Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-03 / 128. szám, péntek
20 Sport ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 3. www.ujszo.com Rajtol az 55. szlovák kerékpáros körverseny Bősön érnek célba ÚJ SZÓ-ELŐZETES Nyolc szakasz és több mint 1150 kilométer vár a közel százötven indulóra a szombaton kezdődő 55. szlovák kerékpáros körversenyen. A cél egy héttel később a bősi vízi erőműnél lesz. Közben a mezőny bejárja Szlovákia legszebb tájait. Novákyból indulnak a kerekesek, majd Liptón keresztül eljutnak a Magas- Tátrába, onnan lehajtanak délre. Losoncot érintve Nagykürtösön lesz az 5. szakasz befutója. Ipolyságról indul a következő etap, mely érinti többek között Deméndet, Udvardot, Érsekújvárt, majd Nyitrán keresztül Nagyszombatban lesz a cél. Nagyszombatban lesz az utolsó előtti szakasz rajtja is, onnan a Kis-Kárpátok menti településeken át vezet az út, majd Szene, Boldogfa és Rété érintésével újra Nagyszombatban hajtanak a célba a kerekesek. A legvégére marad a körverseny csemegéje, a 31,9 km-es időfutam, amely Dunacsúnytól a bősi vízi erőműig lesz a mesterséges csatorna töltésén. „Nem számítunk nehéz befutókra, meglepetések is születhetnek. Szerintem az nyeri a körversenyt, aki az időfutamra a sárga trikóban érkezik. A dunai töltésen a kiszámíthatatlan széljárás miatt már nem lehet taktikázni, a jó időeredményben bízni” - közölte esélylatolgatását Ľudovít Lučanič sport- igazgató. Tőle tudtuk meg, hogy végül 17 csapat indul, van köztük egy magyar vegyesalakulat is. Nem rajtol a tavalyi győztes, a szlovén Róbert Vrecer, mert a szlovén körversenyen kell szerepelnie. Az egyes rajtszámot így a szlovákok legjobbja, Róbert Gavenda kapja. Nyerni viszont más hazai kerekes akar: a sérüléséből visszatért Matej Jurco (Dukla Trenčín). Könnyen lehet, hogy valóban őt hirdetik ki Bősön győztesnek, (jmk) Szlovákiából rajtolhat a Giro ďltalia Az idei szlovák körverseny komoly próbatétel lehet a hazai szervezők számára, miután egyre több szó esik arról, hogy a közeli évek valamelyikében, legkorábban 2014-ben Szlovákiából rajtolhatna a rangos Giro d’Italia olasz országúti körverseny. „Minden azon múlik, milyen ajánlatot kapunk a szervezőktől - tért ki a témára Juraj Takáč, a szlovák körverseny vezérigazgatója. - Jelenleg két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy egy szakaszt szerveznénk Magyarországgal és Ausztriával együtt. A másik egy szlovák-lengyel-cseh együttműködésre épülne, és két szakaszt foglalna magáha. A döntés viszont nem a mi kezünkben van.” (jmk) A kapus Roberto Luongo volt a jégkorong Stanley-kupa-döntő első meccsének hőse, nem kapott gólt, így a Vancouver 1:0-ra legyőzte a Bostont (SITA-felvétel) Dzsudzsák Balázstól (középen) gólokat várnak a drukkerek (Somogyi Tibor felvétele) A magyar válogatottban a mai felkészülési mérkőzésen a cserecsatárok lehetnek a kulcsemberek Kedvenc ellenfelünk: Luxemburg Luxemburg ellen készül San Marinóra a magyar válogatott, melyre két, látszólag sima meccs vár a szezon zárása előtt. Dzsudzsákék ma este (20.15) a luxembourgi Josy Barthel Stadionban lépnek pályára. KISS TIBOR NOÉ A San Marino elleni Eb-selejtező előtt a magyar válogatott egy hasonló kaliberű csapattal, Luxemburggal találkozik felkészülési mérkőzésen. Bár San Marinót (202.) és Luxemburgot (125.) közel nyolcvan hely választja el egymástól a FIFA világranglistáján, azért a pénteki rivális sem világverő tizenegy. Igaz, 2008 őszén a luxemburgiak elverték a svájciakat vb-selejtezőn - az volt a válogatott első győzelme 1972 óta a világbajnoki kvalifikációs sorozatban. A 2012-es Eb-selejtezőkön a miniállam csapatának mérlege egy döntetlen (Fehéroroszország ellen) mellett öt vereség. A luxemburgiak a svájciak legyőzése óta 22 mérkőzést játszottak, de ezek közül csak egyet tudtak megnyerni - februárban Szlovákia ellen győztek 2:l-re egy olyan meccsen, amelyen a köd miatt a pálya egyik végéből nem lehetett ellátni a másikig. A luxemburgiak mindkét gólját az a Dániel Da Mota lőtte, aki 2007-ben kapott állampolgárságot - lévén portugál felmenői vannak. A Dudelange 25 éves játékosa most is ott van a válogatott keretben. A múltbeli eredmények alapján nem kell félni Luxemburgtól, a két csapat eddigi kilenc egymás elleni mérkőzése közül mindegyiket a magyar válogatott nyerte meg. Nincs még egy olyan ország a világon, amellyel Magyarország ilyen sokszor találkozott, s mindig el is verte volna. A rekordgyőzelem 1975-ből származik, amikor a válogatott 8:1-re verte a luxemburgi gárdát. A legszűkebb magyar siker 1993-ban született, akkor az Üllői úti vb-selejtezőn l:0-ra győzött a magyar csapat Détári Lajos góljával - kétezer néző előtt... A két csapat eddigi egymás elleni meccsei: 1938. január 16., Luxembourg, barátságos: Luxemburg-Magyarország 0:6 1946. október 31., Esch, barátságos: Luxemburg-Magyarország 2:7 1974. október 13., Luxembourg, Eb-selejtező: Luxemburg-Magyarország 2:4 1975. október 19., Szombathely, Eb-selejtező: Magyarország-Luxemburg 8:1 1983. március 27., Luxembourg, Eb-selejtező: Luxemburg-Magyarország 2:6 1983. április 17., Budapest, Eb-selejtező: Magyarország-Luxemburg 6:2, 1992. szept. 9„ Luxembourg, vb-selejtező: Luxemburg-Magyarország 0:3 1993. október 27., Budapest, vb-selejtező: Magyarország-Luxemburg 1:0 2003. április 30, Budapest:, barátságos: Magyarország-Luxemburg 5:1 Az újabb gólzáporos győzelemhez a „cserecsatároknak” kellene összekapniuk magukat. Egervári Sándor csapatából három kulcsember hiányzik - a támadók közül. Priskin Tamás, Szalai Ádám és Rudolf Gergely sem kapott meghívást sérülése miatt a Luxemburg és San Marino elleni meccsekre. Ráadásul a kisebb sérüléssel bajlódó Gera Zoltán is távozott a Telki edzőtáborból - a Fulham támadója San Marino ellen várhatóan harcra kész lesz. A hiányzók helyére Egervári Tököli Attilát, Szabics Imrét és Németh Krisztiánt hívta meg. Közülük legjobb formában a Sturm Graz légiósa van, Szabics idén kilenc gólt szerzett az osztrák bajnokságban. Az egykori Fradi-támadónak kellemes emlékei lehetnek Luxemburgról is: a két csapat legutóbbi mérkőzésén (amelyet Magyar- ország 5:l-re megnyert) duplázni tudott. A válogatottról már kevésbé őriz szép pillanatokat: az utolsó találkozó, amelyen pályára lépett, a Málta elleni gyászos mérkőzés volt, amelyet 2006 őszén La Vallettában a magyar válogatott 2:l-re elveszített. A 6,6 millió megvásárolható jegyre több mint 20 millió igénylés érkezett, a száz méteres férfi síkfutás döntőjére egymillióan akartak belépőt venni London polgármestere sem kapott jegyet az olimpiára ÖSSZEÁLLÍTÁS Ezekben a napokban nem feltétlenül rossz jel, ha hirtelen nagyobb pénz tűnik el a bankszámlájukról. Feltéve, ha jelentkeztek a londoni olimpiai jegyekért zajló sorsolásra. A jövő évi ötkarikás játékok eseményei iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a szervezőbizottság úgy döntött, sorsolással dönti el, ki juthat jegyekhez. Az igénylések száma több mint háromszor meghaladta a jegyek számát: a 6,6 millió megvásárolható jegyre 20 millió igénylés érkezett. A különösen közönségvonzó rendezvényekre (nyitó- és záróünnepség, atlétika, úszódöntők) ennél is nagyobb volt a túljelentkezés: a férfi száz méteres síkfutás döntőjére egymillióan akartak jegyet venni, de csak húszezren járhattak szerencsével. Az „olimpiai lottó” első köre a napokban zárult le, a nyertesek még nem tudják, mely igényléseiket fogadták el, a pénzt azonban automatikusan levonják a bankszámlájukról. Olyan sportrajongó is akadt, aki jóval több jegyre pályázott, mint amennyit megengedhet magának, de elszámolta magát. Egy háromgyerekes angol családapa 5000 fontot akart szánni az olimpiai belépőkre, de 36 000 fontért igényelt jegyeket, arra számítva, hogy úgysem lesz nagy szerencséje. Az volt (vagy nem, nézőpont kérdése), s most 11 000 fonttal szegényebb, s néhány olimpiai belépőjeggyel gazdagabb - de hogy pontosan mely eseményeket is láthatja élőben, azt csak a következő hetekben tudja meg. Az igénylők között mintegy félmillióan voltak azok, akik semmilyen eseményre nem tudtak jegyet szerezni. Köztük volt Boris Johnson, London polgármestere is, aki azonban egyáltalán nem kesergett emiatt. „Büszke vagyok rá, hogy brit vagyok. Meggyőződésem, hogy nagyon igazságos a rendszerünk. Melyik más rendező városban fordulhatott volna elő, hogy a polgármesternek ugyanúgy kell jegyekért folyamodnia, mint bárki másnak? Most nem volt szerencsém, de tovább próbálkozom. Bárki bármit is mond, szerintem ez sokkal jobb rendszer, mint egy megadott időpontban az internet elé csődíteni az embereket, s néhány másodperc alatt eladni az összes jegyet” - nyilatkozta Johnson. Szavaival nem mindenki ért egyet - a brit olimpikonok például nem tudnak kibékülni a sorsolásos rendszerrel. Alanyi jogon mindenkinek csak két jegy jár, a sorsolásnál pedig nem jelent protekciót, hogy valaki egy aranyesélyes anyja avagy felesége. A háromszoros olimpiai bajnok kerékpározót, Bradley Wigginst nem láthatja az egész családja élőben. „Bocsi, gyerekek, majd megnézitek apucit a tévében” - háborgott Wiggins a Twitteren. Ugyanitt a műugró Tom Daley arról számolt be, hogy édesanyja a megpályázott jegyek egynegyedét kapta meg: „Még nem tudom, hogy melyeket... Remélem, a családom engem nézhet meg!” A szervezőbizottság közzétette, hogy hamarosan körlevelet küld minden jegyigénylőnek, felkínálva benne a „második esélyt”. Egyes „kevésbé népszerű” sportágakra (köztük a kosárlabda, a strandröplabda, az ökölvívás, a kézilabda, a gyeplabda, a teakwondo, a súlyemelés és a birkózás eseményeire) ugyanis még nem kelt el minden jegy. A szervezők állítása szerint a második sorsolásnál előnyben részesítik azokat, akik az első körben egyetlen jegyhez sem jutottak. Kérdés, mennyire vigasztalja egy röplabdacsoportmeccs azt, aki mondjuk a teniszdöntőre lett volna kíváncsi, (bt)