Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)

2011-09-19 / 216. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 19. Sport 21 Novota János már két bajnoki meccsen védte a bécsi Rapid kapuját „Sokkal nyugodtabb vagyok” A legutóbbi két bajnokin Novota János nevével kez­dődött a bécsi Rapid fut­ballcsapatának összeállí­tása. A taksonyi származá­sú kapus a Mattersburg el­len mutatkozott be, a hét­végén pedig a Kapfenberg elleni győztes meccsen is ő állt a kapuban. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „A Mattersburg ellen csak a bemelegítéskor tudtam meg, hogy én fogok védeni, mert Hel­ge Payemek be volt dagadva a szeme, s nem tudta vállalni a já­tékot - idézi fel bajnoki debütá­lása történetét Novota, aki ko­rábban mindössze egy kupa­meccsen lépett pályára a Rapid színeiben. - Természetesen iz­gultam egy kicsit, de próbáltam csak a meccsre koncentrálni.” A bécsiek végül csupán 1:1-es döntetlent játszottak a Matters- burggal, Peter Schöttel edző emiatt keményen kritizálta is a csapatot, Novota teljesítményé­vel azonban elégedett volt. Ezt maga a kapus is megerősítette: „Tény, hogy megdicsért, s az is igaz, hogy elégedetlen volt az egy ponttal... De vannak ilyen meccsek, nehéz mindig hozni a IgiiisiHÜil^SSSl ÍI131P111 SgíSSSSsSlHp iigiBSgSjSig!! iE5!i0B!Efi!8üfe Jlilfllíli |b8|| i «88 äšprjf Két bajnokin is védett Novota (Nagy Krisztián felvétele) kötelező győzelmet.” A sereg­hajtó Kapfenberg ellen sikerült: s a Rapid kapuját ismét Novota védte. „Ezúttal már reggeltől tudtam, hogy kezdő leszek. Vé­gig jobb csapat voltunk - nyilat­kozta lapunknak az 5:1-es si­kerről a csallóközi hálóőr, aki egy távoli, középre tartó, véd- hetőnek tűnő lövésből kapott gólt. - Az ellenfelünknek nem voltak nagy helyzetei, egy-két beadást kellett lehúznom, meg volt néhány kifutásom. Egyszer a csatár lábáról vettem le a lab­dát, a vendégek tizenegyest rek­lamáltak, de szerintem szó sem lehetett büntetőről, a labdát ütöttem el.” A Rapid a következő forduló­ban Innsbruckban lép pályára, de hogy ki lesz a kezdőkapus, az csak szombaton derül ki. „Az edző mindig csak a találkozó napján közli a kezdőcsapatot - tudtuk meg Novotától. - Egyéb­ként itt sokkal többet edzünk a kapusedzővel, mint otthon. A hét elején keményebbek a tré­ningek, aztán ahogy közeledik a mérkőzés, úgy lesznek inkább technikai jellegűek a gyakorlá­sok. Sokat dolgozunk például a rúgótechnikámon. Érzem, hogy sokat fejlődtem. A stílusom nem változott meg, de most már sok­kal nyugodtabb vagyok a kapuban.” (bt) A Videotonnál töretlen a bizalom Sousa iránt Sok mindent elhallgat az NS ÖSSZEÁLLÍTÁS Székesfehérvár/Budapest. Töretlen a klubvezetés bizalma a labdarúgó NB I-ben címvédő Vi­deoton portugál vezetőedzője, Paulo Sousa iránt. A székesfe­hérváriak vezérkara szombati közleményében azt is leszögez­te, hogy „Paulo Sousa-tól és az általa vezetett stábtól - ahogy eddig is - a továbbiakban azt vár­ja, vezesse sikerre a csapatot mind a hazai, mind a nemzetkö­zi meccsek során”, majd hozzá­tette: ehhez továbbra is minden támogatást megad a csapatnak és vezetőedzőnek, aki iránt tö­retlen a klubvezetés bizalma. A Videoton állásfoglalását megelőzte egy nagy visszhangot kiváltó incidens: nevezetesen az, hogy a portugál szakember egy szerdai barátságos meccsen lefejelte a Nemzeti Sport egyik újságíróját. „A játék hevében történt események kapcsán megsérült Borbola Bence újság­író. Honlapunkon Paulo Sousa és klubunk is sajnálatát fejezte ki az eset miatt. Megkerestük az új­ságírót, hogy edzőnk személye­sen is jobbulást kívánhasson ne­ki, Borbola azonban nem tette lehetővé a találkozót, így nem maradt más lehetőségünk, mint hogy ezúton jelezzük, együttér­zőnk vele, és mielőbbi jobbulást kívánunk neki“ - olvasható a Vi­deoton közleményében. A FourFourTwo magazin sze­rint nehéz megítélni, ki milyen mértékben felelős, amiért félbe kellett szakítani a Nemzeti Sport elleni barátságos meccset. A ha­vilapnál futballozó Videoton- vezetőedző, Paulo Sousa lefejel­te a napilap munkatársát, Bor­bola Bencét, aki ezért feljelen­tést tett. Az FFT ugyanakkor ál­lítja: az NS sok mindent elhall­gat az esetről. „A lap tudósítása elhallgat sok mindent. Azt is, hogy az első, piros lapot érő dur­vaságot Borbola Bence követte el, azt is, hogy a lap pályán lévő munkatársai kezdettől fogva minősíthetetlen hangnemben szidták, pocskondiázták az őket nagy szeretettel és kiváló kö­rülményekkel fogadó vendéglá­tókat. Elhallgatja, hogy a hazai­ak felajánlották az akadémia or­vosi stábjának és rendelőjének azonnali segítségét, amelyet az NS visszautasított.” A havilap szerint az NS egyik vezető mun­katársa a következőt mondta a pályáról lefelé jövet: „Ennek az embernek ez az állásába fog kerülni.” „Bár a vacsorát, az orvosi se­gítséget és a békejobbot elutasí­totta az NS küldöttsége, a ven­dégöltözőbe bekészített húsz darab FourFourTwo magazin­ból egy sem maradt ott, amit egyértelmű szakmai sikernek könyvelünk el” -jegyezte meg a FourFourTwo. (origo, MTI) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 5. FORDULÓ: Blackburn-Arsenal 4:3, g.: Yakubu (25., 59.), Song (49., öngól), Koscielny (69., öngól), III. Gervinho (10.), Arteta (34.), Samak (85.); Aston Villa-Newcastle 1:1,g.:: Agbonlahor (16.), III. Best (57.); Bolton-Norwlch 1:2, g.: Petrov (64., 11-esböl), ill. Pilkington (37.), Johnson (42.); Everton-WIgan 3:1, g.: Jagielka (33.), Velliosz (84.), Drenthe (90.), III. Di Santo (31.); Swansea-West Bromwich 3:0, g.: Sinclair (14., 11-esbôl), Lita (24.), Dyer (49 ); Wolverhampton-QPR 0:3, g.: Barton (8.), Faurlin (10.), Campbell (87.); Tottenham-Li­verpool 4:0, g.: Modrie (7.), Defoe (66.), Adebayor (68., 90.); Fulham-Manchester City 2:2, g.: Zamora (56.), Murphy (75.), ill. Agüero (18., 46.); Sunderland-Stoke 4:0. g.: Bramble (5.), Woodgate (11., öngól), Gardner (28.), Larsson (59.); Manches­ter United-Chelsea 3:1, g.: Smalling (8.), Nani (37.), Rooney (45.), ill. Torres (46.). NÉMETORSZÁG. 6. FORDULÓ: Freiburg-Stuttgart 1:2, g.: Cisse (84.), ill. Harnik (33., 73.);' Leverkusen-Kölm 1:4, g.: Rottes (70.), ill. Novakovic (44.), Podolskl (47., 54.), Jajalo (90.); Hamburg- Mönchengladbach 0:1, g.: Camargo (66.); Hertha-Augsburg 2:2, g.: Leli (47.), Torun (57.), ill. Hosogal (20.), Callsen-Bracker (64.); Hoffenheim- Woltsburg 3:1, g.: Babel (20.), Firmino (23., 86.); Nürnberg-Bremen 1:1, g.: Wollscheid (63.), ill. Ekici (25); Kaiserslautern-Mainz 3:1, g.: Svensson (24., öngól), Shechter (54.), Tiffert (73.), ill. Choupo-Mo- ting (15.) Hannover-Dortmund 2:1, g.: Haggui (87.), Ya (89.), ill. Kawaga (63.). SPANYOLORSZÁG, 4. FORDULÓ: Granada-Vil- larreal 1:0, g.: Uche (56.); Mallorca- Malaga 0:1, g.: Caceres (39., öngól); Gijon-Valencia 0:1, g.: Sol- dado (30.); Barcelona-Osasuna 8:0. g.: Messi (5., 41., 79.), Fabregas (13.), Villa (34., 76.), Roversio (40., öngól), Xavi (57.); FC Sevilla-San Sebastian 1:0, g.: Kanoute (53 ); Getale-Rayo Vallecano 0:1, g.: Michu (4.); Zaragoza-Espanyol 2:1, g.: Garcia (29., 90.), ill. Lopez (71.). OLASZORSZÁG. 3. FORDULÓ: Cagliari-Novara 2:1, g.: Ribeiro (38.), Larrivey (86.), ill. Morimoto (88.); Internazionale-AS Roma 0:0; Atalanta-Palermo 1:0, g.: Denis (34.); Bologna-Lecce 0:2, g.: Giaco- mazzi (37.), Grossmüller (60.); Catania-Cesena 1:0, g.: López (54., 11-esböl); Lazio-Genoa 1:2, g.: Sculli (11.), ill. Palacio (54.), Kucka (71.); Parma-Chievo 2:1, g.: Giovinco (24., 90.), ill. Pa- loschi (79.); Siena-Juventus 0:1, g.: Matri (54.); Udinese-Fiorentina 2:0, g.: Di Natale (8., 11-esböl), Isla (30.). CSEHORSZÁG, 7. FORDULÓ: Slavia-Dukla Praha 0:0; Liberec-Olomouc 1:1, g.: Stajner (2.), ill. Schulmeister (4.): Slovácko—České Budéjovice 2:0, g.: Došek (50.), Pavelka (73.); Plzeü-Jablonec 4:2, g.: Ďuriš (8., 78.), Horváth (64., 11-esböl), Koláf (90.), ill. Latata (32.), Kopie (45.); Žižkov-Teplice 0:1, g.: Mahmutovic (66.); Hradec Králové-Bohe- mians 2:0, g.: Dvorak (31.), Klapka (50.); Prfbram-MI. Boleslav 2:0, g.: Pilík (10.), Hejda (16.). FRANCIAORSZÁG, 6. FORDULÓ: Auxerre-Caen 1:1, Brest-Montpellier 2:2, Lorient-St. Etienne 3:0, Nice-Ajaccio 3:0, Toulouse-Bordeaux 3:2, Valenciennes-Dijon 4:0, Lille-Sochaux 2:2, Gailar-Paris SG 2:2, Rennes-Nancy 1:1. HOLLANDIA, 6. FORDULÓ: Nijmegen-Breda 1:2, Gröningen-Excelsior 2:0, Arnhem-Roda Kerkrade 5:0, Venlo-Heerenveen 0:3, Feyenoord-De Gra- afschap 4:0, Eindhoven-Ajax 2:2, Twente-Den Haag 5:2, Waalwijk-Alkmaar 1:2, Utrecht-Almelo 2:2. BELGIUM, 7. FORDULÓ: Cercle Bruges-Lierse 0:0, Beerschot-Waregem 2:0, Kortrijk-Oud-Heverlee 2:0, Mons-Mechelen 5:1, Westerlo-St. Truiden 2:0, Gent-Anderlecht0:1. SKÓCIA, 8. FORDULÓ: Dunfermline-Hibernian 2:2, Aberdeen-Kilmarnock 2:2, Dundee-lnvemess 3:1, Hearts-St. Mirren 2:0, Motherwell-St. Johnstone 0:3, Rangers-Celtic 4:2. AUSZTRIA, 8. torduló: Ried-Wacker 1:1, Rapid- Kapfenberg 5:1, Salzburg-Neustadt 3:0, Sturm Graz-Tirol 1:1. OROSZORSZÁG, 24. FORDULÓ: Tomszk-FC Krasz- nodar 0:4, Novgorod-Nalcsik 1:0, Rosztov-CSZKA 1:1, Dinamo-Perm 3:0, Kazany-Szentpétervár 2:3, Szpartak-Szamara 3:0. (td) ■ Kosárlabda FÉRFI EURÚPA-BAJNOKSÁG, Litvánia - helyosztók: az 5. helyért: Litvánia-Görögország 73:69; a 7. he­lyért: Szlovénia-Szerbia 72:68. Bronzmérkőzés: Macedónia-Oroszország 68:72. A döntő tegnap lapzárta után ért véget. ■ Röplabda FÉRFI EURÚPA-BAJNOKSÁG, Ausztria, Csehország - elődöntő: Szerbia-0roszország 3:2 (23, -17, -22, 31,13), Olaszország-Lengyelország 3:0 (22,21,20). Bronzmérkőzés: Lengyelország-0roszország 3:1 (23,-18,21,19). A döntő lapzárta után ért véget. ■ Tenisz DAVIS KUPA - Világcsoport, elődöntő: Spanyol- ország-Franciaország 4:1, Szerbia-Argentína 2:3. Világcsoport, a bennmaradásért: Ausztrália-Svájc 2:2, Románia-Csehország 0:5, Oroszország-Brazília 2:2, Izrael-Kanada 2:2, Dél-Afrikai Köz- társaság-Horvátország 1:4, Chile-Olaszország 1:3, Japán-lndia 4:1, Belgium-Ausztria 1:4. Euro-atrikai Zóna, I. csoport: Szlovákia-Ukrajna 4:1 (Martin Kližan-llja Marcsenko 6:7,6:3„6:1,6:3; Pavol Cervenák-Szergij Sztahovszkij 5:7,2:6,1:6; Fi­lip Polášek, Igor Zelenay-Szergej Bubka, Szergej Sztahovszkij 7:5, 6:7, 6:2, 6:7, 6:4; Martin Kližan-Szergej Sztahovszkij 6:4,3:6,7:6,6:2; Pavol Červenák-Artyom Szmirnov 6:4,6:4), Euro-altikai Zóna. II. csoport, Glasgow: Nagy- Britannia-Magyarország 5:0 (James Ward-Balázs Attila 6:4,6:4,4:6,6:4; Andy Murray-Kiss Sebő 6:0, 6:2,7:6; Colin Fleming, Ross Hutchins-Balázs Attila, Bardóczky Kornél 6:3,6:4,6:4; Andy Murray-Balázs György 7:6,6:3, Colin Fleming-Kiss Sebő 6:4,6:3). QUEBEC! NŐI TORNA, negyeddöntő: Erakovic (új-zélandi)-Hantuchová (szlovák, 1.) 6:4,6:4. ■ Cselgáncs VK-VIADAL, Taskent, női 57 kg: 3. Karakas Hedvig (magyar). ■ Birkózás VILÁGBAJNOKSÁG. Isztambul - női 67 kg (14 indu­ló): 1. Hszi Loucso-ma (kínai), 2. Ojunszuren Banz- ragcs (mongol), 3. Inue Josiko (japán) és Burcu Ors- kaya (török); női 72 kg (31 induló): 1. Zlateva Sztan- ka (bolgár), 2. Jekatyerina Bukina (orosz), 3. Ali Sue Bemard (amerikai) és Vaszilisza Marzaljuk (fehér­orosz). Szabadfogás, férfi 55 kg (45 induló): 1. Viktor Le- begyev (orosz), 2. Radoszlav Marinov Velikov (bol gár), 3. Daulet Nijazbekov (kazah) és Nicholas Scott Simmons (amerikai); férfi 60 kg (47 induló): 1. Be- szik Kuduhov (orosz), 2. Franklin Gomet Matos (Pu­erto Ricó-i), 3. Jumoto Kenicsi (japán) és Dauren Zsumagazijev (kazah), ...29. René Matejov (szlo­vák); térti 84 kg (46 induló): 1. Sárit Sarifov (azeri), 2. Ibragim Aldatov (ukrán), 3. Dato Marszagisvili (grúz) és Albert Szaritov (orosz), ...24. Veréb István (magyar); térti 96 kg (41 induló): 1. Reza Moham­mad Ali Jazdani (iráni), 2. Serhat Balci (török), 3. Ruszlan Šejkov (fehérorosz) és Jacob Stephen Var­ner (amerikai), ...8. Kiss Gergely (magyar), 9. Jozef Jaloviar (szlovák). ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 4. forduló: Start Nové Zámky-Mlchalovce 33:29 (15:14), legeredménye­sebbek: Kleis 8/2, Rábek 7, ill. Szadovij 7; Topolíany-Košice 30:26 (17:13), Kováčech 9, ill. P. Hruščák 8/2; Hlohovec-Považská Bystrica 27:18 (11:12), F. Zaťko 5/1, ill. Firit6; Bardejov-ŠKP Brati­slava 27:32 (13:15), Mazúr 9, ill. M. Volentics 9. NŰK, WHIL. 3. forduló: Zlín-Slavia Praha 27:30 (13:15), legeredményesebbek: Poznarová 6/1, ill. K. Cerná 12/3; Olomouc-Nitra-Sereí 37:24 (19:10), Ružičková 8, ill. Tulipánová 7, Bízik és Vargová 4/1-4/1; Poruba-Partizánske 33:31 (19:17), Duba- jová 9, ill. Košíková 8; Michalovce-ŠKP Piccard Se- nec 44:20 (24:10), Bahlrjeva 9/4, ill. Neštická 5, Kurčinová 5/2; Šaľa-Písek 32:30 (15:13), Trochtová 10, III. I. Uizumová 11/2. Női BL, 2. selejtezőkör. 3. csoport - elődöntő: DVSC-Fórum-Gil Eanes-Lagos (portugál) 35:22 (16:9), Buxtehude-Lubin (lengyel) 27:26 (11:13), döntő: Buxtehude (német)-DVSC-Fórum 30:26 (16:13). A debreceni csapat csoportmásodikként a KEK harmadik fordulójába, vagyis a legjobb 24 közé került. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, 1. forduló: Trenčín-Banská Bystrica 3:1 (1:0,1:0,1:1), g.: Tybor (2.), Lelkes (28.), Mikula (49.), ill. Kútny (45); Košice-Nitra 3:2 (1:0,2:1,0:1), g.: E. Piatak (18), Zálesák (28), M. Novák (37), ill. Marek Haščák (22), M. Stefanka (57); Slovan Bratislava-HK Poprad 6:2 (1:0,2:0, 3:2), g.: Satan (12), M. Hudec (24), L. Hudáček (38), Kukumberg (46., 55), L. Hudáček (49), ill. A. Kroták (53., 54). A 2. forduló mérkőzései lapzárta után értek véget. KHL: HC Lev Poprad-Jugra Hanti-Manszijszk 1:3 (0:0,0:1,1:2), g.: Netík (60), ill. Beljajev (32), Ma- gogin (56), Jemeljejev (56). ■ Atlétika GYÉMÁNT LIGA, döntő - Brüsszel, érdekesebb eredményk, férfiak 100 m: 1. Bolt (jamaicai) 9,76-az Casey Stoner nyerte a MotoGP Aragón Nagydíját (TASR/AP-felvétel év legjobb eredménye; 200 m: 1. Blake (jamaicaiak) 19,26 - az év idei legjobbja; térti 10 000 m: 1. K. Bé­kéié (etióp) 26:43,16 - az év idei legjobbja; térti súly: 1. Hoffa (amerikai) 22,09; női 1500 m: 1. Uceny (amerikai) 4:00,06 -az év idei legjobbja; női hármas: 1. Szaladuh (ukrán) 14,67, ... 6. Dana Veldáková (szlovák) 14,07. ■ Motorsport GY0RSASÁGIM0T0R0S-VILÁGBAJN0KSÁG, Ara­gón Nagydíj -125 kem: 1. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 40:26,726,2. Johann Zarco (francia, Derbi) +6,771 mp, 3. Maverick Vinales (spanyol, Aprilia) +18,929 mp. Az állás 13 futam után (még 4 van hátra): 1. Terol 241.2. Zarco 205,3. Vinales 177. Moto2:1. Marc Márquez (spanyol, Suter) 40:20,575, 2. Andrea lannone (olasz, Suter) +2,466 mp, 3. Si­moné Corsi (olasz, FTR) +2,574 mp. Az állás 13 futam után (még 4 van hátra): 1 Stefan Bradl (német, Kalex) 221,2. Márquez215,3. lannone 132. Molo GP: 1. Casey Stoner (ausztrál, Honda) 42:17,427,2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +8,162 mp, 3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) +14,209 mp. Az állás 14 futam után (még 4 van hátra): 1. Stoner 284.2. Lorenzo 240,3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 185. ■ Sportfogadás LOTO 37. játékhét: I. húzás: 1,5,15,22,41,44; pót szám: 36. NYEREMÉNYEK: 1. díj prémiummal nincs nyertes; 1. díj: 300 000,00 euró (1 nyertes); 2. díj: 10 355.30 euró (1 nyertes); 3. díj: 862,90 euró (18 nyer­tes); 4. díj: 24,60 euró (910); 5. díj: 3,90 euró (17 347). JACKPOT: 300 000,00 euró. II. húzás: 8,9,22,27,28,49; pótszám: 12. NYERE­MÉNYEK: 1. díj prémiummal nincs nyertes, 1. díj nincs nyertes, 2. díj nincs nyertes; 3. díj: 647,20 euró (24); 4. díj: 21,10 euró (1 059); 5. díj: 3,50 euró (19 443). JACKPOT: 2 066 661,18 euró. JOKER-szám: 442893. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 3 300,00 (2); 3. díj: 330,00 euró (14); 4. dy: 33,00 euró (145); 5. díj: 3,30 euró (1457). L0T0 5 a 35-hől: 2,8,9,19,21. NYEREMÉNYEK: 1. dl): 2 759,80 euró (2); 2. díj: 50,15 euró (110); 3. díj: 3.30 euró (2 476). KENŐ - szombat: 2,4,5,8,12,20,24,26,29,55,59, 60,63,65,66,69,72,74,75,79. KENŐ plusz-szám: 63. Vasárnap: 10,21,22,24,25,27,28,30,47,49, 51,54,55,56,57,67,69,75, 76, 80. KENŐ plusz­szám: 24. OtOSLOTTÚ: 16,50,74,76,78. Telitalálatos szel­vény nem volt, a négyesek 1 736 870, a hármasok 25 405, a kettesek 1 760 forintot érnek. JOKER-szám: 838864. A telitalálatos szelvény 49 750 560 forintot ér. HATOSLOTTÓ: 5,14,20,27,41,43. Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 477 935, a négyesek­re 8 650, a hármasokra pedig 1 595 forintot fizetnek, (td)

Next

/
Oldalképek
Tartalom