Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)
2011-08-12 / 187. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 12. Sport-hirdetés 17 Az UEFA nem kegyelmezett a görög csapatnak Kizárták a Voloszt az EL-ből MT1-JELENTÉS Nyon. Az európai szövetség kizárta a labdarúgó Európa Ligából a görög Volosz csapatát. Az UEFA a görögországi bundabotrányban játszott szerepe miatt száműzte a második számú sorozatából a Szélesi Zoltánt, Peter Dole- žajt, Mário Breškát és Igor Obertet fogalkoztató együttest, mely jövő héten a selejtező negyedik fordulójában lett volna érdekelt. Az ítélet szerint a csapat további három évig nem szerepelhet a nemzetközi kupákban, ám ezt öt évre felfüggesztették. A Volosz jövő hétfőig fellebbezhet. Az UEFA nem jelezte, hogy a görögök végleges kizárása esetén melyik csapat ugorhat be a helyére. A Voloszt július végén a botrány miatt száműzték az élvonalból Görögországban, ám szerdán a helyi szövetség fellebbviteli bizottsága helyt adott a klub fellebbezésének, és visszavette az együttest a legjobbak közé, igaz, a szezont 10 pont levonással kezdheti meg. Elmarad a Tottenham bajnokija A nagy-britanniai zavargások miatt nem rendezik meg a Tottenham-Everton mérkőzést az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi nyitófordulójában., ,Az érintett hatóságokkal történt egyeztetések után eldőlt, hogy biztonsági okokból a szombatra tervezett mérkőzés elmarad”- olvasható a londoni klub honlapján. A hét elején több angliai városra is átterjedt zavargások miatt a keddi Ghána-Nigéria és a szerdai Anglia-Hollandia barátságos mérkőzés is elmaradt. (MTI) Szurkolói büntetik meg a Slovan futballistáját Lačný belvárosi futása ÖSSZEFOGLALÓ Büntetésben részesítették új klubja szurkolói MOoš Lačnýt, a Slovan labdarúgóját, akinek a Belasá Šlachta nevű csöport mezében kell futnia Pozsony belvárosában, mivel korábban kritizálta a csapatot. A 23 éves Lačný feldühítette a Slovan-drukkereket, mivel egy cseh újságnak adott korábbi interjújában azt nyilatkozta, nem szeretne a pozsonyi klubban játszani, és gyerekként megfogadta, nem húzza magára az égszínkék mezt. Az ultracsoport a honlapján már feltüntette nem túl hízelgő véleményét a csatár érkezéséről, majd a szurkolók vezetői személyesen is találkoztak Lačnýval, akinek felvázolták, milyen esetben bocsátanak meg neki. Eszerint ma egy kilométert kell lefutnia Pozsony belvárosában, magára öltve a szurkolói csoport mezét, és kezében tartva a csapat zászlaját. A focista abba is belement, hogy ír egy bocsánatkérő levelet. (origo) SPORT A TEVEBEN SPORT 1 (magyar, cseh), SPORT M - 19.00: Magyar- ország-Finnország férfi kosárlabda Eb-selejtező (élő) EUROSPORT - 15.00: Benelux kerékpáros körverseny, 4. szakasz (élő) 16:30: Atlétikai DLV-csa- patbajnokság, Berlin (élő) 19.45: Torontói női tenisztorna (élő) DIGI SPORT (magyar) - 13.10, 14.05, 15.05: Gyor- saságimotoros-vb, Cseh Nagydíj, 125 kcm, MotoGP, Moto2, szabadedzések (élő) 18.25: Naturhouse La Rioja-Tatabánya férfi kézilabda Grundfos-Tatabánya Kupa-mérkőzés (élő) 23.30: Montreali férfi tenisztorna (élő) NOVA SPORT - 18.00, 23.35, 1.35: Montreali férfi tenisztorna (élő) 20.15: Žižkov-Dukla Praha cseh bajnoki labdarúgómérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 19.30: Zlaté Moravce- Prešov labdarúgó Corgoň Liga-mérkőzés (élő) Hlavná ul. 4241, Dunajská Streda tel.: +421 31 552 0811 www.bikeshop-ds.sk Arsene Wenger (jobbról) belátta, hogy nem tudja maradásra bírni Cesc Fabregast (SITA/AP-feIvéteI) Kiárusítás az Arsenalnál: a csapatkapitány mellett Samir Nasri is mehet Fabregas távozhat London. Angol és spanyol lapértesülések szerint az Arsenal és az FC Barcelona labdarúgócsapata ezen a hétvégén megállapodik a spanyol Cesc Fabregas átigazolásáról. ÖSSZEÁLLÍTÁS Állítólag a Bajnokok Ligája- győztes katalán klub 30 millió fontot (35 millió euró) fizetne a világbajnok játékosért, de további 5 millió (6 mülió euró) „sikerprémium” is járna az Ágyúsoknak, amennyiben a Barcelona elér meghatározott eredményeket. (Az Arsenal eredetileg 40 milliót kért a 24 éves középpályásért.) A befolyt összegből Arsene Wenger menedzser a védelmet erősítheti meg: Scott Dann (Birmingham), Phil Jagielka (Everton) vagy Gary Cahill (Bolton) érkezhet az Emiratesbe. Tehát beadta a derekát Arsene Wenger, vagy csak simán rájött, hogy nem lehet többet kisajtolni a Barcelonából Cesc Fabregasért. Angliai médiumok egybehangzóan állítják, hogy a francia menedzser rábólintott az FC Barcelona ajánlatára a katalán játékosért, aki már nagyon elvágyódott az Ar- senaltól. Pontosabban, visszavágyott nevelőegyesületébe. Az érte fizetett összeg már magában foglalja azt az ötmillió fontot, amit a játékos saját zsebéből fizet ki, hogy távozzon, ellenben nincs benne az a hírek szerinti másik közel ötmillió, amit Fabregas jövőbeli sikereinek függvényében kaphat a klub. A Barcelona játékerejét ismerve, ez a szám közel lesz a maximumhoz. Az El Mundo Deportivo már részleteket is megszellőztetett Fabregas új szerződésével kapcsolatban, a spanyol újság szerint 2016-ig ír alá a középpályás. Az idő már sürgette az Arse- nalt, amely, ha játszatná Fabregast az Udinese elleni BL-se- lejtezőben (és továbbjutna a csapat...), akkor a Barcelonának már nem lenne lehetősége, hogy benevezze a legrangosabb európai kupába a középpályást. Ezzel csökkenne Fabregas piaci értéke, kevesebbért lehetne eladni. Fabregas már többször is kijelentette, hogy szeretne visszatérni Barcelonába, ahonnan 2003-ban szerződtette őt az Arsenal - ingyen. Azóta 303 mérkőzésen 57 gólt szerzett az Ágyúsok színeiben. Wenger pedig belátta, hogy így nincs értelme itt tartani a játékost, akin a londoniak így igen jól keresnek. Fabregas mellett a francia Samú Nasri is közel áll ahhoz, hogy távozzon. A hírek szerint ő 22 millió fontért lehet a Manchester City játékosa, ahol heti 200 ezer fontot kereshet. MÉSZÁROS MIHÁLY Moszkvában elkezdődött az egyéni orosz szuperbajnokság. A nyolctagú mezőnyben minden fontos név megtalálható: Kramnyik, Karjakin, Griscsuk, Szvidler, a remekül visszatérő Morozevics vagy a címvédő Nepomnjacsij. Érdekes csaták elé nézünk, és a hétfordulós versenyben minden egyes hiba nagyon sokba kerülhet a végső elszámolásnál. Nézzük a második forduló csúcspartiját: Vezércsel Világos: Morozevics - Sötét: Griscsuk l.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 (Újabb vezércsel a legmagasabb színvonalon. Láthatóan ez az archaikus megnyitás ismét nagy divatba jött.) 6...FÍ5 7.h3 Hd7 8.HÍ3 Vb6 9.Ve2 Hgf6 10.g4l? (Világosnak valamilyen módon meg kell szabadulnia az f5 futótól.) 10...Fg6 SAKK U.Hh4 Va5 12,Fg2 He4 13.Hxg6 Hxc3 14.Vd2 hxg6 15.bxc3 Hb6 16.0-0 Hc4 17.Ve2 0-0 18.e4 Fd6 19.e5 Fa3 (Morozevics centrumi aktivitására Griscsuk a vezér- szárnyon keresi az ellenjátékot.) 20.Babl Vxc3 21.Bfdl b5 22.Bb3 Va5 23.g5 Bfe8 24.h4 Ff8 25.h5 gxh5 26.Vxh5 g6 27.Vh4 Vxa2 28.Bh3 (Moro mindent a támadásra tesz, felégetve maga mögött a hidakat. Griscsuk időzavara mellett érthető ez a felfogás.) 28...Fg7 29.Vh7+ Kf8 30.BÍ3 Ve2 31.Bdd3 Be6 32.Fg3 a5? (32...Hd2 volt a helyes folytatás.) 33.Ffl! Ve4 34.Bf4 Vxf4 35.Fxf4 a4 (A sötét gyalogok nem tudják egyensúlyozni az anyagi hátrányt.) 36.Bdl a3 37.Fxc4 dxc4 38.Fd2 Ba4 39.Fe3 Be7 40.d5 a2 41.d6 Bd7 42.Fd4 b4 43.Vxg7+! és sötét feladta. 2758. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kh6, Bb4 és b7 (3 báb). Sötét: Ke8, Bh8, gy.:a3,h7 (4 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2759., a 2760. és 2761. fejtörőkkel együtt - 2011. szeptember 12. ■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA, 5. forduló -19.30: Zlaté Moravce- Prešov(jv.:Valášek). A bajnokság állása: 1. Zlaté Moravce 4 3 1 0 5:2 10 2. Banská Bystrica 4 3 0 1 9:3 9 3. Slovan Bratislava 4 3 0 1 9:6 9 4. Žilina 4 2 2 0 5:3 8 5. Senica 3 2 0 2 10:5 6 6. Ružomberok 4 1 2 1 3:2 5 7. Trnava 4 1 2 1 4:4 5 8. Nitra 4 1 2 1 2:2 5 9. Košice 4 0 3 1 3:7 3 10. Prešov 4 0 2 2 0:4 2 11. Trenčín 4 0 2 2 2:8 2 12. DAC 4 0 0 4 3:9 0 a Jégkorong RONA-KUPA, Trencsén - 13.00: Košice-Tíinec, 16.00: Nitra-Zlín, 19.00:Trenöín-Skalica. ■ Labdarúgás EURÖPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, C csoport: Észak- írország-Feröer-szigetek 4:0 (1:0), g.: Hughes (5.), Davis (66.), McCourt (71., 88.). A csoport állása: 1. Olaszország 6 5 1 2. Szlovénia 7 3 2 3. Észak-írország 4. Szerbia 5. Észtország 6. Feröer-szigetek 6 2 3 1 6 2 2 2 7 2 14 8 116 14:1 16 9:4 11 7:3 9 8:9 8 7:11 7 5:22 4 BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK: Magyarország-lz- land 4:0 (2:0), g.: Komán (32.), Rudolf (45.), Dzsu- dzsák (59.), Elek (88.), Ausztrla-Szlovákla 1:2 (0:2), g.: Hotter (62.), ill. Kucka (21.), Jež (30), Oroszor- szág-Szerbia 1:0 (0:0), g.: Pogrebnyak (53.), Litvá- nia-Örményország 3:0 (1:0), g.: Klimavicius (8.), E. Cesnauskis (75.), R. Beniusis (78.), Azerbajdzsán- Macedónia 0:1 (0:0), g.: Pandev (57.), Lettország- Fínnország 0:2 (0:0), g.: Hämäläinen (58.), Furuholm (87.), Albánia-Montenegró 3:2 (1:2), g.: Bogdáni (33.), Lika (64.), Salihi (69.), ill. Savic (40., 47.). Fehéroroszország-Bulgária 1:0 (1:0), g.: Sztojanov (33., öngól), Ciprus-WIoldova 3:2 (1:2), g.: Avraam (13., 51.), Dobrasinovic (89.), ill. Armas (23.), Ovszi- anyikov (45.), Elefántcsontpart-lzrael 4:3 (2:0), g.: Y. Touré (44.), Ya Konan (45.), Musa (68.), D. Drogba (82., 11-esből), ill. Shechter (76.), Melinkos (80., 87., mindkettőt 11-esből), Norvégia-Csehország 3:0 (1:0), g.: Abdellaoue (22., 88.), Riise (72.), Ukraj- na-Svédország 0:1 (0:0), g.: Hysén (90.), Málta- Dél- Atrika 2:1 (2:1), g.: Mifsud (2., 44.), ill. Momi (25.), Lichtenstein-Svájc 1:2 (0:2), g.: Ritzberger (51.), ill. Derdiyok (15.), Stocklasa (34., öngól), Lengyelország- Grúzia 1:0 (1:0), g.: Blaszczykowski (36.), Törökország-Észtország 3:0 (3:0), g.: Emre (8., 11-esből), Kazim-Richards (28., 36.), Irország- Horvátország 0:0, Németország-Brazília 3:2 (0:0), g.: Schweinsteiger (61., 11-esből), Götze (67.), Schürrle (80.), ill. Robinho (72., 11-esből), Neymar (90.), Skócia-Dánia 2:1 (2:1), g.: Kvist (22., öngól), Snodgrass (44.), ill. Eriksen (31.), Olaszország-Spanyolország 2:1 (1:1), g.: Montolivo (11.), Aqullani (84.), ill. Xabi Alonso (37., 11 -esből), Wales- Ausztrália 1:2 (0:1), g.: Blake (82.), ill. Cahill (44.), Kruse (60.), Bosznia-Hercegovina-Görögország 0:0, Franciaország-Chile 1:1 (1:0), g.: 20. Rámy (20.), III. Cordova (76.), Portugália-Luxemburg 5:0 (2:0), g.: Postiga (26.), Ronaldo (44.), Coentrao (47.), Almeida (59., 73.). III. LIGA, nyugati csoport, 1. forduló, pótolt mérkőzés: Vrbové-Topoľíany 2:4 (1:2), g.: Poláček (18.), Jelšic (70.), ill. Gešnábel (12.), Kermiet (42.), Mrázik (48.), Zák (72.). ■ Tenisz T0R0NTÚI NŐI TORNA, 2. forduló: Petkovic (német, 11 ,)-Arn (magyar) 6:4,7:5, Vinci (olasz)-Wozniacki (dán, 1.) 6:4,7:5, Martinez Sanchez (spanyol)-Han- tuchová (szlovák) 7:5,6:2. MONTREALI FÉRFI TORNA, 2. forduló: Dódig (horvát)-Nadal (spanyol, 2.) 1:6,7:6,7:6,. ■ Sportfogadás A magyar T0TÚ 32. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: 1,1,2,2,1,1, X, 1, X, 2, X, törölve, X - X, pótmérkőzés: 1. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 118 335, a 11 találatosokra 14 530, a 10 találatosokra 3860 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatos szelvény 22715 forintot ér. A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 5,7,12,14,15,17, 20,21,39,40,48,49,56,59,61,63,65,66,67,72. Kenő plusz-szám: 7. NIKÉ Péntek, augusztus 12. Labdarúgó Corgoň Liga: 4221. Zl. Moravce- Prešovl,63- 3,3-4,68-1,1-1,94-1,21. MP91100412