Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-13 / 161. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 13. Régió-szülőföld 11 Elképzelhető, hogy a szlovákiai mozikat hamarosan ellepik a magyarországi filmkedvelők Harry Potter magyar szinkronnal Párkányban Valódi sikertörténet A varázslótanonc története a világ leggazdagabb regényírójává tette Joanne K. Rowlingot, aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos segélyből, munkanélküliként, egyedülálló szülőként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban. A filmek alapjául szolgáló regényfolyam köteteiből 70 nyelvre lefordítva eddig 450 milliót adtak el. Az utolsó Harry Pot- ter-regény kiadását négy évvel ezelőtt már szó szerint tömeghisztéria kísérte. A regényekből készült eddigi hét film együtt minden nézettségi rekordot megdöntött. Az egyetemes filmtörténet Top 20-as jegyár-bevételi listáján öt Harry Potter-film szerepel, (guzsu) Párkány. Néhány nappal a londoni világpremier után a párkányi közönség is digitális minőségben, 3 D-s változatban láthatja a Harry Potter- sorozat befejező filmjét, a Harry Potter és a halálos szentek című epizód második részét. A Danubius mozinak sikerült megszereznie a film magyar szinkronváltozatát is. GULYÁS ZSUZSANNA „A vetítési jogok miatt nem forgalmazhatunk magyarországi filmeket, a szlovák forgalmazók kínálatából viszont hiányoznak a magyar szinkronnal készített mozifilmek. Néhány éve egy szlovákiai forgalmazójóvoltából hozzájutottunk magyar szinkronizálású filmekhez. Ezek azonban nem voltak kasszasikerek. Kevés nézőt vonzottak, és nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Most viszont nagy esélyt látok arra, hogy a szlovák forgalmazók is átértékelik hozzáállásukat. A magyar szinkronizálású filmek iránt a vegyesen lakott területeken és a magyar-szlovák határvidéken is hatalmas az érdeklődés” - mondta Simonka Natasa, a párkányi Danubius mozi igazgatója. A mozi vezetője szerint az is elképzelhető, hogy hamarosan a szlovákiai mozikat ellepik a magyarországi filmkedvelők. Miután az elmúlt néhány hónapban a Sony Pictures, a 20th Century Fox és a Warner Bros. Pictures filmjeinek első kalózkópiái mind Magyarországról kerültek fel az internetre, a Warner úgy döntött, késlelteti a magyar bemutatókat. A világpremier után a magyarországiak nézhetik meg utolsóként a legnépszerűbb filmeket. „Úgy tűnik, fordult a kocka. Eddig mi mentünk Budapestre egy-egy bemutató kedvéért, most előfrodulhat, hogy a budapestiek jönnek el hozzánk az országos bemutatókra” - jegyezte meg Simonka Natasa. Az utolsó Harry Potter-fil- met július 6-án Londonban, minden idők talán legcsillogóbb premierjén mutatták be. Az eddigi hét film együtt minden nézettségi rekordot megdöntött. Eddigi összbevételük 6,4 milliárd dollár. A film a londoni bemutatókat követően holnap kerül a szlovákiai mozikba. A film magyarországi premierje egy nappal később lesz. A párkányi Danubius mozi holnap és pénteken illetve július 18-án szlovák szinkronnal vetíti a Harry Potter-soro- zat ’utolsó epizódját. Július 16-án és 17-én magyar szinkronnal láthatják a nézők a sorozat befejező részét. „Az előrejelzések szerint a film Párkányban is nézettségi rekordokat fog dönteni. Már most hatalmas az érdeklődés, ezért azt tanácsolom, hogy aki nem akar lemaradni a filmről, már most foglaljon jegyet” - mondta a mozi igazgatója. A Harry Potter és a halál szentjei című filmet is 3D-s változatban láthatják a nézők. A párkányi mozi júniusban - Szlovákiában az elsők között - állt át a digitális vetítésre. Ennek köszönhetően a nézők már több 3 dimenziós filmet láthattak a moziban. „Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk, ami a bevételeken is meglátszik. A 3D-s filmélményért már nem kell Budapestre utazni, Párkányban is elérhető” - jegyezte meg Simonka Natasa. Lakópark építését tervezik a régi óvoda helyén, elsősorban idősebbek számára Új orvosi rendelőre és gondozói szolgáltatásra van szükség SZÁZ ILDIKÓ Kamocsa. Lakópark építését tervezik a régi óvoda helyén, elsősorban idősebbek számára. A főépületben orvosi rendelőt és gondozói szolgáltatásokat nyitnának. A lakókat Lukács Valéria polgármester falugyűlésen tájékoztatta a terveikről, még két hétig várják az érdeklődők jelentkezését. ,A képviselők a múlt heti önkormányzati ülésen jóváhagyták a lakópark építésére vonatkozó határozatot, a lakógyűlésen kiderült, hogy van igény a bérlakások iránť’ - tájékoztatott Lukács Valéria polgármester. A kamocsai alapiskolát évekkel ezelőtt bezárták, az óvodát a régi épületből az egykori iskolába költöztették át. A falu vezetése azt tervezi, hogy az óvoda régi épületében orvosi rendelőt és gondozói Lukács Valéria, Kamocsa polgármestere elmondta, a lakópark megépítéséhez állami támogatást remélnek (A szerző felvétele) szolgáltató központot nyitnak, és a tetőteret sem hagynák kihasználatlanul, négy bérlakást alakítanának ki itt. Az alacsonyabb komfortfokozatú, földszintes - terasszal ellátott - sorházak iránt azonban nem csak az idősebb lakosok érdeklődnek. Eddig 15 jelentkező van, öten az egyszobás, a többiek a kétszobás lakásokba költöznének be. A beruházásra az Állami Lakásfejlesztési Alaptól remél támogatást Kamocsa önkormányzata. „Továbbra is várjuk a 45-55 négyzetméteres bérlakások iránt érdeklődők jelentkezését a községházán, a listát két héten belül szeretnénk lezárni. A lakóparkkal szemben, az úttest másik oldalára parkolót tervezünk. A beruházás összértéke 350-400 ezer euró lesz” - egészítette ki az elmondottakat Lukács Valéria. A falu vezetése a lakópark megépítésével elsősorban azokon az idősebb személyeken próbál segíteni, akik alacsony bérleti díj fejében méltó körülmények között szeretnének lakni. Sok idős ember maradt a faluban egyedül, a régebbi családi házak, nagyobb kertek gondozása már meghaladja az erejüket, nincs pénzük befektetni, felújíttatni az otthonukat. Olyan jelentkezők is akadtak, akik a gyerekeikre szeretnék hagyni a családi portát. A lakópark látványtervei önmagukért beszélnek. Az utcáról a főépület látható, ahol az egészségügyi központ kap helyet, és a tetőtérben korszerű bérlakások lesznek. A belső udvarban, az óvoda szomszédságában, kellemes és csendes környezetben kapnak helyet a teraszos, földszintes sorházak. A famadi Gyermeknéptánc-fesztiválon, majd a VI. Pünkösdi találkozón, Sáróban is felléptek a sárói iskolások. Gyermekjátékokkal, néptánccal léptek színpadra, a táncosokat a Kincső néptáncegyüttes mellett működő Gereben zenekar kísérte. (Szmrecsónyi Csaba felvétele) Kiemelkedően jók a szlovákiai tapasztalatok Folytatni szeretnék a roma mentor programot SZÁSZl ZOLTÁN Tomalja/Rimaszécs. Lezárult a roma mentor program első szakasza. A mentorok, tanítványaik és a program szervezői július 2-án Tornaiján találkoztak. A roma mentor programba tizennégy csoport kapcsolódott be, szlovákul és magyarul beszélő romák egyaránt a Poprá- ditól a Lévai járásig. Tornaiján és környékén az elmúlt másfél év alatt több csoportban is folyt a nevelői-oktatói munka. Ezt a speciális, a roma gyerekek felzárkóztatását, képességeik fejlesztését támogató programot a budapesti Nyílt Társadalomért Alapítvány finanszírozta, lebonyolítója pedig a rimaszécsi székhelyű Ternipe Polgári Társulás volt. A Roma Mentor Projekt Magyar- országon indult, mellette a régió három más országában - Szlovákiában, Macedóniában és Bulgáriában - is fut. Vavrek István, a Ternipe Polgári Társulás elnöke szerint éppen Gö- mörben, az egyik leghátrányosabb gazdasági és szociális helyzetben lévő régióban fontos egy ilyen program. „Roma gyerekekkel, fiatalokkal kezdtünk foglalkozni, de több csoportban együtt dolgoztak velük nem romák is. Egy nyitott, kirekesztésektől mentes, befogadó légkör kialakítása volt a cél, amit sikerült is elérni. Ez a kapcsolati rendszer elősegíti a gyerekek személyiségének kibontakozását, megtanulnak csoportban dolgozni, kapcsolatokat kialakítani. Célunk volt a gyerekek írás- és olvasáskészségének fejlesztése, egészséges életmódra nevelése, a környezetvédelemmel való megismertetése, de foglalkoztunk bűnmegelőzési kérdésekkel és a roma gyerekek számára sorsdöntő pályaválasztási kérdésekkel is. Ä roma származású mentorok személyén keresztül pozitív példát láthattak a gyerekek. Most véget ér a roma mentor program első fázisa, de folytatni szeretnénk a munkát” - mondta Vavrek István programfelelős. A roma mentor program sikere a többéves tapasztalat- szerzésben, a szakmai felkészültségben rejlik. Az indulás évei óta összeszokott szakértői csapat tagjai olyan, magukat romának valló értelmiségiek, művészek, közösségi vezetők, akik szívesen vállalkoztak a mentori feladatokra. Havonta két délutánt töltöttek a gyerek- csoportok foglalkozásainak szervezésével és vezetésével, a szakmai foglalkozásokon készült tárgyakat, előadásokat mutatták be a július 2-án megtartott tornaijai zárórendezvényen. A csoportos foglalkozásokat a mentorok saját elképzeléseik szerint végezték, de ehhez a munkához jól használható ötleteket is kaptak. A pedagógusok szerint a gyerekek tanulmányi eredményén, viselkedésén, lelkiállapotán, tanuláshoz és közösségi munkához való hozzáállásán nagyon sokat javított a mentor program, és szívesen látnák annak folytatását. 'JilllUS 14-éU ismét térképek az Uj Szóban! Magyarország és Budapest gyógy- és fürdőhelyei Keresse az újságárusoknálr’W,^ ’ Ez a lap-jár Önnek! UJ SZÓ