Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-03 / 128. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 3. Kultúra 9 Zenészek, technikusok, rajongók rakták össze mozaikokból a magyar rock múltját Rockmúzeum a Zobor alatt KÉPERNYŐ Jack és Rose balladája Többéves, általában kicsinyes, önös érdekeken megbukott próbálkozás után 2011. május 28-án egy zoboralji községben, Nyitragerencséren végre napvilágot látott az új magyar csoda: megnyílt Kárpát-medence első rockmúzeuma. Felhajtás nélkül, mondhatni családias légkörben, a Zobor lankáira kapaszkodó Eper utca utolsó házában. LŐR1NCZADR1ÁN Jóllehet Nyitragerencsér Bartók és Kodály gyűjtéseinek köszönhetően régebben „felkerült a térképre” (utóbbi itt jegyezte le a Gerencséri utca című népdalt), Schuster Lóránt és Katona László jóvoltából jó esélyekkel néz elébe, hogy a rock örökkévalóságában és elpusztíthatat- lanságában hívők körében is zarándokhellyé váljék. Valahol ezt a célt is szolgálta a Rockmúzeum megnyitása; másfelől meg emléket állít egy korszaknak, mely - úgy tűnik - örökre lezárult, bár utózöngéi a harmincas-negyvenes éveit taposó korosztálynak olykor még okoznak álmatlan éjszakákat. A magyar rock hőskoráról van szó, melyet a létező szocializmussal való szembenállás, a lázadás, az új, emberarcú eszmények keresése kísért végig. Zászlaját kibontandó, 1969-ben e barikád csúcsát vette be a Gesarol együttes, mely később P. Mobilként teremtette meg a kőkemény magyar rock alapjait. A nyitragerencséri Rockmúzeum e banda történetén keresztül mutatja be a hőskor viszontagságos, olykor vér- zivataros évtizedeit - nagyon helyesen rámutatva, hogy szólhatna a sztori más magyar, vagy akár cseh, szlovák zenekarról is. Schuster Lórántot, a P. Mobil vezetőjét és ceremóniamesterét idézve ugyanis „ugyanabban a Egy pillantás azokra, akik ma már az égi zenekarban játszanak világban éltünk, ugyanúgy a nyugati fellazítás eszközeinek tekintettek minket. Szerettük a zenét, utáltuk a rendszert, az erő velünk volt. A közönség szerette, amit játszottunk, és szeretett minket is. Mi a közönség soraiból mentünk fel a színpadra; műfajokat, szakmákat teremtettünk, népdalokat írtunk. Sokszorosan megfizettük az árát mindennek. Nem gazdagodtunk meg, de nagyon sokan meggazdagodtak abból, amit mi hoztunk létre.” A Rockmúzeumban mindaz, amit egykor tinédzserként - s nem mellesleg szépreményű rockzenész-palántaként - csak messziről csodálhattunk, most közelről szemlélhető, tapintható. A korabeli fotók, újságcikkek, aranylemezek mellett a Gesarolban és P. Mobilban megfordult zenészek gitárjai, a világ legnagyobb szubbasszus hangszórója, mely a bálna szívhangjának megfelelő frekvenciájú hangot adott ki (ez volt az, , amely a koncertek első soraiban levitte a fejünket), a zenekar első, villanykapcsolókból össze- eszkábált fénykeverő pultja, majd az utolsó analóg profi fénykeverő. A műszaki csodák tárházában kapott helyet az a még működőképes szalagos echo, azaz visszhangosító berendezés, melyet utoljára James Brown használt budapesti koncertje alkalmával, s a biztonság kedvéért egy orsós magnót is kiállítottak - figyelmeztetésül az utókornak, hogy az mp3-asok megjelenése előtt is volt élet és zene a Földön. Külön arcképcsarnok mutatja be azokat a muzsikusokat, akik ma már „az égi zenekarban játszanak”; Bencsik Sándor után Cserháti István, Szegváry Gábor, Tóth Sándor és Tunyogi Péter is örökre itt hagyott bennünket. Az alagsori kiállítótermekben „korabeli próbatermet” csodálhat meg a látogató, majd egy másik helyiségben azokat a tárgyi relikviákat, melyeket a zenekar tagjai rajongóiktól kaptak. Vitrinbe került az a svájci sapka, melyet Schuster Lóránt a Kopaszkutya című filmben viselt, s az a 46-os, kisebb ladik nagyságú, méretre gyártott tűsarkú cipellő is, melyben a show kedvéért oly előszeretettel lejtett. A Rockmúzeum megnyitójára érkezők abban a kiváltságos helyzetben találták magukat, hogy a zenekarvezető és ceremóniamester velős kommentárjait is meghallgat(A szerző felvétele) hatták egy-egy kiállított relikvia kapcsán, így szerezvén új ismereteket a svájci sapka felhasználásának sokrétűségéről, vagy éppen a pofagyalu helyes használatáról. S volt, aki a falakra aggatott képeken két-három évtized távlatából magára ismert... A Rockmúzeum megnyitását egyévi munka előzte meg, melyben a zenekarvezetőn kívül a nyitragerencséri Katona László vállalt oroszlánrészt - a magánintézmény ugyanis az ő családi házában működik. Minden állami támogatás nélkül, önerőből, baráti egyezség alapján. Találkoztak, megegyeztek, összehozták - ennyi a Rockmúzeum előzménye, három szóban összefoglalva. Meg az a negyvenkét év, melyet Schuster Lóránt és társai a színpadon töltöttek. Az eseményt méltóképp megünneplendő, a nyitragerencséri kultúrközpontban este „megdördült a cucc” - az M- Rock együttes után a munkások, parasztok és értelmiségiek kedvenc zenekara, a P. Mobil lépett színpadra. Zúzós produkciót láthattunk-hallhat- tunk; bizonyságát annak, hogy van, amin nem fog az idő. Szamódy Zsolt kiállítása július 3-áig látható Pozsonyban, a Fotográfia Közép-Európai Házában Őrült tempó mögött rejtőző emberek Szamódy Zsolt pozsonyi kiállítása megnyitóján (Peter Procházka felvétele TALLÓS1 BÉLA Pozsony. Szerdán délután nyitották meg a Fotográfia Közép-Európai Háza kiállítótermeiben Szamódy Zsolt Fal és függöny mögött Kína, valamint India rejtett mosolya című, két különálló egységre tagolt kiállítását. Szamódy Zsolt - mint ahogy a címek is utalnak rá - ázsiai útjának két különböző állomásán, Indiában és Kínában fotózott anyagából mutat be válogatást a pozsonyi fotóházban. Szamódy Zsolt nem a hivatalos turista, hanem a turistaútvonalakról az élet valós sűrűjébe letérő utazó érdeklődésével járta be és szemlélte fotós szemmel Kínát és Indiát, ezért más az a kép, amelyet a két helyszínről Pozsonyban is láthatunk tőle. „Szabadjára engedi a néző szemét a kalandozásban, úgy csatlakozhatunk bele a képekbe, mintha sétára indulnánk... ” - írja fotóinak kapcsán Uhl Gabriella művészettörténész, aki arra is bátorítja Szamódy Zsolt fotóinak szemlélőit, hogy tegyék félre konvencionális látásmódjukat, s ne a reklámokból áradó különlegességekre, és a dramatizált információk ideologikus- ságára figyeljenek, hanem merjék önállóan felfedezni a vüá- got. Ehhez a felfedezéshez adnak helyszíneket - Szamódy Zsolt fotói. Nem az egykori pompás emlékek turisztikai rezervátumát, hanem emberek által beélt helyszíneket, hiszen, ahogy Uhl Gabriella fogalmaz: „Szamódi lencséje nem a diadalmas Kínát keresi, hanem az őrült tempó mögött rejtőző embereket”. Holnap este igazi csemegét kapnak a filmdrámák kedvelői. A nyolcvanas évek Amerikájában járunk, illetve egy kis keleti parti szigeten, egy egykori hippi-kommuna területén. Itt éli idilli, nyugodt életét Jack, az utolsó hippik egyike, aki belenyugodott ugyan abba, hogy a világot nem sikerült megváltania, de legalább lányát igyekszik megóvni a civüizáció betegségeitől. A „kerítésen túli világ” iránt érzett összes haragjával, indulatával próbál felépíteni Rose-nak egy álomvilágot. Az idillnek egy csapásra vége szakad, amikor kiderül, hogy Jack halálos beteg. Az apa aggódni kezd tizenhat éves lánya sorsáért, ezért magukhoz költözteti addig gondosan titkolt szeretőjét és annak két fiát. Rose védett kis üvegháza darabjaira esik szét. Édesapja, aki addig csak az övé volt, egy idegen nőt hozott a házba, és már nem csak őt halmozza el figyelmével, szeretetével. A kamaszkor megfogalmazhatat- lan, kezelhetetlennek tűnő érzései dúlnak lelkében, és a kínzó féltékenység bosszúra sarkallja. A film rendezője Rebecca Miller, a drámaíró Arthur Miller lánya, aki filmjeiben maga is igyekszik kilépni világhírű apja árnyékából. Eddig úgy tűnik, jó géneket örökölt: pontos, bátor portrékat fest karaktereiről, a nüanszok is lényegesek - egy szemvillanással, gesztussal néha többet árulnak el magukról a szereplők, mint egy hosszú párbeszédben. A forgatókönyvet szintén Rebecca Miller írta, a főszerepet pedig saját férjére szabta, amivel a nézők rendkívül jól járták, hiszen a rendezőnő élete párja nem más, mint Dániel Day-Lewis, aki ráadásul civilben is „furcsa remete” hírében áll. A végeredmény egy felkavaró és elgondolkodtató film lett, amelynek legjobb jelenetei talán az apa és lánya közti egyszerre brutális és gyengéd csaták. (juk) M2, szombat 21.00 Jó hangulatú, családi koncertet ígér (Laurinecz Stella felvétele) Lemezbemutató koncertre készül Korpás Éva Szól a kakas, szól ELŐZETES Komárom. Négy évvel a nagy sikerű Csalogató gyer- meklemez után új gyerekalbummal jelentkezik Korpás Éva, kétszeres Fonogram-díjas népdalénekes. A Szól a kakas, szól című album bemutató koncertje június 5-én, vasárnap 17 órától lesz a városi művelődési központban. „Tulajdonképpen a Csalogató folytatásának tekinthető ez az album; csakúgy, mint azon, az autentikus népdalok mellett itt is populáris feldolgozásban, rockos, dzsesszes stílusban szólalnak meg a dalok. A hangszerelés túlnyomó része ezúttal is Madarász András nevéhez fűződik. Ám míg az előző albumra szinte kizárólag közismert, iskolában is oktatott népdalokat válogattam, ezúttal kevésbé ismert dalok kerültek fel a lemezre. Nem elsősorban tájegység szerint válogattam, inkább azt tartottam szem előtt, hogy mennyire lehet egy teljesen más zenei világba beültetni a dalokat. Miután összeállt a repertoár, akkor tudatosítottam, hogy főleg zo- boralji és moldvai dalokra esett a választásom” - tudtuk meg Korpás Évától. A lemezen ismét nagyszerű zenészek küzremű- ködnek: Lakatos Róbert (hegedű, brácsa), Madarász András (gitár, zongora, koboz), Lelkes Tibor (nagybőgő), Varjú Attila (dob), valamint vendégként Kovács Ferenc (trombita), Oláh Attila (kanna, szájbőgő), Tóth Árpád (hárfa) és a Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nagyok Kórusa. „Nemcsak a kis gyerekek érezték jól magukat a Csalogató bemutató koncertjein, a kamaszok és a felnőttek is mindig megtalálták a maguk kedvenc dalait. Remélem, így lesz ez a Szól a kakas, szól című album esetében is, igazi családi koncertre számíthatnak tehát a látogatók” - mondta Korpás Éva. (vkm)