Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-23 / 196. szám, kedd
8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 23. www.ujszo.com Véget ért a Hanna-Hanna Művészeti Fesztivál Mitől kopott meg a fénye? Valahol ma este - Michael Di Jiacomo filmje a főszerepben Katherine Borowitz-cal Magányszimfónia két szólamra BORKA ROLAND Guta. Egy hely, ahol bátran önmagad lehetsz - nyilatkozták az idei Hanna-Hanna fesztivál látogatói. A hetedik művészeti találkozón a messzi földről - Európa szinte valamennyi országából - érkezett táborlakók a gútai vízimalom melletti térségben töltöttek el néhány kellemes napot. Nemcsak a sokszínű és változatos kulturális programokat kínáló fesztiválra érkeztek, hanem az azt megelőző alkotótáborba is. Am nem sok újjal kecsegtetett ez a fesztivál, mintha megkopott volna régi dicsőséges fénye, a hetedik évfolyamába lépett multikulturalitásáról híres találkozó keveset adott az érdeklődőknek. Hiába a néhol bizony elég hiányos kulturális program, a beharangozottak ellenére vajmi keveset lehetett látni-hallani. A borsos jegyár is visszatarthatta az érdeklődőket, inkább tisztes távolból, a térség kerítésén túlról hallgatták a kora hajnalig tartó muzsikálást. A szervezést illetően elmaradt a korábbi évek tapasztalatától, sokszor talán maguk a szervezők se tudták pontosan, mi is történik, hiszen a már-már fejetlenségnek tűnő összevisszaság korábban ugyan kreatívan hatott a jelenlévőkre, idén azonban üres tekintetű emberekkel lehetett lépten-nyomon találkozni. A résztvevők-tábo- rozók nem voltak ugyan kevesen, de sokan se. Az előzetes, szinte valódi multikulturális művészi csemegét kínáló program, mintha kifulladt volna, mielőtt valóban elkezdődött volna a fesztivál. A fellépők között leginkább az Operentzia koncertje volt élvezetes, nem mellesleg előadásukat jelentősen feldobta a tűzvarázslók műsora is. Szemet gyönyörködtető volt az előadásuk. Láttunk fiatalokat kötélen járni, tollaslabdázni, képeslapot készíteni, vagy éppen spontán „kreatív- kodni”, ám a korábbi évekhez viszonyítva idén kissé szegényesre sikeredett a kézművességek bemutatása. Esti koncertek vagy elmaradtak, vagy a meghirdetettnél jóval későbben kezdődtek. Az idei Hanna-Hanna fesztivál csupán árnyéka volt korábbi önmagának. Érződött, hogy nem az eredeti szervezőgárda égisze alatt valósult meg. A kulturális sokszínűségből adódófeléledő művészi kinyilatkoztatások csupán nyomokban voltak felfedezhetőek, néhányan ismeretlenül összetalálkoztak, és spontán játszottak valamit, de javarészt inkább sátorokban és árnyékban ülő-fekvő fiatalokat láttunk. Az egyik sátorban envi- romentális és alternatív művészi próbálkozásként dokumentumfilmszerűségeket vetítettek, azonban, mivel ezek nem voltak kellőképpen meghirdetve, csupán maroknyian voltak kíváncsiak a filmekre. A cirkuszi mutatványok se voltak látványosak, ott jártunkkor (két nap, délutántól késő éjjelig) csupán egy zsonglőr suta gyakorlását láttuk, bár meglehet, délelőtt élénkebb volt a tevékenységük. Csecsebecseárusok kínálták a portékáikat, volt gitárkészítés, gyermekeknek játszópark, állatsimogató - az utóbbi kettő a vízimalom melletti térség állandó programja. Kevés, mondhatni, elenyésző újdonságot kínált az idei Hanna-Hanna Művészeti Találkozó és Fesztivál, amelyről korábban a maga egyedülállóságával ódákat lehetett zengeni. Talán máj dj övőre! Olcsó film. Tizenkét nap alatt leforgatták. Két színész, két lakás, majd a történet legvégén még valaki, de már a parkban. A két főhősnek még csak közös jelenete sincs. SZABÓ G. LÁSZLÓ Valahol ma este. Michael Di Jiacomo filmje. Egy férfi és egy nő New York sűrűjében. Leroy és Patricia. Magányszimfónia két szólamra. A nő hívható. Telefonon keresztül kínálja erotikus szolgáltatásait. Mesél. Kérdez. Irányít. Vágyakat korbácsol. Bárkit eljuttat a csúcsra, aki akarja. Ez a feladata. A férfi bátortalan. Nehezen ismerkedik. Vágyai lennének, csak párja nincs. Egy este aztán fogja a telefont, és hívja a megadott számot. Erotikus ismerkedés. Legalább így. Látatlanban. Pár perc az egész, gondolja, és a csúcsig már nincs megállás. Van. Egy férfi és egy nő egymás közelében, s egymástól mégis oly távol. Patrícia, túl az ötvenen, a magány legsötétebb ösvényeit is bejárta már. A külvilágtól teljesen elzárkózva él egy hatalmas toronyház nem éppen fényes lakásában. A fényt azonban ő zátja ki. Újságpapírokat ragaszt az ablakokra, és körbe, a falakra is. Hírekben a világ, de az élet, ahogy Kundera írja, máshol van. Túl sok csalódáson, magándrámán, lelki válságon Patrícia már nem is hiszi, hogy egyszer még érte is eljöhet valaki. Leroy, túl az ötvenen, menekül a magány elől. Társra vágyik. Annyi sok próbálkozás után hátha éppen most talál rá az igazira. Már vagy hatodszor hívja a nőt. Nincs erotika. Sima ismerkedés van, aztán egyre hosszabb lelkizések. Már a nő is egyre többet árul el magáról, falak dőlnek le, a hallgatásaik is mind beszédesebbek. Oldott, közvetlen társalgásaikkal lépésről lépésre jutnak közelebb egymáshoz. Már csak találkozni kellene. Látni, testközelből érezni a másikat. Egyetlen érintéssel megválni súlyos terhektől. Valahol ma este. Michael Di Jiacomo két hangra írt tragikomédiája John Turturro és Katherine Borowitz legteljesebb színészi bravúrját kínálja. Egy igazi mestermű, amelyben férfi és nő a lélek legfinomabb rezdüléseit megtapasztalva nyit a másik felé. Karlovy Vary idei fesztiválján versenyen kívül mutatták be a filmet, a neves színészházaspár személyes jelenlétében. Nem ez az első közös filmjük. A spanyol- országi vallási gyűlölködés elől a zsidókkal szemben befogadó és toleráns velencei városállamba menekült Isabel a Titkos ösvény című angol drámában Katherine Borowitz egyik jeles alakítása. Ugyanebben a filmben John Turturro egy velencei nemesurat formál meg. Az Érinthetetlenekben Turturro a fő gengszter, a mindeme elszánt bérgyilkos, Borowitzafelesége. Gondot egyiküknek sem okoz, ha a kamera előtt is partnerek. „Minél idősebb az ember, annál dúsabb az élete - vélekedik a feleség. - Ha forgatunk, csak a szerepre koncentrálunk, otthon pedig annyi más megoldandó feladat vár ránk, hogy nem is nagyon jön szóba köztünk a másnapi jelenet. Azt majd a helyszínen beszéljük meg. Amikor a Valahol ma estét forgattuk, haldoklott az édesapám, és a két fiamnak is szüksége volt rám. Amint hazaértem a forgatásról, már csak velük foglalkoztam, semmi másra nem maradt energiám.” A Valahol ma este Patríciája a film során egyetlenegyszer sem hagyja el a lakást, fél az emberektől, a négy fal között érzi csak biztonságban magát. Borowitz végig egy helyszínen játszott, ráadásul partner nélkül, hiszen Leroyjal csupán telefonon tartja a kapcsolatot. Nem lehetett könnyű végig úgy „társalogni” valakivel, hogy a felvételek során nem is látja, sőt nem is hallja őt. „Borzasztó nehéz volt - mondja a színésznő. - Még a mozgásterem is pontosan ki volt jelölve. Ha velem dolgozott a stáb, Johnnak szabad napja volt és fordítva. Teljesen magunkra voltunk utalva a játékban. Csak elképzelni tudtuk, hogy egy-egy rezdülésünkre milyen hangvétellel, milyen szünetekkel reagál a másik, pedig ismerjük egymást, közel huszonhat éve vagyunk házasok. Patricia már megszokta azt az életformát, amelyet kialakított magának. A maga módján teljesnek is érzi, egyedüli társa egy kismadár, amely naponta odarepül az ablakába.” Hogy miképpen vélekednek szüleik filmjeiről Amadeo és Diego? Katherine Borowitz hosz- szasan mosolyog, mielőtt megválaszolná a kérdést. ,Amadeo huszonegy éves. Ő az első, aki elolvassa a nekünk küldött forgatókönyvet, és azonnal véleményt mond. Diego még a Transformers világában él. Amikor a férjemnek Michael Bay felkínálta a filmbeli Simmons ügynök szerepét, Diego szava volt a döntő. John ugyanis egy másik rendezővel dolgozott volna, végül a fiunk kedvéért az ügynököt választotta. Alig húsz oldal elég volt neki ahhoz, hogy azt mondja: Apa, kérlek, inkább ezt csináld!” Csak azt nem szereti, amikor az utcán megbámulnak bennünket az emberek. Akkor nagyon zavarja őt, hogy színészek a szülei.” Akik ezekben a hetekben ismét együtt dolgoznak. Méghozzá színházban. A Broad- wayn. „John három egyfelvonásost állít színpadra, köztük egy Ethan Coen-művet. Abban játszom nagy örömmel, hiszen jó darabban, jó szerepet megformálni jó rendező irányítása alatt - a lehető legideálisabb helyzet a színész számára.” Európa szinte valamennyi országából érkeztek a táborlakók (A szerző felvétele) Tánc, tánc, Zsófi-lánc - beszélgetés Varsányi Zsófival, az Ifjú Szivek Táncszínház táncosával Miről árulkodik a testbeszéd? - tanuljunk meg olvasni belőle Ruhát nyerhet - egy divatos nyári modellt sorsolunk ki olvasóink közt Átváltoztatjuk! - közkedvelt rovatunkban ebben a hónapban is megújulhatott egy szerencsés nyertesünk Havonta 16 oldalon az UI SZÓ ban! Katherine Borowitz: „Teljesen magunkra voltunk utalva..." (Zuzana Mináčová felvétele)
