Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-04 / 180. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 4. www.ujszo.com „Fékezzék megjelenlegi vezetők ámokfutását!" Aggódnak a művészek MTl-HÍR Budapest. Nyílt levélben fordult Orbán Viktor kormányfőhöz, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz a Magyar Operaénekesek Egyesülete annak érdekében, hogy rendeződjön a dalszínház helyzete. Az aláírók - köztük több Kossuth- és Liszt-díjas művész - levelükben emlékeztetnek arra, hogy az operának június 4. óta nincs szakszerű, koncepciózus vezetése, amire a dalszínház történetében még nem volt példa. A művészek szerint a jelenleg ideiglenesen működő megbízott vezetés (Mozsár István megbízott főigazgató és Győriványi Ráth György megbízott főzeneigazgató) „olyan lépéseket készített elő, olyan döntéseket hozott, amelyek alapvetően veszélyeztetik a következő évad szeptemberi kezdését és amely döntések veszélyeztetik a Magyarországon egyedül lehetséges működési formát, a társulati rendszert” . Az aláírók úgy tudják, 20 magánénekes, 40 balettművész, 17 zenekari művész és 30 karénekes azonnali elbocsátását készítik elő gazdasági okokra hivatkozva. „Megdöbbentő és érthetetlen számunkra, hogy a tervezett leépítés szinte kizárólagos érintettjei az Operaház aktív művészei” - írják a művészek, többek között Tokody Ilona, Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Gémes Katalin és Wendler Attila. Azt szeretnék, hogy a döntéshozók a ház napi működtetésére korlátozzák a jelenlegi megbízott vezetők tevékenységét. Az illetékesektől azt is kérik, hogy „döntésükkel segítsék az Operaház ügyét, a jelenlegi vezetőség ámokfutását fékezzék meg, hogy az állandó feszültség és félelem légkörét végre váltsa fel a nyugodt, kiszámítható, a normális emberi kommunikáció szintjén zajló művészi munka”. „Bál van az Operahazban" (Képarchívum) RÖVIDEN Korai Hitchcock-film Wellington. Alfred Hitchcock legkorábbi filmjei közül bukkant fel egy Új-Zélandon. A szigetország filmarchívuma a The White Shadow című film hat tekercséből az első hármat találta meg. A némafilm korszakából, 1923-ból származó alkotás vélhetően a legrégebbi fennmaradt Hitchcock- mű. A film „vad hangulatú melodráma”, két nővérről szól, egyikük angyali teremtés, a másik viszont lelketlen. A kincset érő alapanyag egy mozigépész hagyatékában pihent, Jack Murtagh Hastings városában volt vetítőgépész egy moziban a XX. század első felében. Akkoriban az volt a szokás, hogy a forgalmazási engedély lejártával megsemmisítik a kópiákat. Murtagh azonban sok filmet eltett. A film hiányzó tekercseinek holléte továbbra is rejtély. (MTI) Nemzetközi tárlat Dunaszerdahely. TRANSCOM.hu címmel nyílik augusztus 5-én (pénteken) 18 órakor a Kortárs Magyar Galéria új, nemzetközi tárlata. A kiállításon tizenkét fiatal művésznő mutatkozik be: Blahó Borbála, Dobó Bianka, Fa Marianna, Jakatics-Szabó Veronika és Könyv Kata Magyarországról, Mayer Éva, Pézman Andrea, Kosziba Klaudia és Szőke Erika Szlovákiából, Pál Katja Szlovéniából, Kiss Adrienn Ausztriából érkezik. A kiállítás azt a diskurzust kívánja feltárni és pótolni, amellyel az egymással való kommunikációban számos ellenszenv oldódik fel, és egy termékeny, közös útkeresés valósul meg. Az alkotások és a befogadó közönség közötti párbeszéd olyan fogalmakon keresztül nyer értelmezést, mint az érzékelés szabadsága, a személyes szabadság és identitás meghatározása. Arra keresik a választ, milyen módon jelenik meg a fiatal generáció munkáiban a nemzeti identitás, valamint a művészetnek milyen utakat kell keresnie az egyre szélesedő kulturális sokszínűségben. A kiállítás, amelyet Usz- kay Tekla művészettörténész nyit meg, a Vermes-villában látható augusztus 25-ig..(ú) Lidice tragédiájához a film három egymásra épülő történeten, emberi sorsokon keresztül vezet el Elfogott levél a felégetett faluból Döbbenet. Rövid felvezetést követően, azután, hogy egy házasságtörő szeretkezés gyönyöréből felocsúdva mindenkit megismerünk a történet mozgatói közül, magával ragad a film, s onnantól kezdve mély döbbenetét keltőn peregnek a kockák egyre tragikusabb töltettel. TALLÓSIBÉLA Lélegzetet visszafojtó látvány és eseménysor, amit Petr Nikolaev rendező és alkotói stábja mozgóképe kínál. Érzelmi örvénybe vonzza bele a nézőt, s egészen a teljes ledöbbe- nésig fokozza az emocionális ráhatást. Olyannyira, hogy ugyanazt az élményt éltem át ennél a filmnél, mint amilyet legutóbb, még a múlt század nyolcvanas éveinek elején (tehát jó régen, és azóta se) Budapesten, a Szikra moziban a Jób lázadása vetítésekor tapasztaltam meg. Bár az érzelmi ráhatás e cseh film esetében más, keményebb már a történetkibon- takoztatás közben is, a végeredmény ugyanolyan megrázó és lesújtó élmény, mint a Jób lázadásának végkockáinál, amikor a gyerek szájából elhangzik a távolodó kocsi felé a papa, mama. Döbbent, elmerevítő csend a lezáró vég itt is, ott is. Nem is emlékszem, futott-e cseh-szlovák filmnél olyan hosszú végcím- és köszönőlista, mint ennél az opusnál, ám nincs az a hosszú végfeliratozás, ami oldani tudná a döbbent hatást. Kissé expresszíven kifejezve: attól e hatás, hogy szinte érzelmi mementót állít bennünk a film a cseh Lidicéért. Leszögezem, nincs a két film - tehát a magyar és a cseh - között semmiféle kapcsolat, azontúl, hogy a véghatás ugyanúgy elnémít, és nem enged a moziból. Még csak abban is különböznek, hogy a Jób lázadását számtalanszor meg lehet nézni, a Lidicével kapcsolatban azonban nem merném állítani ugyanezt. Egyszer megnézi az ember - egyszer ugyanis meg kell, vagy illik megnézni, hiszen az első játékfilm a lidicei megtorló náci mészárlásról. Ám az újranézéshez nem igazán kelt vágyódást. Túlságosan kemény borzalom ez ahhoz, hogy többször is kívánjon az ember ilyet látni. S a keménységét csak növeli, hogy akiben él valamiféle Lidice-kép történelmi tanulmányainak köszönhetően - s talán mindegyikünkben él az eleve úgy nézi, hogy van elképzelése a film valóságát és kimenetelét illetően. Ettől van, hogy - miként említettem - a cseh opus a történetkibontakoztatásával is más hatást vált ki, mint a Zenthe Ferenc által életre keltett Jób bölcs emberségével, helyenként okos derűjével (a békás jelenet) átitatott történet. A cseh film esetében a borzalom az úr a vásznon. A borzalom a film tárgya: az a mód, az az eljárás, ahogy megtorlásként Lidicét felégetik, a földdel teszik egyenlővé. A falu kiirtásának bemutatásától olyan kemény a film, amilyen - s lehetne jobb vagy rosszabb, ilyen vagy más, a hatás akkor is a puszta döbbenet lenne. Különösen, hogy a Lidice- az alkotók elmondása szerint- kilencven százalékban a valót mutatja, az a tíz százalék, ami változtatás, pedig dramaturgiai szükségszerűség végett történt. Az, hogy ki-ki saját Lidice- képéből esetleg nem azt kapja, amit várna, az azért van, mert a film nem csupán a felégetés, a kiirtás brutális jeleneteit ábrázolja - a mészárlás előkészítését, kivitelezését esetenként csak jelzésszerűen vetíti elénk, nem bontakozik ki naturális teljességében a pusztítás. A vérengzés részletező feltárása helyett a megtörténteket olyan kifejező motívumokkal rakja össze, amelyek abszolút kifejezők és elemi erővel hatnak. A játékfilm Lidice tragédiájához három egymásra épülő történeten, emberi sorsokon keresztül vezeti el a nézőt. Az egyik František Sima (Karel Roden) esete, aki egy veszekedés során akaratlanul idősebb fia gyilkosa lesz. Tettéért börtönre ítélik, s így - ennek a szerencsétlen vétlennek köszönhetően - ő lesz az egyetlen lidicei férfi, aki túléli a mészárlást. A másik szál egy finoman kibontakozó szerelem és egy „el- tévedt-eltérített” levél története. Ez a szál, Sima másik fia, Karel (Ondrej Novák) félénk hódítása, majd a kapcsolat fiaskója külön is fájó történet. Azáltal, ahogy beletorkollik a tragédiába, illetve ahogy összefüggésbe kerül a náci megtorlással. A harmadik eseménysor a lidicei csendőr, Vlček (Roman Luknár) személyéhez kapcsolódik, akinek tragédiája, hogy nem olyan elvetemülten ordas, amilyenné a körülmények teszik. Erős film a Lidice. Abszolút profi módon megcsinálva, beleértve a látványt, a berendezést, a kosztümöket. Sőt, a profizmus kényszeréből vagy a megfelelni akarásból már-már túl is csinálva. Szembetűnő a profizmus sterilitása, az, hogy moziként mindent abszolút a helyére tettek. Ám ez és bármilyen hibája, erősen átélhetősége miatt, alighajut el a nézőig. Totál siker. Volt tanítványai, táncosai és az általa összeállított koreográfiák szereplői egy közös műsorban Táncos ünneplésre készülünk TAKÁCSANDRÁS Jelentős esemény színhelye lesz szeptember 10-én a duna- szerdahelyi művelődési ház. Quittner János, hazánk jelentős néptánckoreográfusa hetvenedik születésnapját ünnepük meg egy egész esti emlékműsorral valamikori együtteseinek tagjai, barátai, koreográfus kollegái, munkásságának tisztelői. Neve összeforrt a Szőttes Kamara Néptáncgyüttessel. 1969-ben ő volt az együttes első műsorának megalkotója, az együttes diadalútjának beindí- tója, valamint tizennégy éven keresztül az újabb és újabb műsoraival nevének fényesre csiszolója. Már a vállalást előre vetítő első műsoruk címe is sokat sejtető volt: ,A tűznek nem szabad kialudni”. Értették alatta a magyar nemzetiségi kultúránk tüzét, a népi hagyományokhoz ragaszkodás tüzét, a tánc-, dal- és zenei hagyományok megőrzésének tüzét. Vállalásukkal, műsoraikkal megújítói lettek a szlovákiai magyar néptánckultúra színpadra állításának. 1982-ben mutatta be a Szőttes az utolsó Quittner alkotta egész estés műsot, az „Ugorjunk a táncba” címűt, amely a Kárpát-medence tánctípusait vonultatta fel, egységes egészet alkotva. „E műsor Quittner János művészi igényességét igazolta a legmagasabb szinten” - írta róla Varga Ervin koreográfus. János ezután országot és földrészt váltott. Tíz évig csak hírét hallottuk. Ausztráliában megalkotta az Új Szőttes magyar táncegyüttest, és azzal lett a nyugati tájakon híres, elismert koreográfus. Eközben idehaza a volt Szőttes-táncosokból lett koreográfusok: Varga Ervin, Richtarcsík Mihály, Hégü Dusán és mások vezetésével haladt tovább az általa meghatározott úton, és emelte nemzetközileg is magasan értékelt színvonalra a szlovákiai magyarság hagyományos néptánckultúráját. A Csemadok, amely a Szőttesnek mindenkoron a csúcsszerve volt, ez év januárjában már leróta tiszteletét Quittner János előtt, és kitüntette őt a legmagasabb szövetségi meg- tiszteléssel, a Csemadok Életműdíjjal. Most a volt tanítványai, táncosai, a vendégként koregoráfiájával támogatott együttesek teszik tiszteletüket e műsoros visszaemlékezéssel. A szervezők minden volt Szőttestagot, rajongót, Quittner által színpadra állított táncost, a műsorok volt csodálóit és az együttes kedves tisztelőit, tehát mindenkit szeretettel hívnak erre az ünnepi estre. De mivel a Az ünnepelt (Képarchívum) művelődési ház'befogadó képessége korlátozott, elsősorban a szeptember elsejéig visszajelentkezők részére tudják garantálni a belépőjegyeket. (anagy@autoalex.sk, telefon:+421903721656). Avissza- jelentkezésre a műsort követő baráti szórakozás helyének biztosítása végett is szükség van. A főhős, František Sima felesége (Zuzana Bydžovská) és fia (Ondrej Novák)
