Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-13 / 161. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 13. Régiósport 15 „Mozdulj az egészségedért" címmel a helyi sportszervezet, polgári társulás és önkormányzat szervez műsort szombaton az érdeklődőknek A Fradi-öregfiúk a vásárúti sportnapon Vásárút. Szombaton minden út a futbaüpályára vezet a csallóközi faluban. Fél órával dél után kezdődik a sportnap, amely gazdag műsort kínál a kilátogatóknak. Lesz focitoma, öregfiúk meccs a Fradi csapatának vendégszereplésével, ügyességi versenyek gyerekeknek, s a végén még buli is: Bednár Anitával és Sendyvel a színpadon. PR-C1KK Nagyon kifejező a rendezvény címmondata: „Mozdulj az egészségedért”. Az első lépést otthonról tehetik meg a vásárútiak, amikor kigyalogolnak a pályára, ahol folytathatják mozgásgyakorlásukat. A műsor gazdag, a szerepek részben adottak, de mindenki feltalálhatja magát, csakkeresni kell a lehetőséget. Összefogtak Nyilvánvaló, hogy nem a helyi focicsapat kezdőtizenegyébe tódul majd mindenki, abba csak az edző küldheti pályára kiszemeltjeit, de a lelátón lesz hely bőven, szurkolóra is szüksége van a fiúknak. „Először rendezünk labdarúgótornát, s ha jó visszhangja lesz, hagyományt szeretnénk teremteni vele. Nevet nem adtunk a mérkőzéssorozatnak, hiszen ez is része sportnapunknak, melynek kifejező mottója van - tájékoztat Bognár Andor klubelnök, aki arról is képet kínál, hol tart a vásárúti felnőtt focicsapat. - Nem zártunk egetverően jó szezont, hiszen csak a tizedik helyen végeztünk a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában. Ez számunkra kudarc, ezért már azon dolgozunk, hogy a nyáron jól váltsunk, és az új idényben oda térjen vissza a csapatunk, ahova váijuk, a mezőny első öt-hat legjobbja közé. Szombati tornánk arra is szolgál, hogy kipróbáljuk új kiszemeltjeinket.” Azonos szinten futballozó együtteseket hívtak meg a vásárúti tornára. Aközeli falvakból az ugyancsak V. ligás csallóköz- kürtiek (6. helyen végeztek) és ekecs-apácaszakállasiak (15.) érkeznek, távolabbról jönnek a hetényiek, akik szintén ötödik ligások, csak éppen a keleti csoportban lettek hatodikok. „Egyértelmű célunk: elhódítani a kupát - nyomatékosba a torna tétjét a klubelnök, ugyanakkor másra is felhívja a figyelmet. - Örülök, hogy a helyi vállalkozók, szervezetek összefogtak, le a kalappal a polgármester, Zsoldos Roland előtt is. Sportklubunkban is azon dolgozunk, hogy minél jobb anyagi feltételek mellett létezhessünk, de a falu költségvetése is véges, s tudjuk, hogy idén kevesebb jut a sportra, így a focira is. Azért is rendezzük a sportnapot, hogy legyen miből pótolFERENCVÁROS iik Vásárúti Old Boys lAlaLnmicam ‘ / Jótékonysági mérkőzés A polgármester öröme Zsoldos Roland vásárúti polgármester nem mondja, ám szavaiból kiderül, szereti a sportot, de még ennél is jobban örül, hogy aktív a község sportszervezete. „Kilencven százalékra a falu költségvetéséből támogatjuk a sportot - mondja. - A sportnap kapcsán is látni, hogy összefogtak, és mi besegítünk a szervezésbe. Nem halat, hanem hálót ad hozzá a falu.” (jmk) ni a költségvetésünkben keletkezetthiányt.” Vincze, Telek és a többiek Nem mindenki sportbarát a faluban, de ami délután fél négykor lesz, arra talán a másik tábor is felfigyel, hiszen futballozni láthatja a Ferencváros egykori kiválóságait. A plakáton mellékelt névsorból nem biztos, hogy mindenkit láthatnak a pályán. Ettől függetlenül nem mindennapi élmény lehet találkozni Vincze Ottóval, Telek Andrással, Mucha Józseffel, Hrutka Jánossal vagy Zombori Zalánnal, akik a Fradi-öregfiúk keretében a legismertebb nevek. És ha összejön, Eperjes Károly színész is csukát húz a lábára. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy közénk látogat ez a magyar közegben híres alakulat - folytatja Bognár Andor. - Tizenkét éve alapítottam a vásárúti öregfiúk csapatát. Azóta is működik, minden második hétvégén játszunk, Magyarországon is szerepeltünk már. A Fradi ellen is megteszünk mindent a tisztes helytállásért, nem adjuk meg könnyen magunkat.” Családias légkörben Nem csak a fociról szól a vásárúti sportnap, mert háromtól hatig ügyességi versenyek lesznek a gyerekeknek, és más kikapcsolódási lehetőség is kínálkozik. „Eljön közénk Matus Ba- kulár Emese háromszoros fit- nesz Európa-bajnok, aki gyakorlatot mutat be, és előadást tart az egészséges életmódról. Fellép a vásárúti tánccsoport, pompon-lányokat is láthatnak- szól a focin túli történésekről Bugár Krisztina, az egyik társ- szervező, a Vásáréiért Polgári Társulás elnöke. - Családias légkört szeretnénk teremteni, ezért nem csak a férfiaknak kínálunk kikapcsolódási lehetőséget a Kis-Duna ágának közelében. Ügyességi versenyekre csalogatjuk a gyerekeket, a tanítók, az óvónők is segítenek a lebonyolításban. A sportnappal azt is szeretnénk megmutatni, hogy összefogással nagy tettekre képes az ember.” (jmk) A MŰSOR Focitoma -12.30: Vásár- út-Ekecs 13.50: Hetény-Csallóköz- kürt 15.30: Vásárúti öregfiúk- Fradi-öregfiúk focimérkőzés Focitoma - 17.10: mérkőzés a 3. helyért 18.30: döntő 15.00-18.00: ügyességi versenyek gyerekeknek Közben: arcfestés, tram- bulin, légvár, mazsorettek fellépése, zumba Este utcabál, a színpadon: Bednár Anita és Sendy A Kárpát-medencei magyar válogatott 4:3-ra legyőzte Lengyelországot a peredi erőversenyen Piros Ferenc országos csúcsai rönknyomásban döntötte el, amelyben a magyar csapat tíz másodperccel tovább bírta, mint a lengyel. „Végig rendkívül izgalmas volt a verseny, a lengyelek nagyon akarták a győzelmet. Örülök a sikernek, hiszen nagyon erős csapat volt az ellenfelünk. Sajnos, leszakadt az izmom, így hosszabb kényszerpihenő vár rám. Úgy terveztem, hogy Pereden fejezem be pályafutásomat, de a sérülés közbeszólt” - szögezte le Őszi Ferenc. A 24 éves Piros Ferenc tíz perc alatt kétszer is megjavította a rönknyomás országos csúcsát, előbb egy kilóval többet teljesített, mint az eddigi rekordot jelentő 155 kilogramm, aztán a 166 kilóval is megbirkózott. A tósnyárasdi erőemelő Jozef Nemectől, a Szlovák Rekordok Könyvének biztosától vehette át a csúcsot igazoló okiratot. „Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült átírnom a rekordlistát. Az edzéseken többször a 170 kilós rönköt is magasba emeltem, remélem, hamarosan újabb rekordot érek el” - mondta boldogan Piros Ferenc, aki 2006-tól vesz részt az erős emberek viadalán. A rekkenő hőség miatt elmaradt a kőgolyóemelésben tervezett másik csúcsjavítási kísérlet, mert hiába takarták le a golyókat, így is nagyon forróak voltak, (sz. z.) ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pered. Közel ezer néző volt kíváncsi a peredi futballpályán megrendezett szombati nemzetközi erőversenyre, amelyen a Kárpát-medencei magyar válogatott 4:3-ra legyőzte Lengyelországot. Akik kilátogattak, nem csalódtak, az erős emberek a rekkenő hőségben is kitettek magukért. A szerbiai Katona Ervin, a Kárpát-medencei csapat egyik ásza sérülés miatt nem vállalhatta a szereplést, helyét a tósnyárasdi Piros Ferenc vette át. Jól kezdett az alsószeli Őszi Ferenc, a dunaszerdahelyi Aranyosi Gábor és a győri Danis Ri- chárd, valamint a Piros Ferenc alkotta gárda, amely megnyerte az első két számot. Azonban a Gregor Peksa, Robert Nems, Artur Waltza és Robert Cyrwus összeállítású lengyel válogatott nem adta fel, felzárkózott, és hat versenyszám után 3:3 az volt állás. Ébben az is közrejátszott, hogy a 47 éves Őszi Ferenc a felhúzás során súlyos combsérülést szenvedett. A verseny kimenetelét az autóemelés A peredi erőverseny résztvevői (Vankó Sándor felvétele) Szépszámú közönség előtt zajlottak a ringcsaták (Ladislav Kuštek felvétele) Hetven öklöző lépett szorítóba az 1. lévai gálán Színvonalas összecsapások ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. Első ízben rendezett ökölvívógálát a fél éve alakult, jelenleg hatvanöt tagot számláló lévai BOX Club. Először az ifjú tehetségek adtak igen látványos ízelítőt sportágukból, majd a felnőttek szálltak ring- be. A régió tizennégy csapatának több mint hetven versenyzője szépszámú közönség előtt csatázott. „A legelső, ami szembetűnt, a bemutató jellegű mérkőzések magas színvonala volt. Meggyőződhettünk róla, hogy a szorítóba lépő ellenlábasok jól művelik a legrégibb olimpiai küzdősportok egyikét” - vélekedett Stanislav Halás, a vendéglátó ökölvívóklub elnöke. Az esemény díszvendége ■ Ján Zachara, a legidősebb élő szlovákiai olimpiai bajnok volt. A ma 82 éves egykori ökölvívó a helsinki játékokon az 57 kilogrammosok között végzett az élen. „Az ökölvívás a legkíméletesebb sportágak egyike, hiszen kesztyűben játsszák. Ráadásul az agyat is ez mozgatja meg a legjobban” - osztotta meg lapunkkal gondolatait a neves sportszemélyiség. (áb)