Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-20 / 194. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 20. www.ujszo.com Sebestyén Ernő: „A magyar művészek jó hírnevet vívtak ki Berlinben, Fricsay Ferenc karmester neve fogalom volt..." Egy művész hazatért Sebestyén Ernő hegedűművész családja a Felvidékről származik. Nagyanyja 1915-ben költözött Zay-Ugróczról Pécsre, ahová fiával együtt magával vitte a zene szeretetét. CSEMÁK ZOLTÁN Ernő kilencévesen, csodagyerekként került a Zeneakadémiára, fiatalon a Magyar Állami Operaház első koncertmesteri feladataival bízták meg. A 70-es és 80-as években német nagyzenekarokban látta el ugyanezt a tisztet. Nyugdíjba vonulása után hazatelepült, és művészi pályája új lendületet vett. Az általa alapított Esterházy Trió a magyar kamarazenélés legnemesebb hagyományait követi. Elismert zenészként dolgozott Magyarországon. Miért választott mégis 1971-ben új hazát? Rossz korszakban éltem. Nagyon sokszor találkoztam irigységgel, meg nem értéssel, könyökléssel. Soha nem rejtettem véka alá véleményemet, így ellenségeim száma is gyorsan szaporodott. Egy személyes konfliktus után betelt a pohár. Ekkor sietett segítségemre Fischer Annie, a híres zongora- művész, aki már korábban figyelemmel kísérte ifjúkori szárnybontogatásaimat. Lórin Maazel 1970-es budapesti látogatása során a művésznő beajánlott meghallgatásra a legendás amerikai karmesterhez. A mester minden bizonnyal elégedett volt szereplésemmel, mert elintézte próbajátékomat a berlini Deutsche Operben. Decemberben utaztam Nyugat- Berlinbe, s itt találkoztam először a nyugati zenekarokban uralkodó szokással: a zenekar maga döntött az első koncertmesteri poszt betöltéséről. E demokratikus voksolásban a főzeneigazgatónak is csupán egy szavazat jutott. Tizenhat jelölt indult a megmérettetésben, s a több mint száz zenész szavazatainak többsége engem támogatott, így tíz évig dolgozhattam hangversenymesterként a hírneves zenekarnál. Ettől kezdve híres karmesterek keze alatt zenélhetett. „Alulnézetből” a hírnév és a szakmai tudás mindig összhangban volt? A karmesteri munka, noha látványos, de a pulpituson álló ki is van szolgáltatva zenésztársainak. A pálca nem zenél, a karnagy sikere a zenekartól is függ. Aki ezt nem értette meg, az nagyon sok középszerű előadásnak lehetett főszereplője. Az évtizedek során számos híres karnagy munkáját figyelhettem meg közelről. Az emlékezetes előadások felsorolásával hosz- szú oldalakon tudnám untatni az olvasókat, így csupán a legkiválóbbakat említem meg. Ka- rajannal Trubadúrt játszottam, Kari Böhm Cosi fan tuttéja és Az árnyék nélküli asszony bemutatója példaértékű volt. Otto Schenk rendezései nemcsak a zenei előadást, a képi világot is emlékezetessé tették. Egy alkalommal a Denevér börtönőrének, Froschnak az alakítását is elvállalta, és oly sikerrel alakította a szerepet, hogy a közönség dőlt a nevetéstől. Mentoromat, Lórin Maazelt is megismerhettem jó és rossz oldaláról egyaránt. Kiváló zenésznek tartották, de volt egy kellemetlen szokása: ha a zenekar nem a kívánsága szerint játszott, hátradőlt az első sor támfalára, s unott képpel ütötte a taktust. Egy Elektra-bemutató előtt magam is közvetítői szerepet vállaltam a zenekar és a karmester között. A fagottos jelentéktelen tévedése kiváltotta Maazel passzív viselkedését. A főpróba előtt bementem a szobájába, s kértem, ne egy hiba után ítélje meg a zenekart. „Ha tehetségünk a karnagy úréhoz lenne hasonló, minden bizonnyal nem a zenekari árokban koptatnánk a széket” - érveltem. Maazel nagyságára jellemző, hogy megölelt és megköszönte a tanácsot. Az említett karmesternek elképesztő emlékezőtehetséget adott a Teremtő: foto- grafikus memóriája volt, minden írott anyagra emlékezett. Hasonló adottsággal rendelkezett Giuseppe Patane is, aki saját bevallása szerint háromszáz operát tudott kívülről. Egyszer pajkos kollégáim tesztelték a szóbeszéd valóságát: a próba elején elolvastattak vele egy újságoldalt, amit a próba végén kikérdeztek tőle. Az olasz mester szó szerint mondta fel az ominózus írást. A berlini karmesterekről - talán a médiának is köszönhetően - a magyar zenebarátoknak elsőkén Herbert von Karajan jut eszébe. A világ egyik leghíresebb zenekarának, a Berlini Filharmonikusoknak az élén dolgozott több mint harminc éven keresztül. Kitűnő, sokoldalú karmester volt, a szimfonikus darabok előadása mellett az operaműfajban is kiváló produkciók fűződtek a nevéhez. A Rózsalovag felvétele mindmáig példaértékű. Egyszer Sir Colin Da- visszel Beethoven Eroica szimfóniáját játszottuk, az egész zenekar szenvedett az unalomtól. Az előadás után kíváncsiságból ugyanazt a darabot meghallgattam Karajannal, s visszanyertem életkedvemet. A Maestro nemegyszer hívott a zenekarába, ami rendkívül hízelgő volt számomra. Az együttes tudása kétségtelenül páratlan volt, azonban a sikerorientált mentalitással gondjaim voltak. Viszont a Filharmonikusoknak volt egy neves kamarazenekara. Amikor oda invitáltak játszani, nyomban igent mondtam, s az együttest 16 éven keresztül vezettem. Mint minden zenekarban, a Berlini Operában is számos magyar zenész játszott. Kikre emlékezik szívesen? Amikor elfogott a honvágy, akkor nagyon hiányzott a magyar szó. Szerencsére a zenekarban számos kiváló magyar zenész dolgozott: Duka Norbert a világ egyik legkiválóbb nagybőgőse volt, a hegedűs Farkas Sándorral pedig már korábban a pesti Operában is kollégák voltunk. A magyar művészek jó hírnevet vívtak ki Berlinben, Fricsay Ferenc karmester neve fogalom volt. Szerencsére számos kiváló felvételéből tanulhat az utókor, mivel a Deutsche Grammophon is értékelte tudását, így gyakran kérték fel lemezek készítésére. Magyar énekesek sikerét is élvezhettem: Vá- rady Júlia és Marton Éva kiváló alakításaival öregbítette a magyar zene becsületét. Itt említem meg Edita Gruberovát is, aki tökéletesen beszél magyarul, s számtalanszor vidított fel . kedves közvetlenségével. A német kollégákkal rövid időn belül nagyon jó kapcsolatom alakult ki. Nem igaz a tévhit, amely szerint a németekkel nehéz szoros barátságot kötni. Nekem sikerült, Berlinben sokakkal egy életre szóló barátság alapjaitraktukle. De minden jónak egyszer vége szakad, a sikeres berlini évtized után egy müncheni évtized következett. Amikor a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarához hívtak, megdobbant a szívem. Münchenhez érzelmi szálak is kötöttek, mivel a vonóstriómmal 1969-ben az ARD versenyén első helyezést értem el, s a bajor város Magyarországhoz is közelebb esett. A Bajor Rádió nagyon büszke volt világhírű együttesére. A jelentős anyagi forrásoknak köszönhetően a világ legnagyobb tudású karmesterei állhatták a pulpituson. Solti György, Barenboi, Riccar- do Mutti is visszatérő vendégnek számított. Solti Györggyel különösen jó viszonyban voltam, s megtisztelt azzal is, hogy hozzám magyarul beszélt. Amikor Sir Colin Davis vezényletével Londonban játszott a zenekar, a sikeres hangversenyhez Solti a szünetben nekem külön gratulált. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy az est karmesteréhez be sem ment, aki ezt zokon is vette. A klasszikus zene másik nagy népszerűsítőjével Leonard Bemsteinnel is gyakran játszott Münchenben. Lenny óriás volt, fantasztikus karmesterként, elismert zongoraművészként, kiváló zeneszerzőként és nem utolsósorban jó zenepedagógusként a zenei élet minden frontján örökbecsűt alkotott. Számomra ő volt a legnagyobb. Analitikus karmesterként ízekre szedte a darabot, hogy utána újra felépítse kiváló zenei ízlése szerint. Mozart zenéje különösen foglalkoztatta, kereste a darabokban rejlő törvényszerűségeket, magyarázatai elgondolkoztatóak és újszerűek voltak. Már a Bajor Rádiónál dolgoztam, amikor koncertszerű előadásban Bemsteinnel mutattuk be a Trisztán és Izoldát. Három este játszottuk a daraNem erőltettem senkire gondolataimat, arra biztattam hallgatóimat, hogy csak akkor azonosuljanak elveimmel, ha pontosan megértették őket, egyetértenek velük, és biztosak abban, hogy előbbre viszik őket (Kép: a szerző archívumából) bot, felvonásokra bontva. Az amerikai művész alázattal látott munkához, amikor felvette a partitúrát, magához ölelte és könny gyűlt a szemébe. „Ebben a műben minden további megtalálható” - mondta halkan. Egyébként mi, magyarok is sokat tettünk a mű népszerűsítéséért, Liszt Ferenc ismerte fel először a Trisztán korszakalkotó értékeit. Bernstein nagyságát bizonyítja, hogy sokan féltékenyek voltak rá, s a kiváló zenészről alantas pletykákat terjesztettek. Sokszor hallottam, hogy alkoholista, s noha nagyon sokat dolgoztam vele, még kapatos állapotban sem láttam. Való igaz, hogy a próba vagy az előadás után a segítője egy kis ezüst pohárban whiskyt nyújtott át neki, amit rögtön lehajtott a nagy feszültség oldására. A dolgos zenekari évek után 1990-ben a bajor zene- akadémia, a Hochschule für Musik Und Theater tanszék- vezető professzoraként folytatta pályafutását. Mit tudott átadni az ifjabb nemzedéknek a gazdag élettapasztalatából? A tanítás közel állt hozzám, mivel operai kollégámnak és barátomnak, Kovács Dénesnek köszönhetően a budapesti Zeneakadémián oktathattam. Münchenbe érkezésemkor pedig további pedagógusi feladatokvártakrám. Egy régi tradíció alapján a Rádiózenekar koncertmestere az augsburgi Leopold Mozart Konzervatóriumban tanít. Én is folytattam e hagyományt, így amikor Münchenben felkértek e posztra, már jelentős tanítási gyakorlat állt mögöttem. Tanítványaim java részével nagyon jó emberi és szakmai kapcsolatot alakítottam ki. A tekintélyelvűségnek nem láttam értelmét, mivel korábbi tanulmányaim alatt számos ellentmondásos tanácsból magamnak kellett kialakítanom a saját stílusomat. Nem erőltettem senkire gondolataimat, arra biztattam hallgatóimat, hogy csak akkor azonosuljanak elveimmel, ha pontosan megértették őket, egyetértenek velük, és biztosak abban, hogy előbbre viszik őket. Sokszor emlékeztettem a tudatosságra és a fokozatosságra, barátom, Yehudi Menuhin példáját állítva eléjük. Az amerikai hegedű- művész már csodagyerekként hegedűversenyek tucatjait játszotta, a gyakorlatok, illetve etűdök viszont kimaradtak életéből. Emiatt idősebb korában művészi pályája is válságba került. Indiai meditativ módszerekkel próbálta lelki egyensúlyát helyreállítani, Ravi Shan- karral megjelent közös lemezük egykor igen népszerű volt. Hosszabb távon azonban ez sem hozott megoldást, ezért a hegedűt felcserélte a karmesteri pálcával. Művész úr kezében beszélgetésünk alatt egy Guarneri del Gesu-hegedűt szorongat, s ha mondanivalóját szemléltetni kívánja, meg is szólaltatja a kiváló hangszert. Hogy került a cremonai mester remekműve az Ön birtokába? Miután hazatértem, a kamarazenélésnek élek. Megalapítottam az Esterházy Triót, s szólóművészként is gyakran szerepelek. Most Bach két szólószonátájának felvételére készülök, s egy tanítványom bocsátotta rendelkezésemre az 1739-ben készített értékes hangszert. Wolfgang Hambergen a müncheni főiskolán oktattam, de a tehetséges fiatalember egészségügyi okokból nem folytathatta tanulmányait. Tanácsomra neves mestereknél tanult hegedűkészítést, s mikor elleste a szakma csínját-bínját, a hangszerkereskedésben kamatoztatta tudását. Hallva lemezterveimről, az ötmillió euró értékű hangszer átadásával szeretett volna hozzájárulni a számomra nagyon fontos felvétel sikeréhez. Természetesen e különleges instrumentum új lendületet adott gyakorlásomhoz, a lemez sikere már csak rajtam múlik.
