Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-10 / 134. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 10. www.ujszo.com RÖVIDEN Kövér nézetei nem változtak Zágráb. „Fenntartom minden mondatomat” - jelentette ki Kövér László magyar házelnök, válaszul a Hospodárske No­viny című lapban hétfőn megjelent interjújára érkezett szlo­vák reagálásokra. „Nem kívánom kommentálni a kommentá­rokat, csak annyit, hogy minden mondatomat fenntartom” - mondta Kövér, aki Horvátországban tárgyalt a törvényhozás elnökével és magyar kisebbségi vezetőkkel. Az interjúra érke­zett reakciók kapcsán úgy fogalmazott: „Azt tudom bátorító­lag mondani a szlovák kollégáknak - Tamási Áron szavait idézve hogy az igazságot is meg lehet szokni”. (MTI) Richard Sulik benzinlopást sejt Pozsony. Richard Sulik (SaS), a parlament elnöke feljelen­tést tett a parlament sofőréi ellen. A politikus rámutatott: idén májusban csupán 11 500 liter benzint utaztak el a parlament tisztségviselői, míg tavaly májusban23 500-at. A parlament hi­vatalának korábbi, smeres vezetője, Viktor Stromeček 2009 december 1-jétől életbe léptetett egy szabályzatot, melynek ér­telmében száz kilométerre akár 19,5 liter benzint is elhasznál­hattak a sofőrök. Nyolcán a sofőrök közül ezt minden alka­lommal ki is merítették. „Nem tudom, mi történhetett a többi benzinnel, szerintem hazavitték” - állítja Sulik. Szerinte emi­att 35 ezer euró kár keletkezett. A tavajy kinevezett SaS-es hi­vatalvezető, Michal Nižňan a száz kilométerre elhasználható benzinmennyiség felső határát 14,5 literre csökkentette. Sulik szerint a parlament az új intézkedéseknek hála, naponta 12 606euróttud megspórolni. (TASR) Vérbosszú a parlamentnél Pozsony. Ismeretlen aktivisták tegnap hajnali fél ötkor lánccal lakatolták le a parlament bejárati ajtaját. Kilétüket nem kívánták felfedni, álarcot viseltek. A sajtónak szétkül­dött e-mailben tudatták, a működésképtelen parlamentre, a populizmusra és a politikai hatalom arroganciájára szerették volna felhívni a figyelmet. Aláírás helyett ezt írták a levél vé­gére : „V mint vérbosszú” - utalva egy amerikai politikai thril­ler címére. A film a diktatúráról és a sajtó manipuláló szere­péről szól. (SITA) Később zárják be az adóhivatalokat Pozsony. A Pénzügyi Igazgatóság jövő januári megalapí­tásával megkezdődik az adó- és vámhivatalok reformja, amelynek a végső célja, hogy 2013-tól egységesítsék az adók, járulékok és vámok behajtását - az ehhez szükséges törvénymódosításokat a kormány e heti ülésén fogadták el. Ezek szerint az egyes adó- és vámhivatalok összevonására vagy bezárására csak 2013-ban kerül sor, ugyanis a pénzügy által kidolgozott javaslatcsomag is elismeri, hogy ha erre már jövőre sort kerítettek volna, az jelentős fennakadásokat okozott volna az adók behajtása során. (TASR) Gaiko az üzletláncok trójai falova? Pozsony. Richard Sulik elutasítja azt a napokban megje­lent feltételezést, miszerint Ľubomír Gaiko védelmi minisz­ter azért ágált a kormányülésen a rossz árut kínáló üzletlán­cokat sújtó szégyentáblák ellen, mert évekkel ezelőtt két kis­kereskedelmi üzletláncot is vezetett. „Galko azért beszélt ró­la a legtöbbet, mert ő ért hozzá a legjobban” - véli pártbeli főnöke. A kormány szerdai ülésén elfogadta az élelmiszerek­ről szóló törvény módosítását, ám a „szégyentáblás” részt ki­húzta belőle. (SITA) Robert Fico megvédené az eurót Pozsony. Az ellenzéki Smer minden olyan parlamenti javas­latot hajlandó támogatni, amely elősegítheti az eurónak, mint közös európai pénznemnek a megvédését. A kormánykoalíció pártjai ezen a téren eltérő állásponton vannak, utalt Fico az SaS-re, a párt ugyanis nem hajlandó támogatni a Görögország stabilizálására szánt új uniós mentőcsomagot. (TASR) Olcsóbb lesz a jelzáloghitel Pozsony. Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint a jövő évtől átláthatóbbá és olcsóbbá válik a jelzálogpiac az ügyfelek szá­mára. Ha például a fixáció lejártát követően egy összegben szeretnénk visszafizetni a hitelt, akkor ezért a bankoknak nem lenne szabad külön díjat számlázniuk. Szigorítanak az ügyfe­lek tájékoztatásával kapcsolatos szabályokon is, így például jóval több információhoz kellene jutnunk a szerződés aláírá­sa, vagy a kamatszint változtatása előtt. Ha például a lekötést követően a bank növelni szeretné a kamatszintet, erről két hónappal korábban kell tájékoztatnia. „Egyelőre csak a jelzá­loghitelekre összpontosítottunk, a jövőben azonban átlátha­tóbbá és olcsóbbá kívánjuk tenni az ügyfelek számára a többi hitelfajtát is” - vallja a pénzügyminiszter, aki szeretné elérni, hogy nőjön a pénzintézetek közötti konkurenciaharc, (mi) Napi 16 óra munkáért jobb esetben havi 5 fontos fizetésre számíthattak az alkalmazottak Modernkori rabszolgasorsok WO rendőrt vetettek be az öt tettes letartóztatása érdekében Pozsony. Öt személyt tar­tóztatott le a rendőrség Szervezett Bűnözés Elle­ni Hivatala (UBOK), a tettesek több embert kényszerítettek dolgozni Nagy-Britanniában. Ál­dozataiknak a hét min­den napján 8-16 órát kel­lett dolgozniuk minimá­lis fizetésért vagy ingyen. DEMECS PÉTER Több mint száz rendőr kap­csolódott be a hét elején abba az akcióba, melynek célja az em­berkereskedelemmel gyanúsí­tott bűnszervezet felszámolása volt - tájékoztatta lapunkat Andrea Dobiášová, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosz­tályának munkatársa. A bűnbanda 2008 májusá­ban kezdte el tevékenységét. Szociálisan hátrányos hely­zetben élő személyeket tippel­tek ki, és rendkívül magas fize­téssel járó munkát ígértek ne­kik Nagy-Britanniában. 20 000-től 80 000 koronáig (638-2655 euró) terjedő fize­téseket ígértek szalagmunká­ért. Miután megegyeztek ve­lük, autóbuszokkal Londonba szállították őket, majd onnan autókkal vitték őket Peterbo­rough városba. Ezután elvet­ték utazási okmányaikat és munkára kényszerítették őket. „Például azzal fenyegették meg áldozataikat, hogy ha nem fognak dolgozni, akkor nem kapnak enni” - magyarázta Dobiášová. Gyakran fizetést sem kaptak, vagy csak öt fontot adtak nekik azzal, hogy bérük maradékát gyűjtik, s majd egy­szerre fogják megkapni az összeget. Mindegyikük nevére nyitottak bankszámlát, de arról csak a gyanúsítottak vettek ki pénzt. Az öt, 19 és 41 év közötti tettes jelenleg négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, a kommandósok sa­ját házukban tartóztatták le (Rendőrségi felvétel őket a kelet-szlovákiai Jarovce községben. A rendőrség szerint rendkívül elővigyázatosnak kell lennie mindenkinek, aki nyáron külföldön akar szezonmunkát végezni. Csak és kizárólag olyan ügynökség ajánlatát fo­gadják el, amelyről például a munkaügyi minisztériumnak is van ismerete, és amely hivata­los munkaközvetítőnek számít. Hrubík: „Hibát követtem el. Tanultam belőle. Mi mást mondhatnék?" Nem állt meg és fújni sem akart ÚJ SZÓ-HÍR Ipolynyék. Amint tegnap megírtuk, Hrubík Béla, a Cse- madok országos elnökétől va­sárnap ittas vezetés miatt elvet­ték jogosítványát. Mint a Besz­tercebányai Kerületi Rendőr- kapitányságtól tegnap megtud­tuk, az eset távolról sem volt olyan egyszerű lefolyású, mint amilyennek elsőre tűnt. Hrubík a távolsági fényszó­rókat bekapcsolva hajtott Imámban (Nagykürtösi járás), amiért a községben járőröző rendőrök le akarták állítani (a települések területén csak tompított fénnyel lehet közle­kedni). A Csemadok elnöke vi­szont nem állt meg a rend­őröknek, akik üldözőbe vették. „Imám után egy kilométerrel sikerült leállítani” - áll a rend­őrség lapunknak küldött vá­laszlevelében. A rendőrök ezek után meg akarták fújatni Hru- bíkot, aki ezt az ismételt felszó­lítások ellenére is elutasította, s vérvizsgálatot sem kért. A rendőrök ezért még a helyszí­nen bevonták jogosítványát, a szabálysértéssel a továbbiak­ban a közlekedési felügyelőség foglalkozik - közölte lapunkkal a besztercebányai kapitányság szóvivője, Petra Vašková. Az ügyben meg akartuk szó­lítani az érintettet is, akit teg­nap sem sikerült telefonon utolérnünk. Hrubík a bumm.sk hírportálnak az esetről azt nyi­latkozta, hogy hibát követett el. „Tanultam belőle. Mi mást mondhatnék?” - kérdezte a Csemadok vezetője. Hrubík emellett fájlalja, hogy a sajtó ezzel az esettel foglalkozik, s nem a civil szférában kifejtett tevékenysége után érdeklődik. Lapunk az utóbbi években egyébként számtalan esetben szólaltatta meg a Csemadok vezetőjét, másfél éve nagyin­terjút is kért tőle, melyet ő ak­kor elutasított. Hrubík Béla több fontos közéleti tisztséget is betölt: a Csemadok elnöke, Ipolynyék polgármestere, valamint a kormány kisebbségi bizottsá­gának pár napja megválasztott tagja. (MSz) Még nincs egyezség Többet kér a Hídtól az OKS Pozsony. A koalíciós tanács megbeszélésein való állandó részvételt szeretné kiharcolni az OKS. A Híd parlamenti frakciójában tevékenykedő négy képviselő tegnap meg­jegyzésekkel kiegészítve átad­ta a Híd vezetőségének azt a megállapodási javaslatot, amelyet körülbelül egy hó­napja kaptak. Abban az állt, hogy az OKS akkor vehet részt a koalíciós tanács ülése­in, ha véleménye valamely kérdésben nem egyezik a Hídéval. „Sokkal egyszerűbb lenne, ha mindig ott lennénk” - nyilatkozta Peter Zajac, az OKS elnöke. Lapunk kérdésé­re nem kívánta részletezni a javaslat tartalmát, annyit árult csak el, hogy néhány pontban különbözik a Híd eredeti elképzelésétől. Abban többek között az áll, hogy az OKS és a Híd a jövőben rend­szeresen közös elnökségi ülé­seket tart majd. „A szorosabb együttműködés érdekében például a miniszteri klub megbeszélésein is jelen sze­retnénk lenni” - mondta Za­jac. Hogy miként reagálnak majd egy esetleges elutasító válaszra, egyelőre nem tudja. „Nem akarok a dolgok elébe menni, megvárjuk a választ” - így Zajac. Bugár Béla, a Híd elnöke a javaslat átadása után annyit mondott, a párt elnöksége fog tárgyalni róla. A felek egyelő­re nem állapodtak meg konk­rét időpontban, ameddig a megegyezésnek meg kell szü­letnie. (SITA, vps) Gyér a tájékoztatás a karok weboldalain, alapinformációk hiányoznak Elhallgatják diákjaik véleményét ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az egyetemi karok 86 százaléka nem közölte in­ternetes oldalán azoknak a felméréseknek az eredményeit, melyek hallgatóik elégedettsé­gét mutatták - pedig a felmé­rést a törvény szerint évente kötelezően meg kell ejteniük. Paradox módon viszont a jog­szabály nem írja elő, hogy a felmérések eredményeit nyil­vánosságra kell hozni, az in­tézmények többsége ki is hasz­nálja a joghézagot. Pedig az egyetemek érdeke lenne - mi­vel maguk is versenyhelyzet­ben vannak -, hogy minél job­ban informálják az érdeklő­dőknek. Az ARRA egyetemi színvonalmérő ügynökség má­jusban 105 egyetemi fakultás webdalát nézte át, majd érté­kelte a nyüvánosságra hozott információk minőségét. Az ol­dalakat 13 kritérium alapján értékelték. Az egyik legfonto­sabb kritériumot, a jelenlegi hallgatók elégedettségi fokát mérő felmérés eredményét vi­szont a karok 86%-a nem hozta nyilvánosságra. Ennél is több esetben - a karok 95%-ánál - nem volt feltüntetve a végző­sök elhelyezkedési esélyeit fir­tató elemzés. Emellett a karok oktatóikat sem mutatták be kellőképpen, sok esetben a né­ven és egy-két alapvető infor­máción kívül többet nem lehet megtudni a tanárokról. A karok nagy része kielégítő informáci­ókat jelentetett meg az esetle­ges külföldi tanulmányutakkal, csereprogramokkal kapcsolat­ban, és a felvételikről is ele­gendő információ állt az érdek­lődők rendelkezésére. Az ARRA összehasonlította az állami és magán-felsőokta­tási intézmények adatközléseit is, s arra a meglepő tényre ju­tott, hogy előbbiek nyitottab- bak a nyilvánosság felé, mint a hallgatóik tandíjaiból élő ma­gánfőiskolák. (MSz, SITA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom