Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)

2011-09-24 / 221. szám, szombat

o N C/5 A humort mindig nagyon komolyan kell venni 17. oldal 2011. szeptember 24., szombat, 5. évfolyam, 38. szám E redetileg Capri szi­getére is készültünk, mert közel volt, de mikor láttuk, milyen gyönyörű a szállo­dánk, milyen nyugalom vesz kö­rül, a mamám kijelentette, ő pedig innen sehová nem mozdul. így az­tán csak a semmittevést élveztük. Hazatérve jött a kemény munka, a ház felújítása. A kertjükben azonban mindig megpihenhet az ember. A szüleim vették a házat, és közben ugyan párszor felújították, de egy régiből nehéz újat teremteni. A kertet pedig nem úgy kell elképzel­ni, mint egy bokrokkal, virágokkal tökéletesen rendezett parkot, in­kább egy kicsit a vadonra emlékez­tet, a látogatók mondják is, hogy egy kiserdő vesz körül bennünket. De nekünk így tetszik, kiülhetünk a kertbe, nem zavar senki. Ki a főépítész? A mama? Az építkezésnek hosszú ideig nem volt főnöke, ez nagy hiba. Ügy ment a munka, mintha csigabi­gák dolgoztak volna. Az lett a vége, hogy megkértünk egy épít­kezési céget és egy műépítészt, hogy segítsenek, vigyenek rendet a zűrzavarba. Természetesen édes­anyám a ház úrnője, az ő utasí­tásai alapján történik minden, de bizonyos dolgokra sikerült rávennem. Sokszor az az érzésem, hogy nem veszi komolyan azt, amit mondok - ha más mondja ugyanazt, azt könnyebben elfo­gadja. Egyébként igen erős közöt­tünk az érzelmi kapocs, talán az sem megszokott, hogy az anyával együtt él a felnőtt lány. Bár nincs szerződése színházzal, az évad kezdete önt is érinti. Meglepi a közönséget valami újabb produkcióval? Űj musical egyelőre nincs kilá­tásban, de remélem, hogy valami akad... Nem panaszkodhat, eddig csodá­latos musicalszerepeket kapott... így igaz. Remélem, hogy a Bátho­ry továbbra is műsoron marad, s úgy hírlik, hogy felújítják az Üvegre festve című, nagy sikerű darabot, amelyben rám osztották a Halál szerepét, azt, amelyet egykor a mamám játszott. Érdekes lehet szülő után átvenni egy szerepet. Valószínűleg látta az édesanyját a színpadon, s ta­lán óhatadanul is utánozza. Vagy tudatosan vigyáz arra, hogy ez ne történjék meg? Azt viszont nem tudja megakadályozni, hogy ne hasonlítsák hozzá. Nem állt fönn ilyen veszély, mert az előadás teljesen új produkció­ként jött létre, nem az a klasszi­kus darab volt, amelyet a nézők Miško Dočolomanskýval ismer­tek. Ez egy korszerűbb változat, ezáltal nem volt összehasonlítási alap. Inkább az volt az érdekes, hogy szerepet kaptam, mert gye­rekkoromban rengetegszer láttam az előadást, és imádtam, főleg Dočolomanskýt. De a mama is tetszett. Eszembe sem jutott, Mentegetőzik, hogy nem egészen tipp-topp, de otthon nagy a felfordulás, a házban, amelyben felnőtt, minden megérett a felújításra. Az egész nyár ezzel telt el, annyi volt a pihenés, hogy Katarína Hasprová a mamával, Soňa Valentovával a színházi évad befejeztével két hetet egy csodálatos dél-olasž()rszági szigeten töltött. \. V ' - 4 ■ ■ '■ 1 •' ér ü Szerepálmaim teljesültek hogy ha felnövök, én állok a he­lyén. Persze, a legnagyobb kü­lönbség abban volt, hogy mi már élőben énekeltük, ők playbackről, s teljesen más felfogásban, a ma­mám által megformált Halál poétikus, népies volt, az enyém inkább fekete, rockos. Ha jól tudom, nem játszott olyan darabban, amelyet az édesapja rendezett, de dolgoztak együtt. Milyen volt együttmű­ködni egy olyan emberrel, aki nagyon közel állt önhöz? A tévében már egészen kicsi lány­ként dolgoztam vele egy tévéjá­tékban, a Bűn és bűnhődésben, ahol Štefan Kvietik volt az apám. Tiniként a Testvér lészen minden ember trilógiában, s még egy olyan tévékomédiában játszottam, ame­lyet apám rendezett. A kritikusok zöme a Báthory című musical főszerepét tartja eddigi pályafutása csúcsának. Én magam is így érzem. Találko­zott minden, ami egy jó musicalhez kell, van benne sok prózai rész, ily módon is megmutathatja az ember magát. Ezért értheteden, hogy so­kan lebecsülik ezt a műfajt. Csehor­szágban a Thália-díjak kiosztásakor van egy külön kategória, a zenés színház, egész sor musicalfilm ka­pott Oscar-díjat, de mi nem akar­juk komolyan venni. A Báthoryban a zenei rész is nehéz, a szerepet el is kell játszani. Sokáig kerestem a megfelelő formát, úgy érzem, végre megtaláltam, és élvezem a szerepet. Az előadás végén úgy érzem ma­gam, mintha katarzist éltem volna át. Nemrégiben volt egy előadá­som, amelybe annyira beleéltem magam, hogy megijedtem. A kol­légák is észrevették, kérdezték is utána: »Kata, mit műveltél ma itt? Botzongott a hátunk.« Aznap érzel­mileg annyira a padlón voltam, a második részben megtörtént, hogy a kulisszák mögött a lépcsőn ülve eleredtek a könnyeim, mert eszem­be jutott a papa. Arra gondoltam, milyen kár, hogy ő nem láthatja az előadást. Nyilván boldog lenne, hogy a lá­nya jó géneket örökölt - anyai és apai részről is. Szerencsés találkozás volt. Néha megesik, hogy a gyerek inkább az ősei népszerűségéből él, maga nem tesz hozzá semmit. Én is féltem, hogy ha a művészi pályát válasz­tom, nem fognak-e anyához ha­sonlítani, ezért mentem Brünnbe musical szakra. Ott senki nem fog­lalkozott azzal, ki fia, borja vagyok. Meglehet, pedig már a bölcső­ben eldőlt a sorsa. Nem egészen, mert én balett-tán­cos akartam lenni, az jobban von­zott, mint az éneklés. Édesanyjának is voltak ilyen tervei... így igaz. De a mama egy későbbi prímabalerinával járt balettra, s az magasabbra tudta emelni a lábát, így megértette, hogy ebben nem ő lesz a legjobb. Kiskoromban Apám nagyon szeretett, bár csalódott volt, amikor megszülettem, mert fiút várt. balettra jártam, s állítólag nem voltam tehetségtelen, de a mama figyelmeztetett, hogy ez nem lenne jó választás, tudta, milyen nehéz és rövid életű a pálya. Kipróbáltam mindenféle tánckört, a népit is, de végül pedagógiai középiskolában kötöttem ki, mert pubertásko­romban nem akartam, hogy bármi közöm legyen a színészethez. Szé­gyelltem magam a mama miatt. Érettségi után nem tudtam, hova tovább, s mivel jó nyelvérzékem volt, bekerültem német szakra. Három hónapot bírtam ki, ami­kor megtudtam, hogy Brünnben van musical szak, s felvételire je­lentkeztem. Ki volt szigorúbb - a papa vagy a mama? Mindkettő tudott kellemetlen len­ni... A papával nagyon szoros volt a kapcsolatunk, én voltam a máso­dik lánya, rengeteget foglalkozott velünk. Szerettem vele lenni. Az ő arca nem volt olyan ismert, mint a mamáé, utána nem fordultak meg az emberek. Imádtam beülni a színházba, ott lenni a forgatáson, amikor rendezett. Egy nyáron felvett csapónak. Apám lánya vol­tam, úgy érzem, nagyon szeretett, bár csalódott volt, amikor megszü­lettem, mert fiút várt. Van még szerepálma? Tizenhat musicalszerepet kaptam eddig, csodálatosakat, az álmaim javarészt teljesültek. Az iskola be­fejeztével egyik előadás a másikat követte, most nehezebb időket élünk, a musical nem olcsó mu­latság. De van még elképzelésem, mit szeretnék elénekelni, mert az idő rohan... Urbán Klára

Next

/
Oldalképek
Tartalom