Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-27 / 223. szám, kedd
22 SZÍNFOLK ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 27. www.ujszo.com Az utolsó oákászoK A pákászatot mint „foglalkozást” soha nem ismerték el a tiszántúli népek. Sőt a pákászt annak idején mindenki úgy ismerte, mint valami munkakerülő, tolvaj, csibész, bujkáló embert. Volt is benne valami - ezek az emberek vagy egyedül, vagy családostul, de remeteséget vállaltak. ISMERTETŐ Sokszor a szegénység, sokszor a törvény elöli menekülés vitte rá őket arra, hogy beköltözzenek a rét belsejébe - a lápra, és táplálékszerzésük helyéül a szabad természetet válasszák. A magyar nyelv szótára 1870-ben így írja le a pákászt: A Tisza melléki Sárréten, pá- kászoknak nevezték azokat az embereket, kik folytonosan a rétből éltek. A pákász se nem vet, se nem szánt, se napszámba nem jár, hanem a kész után „nyúl”, vagyis: pákászkodik. A pákász a mocsarakban élt, kúp alakú nádkunyhóban vagy nyerges tetejű földkunyhókban, s az év nagy részét a lápon töltötte. Halászott, vadászott és gyűjtögetett. A halat szigonnyal, varsával, hurokkal fogta meg. A vízimadarakat is különböző maga készítette hurkokkal ejtette el, s a nagyvadaknak, mint például a farkas, csapdát készített, vermet ásott, míg a repülő madarakat íjjal, hajítófával próbálta elejteni. A vízben lebegő súlyom termését botra erősített subadarabbal gyűjtötték össze. A pákász családja begyűjtötte a környezetében található ehető vízinövényeket, mint például a súlyom, a gyékény buzogányát, a pákát taplóként használták tűzgyújtáshoz, vagy párna- és dunnatölteléknek dolgozták fel. Összegyűjtötték a vadmadarak tojásait, gyógynövényeket, a piócát, orvosi gyógyászatra, vagyis mindent begyűjtötték, amit a láp adott. A lápi ember a láp odvas fáiba telepedett méhcsaládoktól mézet is gyűjtött, de ha megbetegedett, gyógyszerét is a lápon gyűjtötte, mivel a lápvilágban ismeretlen volt a patika és a kórház is. A gyógyszernek szánt gyógynövényeket általában a füvesember gyűjtötte be. A lápon szedett gyógyhatású növényeket gyökerestül szárította, majd porrá törte, és bőrzacskókban tárolta, s szükség esetén faggyúval, hájjal kenőcs- csé keverte. Ők gyűjtötték be a piócát is, ugyancsak gyógyászati célból. Ezt úgy gyűjtötték, hogy felgyűrt nadrágszárral belegázoltak a vízbe, ahol az éhes állatkák ráragadtak a lábukra, majd mikor a vízből kiléptek, a lábszárukat sóval beszórták, s ettől az odatapadt piócák lefordultak. A piócákat marhahólyaggal lekötött üvegekben tárolták, úgy vitték eladni. A lápréteken gyűjtötték be a fehér mályvát (orvosi ziliz), melyet sebgyógyításra, toroköblögetésre használtak. Ebből a gyűjtögető tevékenységből ered a pákász elnevezés is, vagyis a halász, vadász, madarász foglalkozások gyűjtőneve. A gyűjtögető, halászó, madarászó pákászok állandó lakhelyüktől, téli szállásuktól sokszor több tíz kilométerre is elbarangoltak, ha egy-egy helyen letelepedtek, ott általában 5-6 hétig laktak, „kiélték azt a helyet, ahova telepedtek, majd továbbvándoroltak”. A láp jellegzetes hala volt a lápi póc és a lápi csík, mely utóbbi mára már teljesen kiveszett a lápból, ezt trombita alakú, vesszőből font csíkkassal vagy varsával fogták, és eladásig másfél, két méter mély fedett vermekben gyűjtötték, s a környező falvakban, vagy a vásárokon adták el. A pákász családi, társadalmi életéről keveset tudunk. Minden pákászkunyhót egy-egy kis család lakott. A kunyhókat egymástól kellő távolságra állították fel, hogy mindegyik pákász- nak elegendő halász-vadász területe legyen. A 18. század végéről arról is van feljegyzésünk, hogy a rétben két-három pákász együtt dolgozott. A pákász felesége a falvakat járta, s lisztért gyógynövényeket, piócát, madártollat cserélt. A nagyváradi vásáron megjelenő sárréti pákászokat említi Dutka Ákos A holnap városa című visszaemlékezésében. Némely esetben a mocsárban náddal lefedett csónakjukba temették el őket, s temetkezési helyükhöz mondák fűződnek. A pákász- mesterség gyakran családon belül öröklődött. A pákászélet- formát csak a 18-19. századból ismerjük. Részletesen először 1858-ban Havas Sándor írt róluk. Valószínűleg a pákászélet- mód a földrajzi viszonyok hatására alakult ki. A sok mocsár, árvíz járta terület, a nagy kiterjedésű nádas, vizes rét kényszerítette a parasztok szegényebb, föld nélküli rétegét, hogy ezt a földrajzi körülményekhez alkalmazkodó életmódjukat kialakítsák. A mocsárban, távol a falvaktól nyugodtabban éltek, a földesúr, a hatóságok kevésbé háborgatták őket, de megkövetelték, hogy szolgáltatásaiknak eleget tegyenek. Télidőben gyakrabban bejárt a falvakba, városokba gyógynövényeket árusítani. Nem volt olyan betegség, amire ne tudtak volna gyógyfüvet adni. A falusi emberek főleg fekélyre, mételyre, golyvára, isiászra vásároltak tőle orvosi füvet. A láp lecsa- polása után eltűnt az ezerszínű vízi világ, s ez magával hozta a pákászatnak, ennek az ősi foglalkozásnak a megszűnését is. ■K5Í Í Jl-M ÍWM Szerkeszti: Grendel Ágota. Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 jjBBI ___________________________________________________Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com_________
