Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-20 / 142. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 20. www.ujszo.com RÖVIDEN József atyával a dómban Pozsony. Június 21-én (kedden) Haľko József atya vezeti körbe a Casino tagságát és híveit a Szent Márton-székesegy- házban. Találkozás a koronázási templom bejáratánál 16.00 órakor, (ú) Madách-díjak Pozsony. A hagyománynak megfelelően idén is átadják az Irodalmi Alap (Literárny fond) irodalmi díjait, köztük a Ma- dách-díjakat és -nívódíjakat. A díjátadáson, mely június 22-én (szerdán) lesz 10.00-kor az írók klubjában (Lőrinckapu utca 2., alagsor), minden irodalombarátot szívesen látnak. A Madách-díjak jelölőbizottsága az idén a következő volt: Rožňo Jitka (elnök), Mészáros András és Tóth László, (ú) Kortárs magyar szobrászat Pozsony. A Magyar Köztársaság Nagykövetsége és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete várja az érdeklődő nagy- közönséget június 23-án (csütörtökön) a Kortárs magyar szobrászat a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjteményben című kiállítás megnyitójára. A rendezvény a Szobor és Objekt XVI. nemzetközi kiállítássorozat keretében kezdődik 17.00 órakor a Művészetek házában (SZNF tér 12.). A megnyitón jelen lesz Kovács Gábor, a KOGART alapítója, Fertőszögi Péter, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Wehner Tibor kurátor. A kiállítás 2011. augusztus 13-ig tekinthető meg. (ú) Líra, próza, kritikák, tudósítások az Opusban Ismét kész a mű ANGYAL SÁNDOR Megjelent az Opus idei harmadik száma, amely a Horizontok rovatban versekkel és prózával indul. Iancu Laura és Pál Dániel Levente líráját Merényi Krisztián Egy sírkertész című novellájaszínesíti. A Posztkolonializmus rovatban tanulmány és korreferátumok olvashatók. Ardamica Zorán Hatalom, identitás, kultúra, interakció című írásában a szlovákiai magyar irodalom kolo- niális/posztkoloniális olvasatlehetőségeihez szól hozzá, majd Németh Zoltán Ellenőrizhetetlenségek összjátéka: az elnyomott elnyomottjának elnyomottja elnevezésű írásában reagál a tanulmányra. Bárczi Zsófia A posztkoloniális olvasat esélyei című korreferátumában szintén e tanulmányt boncolgatja. A Horizontokban négy rész jó kis irodalom: a rovatban Kulcsár Ferenc versei, Baka L. Patrik novellája, Nagypál István versei és a szokásos SF-monológ kapott helyet. A Peremvilágok című blokkban Hegedűs Norbert Modem mítoszok című tanulmánya Neil Gaiman Lovecraft-újraírását tárgyalja. Ezt Sánta Szilárd Láthatatlan forradalmak - parányi univerzumok című írása, illetve Hegedűs Orsolya Worluk kiépülése elnevezésű esszéje követi, mely John Caldwell (azaz Nemes István) A Káosz Szava című 1990-ben megjelent könyvét boncolgatja. APalimpszeszt fejezetKeserű József Elképzelt terek című tanulmányával indít. N. Juhász Tamás az írói (kör)képek című kritikájában a tavaly megjelent Kedves filmem című könyvet mutatja be. A kritikai fejtegetés után Z. Németh István Nagyon is. Nanochip. Igaz. című kis- esszéjében Mócsai Gergely Igaz című kötetét boncolgatja a maga humoros módján. Végezetül Hushegyi Gábor a lapban megjelent-illusztrációk alkotóját, Balázs Istvánt mutatjabe. Az Opus mostani melléklete Hodossy Gyulának a Gyurcsó István-emléknapi beszédével indul. Ezt követi Nagy Erika A tudomány szolgálatában című tudósítása, mely az azonos című könyv bemutatóját eleveníti fel. Benkő Tímea írásában a Versbetörés rendezvénysorozatról számol be, mely az SZMÍT évek óta zajló eseménye. Ismét Nagy Erika írása következik Az újraértelmezés hirdetője címmel, mely a hatvanéves Alabán Ferenc irodalomtörténész, kritikus és egyetemi tanár köszöntéséről ad számot. Őt Csapody Kinga összeró glalój a követi Text-túra - Nincsen tábor szöveg nélkül címmel, amely az SZMÍT május 6. és 8. között megrendezett fiatalokkal való műhelymunkát mutatja be, ami a keszölcési Árkádia ran- chon zajlott. A következőkben a Talamon-díj átadásáról tudósít Nagy Erika, amit egy laudáció követ, mely a díjazott Szalay Zoltán elbeszéléskötetét mutatja be. Ezt két képes bemutató követi: a 2011. április 8-án Egerben bemutatott Opus folyóirat összejöveteléről, valamint a május 12-én nálunk járt Király Zoltán költő és László Noémi költő Hodossy Gyulával, az SZMÍT elnökével való beszélgetéséről. Trencsénteplicben az idei Art Film Festen szombaton Bán János, vasárnap pedig Zdenék Svérák vehette át a Színészmisszió-díjat, s mindkettőjük névtáblája felkerült a Hírességek hídjára. Levetítették a kultikus En kis falum című Menzel-filmet is, melynek Svérák írta a forgatókönyvét, s Bán János alakította főszereplőjét, a felejthetetlen Otíkot. Balra: Bán János a táblájával, a sajtó páratlan érdeklődése közepette, jobbra ugyanő a sajtótájékoztatón (Képek: TASR/Radovan Stoklasa) Naszlady Éva: Nőtt a színvonal, nagyobb volt a közönség érdeklődése az idei Jókai Napokon Szükség van erre a fesztiválra „Sok tehetséges ember munkáját láthattam” (Molnár Mónika felvétele) Tizennégy csoport vállalta a megmérettetést a diák- és felnőtt színjátszók csúcsrendezvényén, a 48. Jókai Napokon Komáromban. Öt napon keresztül, reggeltől estig tartott a színjátszó maratón a múlt héten. Ha nem előadásokat néztek, színházzal kapcsolatos kísérő- rendezvények közül válogathattak a fesztivállakók, majd ragyogó napsütésben vitathatták meg a látottakat. Igazi kora nyári színházi csemege volt az idén Komárom országos színjátszó fesztiválja. SZÉL JÁNOS Naszlady Éva színművész, rendező, a zsűri elnöke is elégedettnek tűnt a színpadon a szombaton késő este kezdődött díjkiosztón. Arról beszélt, öröm volt látni, mennyi kortárs szöveggel dolgoztak a csoportok, látleletet adva saját életérzésükről. Hol szakrális módon, hol „gonosz bohó” elemekkel, máskor mélylélektani elemzéssel, vagy éppen úgy, hogy saját színházi nyelvet találtak ki hozzá. A díjkiosztó után faggattam. Két új díjat is létrehozott a zsűri. Az Ugródeszka-díjat és a megosztott fesztiváldíjat. Miért döntöttek így? Mindenképpen biztatni szerettük volna a Hetényi Református Gyülekezet CALIX Színpadát, hogy folytassák a tevékenységüket. Külön öröm, amikor egy új csoport születik. Szerettük volna kifejezni: nagyon jó, amit csinálnak, de még sok a ta- nulnivalójuk. Benkő Géza találta ki a Ugródeszka-díj elnevezést. A megosztott fesztiváldíjakra azért volt szükség, mert a zsűriben mindenkinek voltak javaslatai arra, mely előadásokat gondolt ebben a mezőnyben kimagaslónak. Igazából nem nagyon tudtunk megegyezni, mert senkinek nem volt egyértelmű javaslata. így a felnőtt nívódíjat nem adtuk ki. Megosztott fesztiváldíjban részesítet- tünknégyelőadást. A füleki Apropó Kisszínpad kapta az idén a fődíjat, Jó palócok című előadásukért. Olyan őszinteséggel, lelki és fizikai energiákkal, szeretetet- tel, esztétikai érzékkel, ízléssel találkoztunk, olyan sok jól működő elem volt ebben az előadásban, ami már önmagában is indokolta, hogy őkkapják a fesztivál fődíját, de a legfontosabb az őszinte és igaz alapállás, miszerint magukról akartak valamit mondani. Ez a szándék sikeresen nyilvánult meg. Elsöprő erejű volt az Apropó Kisszínpad előadása. Második éve zsűrizik a Jókai Napokon. Megszerette a várost, a fesztivált? Már tavaly megszerettem. Kellemes és boldog pillanat volt, amikor az idén felhívtak, jöjjek újra zsűrizni. Meglepetés volt, hogy legyek a zsűri elnöke, mert Solténszky Tibor az idén a Pécsi Országos Színházi Találkozón zsűrizett, és nem érhetett rá. Milyennek látja az itteni színjátszókat? Sok tehetséges ember munkáját láthattam. Ez engem feltölt. Boldogság, ha fiatalokat láthatok. Ők úgy beszélik azt a nyelvet, amit jómagam koromnál fogva régóta ismerik, hogy számomra megújító erejű. Mindig rájövök, ez egy kimeríthetetlen nyelv. A fiataloknak van igazán létjogosultságuk, hogy újítsák, ápolják, felfedezzék. Színészként és rendezőként mi volt a legnagyobb élménye a 48. Jókai Napokon? Színészként Bódi Andrea, aki a Nem félünk a farkastól Mártáját, ezt a drámai szerepet olyan új színnel fűszerezte, amit még nem láttam más színésznőktől. Rendezőként sok előadás sok ötlete maradt meg bennem. Az egyik ilyen az Anyád! című előadás hihetetlenül izgalmas tere volt. A tavalyihoz viszonyítva az idei Jókai Napok fejlődést mutat? A záróbeszédemben említettem, az is mutatja, hogy ez a fesztivál miképp gyarapszik, hogy sokkal több csoport nevezett az idén, és a nézői érdeklődés is nagyobb volt, mint tavaly. Ez azt jelzi, hogy szükség van erre a fesztiválra. A nézők éppen úgy igénylik, mint az alkotók. A 48. JÓKAI NAPOK DIJAZOTTAI Fődíj: füleki Apropó Kisszínpad Megosztott fesztiváldíj: őrsújfalui ÉS?! Színház, füleki Zsákszínház, losonci Kármán József Színház, pozsonyi HomoDram Nívódíj - diákszínjátszó együttes: komáromi GIMISZ Diákszínpad Ferenczy Anna-díj (a legígéretesebb fiatal színésznek): Zsapka Krisztina, GIMISZ Diákszínpad Gergely József-díj (a legígéretesebb fiatal rendezőnek): Csengéi Mónika, GIMISZ Diákszínpad Csémy Éva díja (a legkreatívabb előadásért): HomoDram Ugródeszka-díj: a Hetényi ' Református Gyülekezet CALIX Színpada A legjobb női alakítás díja: BódiAndrea, Zsákszínház A legjobb női mellékszereplő díja: Várady Nelli, ÉS?! Színház A legjobb férfialakítás díja: PanyiBéla, ÉS?! Színház A zsűri különdíja a kiemelkedő színészi alakításért: Müller Zsófia, Kármán József Színház A zsűri különdíja az Akasztófa-énekekben nyújtott teljesítményéért: Ham- balkó András, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja Azsűri különdíja a legjobb látványért: a HomoDram: Anyád! című előadása