Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-13 / 188. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 13. www.ujszo.com KüEm Telefonálásért halálos ítélet Bengázi. A Kadhafi- kormány bejelentette, a jövőben a NATO-nak való kémkedésért emelnek vádat minden líbiai állampolgár ellen, aki engedély nélkül műholdas telefont használ. A JANA hivatalos líbiai hírügynökség szerint akinél nem engedélyezett műholdas telefont találnak, az hazaárulásért halálra ítélhető. A polgárháború februári kezdete után a kormány megszüntette a mobiltelefonos kommunikációt, s emiatt sok líbiai műholdas telefonon kezdett kapcsolatot tartani egymással. Tegnap a líbiai felkelők behatoltak Brega olajkikötőbe, és ellenőrzésük alá vonták a fővárostól, Tripolitól 800 kilométerre keletre fekvő település lakónegyedeit. Az al-Dzsazíra televízió szerint a felkelők fontos hadszíntéri sikeréhez hozzájárultak a NATO intenzív légicsapásai. (MTI) Fura amerikai feltétel Washington. Az USA csak akkor fogja követelni Bassár el-Aszad Szíriái elnök lemondását, ha más országok is szót emelnek ezért - fejtette ki Hillary Clinton külügyminiszter a CBS-nek adott interjújában. Washington eddig is azt az álláspontot képviselte, hogy Aszad elnök elveszítette a legitimitását, ugyanakkor „fontos, hogy ne csak Amerika hangja hallatsszon; biztosítani szeretnénk, hogy ugyanez legyen a vélemény szerte a vüágon” - fogalmazott Clinton. Egyébként az immár hagyományos pénteki tüntetéseken tegnap kora délutánig a biztonsági erők 11 ellenzékit lőttek le több szírvárosban. (MTI) Segíthet a védőponyva Tokió. Hatalmas védőponyvát épít a sérült Fuku- sima-1 (Daiicsi) nukleáris erőművet üzemeltető vállalat Japánban, hogy lefedje az egyik legsúlyosabban sérült reaktort - közölte tegnap a Tepco cég. Az üzemeltető abban bízik, hogy a burkolat megakadályozza a korábban kiszivárgott radioaktív anyagok továbbterjedését, megelőzi az esővíz beömlését, illetve gátat vet a további szivárgásoknak és jövőbeni robbanásoknak. A sátorszerű építmény az egyes számú reaktor külső reaktorházát hivatott helyettesíteni, amely a március 11 -i pusztító földrengés és szökőár utáni robbanásban sérült meg. (MTI) Az 1961-es határlezárás sokkolta a berlinieket: családok szakadtak szét, ezrek nem tudtak eljutni rokonaikhoz Ötven évvel ezelőtt vágták ketté Berlint Berlin. Ma déli 12 órakor egy percre megáll az élet Berlinben, Klaus Wowereit polgármester felhívására az emberek egyperces néma csenddel emlékeznek a hírhedt berlini fal áldozataira. ÖSSZEFOGLALÓ Az egykori keletnémet kommunista hatóságok pontosan 50 évvel ezelőtt, 1961 augusztus 13-án kezdtek hozzá a mai német főváros keleti és nyugati felét csaknem három évtizeden keresztül mesterségesen elválasztó, 155 kilométer hosszúságú fal felépítéséhez. A hivatalos emlékünnepségek már tegnap megkezdődtek, s mint Wowereit hangsúlyozta: az áldozatokra való emlékezés mellett a németeknek bizonyítaniuk kell a demokrácia és a szabadság melletti elkötelezettségüket. A hírhedt berlini fal fennállása alatt - 1961 augusztusa és 1989 novembere között -5000 embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe szöknie, és kb. ugyanennyit fogtak el menekülés közben. Az áldozatok száma továbbra is vitatott. Német kutatók hivatalos adatai szerint menekülés közben a falnál 136 személy vesztette életét, túlnyomó többségüket a keletnémet hatóságok lőtték agyon. Mások ennél jóval több áldozatról beszélnek. Az Augusztus 13. Munkaközösség nevű szervezet egy most megjelent tanulmányában 1613 halálos áldozatról beszélt. A Bemauer Strasse Berlin hajdani megosztottságának szimbóluma. A fal felépítése után az utcában a járda Nyugat-, a házsor Kelet-Berlinhez tartozott. A legdrámaibb menekülési kísérletek ennél a falszakasznál történtek. A héten a fal egy terjedelmes darabjával ajándékozták meg a német egység kancelláriát, a 81 éves, tolószékhez kötött Helmut Kohlt. A fal leomlásával kapcsolatban Kohl egyik emlékezetes mondata volt: „Az első téglát Magyarország ütötte kiaberlinifalból.” Miért húzták fel a falat? AII. világégés után Berlinnek a nyugati szövetségesek által ellenőrzött része és a szovjet zóna között - amely az 1949-ben létrejött NDK fővárosa lett - szabad volt az átjárás, így 1949 és 1961 között több mint 1,6 millió ember menekült a nyugati szektorba. Az egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfal vonalán 300 fi- gyelőtomyot és 43 földalatti bunkert is építettek, a határövezet 50-100 méter szélességben tiltott zóna volt mindenki számára, megközelíthetetlenségét az állig felfegyverzett határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárokrendszer és külön gépkocsiút biztosította. A két városrész közötti 80 átkelőhely közül csak 12 maradt nyitva, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, csak a friedrichstrassei megálló működött tovább, ahol határ- állomástrendeztekbe. (MTI, ú) Nem menekült el, megpróbálta oltani a tüzet a 68 éves Richard Bowes Nyugdíjast is öltek a huligánok ÖSSZEFOGLALÓ London. Belehalt sérüléseibe tegnap reggel egy idős férfi Londonban, akire hétfőn éjjel támadtak rá a randalírozók, miközben egy tüzet próbált eloltani a zavargások közepette. Az eset a nyugat-londoni Ealingben történt, a 68 éves férfi a támadásban elszenvedett súlyos fejsérüléstől kómába esett. Richard Mannington Bowes megpróbálta eloltani a tüzet, amikor néhány tinédzser kukákat gyújtott fel. A gyújtogatok ekkor támadtak rá. Bowes a zavargások 5. áldozata. A rendőrség gyilkosság miatt indított nyomozást. Időközben őrizetbe vettek ez ügyben egy 22 éves férfit. A Mail internetes oldala úgy tudja, hogy a magányosan élő férfit korábban is inzultálták az utcán csellengő tinédzserek, lakása elé rendszeresen szemetet szórtak. Szomszédai nyugodt emberként írták le ót, aki mindig kiállt a rendbontással szemben. London polgármestere, Boris Johnson hősnek nevezte Bowest. Johnson szerint a helyiek azt szeretnék látni, hogy a bíróság komoly büntetéseket szab ki a zavargások miatt őrizetbe vettekre. Hugh Orde, a rendőrségi vezetők szövetségének elnöke elismerte, előreláthatatlan helyzettel, egyedi körülményekkel kellett szembenézniük. Szerinte inkább a rendőrségnek, mint a politikai közbeavatkozásnak köszönhetően sikerült megfékezni a zavargásokat. Londonban csütörtökön éjszakáig dolgoztak a bíróságok, hogy eljárjanak az őrizetbe vettek ügyében, s késő estig működtek Birminghamben és Manchesterben is. Anglia-szer- te eddig 1500 embert vettek őrizetbe a zavargások résztvevői közül. (MTI, ú) Tisztességtelenül átverte a Lukasenko-rezsim Varsót és Vilniust Egyre dagad az adatkiadási botrány ÖSSZEFOGLALÓ Varsó/Vilnius/Prága. Hatalmas vihart kavart az EU két országában is, hogy olyan adatokat adtak ki - igaz, jóhiszeműen - Fehéroroszországnak, amelyek alapján a Lukasenko- rezsim a múlt csütörtökön őrizetbe vette Alesz Beljatszki neves emberi jogi aktivistát, akinek az elengedéséért márazEUésaz USA is szót emelt. Szóba került, hogy Csehország is adott át információkat Minszknek, de a prágai igazságügyi tárca tegnap leszögezte: sem a cseh kormány, sem az ügyészség, sem a cseh bíróságok nem adtak át adatokat Fehéroroszországnak. A minszki hatóságok augusztus 4-én adóelkerülés vádjával vették őrizetbe Beljatszkit. Az ő és az általa vezetett Vjaszna-96 emberjogi szervezet bankszámlaadatait a litván hatóságok szolgáltatták ki Minszk kérésére. A fehérorosz hatóságok ezen adatok alapján vádolták meg Beljatszkit azzal, hogy Litvániában nagyobb összegű készpénzt vett át csoportja nyugati támogatóitól. A Vjaszna-96 szerint így a litván hatóságok, ha akaratlanul is, de hozzájárultak az aktivista letartóztatásához. Vilniusban azzal védekeztek: nem tudták, hogy Minszk miért kéri az adatokat. Litvánia most felfüggesztette a jogi információk cseréjéről Minszkkel kötött jogsegélyegyezményt. Varsó a fehérorosz ellenzék egyik legharcosabb támogatója, ezért az ügy nagyon kínos. Ra- doslaw Sikorski külügyminiszter tegnap bocsánatot kért, a lengyel legfőbb ügyészség pedig bejelentette: belső vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, történt-e eljárási vagy személyi hiba, amikor az ügyészség fehérorosz kérésre adatokat szolgáltatott ki Beljatszki lengyelországi bankszámlájáról. Azt is vizsgálják, volt-e hasonló folyamodvány a minszki hatóságok részéről más fehérorosz ellenzékiek lengyelországi bankszámláinak adataira vonatkozóan. A varsói ügyészség is azzal védekezett: a minszki kérvényből nem lehetett arra következtetni, hogy ellenzéki személyiségről vagy tevékenységről van szó. (MTI, ű) Szervezett bűnözés a cseh állami szektorban Veszélyezteti a jogállamot MT1-FÚR Prága. A magánszektor mellett már az állami szektorban is jelen van a szervezett bűnözés: beszivárgott a rendőrségre, az ügyészségre és a bíróságokra is - figyelmeztetett tegnap a cseh belügyi tárca. Tartani lehet attól, hogy hatalmas összegű vesztegetések útján bűnbandák képviselői kerülnek választott tisztségekbe - áll a tárcának a szervezett bűnözés elleni intézkedéseket felvázoló új tervezetében. „Jelenleg a szervezett bűnözés jelenti a legsúlyosabb - nem katonai jellegű - fenyegetést a cseh társadalom számára. A bűnözői csoportok tevékenysége (...) veszélyezteti a gazdaság stabüitá- sát, aláássa a demokratikus struktúrákat, végső soron felszámolhatja ajogállamot.” POLITIKAI BULVÁR Perli Sorost az exnője Washington. Ötvenmillió dollár kártérítést követel Soros Györgytől volt barátnője, egy 28 éves brazü tévésorozat-színésznő. Azt állítja, a 81 éves milliárdos befektető drága New York-i lakásokat ígért neki, de csak hitegette. Adriana Ferreyr viszonya a magyar származású pénzemberrel három és fél éven át tartott. Ferreyr azt is állítja, tavaly augusztusban összevitatkozott Sorossal, aki megpofozta, fojtogatni próbálta, földhöz vágott egy lámpát, amelynek szilánkjai úgy felsértették a lábát, hogy a sebet össze kellett varrni. Ezért csalás, érzelmi stressz okozása és fizikai bántalmazás miatt követel kártérítést. William Zabel, Soros György ügyvédje komolytalannak nevezte a keresetet. Elismerte, hogy Soros rendszertelen, „nem kizárólagos” viszonyt folytatott a hölggyel, aki - szerinte - hamis vádak alapján pénzt akar kipréselni a köztudottan igen gazdag ügyfeléből. Az ügyvéd szerint a rendőrség kivizsgálta a 2010 augusztusi incidenst, és megállapította: nem történt bántalmazás. (MTI) A fallal együtt egy lélektani gát is leomlott