Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-26 / 222. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 26. Vélemény És háttér 5 A nemzeti színház, múzeum vagy lovarda akkor jó, ha elsősorban színház, múzeum vagy lovarda A „nemzeti” pajzsa Kamaszkoromból emlékszem a felejthetetlen Márkus László egyik nyilatkozatára, amelyben elmondta, a londoniak nagyon csodálkoztak, hogy ő a „nemzetiben” is játszik. Mi az, hogy nemzeti? Nálunk minden angol színház nemzeti, mondták barátai, s ő ezt elárulta az akkor még nem sokat utazó magyar közönségnek. LOVÁSZ ATTILA Bevallom, azóta izgat, miért van annyi „nemzeti” intézmény Európa keleti végein. Van nemzeti színház, nemzeti galéria, nemzeti múzeum, nemzeti lovarda, s ki tudja, mi még. Az embernek az az érzése, hogyha belép egy-egy ilyen nemzeti intézmény kapuján, legalább egy gótikus katedrálishoz illő ájta- tosságot és emelkedettséget kellene éreznie. Hát, belépve a Szlovák Nemzeti Galéria épületébe, általában nevetőgörcs kap el a híres-nevezetes betonáthidalás láttán. Masaryk szobra mögött látni a Szlovák Nemzeti Múzeum málladozó homlokzatát, ez sem az emelkedettség és pátosz hangulatát teremti meg. Ha meglátogatom az új Szlovák Nemzeti Színházat, a huszadik századi építészettel semmi bajom nincs (annál több a vállalkozói barokkal a barbi negyedekben országszerte). Csak éppen amolyan nagyobb kultúr- ház, és megint hiányzik az emelkedettség. A pesti Nemzetit nem szidom, a MüPa szomszédságában az épület műépítészeti „értéke” s kivitelezése szinte ordít. Márkussal egyidőben a Magyar Állami Népi Együttesről Novák Ferenc azt nyilatkozta, hogy a társulat nem lehet koreográfiák muzeális lerakata. Ergo: a nemzeti színház, múzeum, galéria vagy lovarda akkor jó intézmény, ha elsősorban színház, múzeum, galéria vagy lovarda. Az előző gondolatok miértjére egy időszerű hír: a Szlovák Nemzeti Színházban a kulturális tárca ellenőrei közel félmillió eurós pénzügyi visszaélésre leltek. No most vagy igaza van az ellenőröknek vagy nincs, és a lemondott vezérigazgató egyszer megvédi igazát, annyit azonban el kell árulnunk, hogy a Szlovák Nemzeti Színház államilag kiemelten támogatott intézmény, ami magyarul azt jelenti, hogy talán az egyetlen kulturális létesítmény, ameAz embernek legalább egy gótikus katedrálishoz illő ájtatosságot és emelkedettséget kellene éreznie. lyiknek van pénze. Hogy hogyan gazdálkodnak vele, azt majd az ellenőrzés lezárása után tisztázzuk, egy dolog viszont biztos: a nagy „nemzeti” jelző mögött a tavalyi évadban egy (írd, lásd, olvasd, halld: egy mint számnév) operabemutatót és egy (ugyancsak számnév) balettfelújítást kapott a Nagyérdemű. Ennél valamivel jobb a prózai társulat, annak többre tellett. Szlovákia három operaszínpadának leg- nagyobbján ennyire futotta, az ország két kőszínházi baletttársulata nagyobbikának csak arra volt ereje, hogy a másikból hozzon egy felújítást. Ha ehhez hozzáteszem, hogy egy ötmilliós ország csak két szimfonikus zenekart képes eltartani zenészminimálbérekkel, évek hosszú során át alig készül játékfilm, de egy lovas szobor és egy Cirill-Metód monumentum karhatalmi felavatására tellett, akkor meg kell kérdeznünk: vajon a „nemzeti” jelző mögött ne a gazemberségek védőpajzsát keresse-é az értelmesebb célokra szánt adó- eurók befizetője? A válasz nem is olyan nehéz. S ha valaki azt gondolná, hogy mindez csak Szlovákiára jellemző, nézze meg egy-két cseh vagy magyar napilap ingyenesen elérhető weboldalát. Rájön, mennyire hasonlítunk egymásra e kis régióban. JEGYZET Műbalhé MARSOVSZKY MIKLÓS Szeptember 22. megszokott módon az Európai mobilitás hete rendezvénysorozat utolsó napja és egyben autómentes nap. Ebből az alkalomból a Kassa Városi Tömegközlekedési Vállalat egy napra ingyenessé tette a tömegközlekedést, amit a másnapi reakciókból ítélve talán nem kellett volna. Több napilap is keményen ostorozza a vállalatot, hogy miért működtek ajegyek megjelölésére alkalmas eszközök, miért nem tájékoztattákjobban az utasokat. Ezeket alátámasztandó több felbőszült utas történetét idézték, akik nem tudtak az akcióról, s bizony „lyukasztottak”. Az egyik napilap azt is leírta, mit kellett volna tennie a vállalatnak, amely ádáz módon, az ingyenes napon is beszedte a pénzt. Egy pillanatra se gondolja valaki, hogy a közlekedési vállalatot szeretném megvédeni, hiszen az több esetben is rászolgált a kritikákra, például legutóbbi „utasbarát” ötletével, mely szerint meg kéne szüntetni a 4 megállóra érvényes 40 centes jegyeket. Mégis úgy vélem, az ingyenes nappal kapcsolatos sajtóreakciók bulvárjellege vitathatatlan. Az átlagos újságolvasó tudhatott az akcióról. Persze előfordulhat, hogy elsiklott az információ, de még akkor is ott voltak a plakátok, melyekre, vitathatatlan, nem került ki hatszor nagyobb betűvel: Ma ingyen utazhat mindenki! Igen, a vezető is bemondhatta volna minden megállóban, hogy ma ingyen utazunk. Hozzáteszem, voltak sofőrök, akik valóban figyelmeztették az utasokat, mint ahogy voltak olyan utasok is, aki ezt nem hitték el. Sofőrje és utasa válogatja. Talán minden járatra utaskísérő kellett volna, mindjárt más lett volna. A jegy megjelölésére alkalmas eszközök valóban vígan működtek, és a fene se tudja, helytálló-e a tömegközlekedési vállalat védekezése, hogy az 1800 eszköz kikapcsolása az egész rendszert megbolygatta volna. Balga módon nem is takarták le őket zacskókkal és nem is ragasztották le. Bár azt megnéztem volna, meddig maradtak volna úgy. Tévedés ugyanis, hogy ebben az országban csak a szolgáltatóval van a gond, az utasok kulturáltságával semmi probléma. K0MMEMTAR Szomorújáték MOLNÁR NORBERT Az egyszerű halandó számára majdnem értel- mezhetetlen eurómentőöv a legújabb, egy- szersmind a legkomolyabb és a legtovább tartó i „eventje” a szlovákiai jobboldali kormánykoalíciónak, amely megalakulása óta válságban van' Ha visszalapozunk, az elmúlt egy és ne- gyed évben nagyjából pár hetet találunk, amikor majdnem minden rendben volt a koalíciós pártok között. Ha mindezt lefordítjuk, az egyszerű választó azt dekódolhatja, hogy a jobboldali koalíció bizonytalanságot hoz az ország életébe, a stabilitást csakis Robert Fico képes biztosítani. Ä koalíció saját ügyetlenségével bizonyítja, a volt kormányfőnek volt igaza a választások után: ez egy tákolmány. Az a paradox helyzet állt elő, amit egyébként sejteni lehetett a koalíció megalakulásakor is: a miniszterelnök mögött három párt és két kisebb csoport, amolyan besikerült gyerek áll, s egyetlen párt nehezíti folyamatosan Radičová helyzetét: saját pártja. Ha a koalíció összevonja az eurómentőöv támogatásáról szóló szavazást a kormány iránti bizalmi indítvánnyal, öngyilkosságot követ el. E kamikaze akcióval Fico visszatérését hagyja jóvá. Az SaS szemére lehet vetni ugyan, hogy nem támogatja csőd szélén álló, felelőtlen országok megmentését, de ehhez joga van. A mentőöv nem része a kormány- programnak, sem a koalíciós szerződésnek, vagyis nincs mit rajtuk számon kérni, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a kormányprogramban szereplő egyéb pontokat sem teljesítette egyelőre a koalíció, mert bár papíron vannak, de nincs rá politikai akarat. A jó öreg politikai akarat. Itt valószínűleg valami másról van szó, mint a mentőöyről. A háttérben olyan játszmák folynak, ellentétek generálódnak, amelyeket a mentőöv alá rejtenek. A Dzurinda-Mikloš tandemjátszmája tiszta: vagy széles mosollyal parolázhatnak európai partnereikkel, ha jóváhagyja a parlament a mentőövet, vagy megszabadulnak végre az utált miniszterelnök asszonytól. Még úgy is, ha a tákolmány összedől, és jön Fico a tíz gigabájtos stabilitásával. Mintha már mindenki a választási kampányra készülne. A kormánypárti szavazó egyetlen momentumban bízhat: a hatalomkohéziós erejében. Szomorú, nagyon szomorú. FIGYELŐ WikiLeaks: leszerepelt a magyar elit Sz. Bíró Zoltán történész a WikiLeaks Magyarországra vonatkozó irataival kapcsolatban kifejtette: a magyar politikai elit leszerepelt, mert magas poszton levő emberek olyan dolgokat mondtak el amerikai diplomatáknak, amelyeket nyilvánosan nem vállaltak, és olyan szerepben próbáltak feltűnni, amely méltatlan a politikai elithez. A magyar politikai osztály tagjai „elzarándokolnak” az amerikai nagykövetségre, és időnként hihetetlen dolgokat mondanak el egymásról, politikai szövetségesekről és ellenfelekről - mondta az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Oroszország-szakértő. Hozzáfűzte: a WikiLeaks- táviratok Magyarországgal kapcsolatos 2007-2008-as anyagai erőteljesen foglalkoznak azzal az akkori emlékezetes vitával, amely a Na- bucco és 3 Déli Áramlat gázvezeték melletti elköteleződés körül folyt. A magyar energetikai ügy láthatóan roppantul érdekelte az amerikai diplomáciát. Sz. Bíró Zoltán azt is kifejtette, hogy a táviratokat szövegkörnyezetükben érdemes vizsgálni, politikai oldaltól függetlenül. A magyar és az orosz vonatkozású anyagokat, a budapesti, valamint a moszkvai amerikai nagykövetség jelentéseit összehasonlítva szerinte kiderül, mennyire eltérően viselkedik egy nagy és egy kis ország elitje. A moszkvai jelentésekből az derül ki, hogy a legmagasabb rangú amerikai diplomaták is el vannak zárva az orosz politikai elittől. Ahhoz a 30-50 emberhez, akik mértékadóan formálják az orosz politikát, nincsen személyes „hozzáférésük”. Az amerikai diplomácia Moszkvában - a hatalmas nagykövetség, több mint ezer munkatárssal - lényegében három forrásból tájékozódik az orosz ügyekről: a rendkívül szűk ellenzéki politikusi garnitúrától, az ellenzéki újságíróktól, valamint az akadémiai értelmiség azon tagjaitól, akik hajlandók velük szót váltani. A történész szerint a magyar elit viselkedése „kisállam-szindrómára” utal. Megvan annak a varázsa, amikor egy nagyhatalom képviselőivel érintkezik az ember, és ezzel a maga fontosságát igyekszikalátámasztani. Ez emberileg talán érthető, de a politikai elitnek ennél fegyelmezettebbnek kellene lennie - mondta a történész. (MTI)- Fz itt nem a parlament, övön aluli ütéseket nem akarok látni!
