Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-09 / 158. szám, szombat
14 SZTÁRVILÁG PRESSZÓ ■ 2011. JULIUS 9. www.ujszo.com K ábítószeres botrányai odáig fajultak, hogy a színpadon letoíta a nadrágját, szétesett a családja, és a mai napig mániás depresszióval kezelik. Néhány esztendeje bejelentette, hogy búcsút mond a zenének. A szlovák és a cseh zenei élet egyik legnagyobb egyénisége szerencsére nem tartotta be ígéretét. Valami vagy valaki visszatartotta, s újra elindult az úton, azt mondja, most már egyenesen, s nem néz hátra, csak előre. Már akkor is boldog, ha reggel felébred. A holnap az, ami érdekli, mert a tegnap elveszett - nyilatkozta tavaly, amikor átvette az Arany Csalogányt. Azért a tegnapból sok minden megmaradt... Jó érzés, hogy van visszhangja a munkámnak, hogy a koncertjeimre még mindig nagyon sokan eljönnek, hogy a rajongóim nem felejtettek el, még mindig kíváncsiak rám. Ez a legfontosabb, mert az alkotásnak csak akkor van értelme, ha az embereknél visszhangra talál. Végre újra erősnek érezheti magát, ez cseng ki a tavaly megjelent Už című lemezből. Talán épp azért, mert felismerte, hogy szeretik - olyannak, amilyen. S boldogok, hogy Richard Müller nem hagyta őket és főként saját magát cserben, újra alkot, újra ott áll a pódiumon. Ez nemcsak az én érdemem. Megjelent az életemben egy ember, a menedzser Adnan Hamzic, akivel már dolgoztunk együtt. S az odaadása egyszerre annyi érzést, ödetet váltott ki bennem, hogy leheteden volt válasz nélkül hagyni. De akad még néhány jó lélek, akiknek hála ma is itt vagyok. Mindnyájunknak szüksége van a szeretetre, arra, hogy igény legyen a munkánkra, hogy odaadó emberek vegyenek körül. Egy olyan művésznek, aki depresszióval küzd, hatványozottan... Nos, nincs belőlük sok, akik odaadok, de azért akad. Például Juraj Kuchárek nagyszerű zenekart hozott létre, már régebben zenélünk együtt. Nagyon jók a srácok, alig várom, hogy szólót játszhassanak, igyekszem teret adni nekik, mert élvezem a játékukat. Nagyon meg tud ihletni. Nem említett valakit, aki pedig nagyon fontos az életében, s állítólag nagyrészt neki köszönhető Richard Müller második élete. Vanda Wolfovának hívják, igen sikeres menedzser, főként Párizsban él, s az életstílusa nem nevezhető bohémnak. Hogyan működik a kapcsolatuk? Ezt tőle kellene megkérdezni... Már rég nem élek bohém életet. Realista vagyok, leszálltam a földre, s óriási szerencsémre jó időben, mert valaki épp felkarolt. Vanda maximálisan segít, csodálatos ember. Nem zavarja, hogy határozott, domináns partner? Az eddigi kapcsolataimban én voltam domináns. Vandában intellektuális és emberi mivolta fogott meg. Az ismert tévébemondóval, Soňa Müllerovával zátonyra futott a házasságuk, de állítólag máig nagyon korrekt a kapcsolatuk, Richard Müller. 2010 októberében mutatta be Enter című fotóalbumát _ ..ÍV, t CD RICHARD MUUER Szeretnék talpon maradni... Richard Müller élete izgalmas regény: édesapjával, a színész Vladimír Müllerrel bonyolult volt a kapcsolata. A maga útját járva nagyszerű zenész vált belőle, övé lett a Pozsonyi Líra, majd az Arany Csalogány, több tucat dala lett sláger, de mintha mindez nem tette volna boldoggá... bár a válás igen fájdalmas volt - a gyerekek miatt is. Életem nagy veresége ez a válás, a két gyerek viszont a legnagyobb nyereség. Magamnak és szeretteimnek okoztam a legtöbb problémát, de mivel nyíltan beszéltünk róla, nem maradtak tüskék, tabuk. A gyerekeim soha nem tettek szemrehányást, inkább magukat okolták, mert bizonyos helyzetekben nem tudtak rajtam segíteni. Ok a legnagyobb támaszaim, ők adnak értelmet az életemnek. Érdekes, szoros a kapcsolatuk, mégis meglepődött, hogy a gyerekei hallgatják a dalait - a régieket is. Más ember volt, amikor annyi idős volt, mint ők most? Az ember állandóan hasonlítgat. Ha látja a fiát vagy a lányát, automatikusan tudatosítja, hogy ezt tőlem örökölte, azt a nagyapjától, amazt az anyjától. Nagy szerencsémre Filip fiam, aki húszéves lesz, velem él, s ha ránézek, nem győzök csodálkozni, milyen gyorsan elszaladt az idő. A fiam szörnyen jó fickó, nagyon aktív. Igaz, az ő korában én is az voltam, lapokba is írogattam, de annyi mindenre, mint ő, nem voltam képes. Kiforrott az ízlése, határozottak a nézetei, sok örömöt szerez nekem. Erna lányom tíz hónapot Kanadában töltött, hogy tökéletesítse az angoltudását, s az ő korában, tizenhét évesen ez hosszú idő, kíváncsi vagyok, milyen Erna jön vissza. O teljesen más, mint a fiam, álmodozó, inkább bohém. Filip- nél minden világos: jogot tanul, közben egy ingatlanközvetítő ügynökségben dolgozik, de azt nem tudom, Erna merre veszi az irányt. írni fog? Énekes lesz? Vagy modell? Mert mindenbe belefogott. Ebből az derül ki, hogy nem próbálta gúzsba kötni a gyerekeit, belekényszeríteni őket az apjuk világába. Saját tapasztalatból indult ki, zavarta, hogy a szülei ismert emberek? Nem, sőt, én szívesen mentem apámmal a városba, átöleltem, hogy tudják, hozzá tartozom. Mégis gyakori és komoly súrlódások rontották a kapcsolatukat. Furcsa volt a kapcsolatunk, ami máig elrettentő példa számomra a gyermeknevelésben. Gyűlöltem, ha sztorizott. Hú, miket tudott kitalálni! Szégyelltem, ha azt, amit már hallottam, teljesen másképp mesélte el újra, hazugságnak véltem. Valahol itt kezdődtek köztünk az ellentétek, amelyek az évek során egyre mélyültek, míg teljesen elidegenedtünk egymástól... Mostanában egyre gyakrabban töröm a fejem ezen, próbálom elemezni a viselw Furcsa volt a kapcsolatunk, ami máig elrettentő példa számomra a gyermeknevelésben. Gyűlöltem, ha sztorizott. kedését, reakcióit, s folyton arra a következtetésre jutok, hogy nagyon kötődünk egymáshoz. Ha figyel rám onnan fentről, akkor nyilván sejti, hogy megtaláltam hozzá az utat. Két férfi egy fedél alatt. Ráadásul egyik sem könnyű eset. A fiával megértik egymást? Én cinikus voltam, és az is vagyok. Megesik, hogy a fiam naponta tízszer fölbosszant, megsértődök, pedig már tudom, hogy nincs rá okom, mert nem akart rosszat. Filip nem tűri, hogy a sajtó zaklassa, soha nem jött el a fellépéseimre, akcióimra, az emberekkel való kapcsolata saját szabályai szerint működik, nem szeret éttermekbe, kávézókba járni, s nekem nincs rá okom, hogy megpróbáljak változtatni rajta. O másképp él, mindennap kotyvaszt magának valamilyen speciális kaját, rendszeresen sportol, testépítéssel foglalkozik, naponta jár konditerembe, s meg is látszik rajta, olyan a teste, mint egy görög istené. Nem, mint az enyém. Nem szívesen beszél válságos időszakáról, a betegségéről - ami érthető. De becsülettel felvette a harcot, s ez jó jel. Sajnos, a betegségem igen kellemetlen, ha elkap a depresszió, képtelen vagyok bármit csinálni. Volt idő, amikor féltem kilépni a lakásból, féltem, hogy valakibe belebotlok. Ha ki kellett mennem, sötét szemüveg mögé rejtőztem. Ilyenkor mindenkivel szemben bizalmatlan vagyok, az az érzésem, hogy mindenki gyűlöl, még magamban sem bízom. Ilyen állapotban nem állhatok az emberek elé, fellépéseket sem vállalok, úgy érzem, egy szó se jutna eszembe. S ha mégis, ha a koncerttel elsöprő sikert aratnék, a hangulatomon az sem változtatna, mert mindent sötét színben látok. Aztán jön a második felvonás, a mániás, amikor szinte elvakít a fény: minden tökéletes, még akkor is, ha én vagyok a világon az egyetlen, aki ezt hiszi, s nem győzök csodálkozni a környezetemen, miért figyelmeztetgetnek, mit akarnak, nem értem, hogy ők nem értenek. Hogy lehet élni ezzel a betegséggel? Meg lehet tanulni? Kezdetben nem tudtam, vagy nem akartam, néha gyakran kibírhatatlan fizikai fájdalmat éreztem. Aztán gyógyszereket kaptam, s bár ezt a betegséget nem lehet kigyógyítani, rendszeres szedésükkel legalább ritkábbak lettek a hangulatzavarok, sikerült megelőzni a súlyos epizód kibontakozását. Itt tartok. Állítólag a betegség miatt az alkoholtól is megvált. A kezelés teljes absztinenciát igényel. A betegség miatt hagyta abba a zenélést? Aztán tavaly mintha újjászületett volna: új albummal jelentkezett, amelynek a fogadtatása frenetikus volt. Komolyan gondoltam, hogy vége a karrieremnek, nagyon rossz passzban voltam, lelkileg és testileg is. Tüdő- és mellhártya-gyulladást kaptam, a kórházban kiderült, hogy a véralvadással is baj van. Az orvosok az ágyamnál hangosan azon morfondíroztak, hogy meg- maradok-e. Megmaradtam, de a kezelés bonyolult és hosszadalmas volt, hetekig tartott, míg felépültem a betegségből. A kórházban felkészültem a legrosszabbra, nemcsak arra, hogy megválók a zenétől, hanem az élettől is elbúcsúztam.
