Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-04 / 154. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 4. Régió 3 A 355 ezer eurós beruházásra 85 százalékos uniós és 10 százalékos állami támogatást kaptak Új hulladékgyűjtő udvar Szímőn A hulladékgyűjtő udvarán divatbemutatót tartottak a szímői óvodások (A szerző felvétele) Szímő. A Vág menti településen július elsején korszerű gyűjtőudvart és komposztálót adtak át, amelynek fontos tartozéka a hulladékosztályozó és a biohulladék- aprító. A létesítmény az ipari park szomszédságában található. SZÁZ ILDIKÓ A falu határában megnyitott gyűjtőudvart és komposztálót - más néven ökoudvart - európai uniós támogatásból építették, ebből a pénzből vásárolták a szükséges felszerelést is. Bób János, Szímő polgármestere köszönetét mondott a kivitelezőknek, valamint a kerületi és a körzeti környezetvédelmi hivatalok vezetőinek a kiváló együttműködésért. „Első próbálkozásunk 2008-ban sikertelen volt, 2009-ben azonban újabb pályázatot nyújtottunk be a környezetvédelmi minisztériumba, és ezúttal már sikerrel jártunk. Pályázat útján a 355 ezer eurós beruházásra 85 százalékos európai uniós és 10 százalékos állami támogatást nyertünk, a falunak csak az öt- százalékos önrészt kellett biztosítania” - egészítette ki az elmondottakat Bób. A Vág menti falu korábban már társult ahhoz a 14 településhez, amelyek Negyeden közös hulladéktárolót hoztak létre, és ma már saját víztisztító állomása és csatornahálózata is van. A hulladékgyűjtő udvart eredetileg 2010 decemberében szerették volna a szímőiek rendelkezésére bocsátani. A tervezett átadást azonban a kedvezőtlen időjárás miatt kénytelenek voltak elhalasztani. A hulladék osztályozásában a helyi óvodások és alapiskolások is részt vesznek. Az átadás napján az ökoudvarban divatbemutatót tartottak a legkisebbek, újságpapírból, műanyag palackok kupakjaiból és hulladékgyűjtő zsákokból készült ruhákat mutattak be a közönségnek. Ötszáz tonnánál több, illegálisan elhelyezett hulladékot szállítottak el Nagymegyer térségéből Határmenti összefogás a tisztább környezetért KISS BALÁZS Nagymegyer. Mintegy 540 tonna illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze annak a határon átnyúló projektnek köszönhetően, melynek célja a Szigetköz és Nagymegyer térségének hulladékmentesítése, a természeti értékek megóvása volt. A projektre 54 ezer eurós uniós támogatást kapott Nagymegyer. A Szigetközi Természetvédelmi Egyesület és a nagymegyeri önkormányzat közös, az alsó-szigetközi települések és a csallóközi város hulladékmentesítését célzó, tavaly októberben útjára indított projekt második szakaszának a végéhez érkezett. Az eltelt időszakban Nagymegyeren és környékén megtörtént az illegális szemétlerakatok feltérképezése, a hulladék elhelyezkedésének és mennyiségének a meghatározása. A város területén közel 2 ezer köbméter, illegálisan elhelyezett hulladék hevert, aminek az összsúlya meghaladta az ötszáz tonnát. ,A projekt második szakaszában a hulladékot összegyűjtötték és elszállították. A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően az ezzel megbízott cég április elsejétől június harmadikéig végezte el a munkát” - tudtuk meg László Tamástól, a projekt nagymegyeri koordinátorától. A környezettudatos gondolkodást elősegítendő, a magyarországi Öko-Kord Kft. munkatársai felkeresték a projekt által érintett települések iskoláit, valamint a térségben zajló rendezvényeket, ahol kiállításokkal népszerűsítették a szelektív hulladékgyűjtést. „Elkészült egy naptár, amelyet minden háztartásba eljuttattunk; ezen különböző színekkel jelöltük be az egyes hulladéktípusok elszállítási napját. Ugyanakkor postáztunk egy, a környezetvédelmi és természetvédelmi világnapokat feltüntető kis naptárat is” - tette hozzá László Tamás. A projekt megvalósítását 54 ezer euróval az Európai Unió támogatta, az állami hozzájárulással és a város ötszázalékos önrészével együtt az összköltsége mintegy 64 ezer eurót tett ki. Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere bízik a projekt sikerében és abban, hogy a város és magyarországi partnereinek együttműködése további területekre is kiterjed. EZ ITT A KÉRDÉS Kitiltaná saját településéről a játékautomatákat? František Kristín szemét- szállító, Léva: Rendkívüli módon zavarnak a játékautomaták. Ez igen fontos téma, amellyel többet kellene foglalkozni. Irtózom tőlük, mivel van saját tapasztalatom is, már jó néhány évtizgde egyszer veszítettem rajtuk. Azóta hozzájuk sem nyúlok, sőt kerülöm őket. Akkoriban komoly összeget, ezer koronát nyelt el a játékgép. Nagyon jól indult a dolog, először nyertem, kedvet kaptam, másodszor is nyertem egy kisebb összeget, de aztán jött a feketeleves. Három gyerekem van, van hová tennem a pénzt, inkább rájuk költőm minden filléremet. Szerintem az automatákat be kellene tiltani, hiszen családokat, életeket tehetnek tönkre. Azt megértem, ha valaki szórakozásból, csak úgy lazán játszik egy kicsit, de az felfoghatatlan, hogy nem tud valaki parancsolni magának, és függő lesz. Mivel ezt nem lehet ellenőrizni, ezért azt vallom, hogy inkább tűnjenek el ezek a gépek. Százvai Szabolcs tanár, Komárom: 0 Egyetemista koromban nyarandéglátóhelyen cárként, ahol játékautomaták is voltak. Bizony, nagyon sok embert láttam ott tönkremenni, teljesen a játék rabjává válni. Éppen ezért csak támogatni tudom, hogy kitiltsák ezeket a pénznyelő gépeket, de biztosra vehető, hogy ez a lépés önmagában nem elegendő. Az is könnyen megtörténhet, hogy ha esetleg a pénznyerő automaták működtetésének legális formáját betiltják, akkor az csak az illegális üzemeltetésüket erősíti majd. Arról nem is beszélve, hogy ma már egyre elterjedtebbek az interneten hozzáférhető szerencsejátékok, de ha úgy vesszük, a túlzott mértékű sportfogadás, tippelés is a függőség bizonyos fajtájának tekinthető. A probléma tehát sokkal összetettebb, nem lehet csak a játékautomaták korlátozására leszűkíteni. Jakab Dóra műszakvezető, Kassa: Mint családanya tekintek erre a kérdésre, ezért azt kell, mondanom, hogy egyetértenék a játékgépek kitiltásával. Rengeteg családot és embert tettek már tönkre a nyerőgépek, nem beszélve arról, hogy a játékszenvedély betegség, amit egy idő után már maga az egyén sem tud ellenőrizni. Abban sem vagyok biztos, hogy egy 18 éves ember képes tudatosítani, mihez vezethet, ha elkezd rendszeresen játszani az ilyen gépeken. Tehát inkább a tiltás mellett tenném le a voksom, ha nekem kellene erről dönteni. (fm, vkm, mars) JOGI TANACS Problémás tartásdíj, örökölhető adósság A 15 éves fiam jövőjéről van szó. A házasságkötés után rövidesen elváltam a férjemtől, akit a bíróság 27 eurós tartásdíj fizetésére kötelezett. Több alkalommal próbáltam emeltetni az összeget, de idáig nem jártam sikerrel. A bíróságon azzal utasítottak vissza, hogy vigyem el az apa lakcímét és a munkaadója címét. Sajnos az apával nem tudok együttműködni, mivel nem dolgozik, és azt sem lehet tudni, hol tartózkodik. Ilyenkor mi a teendő? Az apa ráadásul nem fizette rendszeresen a tartásdíjat, így nagy összegű adósságot halmozott fel, miközben más adósságok is vannak a rovásán. Az ügy a végrehajtónál van, de annak se fizet. Ezért azt is szeretném tudni, hogy az apa elhalálozása esetén a fiamra szállna-e az adóssága. Mindenképp javasolt a tartásdíj összegének felemeltetése. Bár ha az apa munkanélküli, viszont nem önhibáján kívül vált azzá és munkaképes, a bíróság felemelheti a tartásdíj összegét. Ezt indokolják a 15 éves gyermek szükségletei is, hiszen a ruháztatása, táplálása, iskoláztatása többletkiadással j ár. A gyermek apjának a lakcíme beszerezhető a belügyminisztériumtól, a járási rendőrparancsnokságon vagy a városi, ill. községi hivatalban. A 253/1998-as, a polgárok lakhelyének bejelentéséről és a lakcímnyilvántartásról szóló törvény alapján az állami szervek, községek, jogi, ill. természetes személyek megkeresésére kiadják a lakcímnyilvántartásban (Register obyvateľov Slovenskej repu- biky) szereplő adatot, pl. a bejegyzett polgár lakcímét. Azt, hogy a gyermek apja munkanélküli, a munkaügyi hivatal tudja igazolni (www.upsvar.sk). 2011 júliusától emelkedik a létminimum összege, kiskorú eltartottnál 86,65 euró- ra. Bár a jelenleg kiszabott 27 eurós tartásdíj még így is a minimális tartásdíj felett van (kiskorú eltartott létminimumának a 30%-a), ha a bíróság megítéli a tartásdíjemelést, ha nem fizetné is azt az apa, mégis több pénzhez juthat. Az állam ugyanis a létminimum 1,2-szereséig fizet ki póttartásdíjat (náhradné výživné). A póttartás- díjra gyermekét egyedül nevelő, elvált szülőként akkor jogosult, ha jogerős bírósági döntés mondja ki az apa tar- tásdíj-fizetési kötelezettségét, végrehajtóhoz fordult a legalább 3 havi elmaradt tartásdíj behajtásáért, ám az a megbízástól számított legalább 3 hónapos időszakban sikertelen, és havi bevétele nem haladja meg a létminimum 2,2-szeresét. Elhalálozás esetén az örökhagyó hagyatékát - melybe annak vagyona mellett beletartoznak a felhalmozott adósságai is - az örökösei öröklik. Ha az elhalálozott tartozása meghaladja vagyonát, és ezt az örökös nem kívánja törleszteni, élhet az örökség visszautasításának jogával. Ezáltal sem az elhalálozott vagyona, sem adóssága nem száll rá. Veszelei Viktória jogász RÖVIDEN ■ Vezető nélküli traktor gyilkolt Vitanová. Elszabadult az egyik családi náz udvarán álló traktor szombat este a turdossini (Tvrdošín) járásbeli Vitanová községben, és elsodort egy testvérpárt. Egy hétéves kislány a helyszínen életét vesztette, egy évvel fiatalabb öccsét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A traktort javították, amikor a tragédia - egyelőre tisztázatlan körülmények közepette - bekövetkezett. Az ügyben eljárás indult - tájékoztatott Radko Moravčík, a Zsolnai Kerületi Rendőrkapitányságszóvivője. (TASR) Visszatért a tél a hazai hegyekbe Poprád. A szlovákiai hegyekbe a nyár kellős közepén tért vissza a téli időjárás. A Hegyi Mentőszolgálat hét végén közzétett figyelmeztetése szerint a Magas- és az Alacsony-Tát- rában már 1800 méteres tengerszint feletti magasságtól hóra kell számítanunk. A havazás már szombaton megkezdődött, és egyes helyeken tegnap újabb havazásra számítottak. A Hegyi Mentőszolgálat arra kérte a hegyekbe látogatókat, hogy a nehezebben járható turistaösvényekre csak a tapasztaltabb turisták merészkedjenek. A rendkívül rossz időjárás, a heves szél és a rossz látási viszonyok miatt azonban a Nyu- gati-Tátrában található Roháče hegygerincre senkinek sem ajánlják a túrát. (SITA)