Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-19 / 166. szám, kedd
16 Sport ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 19. www.ujszo.com Tour de France: az ausztrál Cadel Evansnak eddig úgy alakul a verseny, ahogy eltervezte, technikai és egészségi problémák sem hátráltatják Voeckler a Pireneusok után is őrzi a sárga trikót Zöld erdőben sárga trikó (TASR/AP-felvétel) A mai Sant-Paul-Trois- Cháteoux és Gap közötti 163 km-es szakasszal elkezdődik az utolsó felvonás a világ legrangosabb országúti kerékpárversenyén, a Tour de France-on. GYÖRGY NORBERT A múlt heti három kemény pireneusi menettől mindenki azt várta, végre kiderül a valós erősorrend az esélyesek között. Cadel Evans a hegyibefutókon például egyenesen „tűzijátékot’ ígért, és „szikrázó csatákat” a nagymenők között. Amit láttunk, viszont nem volt más, mint amolyan jól átgondolt „bringás catenaccio”: taktikai fegyelem, passzivitás és helyenként a szürke unalom. Persze azért akadtak nagyszerű kivételek is. Rossz hírek Kezdjük a rossz hírekkel: a szlovák Peter Velits, aki sokáig a nagyon előkelő hetedik helyen állt az összetettben, bukott a csütörtöki első hegyi etapon, majd a váltó meghibásodása miatt többször is biciklit kellett cserélnie. S mindez így együtt a Tourmalet-en felfelé kapaszkodva semmi jót nem ígért. Szomorú volt nézni, ahogy Peter sokáig egyedül próbál felzárkózni a bolyhoz (amelyet ekkor a Schleck testvérek csapata, a Leopard húzott elemi erővel, hogy befoghassák a szökevényeket), mintha a HTC-nek közömbös lett volna a szlovák bringás sorsa. S bár a csapat később hátra- küldte a fiatal (amúgy nagyon erős és tehetséges) amerikai Tejay Van Garderent, már nem volt esélyük. Ráadásul az összetett szempontjából addig első embernek számító német Tony Martin is látványosan megfőtt a legendás kaptatón, így a HTC-nek most már tényleg „csak” Mark Cavendishre, és a legjobb sprinternek járó zöld trikóra kell koncentrálnia. (Martinnak pedig a szombati grenoble-i időfutamra, amelyet a Dauphine-n megnyert, csakhogy most itt lesz Cancellara is.) Cav érdemeit persze senki nem vitatja: a sprinterzseni az idei Touron eddig már négy, összesen tizenkilenc szakaszgyőzelmet aratott. És nyilván lesz még egy-két dobása. Ami viszont a RadioShackkel történt, szinte már tragikomikus. Az elején úgy tűnt, a Braj- kovic-Homer-Klöden-Leiphei- mer kvartettből bárki odaérhet akár a dobogóra is. Ehelyett Christopher Homer és Janez Brajkovic már az első héten összetörte magát, Andreas Klódén a másodikban, Levi Leiphe- imer pedig mindkettőben. Paradox módon a nagy négyesből ő az egyetlen, aki még folytatni tudja: mosolyogva, mint mindig, nagy kék szemekkel, az összetett szempontjából pedig tetemes hátránnyal. A csapatfőnök Johan Bruyneel, aki korábban Armstrongot hét, Con- tadort két Tour-győzelemhez segítette, nyilván nem így képzelte el az idei a francia kalandot. A hét negatív krónikájához tartozik még, hogy megvan az első doppingeset (szándékosan nem emlegetünk „doppingbotrányt”, anélkül persze, hogy bármit is bagatellizálnánk): az orosz Alekszandr Kolóbnyev követte el a Katyusából. A Ka- tyusa egyébként egyike azon csapatoknak, amelyek nagyon határozottan kezelik az efféle ügyeket. Az orosz bringást (aki persze tagadja a szándékosságot, de ilyenkor, természetesen, mindenki tagad) azonnal hazaküldték, versenyzői engedélyét felfüggesztették, és amennyiben a B-minta is pozitív lesz, egyéves fizetésének a négyszeresét lesz kénytelen visszaadni a csapatnak. Bizonyára megérte neki. A favoritokról A háromszoros bajnok és címvédő Alberto Contador nem a legjobb formáját hozta a Tour- ra. Ez már az első hét után nyilvánvaló volt: többször bukott vagy keveredett bukásba, frusztráltan biciklit dobált, és összeszedett majd’ két perc hátrányt Evansékkal szemben. Aztán mindenki várta, mire lesz jó a hegyekben, de aki arra a könnyedségre és robbanékonyságra számított, amivel a legvadabb emelkedőket is kitáncolta a Girón, annak bizony csalódnia kellett. Mi lehet a gond Conta- dorral? Egyesek szerint csak kamuflál, és az Alpokban megmutatja majd, ki az úr a mezőnyben. Mások szerint Conta- dornak sok volt a Giro, és a Tourra már nem tudta felpörgetni magát. Olyan vélemény is van, hogy a marhahúsos doppingügye miatt nem igazán kedvelik itt, és ezt minden etapon éreztetik is vele. Egy, még a Tour előtt végzett felmérés alapján pl. a franciák több mint hatvan százaléka gondolta úgy, hogy a legjobb lenne, ha Contador a versenyen el sem indulna. De Bjame Riis, a Saxo Bank csapatfőnöke (és 1996 TdF-győz- tese) nemcsak nagy stratéga, hanem jó pszichológus is. „Con- tadornak elég egyetlen attak, hogy megnyerje a Tourt, és ezt tudják a többiek is. Ezért félnek tőle” - nyilatkozta egy elrontott szakasz után. A Schleck testvérek, Andy és Fránk, ahogy az várható volt, nagyon erősek a hegyekben. Felváltva támadnak (támad- gatnak), taktikáznak, rombolnak, és „néznek” mindenre és mindenkire, mint egy spagetti- westemben. Nyilván keresik az ellenfél gyenge pontjait. Aktivitásuk dicséretes, tehetségükhöz kétség sem férhet, de egyelőre ez kevés. Andy Schleck pedig tudja, ha nyerni akar a Touron, a grenoble-i 42 kilométeres kronó előtt jó, ha legalább egy, de jobb, ha másfél perc előnnyel érkezik, különben Evans és Contador is elveri. Cadel Evansnak eddig úgy alakul a Tour, ahogy azt korábban eltervezte. Sem technikai, sem egészségi problémái eddig nem voltak, semmilyen bukásba nem keveredett, a BMC pedig egy emberként kiáll mögötte. Az a piócaszerű versenyzési harcmodor, ahogy a hegyekben még véletlenül sem támad, csak teszi rá a kereket az előtte haladóra (az angolban ezt úgy mondják: „wheelsucker”, szabad magyar fordítása talán a „tapadj-jancsi” lehetne) persze nem túl látványos, de annál hatékonyabb. Két hét után kockázat nélkül kijelenthető: jelenleg Cadel Evans a Tour legnagyobb esélyese. Jól megy még a kétszeres Giro-győztes, 2005-ben Armstrong mögött TdF-második olasz Ivan Bassónak (Liquigas) is, aki ha győzni nem is fog, a dobogóra jó lehet. És ugyancsak az első három lehet a célja a spanyol olimpiai bajnok Sámuel Sancheznek (Euskaltel), aki eddig egyedüliként a nagyok közül nem taktikázik fölöslegesen: inkább támad, és nyer. Ami ellene szól, az az időfutamokon nyújtott csapnivaló teljesítménye. Végül, akik a második hét egyértelmű nyertesei voltak: Thor Hushovd és Thomas Voeckler. A norvég világbajnok az elején hét napig már vitte és őrizte a sárga trikót, most pedig megnyerte az egyik pireneusi he- gyietapot, ami azért döbbenetes teljesítmény, mert Thor mindenekelőtt sprinter. De úgy tűnik, a norvég viszonylag jól bírja a hegyeket is, s amikor Cavendish vagy Farrar már rég gruppettóban szenved (kisebb csoport a sprinterek és segítőik számára, amely a hegymenetekben, leszakadva a mezőny után áll össze, hogy egymást segítve a szintidő alatt tudják teljesíteni a távot), ő kemény hegyipontokért hajt. És persze a legnagyobb meglepetés: Thomas Voeckler, aki a Pireneusok után is megtartotta a sárga trikót. Nehéz eldönteni, hogy ez az ő küzdeni tudásának az eredménye-e, vagy a favoritok szegénységi bizonyítványa. Talán mindkettő. S hogy mire lehet jó Voeckler? Lance Armstrong a Plateau de Beille-i hegyibefutó után egy blogbejegyzésben ezt írta: „Sokan kételkednek Voeckler győzelmi esélyeiben, de ma sem a mezőny farkán ficánkolt, hanem ő volt az egyik legerősebb. A többiek egyszerűen nem voltak elég agresszívek, hogy leszakítsák. Voeckler 2:06 perccel van Evans előtt, az utolsó időfutam 42 kilométer. Voeckler francia. Ez a Tour de FRANCE. Nem fog 2:06-ot veszíteni, feltételezve, hogy tartja pozícióját az Alp d’Huez-n. Mert a srác tudja, hogyan kell szenvedni. Öröm lesz nézni. Jó szórakozást!” Mindkét dél-amerikai gigász számára már a legjobb nyolc között véget ért a labdarúgó Copa America Argentína, Brazília: Hasta la vista! KISS TIBOR NOÉ Példátlan eset fordult elő a Copa Americán. A negyeddöntők mindegyikét az előzetesen jóval esélytelenebb csapat nyerte meg, s a torna története során először fordult elő az is, hogy a legjobb négy közé sem a brazil, sem az argentin válogatott nem jutott be - már amennyiben mindkét csapat el is indult a tornán. A favoritok közül elsőként Kolumbia bukott. A kolumbiaiak kapott gól nélkül nyerték meg az A csoportot Argentína előtt, majd hosszabbításban kikaptak Perutól 2:0-ra. A meccs tragikus hőse a kolumbiaiak kapusa, Luis Martins volt, aki előbb rosszul ütött ki egy beadást, majd az ellenfélnek ívelte a labdát - mindkét hibáját góllal büntették a peruiak. Csak reménykedni lehet abban, hogy a kolumbiai kapus nem jut Pablo Escobar sorsára, akit az 1994-es világbajnokság után a csapat bűnbakjának tekintettek, és szitává lőttek az utcán. Peruban viszont nagy az öröm, a csapat 1997 után először jutott be a legjobb négy közé a tornán. „Istennek köszönhetjük a győzelmet” - nyilatkozta a találkozó után a csapat uruguayi származású trénere, Sergio Markarián, arra célozva, hogy a rendes játékidőben a kolumbiai Radamel Falcao kihagyott egy tizenegyest. „Hogy kudarc lenne a kiesés? Szerintem ez túl erős szó” - nyilatkozta az Argentína- Uruguay mérkőzés után Sergio Batista, a házigazdák szövetségi kapitánya. A szemantikailag képzett edzőnek pedig a kudarcnál is keményebb kifejezésekkel is meg kellett ismerkednie azok után, hogy a gárda rendezőként nem jutott be a legjobb négy közé sem a tornán. Az argentin sajtó ezzel együtt a szokottnál is rezignáltabb szalagcímekkel fogadta Argentína korai búcsúját a Co- pától. Igaz, Argentína már a csoportkörben is csak szenvedett, a Bolívia elleni 1:1 és a Kolumbiával szembeni 0:0 után a szurkolók mindenre fel voltak készülve. Uruguay megérdemelten győzött, Muslera, Lugano, Suárez és a többiek eksztázisban futballoztak, ráadásul az uruk szinte a teljes második félidőt emberhátrányban töltötték Diego Pérez kiállítása miatt. A találkozó végül tizenegyesekkel dőlt el. Egyetlen játékos hibázott: Carlos Tévéz. A braziloknál négy nevet sorolhatunk fel a hibázok között: Elano fölé, Thiago Silva a kapusba, André Santos fölé, Fred pedig mellé rúgta a tizenegyest a Paraguay elleni büntetőpárbaj során. Négyből nulla - így nem lehet nyerni. S bár a brazilok szidhatják a La Plata-i stadion gyepszőnyegének tragikus állapotát (joggal), 120 percük volt arra, hogy feltörjék az ezúttal sündisznóállásba húzódó paraguayi csapat védelmét. A helyzetek megvoltak, Neymar és Pato azonban még mindig könnyelműbb a kelleténél - igaz, Justo Villar kapus szenzációs napot fogott ki. „Sajnálom a kiesést, de haladunk tovább ezen az úton” - hozta rá a frászt a brazil szurkolókra a csapat szövetségi kapitánya, Manó Menezes. Ha van válogatott, amely halad az úton, méghozzá előre, akkor az Venezuela. A venezuelaiak korábban tizennégyszer indultak, de eddig összesen csak két győzelmet számláltak: 1967-ben Bolíviát, 2007-ben pedig Perut tudták megverni. Idén a csoportkörben Ecuadort, a legjobb nyolc között pedig Chilét győzték le. A chileiek ellen szerencséje is volt a kontrákra játszó venezuelai gárdának: a második félidőt nyomasztó fölényben töltő ellenfél két kapufát is szerzett a mérkőzésen. „Most már a döntőről álmodunk” - nyilatkozta Renny Vega, a venezuelai kapus. Az elődöntők programja: Uruguay-Peru, Paraguay-Venezuela.
