Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-30 / 176. szám, szombat
10 Szalon j ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 30. www.ujszo.com Marienbadi útirajzok (2.) Az egykor oly előkelő fürdőváros mára sokat veszített patinájából, de a látogatottságra nem panaszkodhat: a 14 ezer lakosú Marienbad a fő szezonban mintegy 40 ezer fürdővendéget fogad. GAZDAG JÓZSEF Ezek a vendégek főleg németül és oroszul beszélnek. Az utóbbi időben inkább oroszul. A helyi információs központ munkatársa szerint az orosz újgazdagok ráuntak Karlovy Varyra (ahonnan közvetlen repülőjáratok közlekednek Moszkvába és Szentpétervárra), s most kilóra megveszik Marienbadot: felvásárolják az ingadanokat, a licitálásokon pedig megszerzik a felújítandó, lakaüan villákat. Az orosz kolonizáció látható: mindenütt cirill betűs feliratok virítanak; és hallható is: a korzón ők a leghangosabbak. A gyógyászati kezeléseket (az iszapfürdőt, a tőzegpakolást, a hidroterápiát és a különböző masszázsokat) is csak a német és az orosz fürdővendégek engedhetik meg maguknak. Vannak azonban a helynek pozitívumai is, kétségkívül. Az ivókúra például ingyenes, a levegő tiszta, a környezet festői. S mindenütt lehet kapni palacsintát, ami, hogy úgy mondjam, kellemesen érinti az embert. Marienbad színe a zöld. Délelőtt világoszöld, délután sötétzöld itt minden. Az egész város tulajdonképpen egyetlen nagy park, fenyőkkel, tavacskákkal, teraszos kávéházzal, s a gyógyforrásokat összekötő sétányokkal. A háttérben pedig a „hatalmas, fényűző, komor, barokk szállodák” - ahogy a Tavaly Maňenbadban című film narrátora ismételgeti mély baritonján. A leírás pontos, pedig azt a filmet nem is Marienbadban forgatták (hanem Münchenben, a Nymphenburgi kastélyban), s a cselekmény sem Marienbadban játszódik (ha beszélhetünk egyáltalán cselekményről Alain Resnais és Alain Robbe-Grillet enigmatikus kirakósjátékában). Sőt: a másfél órás filmben mindössze egyszer említik meg Marienbadot, akkor is csak egy felsorolás részeként („hát akkor talán máshol történt, Karlstadtban, Marienbadban vagy Baden-Salsában, vagy éppen itt, ebben a szalonban”). A marienbadi moziban } (Kino Slavia) a Lidice című ŕ cseh filmet vetítik (főszerep- ) ben: Karel Roden és Zuzana ( Fialová). Atéma és a helyszín ) egymásra rímel: Marienbad ( német többségű város volt i, a két világháború között, s a fürdőváros Fő utcáját (a mai Hlavní trídát) 1938 és 1945 között Adolf Hitler Strassénak hívták. Az SS példát statuált, amikor eltörölte Lidicét a föld színéről, ezzel bosszulva meg a Reinhard Heydrich elleni merényletet (Heydrichet, a Cseh és Morva Birodalmi Protektorátus helytartóját Angliában kiképzett cseh ellenállók gyilkolták meg). A lidicei férfiakat agyonlőtték, a nőket koncentrációs táborba hurcolták, a gyerekek többségét pedig kipufogógázzal megmérgezték. A film helyenként giccsnek tűnik, de a téma megrázó, s az ember úgy jön ki a moziból, olyan lelkiállapotban, hogy legszívesebben azonnal beállna partizánnak. A Kossuth Hotel recepciós nénije ingatja a fejét: gőze sincs, mondja, miért kaphatta ezt a nevet a szálloda. Kossuth Lajos? Nem, nem hiszi. A név ismeretlenül cseng számára. „Počkejte- szól utánunk némi habozás után - nebyl to náhodou ňákej Maďar?” A hotelhez nyilvános étterem is tartozik. A főpincért mintha a monarchiabeli időkből felejtették volna itt, e dohos falaik között. Ránézésre azt is elhin- nénk róla, hogy 120 éves. Vaksin hunyorog, és kissé nagyothall, ezért kiabálva kell vele közölni a rendelést. Ez lesz minden? - kérdi, majd biccent, és méltósággal elvonul. De egy perc múlva ismét az asztalunk előtt áll, hogy őszinte sajnálattal közölje, a szénsav- mentes ásványvíz elfogyott, mél- tóztassunk talán valami más italt rendelni, mondjuk teát. Tea? Nem is rossz ötlet, legyen tea. De eltelik egy újabb perc, s a pincér ismét ott áll előttünk, még az előbbinél is hajlottabb háttal, és a szégyentől megsemmisülve, szinte suttogva jelenti be, hogy sajnos az általunk rendelt főétellel sem szolgálhat ma este, mert nincs se pisztráng, se fiié, egyáltalán semmilyen hal nincs a konyhán. Szörnyen röstelli a dolgot, s amikor újra felütnénk az étlapot, szomorúan legyint, és azt ajánlja, hogy méltóztassunk talán rántott sajtot rendelni főtt burgonyával, mert rántott sajt van, ezt ő, a Kossuth főpincére garantálja nekünk, személyesen. Rendben, válaszoljuk hátradőlve, innentől kezdve önre bízzuk magunkat. Életrajzírói szerint a filozófus Immanuel Kantnak olyan szigorú napirendje volt, hogy königsbergi szomszédjai hozzá igazíthatták órájukat. Ha Kant elsétált a kapujuk előtt, akkor tudták: délután fél négy van, percre pontosan. A Café Park teraszán ülő marienbadi fürdővendégek is tudták, hogy hat óra van, ha feltűnt a sétányon az arab. Az arab (egy ortodox muszlint férfi) ugyanis ekkor szokott elhaladni a Café Park előtt; a Ferdinándforrás irányából érkezett, s a Karolina felé tartott. Nem volt egyedül: öt lépés távolságból követte őt a felesége, csadorban. Néha beszélgettek. Ez úgy nézett ki, hogy a férfi (anélkül, hogy megfordult volna) valamit hátrakiáltott a mögötte haladó, elfátyolozott nőnek. így sétált az ortodox félj a feleségével Marienbadban, minden délután hat óra tájt. Két hét szigorú futballböjt után - megelőzve az elvonási tünetek jelentkezését - egy német sportadón megnézem a Sankt Gallen-Borussia Dortmund (1-6) előkészületi mérkőzést. Látványos játék, hét gól; kicsit be is rúgok tőle. Tanulság? Egy jó focimeccsnek is lehet gyógyító hatása, nem csak a Rudolf-forrás vizének. (A szerző sportújságíró, az Új Szó Focitipp mellékletének szerkesztője)
