Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-25 / 147. szám, szombat
14 TÖRTÉNELEM PRESSZÓ ■ 2011. JUNIUS 25. www.ujszo.com is veszett volna a nemzet, ha nincsenek olyan talpraesett, bátor, sokszor vakmerő, kitűnő szervező készséggel, hittel, nem mindennapi intelligenciával megáldott asszonyai, mint nekünk, magyaroknak. Közülük a legek arcképcsarnokába ezúttal tizenöten kerültek. (Az összeállítás folytatása az előző számból.) A legbátrabb: Zrínyi Ilona • A magyar történelem aranylapjainak egyik legfényesebb története Zrínyi Miklós horvát bán dicső hadi tette, aki 1566- ban hat héten át védte Szigetvárt a sokszoros túlerőben levő II. Szolimán (Szulejmán) oszmántörök hadserege ellen, míg végül szeptember 7-én katonáival együtt hazájáért életét áldozta. Bár a történelemkönyvek megemlítik, a köztudatban nem túl ismert, hogy e kiváló hadi tettet a család egyik tagja túlszárnyalta: csaknem 3 éven át eredményesen verte vissza a hatalmas túlerőben levő osztrák ostromot, és csupán 3 keményen kialkudott feltétellel volt hajlandó feladni a várat. E hős Zrínyi Miklós ükunokája volt, ráadásul nem is fiú: Zrínyi Ilona, akinek legfőbb cselekedete, hogy életet adott a Nagyságos Fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencnek. Miközben második férje, a legendás hadvezér Thököly Imre élethalál harcot vívott a Habsburgokkal a vallásszabadság biztosításáért, Zrínyi Hona a munkácsi vár ügyeit igazgatta. Nem sokáig van nyugta: a hírhedt Caraffa tábornok, az eperjesi hóhér, ostromzár alá vette a Rákóczy birtokok ékkövét, Munkács várát. De a szépasszony-várparancsnok, akit kortársai nyomán az utókor csak „fennkölt, férfias bátorságú nőként” tart számon, nem ijed meg, amit férjének küldött levele is bizonyít: „Ha asszony-ember vagyok is, Munkácson meg mertem őket várni.” A tapasztalt, harcokban edzett olasz hadvezér néhány napos ostromra készült, sőt még azt is el tudta képzelni, hogy puskalövés nélkül megszerzi a várat. Ezért beüzent Zrínyi Ilonának, hogy adja meg magát, ne kövesse férjét öngyilkos akcióiban. A szigetvári hős ükunokája családi hagyományaihoz méltón válaszolt: felvonatta a vár tornyára a vörös lobogót, annak jeléül, hogy utolsó csepp véréig harcolni fog. Megszervezte az ellenállást, tízéves Ferenc fiával együtt járta a bástyákat, hogy lelkesítse a védőket. Az első heves ostrom után a támadók harci kedve lankadt, kiderült, hogy korántsem tapasztalatlan civilekkel van dolguk Ekkor Zrínyi Ilona kicsempészte és Lengyelországban elzálogosította valamennyi ékszerét, hogy lőport és élelmet vásároltasson, folytatni tudja a harcot. Közben férje egyre kétségbeesettebb kísérleteket tett a kimentésére. Csakhogy Buda 1686-os visszafoglalása után szövetségesének, a szultánnak nagyobb gondja is akadt. Többszöri sikertelen ostromkísérlet után Caraffa ismét ajánlatot tett: szabad elvonulást ígért, valamint, hogy bár Zrínyi Ilonát Bécsbe internálják, nem szakítják el gyermekeitől. Hosszas, kemény alkudozás után 1688 januárjában a vészesen fogyó készletek miatt Zrínyi Ilona feladta a várat. Csakhogy Lipót császárnak esze ágában sem volt az egyezséget megtartania: elhatározta, hogy a 16 éves Juliannából apácát, a 12 éves Ferencből katolikus papot farag. Caraffából előtört olasz vére: szemére vetette az uralkodónak, hogy ő még asszonynak adott becsületszavát soha meg nem szegte, megfenyegette, hogy a hitszegést világgá kürtöli, ezzel-a Habsburgok szavahihetőségének örökre befellegzik. Lipót meghátrált: csupán a prágai jezsuita központba, a Klementinumba száműzte a gyermekeket - erről ma a cseh fővárosban emléktábla tanúskodik - , de letett arról,' hogy papot neveljen a fiatal Rákócziból. Thököly továbbra is komoly erőkkel próbálta kiszabadítani imádott feleségét. A hadi szerencse 1690- ben mellé szegődött: a zernyesti csatában diadalt aratott, ráadásul Heister tábornokot is foglyul ejtette. Hosszas alkudozás után Zrínyi Ilonát sikerült a generálisért kicserélnie. Az asszony hadi értékét pontosan jelzi, hogy Thökölynek egy tábornokot és több főtisztet kellett érte adnia. A legszerencsétlenebb: Szendrey Júlia • Lehetett volna kora megbecsült poétája, műfordítója. Lehetett volna a nemzet bálványként imádott özvegye. Egyetlen megingása, rossz időben megtett hibás lépése a pokolba taszította őt. Gyalázkodás és megvetés jutott ki osztályrészéül, mert nem tudták megbocsátani neki, hogy korán elhagyta a férje nevét. Szendrey Júlia a levert szabadságharc sokkjában élő magyarság szeme láttára a gyászév letelte előtt másodszor is férjhez ment. Űzött vadként menekült a hatalom terrorja elől a biztonsággal kecsegtető családi tűzhelyhez, de valójában tűzfészek jutott neki osztályrészéül, ráadásul szinte mindenki elfordult tőle. Aligha van még magyar asszonynak Szendrey Júliához hasonlóan gazdag irodalma: állást foglalt Petőfihez fűződő kapcsolatáról, tevékenységéről Ady Endre (Petőfi nem alkuszik), Hatvány Lajos (Feleségek felesége), Krúdy Gyula (Juliskák Juliskája), Dienes András (Perújítás Szendrey Júlia ügyében), Illyés Gyula (Petőfi), Szana Tamás és Kertész Erzsébet életrajzi regényt írt róla, se szeri, se száma a róla szóló publicisztikai írásoknak. Ez csak részben az egyedülálló zseni férjnek és az ő múzsái szerepének köszönhető - ne feledjük, hogy a világirodalom talán legszebb szerelmi költeményének, a Szeptember végénnek és további oly gyöngyszemeknek, mint a Minek nevezzelek, Reszket a bokor mert, Nem csoda, ha újra élek, Mit csinálsz, mit varrogatsz ihletője volt - de saját tevékenysége révén is megérdemli a figyelmet. Elbeszéléseket, novellákat, verseket és naplót írt, megismertette velünk Hans Christian Andersent: elsőként magyarította például valamennyiünk oly megható olvasmányélményeit, mint A császár új ruhája és A rendíthetetlen ólomkatona. 0 ajándékozott meg bennünket egyik nemzeti jelképünkkel, a kokárdával. Legfőbb hibája, hogy túl korán, már 1850 júliusában újra férjhez ment. Ezt nem bocsátották meg neki. Újabb bűneként róják fel, hogy elhidegült fiától - aki meglehetősen korán tanújelét adta, hogy féktelen természetét az apjától örökölte: nem elég, hogy verseket írt, de vándorszínészként csavargón az országban. Második házasságából ugyan 3 gyermeke született, de férjétől, a történész Horvát Árpádtól elhidegült, sőt két évvel halála előtt, 1866-ban el is hagyta. Közben 1856-ban kiadta az Andersen-meséket, amelyekkel amiatt keltett nagy feltűnést, mivel a fordításokat átszőtte a magyar gyermekfolklór elemeivel. A korai véget érezve egyre inkább élete nagy szerelméhez, Petőfihez menekült, amiről halálos ágyán, édesapjának írt levele is tanúskodik: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adaton olyan boldogság, mint amit én éreztem, amikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon, s ha a végzet közbe rfem szól, ma is azok volnánk.” A magyarság egyik legszerencsétlenebb sorsú asszonya Pesten hunyt el Petőfivel kötött házassága 24. évfordulóján, 1868. szeptember 8-án. Még 40 éves sem volt. A legkalandvá- III gyóbb: Sass Flóra X • Ki gondolná, hogy a felvilágosult 19. század kellős közepén, Európában lehetséges a rabszolgaság? Hiszen az egész kontinensen nemcsak tiltották, hanem büntették is. Viszont az egykori Oszmán Birodalomban szemet hunytak fölötte, így történhetett meg, hogy a nyolcéves Sass Flóra a bulgáriai Vidimben az utcai kavalkádban rabszolgakereskedők hálójába került. Csak tíz év múltán bukkant fel az immár szikrázó szépségű, A legek magyí Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy a magyar asszonyok a múltban csak női tevékenységet f( csodálkozhattak, hogy mi mindent megtehettek nálunk a szebbik nem képviselői: várakat védt< kórházakat, ispotályokat, templomokat és rendházakat építettek, háborúkban vettek ré: hosszú szőke hajú, kékszemű lány egy illegális rabszolgapiacon. A városban tartózkodó, koros Sámuel Baker, a balkáni vasút építését irányító angol mérnök azonnal beleszeretett, megvásárolta őt, hogy feleségül vehesse. Csakhogy ezzel a tettével komoly törvénysértést követett el: hazájában 1806 óta halállal büntették a rabszolga-kereskedelmet, a rabszolgák megvásárlásáért is sokéves börtön járt még akkor is, ha ezzel felszabadítják őket. Az angolt ez nem nagyon érdekelte, szerencséjére nem került emiatt börtönbe, bár hazájában a felsőbb körök évtizedekig nem fogadták be maguk közé e különös házaspárt. Baker nyughatadan természetét a vasútépítés nem elégítette ki, tudományos babérokra vágyott, így elhatározta, hogy felkutatja a Nílus forrásvidékét; ifjú felesége úgy döntött, minden megpróbáltatás dacára elkíséri férjét. 1861 tavaszán indultak útnak. Hogy milyen embertelen körülmények közepette kellett menetelniük, arra a legjobb példa, hogy kísérőik kétszer is fellázadtak, csupán Flóra türelmének és rábeszélőképességének köszönhető, hogy Bakert nem ölték meg. Szerencsés utat választottak: nem a Fehér-, hanem a Kék-Nílus vonalán indultak el, mint utólag bebizonyosodott, jó helyen keresgéltek. Óriási nehézségek árán 1864 márciusában el is jutottak ahhoz a tóhoz, amely a folyamot táplálja, ezt az uralkodó elhunyt férje iránti tiszteletből Albert-tónak keresztelték el. Hazatértük után hatalmas ünneplésben részesítették a házaspárt, egy évtizedig az egész világ a Nílus forrásvidékének a felfedezőit tisztelte személyükben. Szerencsétlenségükre ekkor Henry Morton Stanley igazolta, hogy a halálosan fáradt felfedezők nem vették észre, hogy az Albert- tóba egy kis patak ömlik, amely a délebbre fekvő Tana-tóból táplálkozik, ami megfosztotta a Baker házaspárt élete legnagyobb dicsőségétől. Baker következő expedíciója mélyen Afrika szívébe vezetett. Célja hivatalosan a törzsi népek életmódjának vizsgálata, valójában a brit gyarmatbirodalom kiterjesztése volt, amit az is bizonyít, hogy a kéttucatnyi tudóst kétezer, állig felfegyverzett katona kísérte el. Az egészségtelen viszonyok között az emberek és a magukkal vitt állatok őszi legyekként hullottak el, a katonák éheztek, ekkor Baker - angol szokásnak megfelelően - döntő hibát követett el: elkobozta a helyi törzsek állatait. A bennszülöttek - enyhén szólva - ezt zokon vették, ettől a pillanattól kezdve ellenségként bántak velük. A megpróbáltatásokról egyrészt Sass Flóra naplója, másrészt férjének előző házasságából származó lányainak írt levelei tanúskodnak: „Lehetetlen leírni a menetelés borzalmait, a láthatatlan ellenség okozta félelmet. Talán az egész ország ott lapult a fürengetegben. Mi nem láttunk közülük senkit, csak a lándzsáikat, amelyek előttünk csapódtak a földbe, és gyakran az eleven testekbe.” A bennszülött népek csupán az expedíció egyeden tagját, Sass Flórát szerették meg tejfehér bőréért, szőke hajáért és emberséges magatartásáért. Sass Flóra naplóját eredetileg nem a nyilvánosságnak szánta. Emiatt megírta benne a teljes igazságot a gyarmatosítás minden borzalmáról. Talán egykor a történelemkönyvek lapjain is megjelennek azok a Sass Flóra által megörökített események, amelyeket az Óvilágban előszeretettel civilizációterjesztő misszióként tüntetnek fel. A legférfiasabb: Vay Sándor # Vay Sándorról csak a legszűkebb környezete tudta, hogy Saroltának született. Olyannyira sikerült az álcája, hogy az egyébként rendkívül precíz Sziny- nyei József, a Magyar írók élete és munkái című művében még csak nem is jelzi, hogy nem férfi. A kor divatos vadász-írójáról nem sejtette, hogy valójában nő. Hogy mennyire sikerült ennek a nem mindennapi írónak megtévesztenie a világot, arra a legjobb példa, hogy Weöres Sándor a Három veréb hat szemmel című izgalmas versantológiájának utószavában elfecsegi, hogy anyai nagyapjának egy vadászat alkalmával Sándor gróf egy csinos hölgy személyében még a „feleségét” is bemutatta. Pedig egy dolog elmondható róla: soha nem rejtőzködött a világ elől. Élénk társasági életet élt, a
