vitte Szöulba Pétert 17. oldal 2011. október 8., szombat, 5. évfolyam, 40. szám „Nem hinném, hogy az minősítené a sikereimet, hogy az utcán felismernek-e vagy sem. Aki színházba jár, az biztosan felismer, aki pedig esetleg a hangomat meghallja, az töprengeni kezd: hol is hallottam már ezt a hangot." (A szerző felvételei) Rabul ejtett a színház aurája Kautzky Armand magyar színművész, szinkronszínész, a Sláger Rádió hivatalos hangja volt. Jelenleg a Juventus Rádió hangja. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azóta a Madách Színház, valamint a Budaörsi Játékszín Szülei színészek, nagybátyját, Kautzky Józsefet pedig a színpadról és a filmekből ugyancsak sokan ismerhetik.... A nyolcadik színész vagyok a Kautzky családban, hiszen már az 1930-as években is felléptek őseim a világot jelentő deszkákon. Nagybátyám még él, nagynéném, Gondolom, gyermekkorában mindig a színházban volt a szüleivel. így van. Mindig második otthonom volt a színház, ahol a szüleim felléptek. Míg ők próbáltak, én játszottam, vagy belestem , Kamaszkoromban érintett meg a színpad a varázsa. társulatának a tagja. Vele beszélgettünk. létező információt is, például: „a hívott fél jelenleg nem kapcsolható kérjük, ismételje meg a hívását később”. Ennek megfelelően, sokszor mondom magamnak, ha valakit nem találok bekapcsolva. Kállai Ilona pedig 2005-től már az „égi színpadon” játszik. Igaz, színészcsaládban nőttem fel, de ez a tény nem határozta meg egyértelműen pályafutásomat. Tudjuk, sok színész gyermeke más szakmát választ. Tizenkét éves koromig eszembe sem jutott, hogy színész legyek. a színpadra, és figyeltem szüléimét munka közben. Délután ott voltam a próbák alatt, ismertem az adott színház dolgozóit, tehát a semmivel össze nem téveszthető festékport, a kulissza illatát már kisgyermekként magamba szívtam. Mindig rabul ejt a színház aurája, és hiányérzetem támad, ha nem játszhatok, nem lehetek színházközeiben. Mikor döntött a színi pálya mellett? Tizenkét éves koromig eszembe sem jutott, hogy színész legyek. Kamaszkoromban érintett meg a színpad a varázsa: fénytengerben fürdünk úgy, hogy az ösz- szes tekintet ránk szegeződik. Ez az érzés teljesen rabul ejtett, és nem tudtam tőle szabadulni. A gimnáziumban irodalmi-drámai osztályba jártam. Ezt követte a Nemzeti Színház Stúdiója. Majd második próbálkozásra felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Olyan etikai és színházi világlátás rögzült meg bennem, amely elengedhetetlen ezen a pályán. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapok impresszióit „elraktározom”, és ha egy figura alakításához, egy helyzetgyakorlathoz szükséges, elő tudom „varázsolni”. Ezt a fajta gondolkodásmódot, amit a színészek általában 20 éves korukban tanulnak meg, én már az „anyatejjel” magamba szívtam. Albert József
