Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-15 / 189. szám, hétfő

www.ujszo.com UJSZO 2011. AUGUSZTUS 15. Kultúra 7 Carry Fukunaga nálunk is bemutatásra váró játékfilmjével gyorsan nevet szerzett a világban Őt is megfogta Jane Eyre Most egy musicalen dolgozik... (Zuzana Mináčova felvétele) Charlotte Bronte A lo- woodi árva címen is meg­jelent regénye, a Jane Eyre 1847-től a világiro­dalom egyik jeles műve, a filmesek körében pedig az egyik legkedveltebb alapanyag. SZABÓ G. LÁSZLÓ Eddig tizennyolc mozi- és nyolc televíziós változat ké­szült belőle, az első 1944-ben Orson Welles (Rochester), Jo­an Fontaine (Jane) és Eliza­beth Taylor (Helen Burns) fő­szereplésével. 1996-ban Fran­co Zeffirelli sem tudott ellen­állni a regény megfilmesítésé­nek. Nála William Hurt és Charlotte Gainsbourg formálta meg Thornfíeld Hall urát, a rosszul nősült, búskomor, de művelt, határozott karakterű férfit és a jelentéktelen külsejű, ám okos, tehetséges, szenvedé­lyes, érzelmeiben tiszta Jane Eyre-t, aki árvaházi évei után tanítónőként helyezkedik el Mr. Rochester kastélyában, s miközben annak szeleburdi gyámleányát neveli, beleszeret a kastély nála jóval idősebb urába. Carry Jogi Fukunaga, az apai ágon japán, anyai részről svéd, útlevele alapján pedig amerikai filmrendező, ahogy Karlovy Va­ry idei fesztiválján nyilatkozta: „Bronte regényében az alkotók többsége inkább a romantikus szálat bontotta ki, miközben sokkal több rétege van a műnek. Az én olvasatomban ez egy meglehetősen sötét, félelmet keltő történet, amelytől az előt­tem járó rendezők valahogy sorra megrettentek. Engem pe­dig ezek a nyomasztó vonulatok is nagyon érdekeltek.” Első rendezése, a Sin nomb- re után a harmincnégy éves Fukunaga egy musical forgató- könyvén dolgozott, aztán hirte­len elhatározással mégis a Bronte-regény mellett döntött. Kétévi munkájának eredménye egy jól sikerült adaptáció. „Történelem szakra jártam az egyetemen, a 19. századi eseményekkel tisztában va­gyok, ismerem jól a kor kultú­ráját, de maga a regény is ren­geteg fontos információval szolgált. Többször is elolvas­tam, és a leglényegesebb tud­nivalókat aláhúztam, majd egy szakmai tanácsadóval tüzete­sen átvettük azokat a mozzana­tokat, amelyekre később a filmben is építeni tudtam. Sok mindennek utánanéztem. Még annak is, hogy az 1800-as évek Angliájában mikor ettek az emberek. A kor íratlan szabá­lyait, szokásait, kötöttségeit is behatóan tanulmányoztam. Sokat segített mindebben, hogy egy idegen szemével lát­tam a dolgokat. Mint kötelező olvasmányt természetesen jól ismertem a regényt, de meg­néztem néhány régi filmválto­zatát is. Bevallom, engem nem is annyira a szerelmi vonal iz­gatott a történetben, mint in­kább azok a gótikus elemek, amelyek ezt az egyébként szokványos románcot izgal­massá teszik.” Szereplőválogatást nem tar­tott a rendező. Pontos elképze­lése volt arról, hogy kiket kér fel a figurák megformálására. A címszerepet alakító ausztrál Mia Wasikowskát eddig olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Külvárosi ámokfutás, El­lenállók és az Alice Csodaor­szágban. Edward Rochester szerepét a Becstelen brigantik- ból és Az éhségből ismert Mi­chael Fassbender kapta, Mrs. Fairfax, a házvezetőnő pedig az Oscar-díjas Judi Dench által kel életre a vásznon. „Mia, szerintem, a lehető leg­jobbkor jutott Jane Eyre szere­péhez - vélekedik Fukunaga. - Évei számát tekintve is, ugyan­akkor a pályája szempontjából is. Nagyon komolyan vette a feladatát. Novemberben tudta meg, hogy ő játssza a lányt, és csak márciusban kezdtünk el forgatni, tehát öt hónapja volt a felkészülésre. Azalatt többször is elolvasta a könyvet, és szoros kapcsolatot alakított ki a két nagynevű partnerével. Judi Dench, húsz filmmel a háta mö­gött, mindennap úgy állt kame­ra elé, hogy láttuk az arcán: mérhetetlen élvezettel játssza a szerepét. Nagyon nagy hatással volt a többiekre, valósággal it­ták minden szavát, lesték min­den mozdulatát. Mia és Michael gyorsan egymásra zizzentek. Lenyűgözők voltak együtt. Iz­zóit köztük a levegő. Közös je­leneteik minden pillanatából sütött a feszültség, a romantika, az érzékiség. De a legnagyobb fogás, ezt nem győzöm hangsú­lyozni, Judi Dench volt. Először levélben kértem fel a szerepre, mert arra gondoltam, így nem fog annyira fájni, ha az elutasí­tást írásban kapom meg. Judi Dench már intézménynek szá­mít Angliában, főleg, amióta a királynő a Brit Birodalom Höl­gyévé avatta. Óriási tisztelet és elismerés övezi, a forgatás első napján órákba telt, míg hinni tudtam a szememnek, hogy va­lóban ő áll előttem, és azt teszi, amit én kérek tőle. Csodálatos ember, sztárallűröktől mentes, hatalmas tehetség.” Carry Jogi Fukunaga nem vágyik hollywoodi babérokra. Nagy érzelmektől fűtött, kosz­tümös, romantikus filmet azonban szívesen forgatna a jö­vőben is. Most visszatért két év­vel ezelőtt félretett forgató- könyvéhez. Következő filmje biztos, hogy musical lesz. A Tokaji írótáborban szó volt az anyanyelvi kultúráról és a könyvek méltatlan helyzetéről is A magyar irodalom élete és állapota NAGY ERIKA Szokásos programdömping- gel nyitotta meg kapuit a 39. Tokaji írótábor (augusztus 10. és 12. között zajlott), és hol csendesen, hol hangosabban adtak hangot a résztvevők a magyar irodalom területén fon­tos és megoldásra váró kérdé­sek orvoslása érdekében. A Kárpát-medencei viszonylat­ban jelentős irodalmi találko­zónak számító tokaji összejöve­telt egy Babits-verssel nyitotta meg Kulcsár Imre színművész, azzal a verssel, amelyet az 1929-es könyvünnepre írt a köl­tő, majdMezey Katalin, aTokaji írótábor kuratóriumának elnö­ke átadta a terepet a munkacso­portoknak. A megbeszéléseken felelős személyiségek szólaltak fel a tábor idei címéhez kapcso­lódó előadásaikkal. A mintegy kétszáz szakmai érdeklődő meghallgatta egyebek között, hogy a közmédiumok milyen szerepet vállalnak a jövőben a magyar irodalmi művek bemu­tatása érdekében, majd szó volt a Márai-program hiányosságai­ról, a kiadott könyvek méltatlan helyzetéről, arról, hogy napja­inkban a több tízezres példány­szám helyett már csak négy-öt­száz példányra van tervezve a könyv kiadása, és még ez a kis mennyiség sem talál gazdára az olvasók között. Szó esett az anyanyelvi kultúráról, benne a klasszikus és kortárs magyar irodalmat érintő kihívásokról, a magyar irodalom életét biztosí­tani tudó feltételrendszer meg­alkotásáról. Az első este a két­száz éve született Liszt Ferenc emlékének adóztak a Tokaji Kulturális és Konferencia Köz­pontban, aki nemcsak a zenéjé­vel adott sokat, hanem szóra bírta a magyar irodalmat is. Azok, akik közelebb kívántak kerülni Liszt személyiségéhez, virtuóz és merészen kísérletező művészetéhez, lebilincselő elő­adást hallhattak, Pless Attila zongoraművésztől; Lukács Sándor és Szatmári Attila színművészek pedig Vajda Já­nos-, Juhász Gyula-, Vörösmar­ty Mihály-verseket és Csáth Gé­za naplórészletét tolmácsolták a közönségnek. A Veres Szekér fogadó adott helyet késő este a Műút-estnek; volt Hubay Miklós és Székely­hídi Ágoston emlékezete, Par­nasszus és Lyukasóra bemutat­kozása, de a digitalizált iroda­lom sem maradt ki. A tábor zárónapján Mikes Ke­lemen emléktábláját avatták fel a vendéglátó Tokaji Ferenc Gimnázium épülete melletti Irodalmi Emlékparkban, majd kerekasztal-beszélgetés követ­kezett a magyar irodalom életé­ről és állapotáról. A Szlovákiai Magyar írók Társaságát Ho- dossy Gyula, a Szépírók Társa­ságát Csapiár Vilmos, a Kárpát­aljai Magyar Művelődési Inté­zetet Dupka György, a Magyar írószövetséget Erős Kinga, az Erdélyi Magyar írók Ligáját pe­dig Király Zoltán képviselte. Szőcs Géza, a kultúráért felelős államtitkár záró előadása ma­gyarázkodással kezdődött, ugyanis többen adtak hangot annak a méltatlan helyzetnek, amelybe a kultúra, ezen belül is a könyvkiadás, az irodalmi ren­dezvények anyagi támogatása került. A Tokaji írótábor díját most is, mint minden évben, a búcsúfogadáson adták át, ezút­tal Végh Attilának, akinek köl­tészetében egyszerre van jelen az eredendő idegenség és a ta­nácstalanság, a magány és a kö­zösségi értékek iránti finom vá­gyakozás. TOLLVONÁS Zagyva ideológiák JUHÁSZ KATALIN A Sziget Fesz­tivál utolsó délelőttjén írom ezt, előt­tünk van még néhány ígére­tes koncert, néhány búcsúfotó a have­rokkal, és persze el kell ver­nünk utolsó filléijeinket, ha nem szeretnénk sorban állni, hogy visszakapjuk a Sziget­kártyára feltöltött összeg maradékát. Nos, e remek hangulatú, bé­kés és nívós fesztivál kapcsán nem akartam kordont rázó, provokáló magyar fasiszták­kal foglalkozni, de sejtem, hogy nem úszhatom ezt meg. Pedig direkt távol maradtam a pénteki eseményektől, mondván, hogy kíváncsibb vagyok a Skunk Anansie, il­letve a Muzsikás koncertjére, ráadásul látom, hogy minket, újságírókat is fel akar hasz­nálni hírnevének öregbítésé­hez ez a mozgalom, amely­nek nevét csak rövidítve írom le (HVIM) és vezére, akinek neve egyáltalán nem fog sze­repelni itt. Magyarország olyan ország, ahol egy országgyűlési képvi­selőjegy nélkül akar bemen­ni tüntetni egy olyan rendez­vényre, amelyre a magyar fi­atalok hónapokig spórolnak, és amelynek kapui előtt - ne­ki köszönhetően - hosszasan várakozniukkell. Az illető zagyvaságaival amolyan par­lamenti botrányceleb lett, most pedig kitalálta a Ho­gyan SzívassukEgyFesztivál Résztvevőit hazafias prog­ramot. Csak helyeselni tu­dom a szervezők hozzáállá­sát, ugyan miről is tárgyaltak volna a HVIM delegációjával? A Szigeten nincs szükség újabb látványosságra, van elég szórakozási lehetőség, még cirkuszi negyed is van (bár a „Fényképezkedj fasisztákkaľ’-akció talán kel­lően bizarr program lehet az európai fiatalok számára). Még három mondat erről, az­tán befejeztem. A Jobbik nem foglalt állást a performanszt illetően, mivel szerintük a fia­talember nem a párt, hanem a HVIM képviseletében művelte, amit művelt. így azonban nem értem, miért vette elő hősünk a „mentelmi jogom van, bácsi kérem, nem ér keménykedni” - igazol­ványt, amikor bevitték a rendőrök. Szerintem, aki a Jobbik listás helyéről került be bármilyen testületbe, és csüng az állam csöcsén az adófizetők pénzéből, az bi­zony nem a Harry Potter-ra- j ongók Klubj át vagy a Mező- túri Menyecskék Hímzőkörét képviseli, hanem bizony a Jobbikot. Amúgy jól megvagyunk itt, már térkép nélkül is szépen tájékozódunk. Vonulunk egyik helyszínről a másikra, közben ismeretlenekkel ölelkezünk össze, ha látunk rajtuk egy ugyanolyan zene­karos pólót, mint a miénk. Táncolunk a színpad előtt, dobolunk a szemeteskuká­kon, élvezzük a napfényt, gyakoroljuk az angol nyel­vet, és ismét rájövünk, mi­lyen hasznos tud lenni. Csak hát... ma éjjel vége. (It’s over tonight.) Bizony, finito, ko- nyec, slussz-passz, holnap reggel szedhetjük a sátor­fánkat. De a fesztiváljóté- kony hatása sokáig eltart még. Nálam például hóna­pokig el szokott tartani... Díjkiosztás Locarnóban Milagros Mumenthaler svájci származású argentin filmren­dezőnő Abrir puertas y ventanas ((Ajtókat és ablakokat ki­nyitni) című alkotása nyerte a 64. locamói filmfesztiválon a legjobb filmnekjáró Arany Leopárd-díjat. A legjobb rendező­nek járó Ezüst Leopárd-díjat idén Adrian Sitaru román rende­zőnek ítélték oda a magyar-román koprodukcióban forgatott Din Dragoste cu cele mai bűne intentii (Szívből jövő szeretet) című filmjéért. A film főszereplőjét, Bogdan Dumitrescut a legjobb férfi színésznek járó díjjal jutalmazták, míg a legjobb színésznőnek járó díjat Maria Canale kapta a fődíjat elnyert argentin filmben nyújtott alakításáért. (MTI) Jól megvagyunk itt... a Szigeten

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom