Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-13 / 136. szám, hétfő
20 Riport ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 13. www.ujszo.com A már időközben menesztett Dušan Dúbravický goromba leveleket küldözött szét a faluba, amelyekben őrültek hordájának titulálta híveket Hogyan szabadultak meg a papjuktól a gímesiek Több mint egy évig tartott, míg a gímesi híveknek sikerült megszabadulniuk a plébánosuktól, aki annyi konfliktust okozott, olyan gyűlöletet szított a faluban, hogy a helyi közösség sokáig nem fogja tudni kiheverni tevékenységének következményeit. Aki csak hallomásból ismerte az ottani történéseket, annak még mulatságosnak is tűnhetett egyik-másik incidens, de akik megélték, azok hálát adtak az Istennek, amikor gyarló szolgája végre szedte a sátorfáját. VRABEC MÁRIA Dušan Dúbravický neve nem ismeretlen a hazai magyar katolikusok között, a déméndiek és a százdiak tudnának róla mesélni. Hozzájuk hasonlóan nem foglalják imáikba a nyitrai Csermány városrész lakói sem, pedig utóbbiak szlovákok. Meg sem melegedett náluk, alig fél év után sikerült kijárniuk, hogy a püspök áthelyezze - így került 2010 márciusában Gímesre. Átrendezte az egész templomot Szó mi szó, igen ájtatosan kezdte, az első miséjén még arról áradozott, milyen szépen cseng a fülének a magyar szót. Az idill alig három hétig tartott, aztán Dúbravický atyából előbújt a reformátor énje, és átrendezte az egész templomot. A két oldalon sorakozó padokat összetolta, mint egy színházteremben, az oltárt középről oldalra tette, a gyóntatószéket raktárként használta, az oldalsó bejáratokat meleg időben bezárta, hidegben pedig kinyitotta. Amikor a közelben ülők arra panaszkodtak, hogy huzat van, egyenesen az oltár mellől azt a választ kapták, hogy kell a friss levegő, mert az öregasszonyok büdösek. Egyébként semmiféle magyarázatra nem méltatta a híveket, csak azt közölte velük, hogy a templomban ő a főnök és bármit megtehet. Ehhez is tartotta magát, a misére igyekvő embereket hangos szóval dirigálta, ki hová üljön, és aki nem engedelmeskedett, azt hangosan leteremtette. „Amikor mindent átrendezett, megmondtam neki, hogy ezt nem teheti, a templomot a mi őseink építtették, mi tartjuk fenn, ő pedig csak vendég nálunk, nem rúghat fel évszázados hagyományokat. Az érveinket meg sem hallgatta, csak fegyelmezett és szidott bennünket. Úrfelmutatáskor az egyik kezében az ostyát tartotta, a másikkal a gyerekeket dorgálta. De nem csak velünk volt tiszteletlen. Egyszer itt voltak misén a szülei és a fülük hallatára azt mondta: itt ül az apám és az anyám, akik papot neveltek belőlem, akinek nem tetszik, milyen vagyok, az szemen köpheti őket. Ha az én fiam lett volna, az oltárnál pofozom fel, az biztos!” - mondja Šupej Pavlina néni, aki egyike volt az elégedetlenségüket nyíltan kifejező helybelieknek. „Egyszerű asszony vagyok, semmiféle tisztségem nincs, de nem tudtam hallgatni. Haragudott is rám az atya, az utóbbi hónapokban már a köszönésemet sem fogadta. Amikor megmondtam neki, hogy benne lehet a hiba, mert volt már nálunk több szlovák pap is, és mindegyikkel kijöttünk, azt mondta, még az is meglehet, hogy nem lesz többé magyar misénk. Egy idő után nem is volt hajlandó magyarul prédikálni, azt mondta, minek kínlódjon a nyelvünkkel, nemsokára kihalnak Gímesen a magyarok és akkor ő lesz utolsó. Minek vállal az ilyen szolgálatot olyan faluban, ahol magyarok élnek?” Nem érdemelték a prédikációt nem engedte be őket. „Telefonon hívtuk fel a plébánost, hogy az ünnepekre rendet akarunk tenni, mire azt mondta, hogy ha bármihez hozzányúlunk, kihívja ránk a rendőröket. Ki is hívta, de a padokat akkorra visszaraktuk, és az orgonát is visszavittük a plébániáról. Azzal állt rajtunk bosszút, hogy nem engedett karácsonyfát állítani a templomban.” Embernek hitvány, papnak alkalmatlan Karácsony előtt már az egész falu háborúban állt. Családtagok vesztek össze, sokan inkább kerülték a templomot, mások lesütött szemmel szenvedték végig a misét, hogy látniuk se kelljen a papot. Voltak persze támogatói is, néhány szlovák család, akikhez vendégségbe járt, együtt vigadoz- tak, és így sikerült azt a látszatot kelteni, hogy a magyarok és szlovákok szembenállásáról van szó, pedig az igazság nem ez volt. Dušan Dúbravický egyszerűen papként és emberként nem állta meg a helyét - ezt a józanul gondolkozó magyarok és szlovákok is egyformán látták, ezért a nyitrai püspökhöz, fordultak. „Az első levélre olyan diplomatikus válasz érkezett, hogy imádkozzunk a békességért, de a rendőrségi akció után a püspökségen is belátták, lépniük kell. Legalább annyit elértünk, hogy december óta Dúbravický atyát nem láttuk a templomban” - szögezi le harmadik beszélgetőtársunk, Andraško István. A vérig sértődött pap sem adta fel, próbált támogatókat szerezni, akik küldöttséget menesztettek a püspökségre. Az illetékesek szerencsére nem érték be az egyoldalú információkkal, meghallgatták a gímesi polgármestert és a magyar híveket is, ami elődeik idejében bizony nem volt szokás. Végül azt az átmeneti megoldást ajánlották, hogy helyettesítő papokat küldenek misézni, de Dúbravický atya hónapokig lakott még a gímesi plébánián. Állítólag betegállományban volt, ami nem akadályozta meg abban, hogy különböző bulikon vegyen részt, névtelen leveleket küldözgessen a falubelieknek, de ők ezzel már nem törődtek. „Örültünk, hogy olyan papok jöttek helyettesíteni, akik rendesen beszéltek, nem csak akadozva olvastak magyarul. Egészen más lelki élmény az, amikor a pap is tudja, mit beszél, és mi is értjük” - mondja ki a magától értetődő, de a Zo- boralján már rég ritkaságnak számító igazságot Sinka Zoltán. „Ez nem magyar-szlovák viszály volt, bár utólag sokan szeretnék annak láttatni. Dušan Dúbravický egyszerűen nem való papnak, ehhez már csak mellékesen társult a magyargyűlölete” - veszi át a szót Andraško István. „Egy paptól talán joggal várunk el erkölcsi tartást, példamutató jámborságot. Ezzel szemben ő a püspököt is trágár szavakkal illette, és goromba leveleket küldözött szét a faluba, amelyekben őrültek hordájának titulált bennünket. Csodálkozom, hogy ezek után még megtűrik az egyházban, mert mindannyiukra szégyent hoz. Gímesen az ő ténykedése alatt a felére csökkent a templomba járók száma, ezt főleg a fiatalok között nagyon nehéz lesz helyrehozni.” Bízva és aggódva várják az új papot A szóban forgó búcsúlevelet Dúbravický atya február közepén fogalmazta meg, (Somogyi Tibor felvételei) amikor a püspökségtől megkapta az ultimátumot. Szép, cirkalmas betűkkel nyomtatta ki és minden házba eljuttatta, hogy a hívei tudomására hozza: „nem ismerték fel Isten titkos igazságát”, amelynek ő volt a hordozója. Külön hangsúlyozta, hogy nem vendég volt náluk, hanem a templom tulajdonosa, és hogy nem a hagyományok ellen, hanem isteni sugallatra cselekedett. A helyi polgármestert több levéllel is megtisztelte, mindegyik sértő, gyalázkodó, méltatlan egy paphoz. Dušan Dúbravický mégis pap maradhatott, igaz, lefokozták, segédlelkészként szolgál Nagytapolcsányban. Feljebbvalói szerint van rá esély, hogy ott nem lesz vele gond, mert semmiféle döntési jogkörrel nem rendelkezik. A gímesiek most abban bíznak, hogy egy magyarul legalább jól olvasó, de mindenekelőtt Istennek elkötelezett és embertársait nemzetiségre való tekintet nélkül tisztelő papot kapnak. Júliusra ígérték nekik, de a kiválasztott nevét egyelőre nekünk sem árulta el Ďurčo Zoltán püspöki helynök. „Nagyon odafigyeltünk a döntésnél, de sajnos, kevés a magyarul tudó pap, összesen két személy jöhetett számításba. Reméljük, akit Gímesre szántunk, helytáll, mert tudjuk, hogy egy feldúlt közösségben kell békét teremtenie” - mondta el megkeresésünkre Ďurčo atya, aki az utóbbi hónapokban maga is járt magyar misét celebrálni Gímesre. A helybeliek szerint amióta üres a plébánia, azóta nyugalom van a faluban. Elég szomorú, hogy idáig jutottak, és tényleg csak reménykedni lehet, hogy az új plébános tisztában lesz azzal, mekkora felelősség hárul rá. Dušan Dúbravický A padok és az oltár után a szentek szobrai, majd az orgona kerültek sorra. A szenteket a pap elvitte átfestetni, csak mostanában kerültek vissza a helyükre, az orgonáról kijelentette, hogy hamisan szól, sérti a fülét. „Ha mise közben hallani vélt egy hamis hangot, megállította az éneket, aztán leváltotta a kántort is. Elvitte az orgonát a plébániára, hozott helyette egy szintetizátort. Az oltár mellett helyezte el, és mise közben maga játszott rajta” - folytatja a cseh filmvígjátékba illő történetet Pavlina néni. „Még a polgármestert is rendre utasította, hogy a hivatalban rendelkezzen, ne a templom dolgaiban. Ott ő a főnök, neki még a püspök sem parancsol!” Nem is parancsolt, mert Dúbravický atya a nyitrai megyéspüspök, Viliam Judák arra vonatkozó írásos utasítását is semmibe vette, hogy rakja helyre a padokat és az orgonát. Šupej Pavlina a férjével és Andraško István Pontosabban, ősszel, amikor a püspök Gímesen járt, a helyére tette az oltárt, de ahogy elment, újra oldalra rakta a saját ízlése szerint. „A prédikációi abból álltak, hogy felsorolta az egész heti sérelmeit és jól kioktatta a népet. Az utolsó miséjén már egyáltalán nem prédikált, azt mondta, nem érdemeljük meg, inkább tartsunk lelkiis- meret-vizsgálatot. Ültünk csendben vagy húsz percig, né- hányan szedelőzködni kezdtek, hogy hazamennek, de kulcsra záratta az ajtókat” - kapcsolódik be a beszélgetésbe Sinka Zoltán. Nyolc hónapig tűrtek a gímesiek, de decemberre betelt a pohár. Advent utolsó vasárnapja előtt tucatnyian mentek el a templomba helyrerakni a padokat, de a sekrestyés a pap utasítására
