Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-09 / 133. szám, csütörtök

14 Utazás ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 9. www.ujszo.com UTAZÁSI HÍREK Patkányok miatt nem indult a repülő Patkányokat fedeztek fel a Qantas ausztrál légitársaság egyik re­pülőgépén nem sokkal az utasok beszállásának kezdete előtt Sydney repülőterén - közölte a társaság szóvivője. Elmondta, hogy a rágcsálókra - szám szerint ötre - az orvosi felszereléseket tároló részlegben találtakráa személyzet tagjai. ABoeing 767-es ezt követően nem indulhatott el Brisbane-be, az utasokat egy másik gép szállította el. A Qantas illetékeseinek fogalmuk sincs arról, hogyan kerülhettek a gép fedélzetére a patkányok. A rend­kívül kínos incidens után a Qantas szóvivője szabadkozott, hogy ilyenesetmégnemfordultelőatársaságtörténetében. Budapest-New York a Deltával A Delta légitársaság újraindítja a Budapest Liszt Ferenc Nemzet­közi Repülőtér és a New York-i John F. Kennedy repülőtér között közlekedő nonstop, szezonális járatát. Az Air France KLM part­ner-légitársasággal együttműködésben üzemeltetett, napi rendszerességűjáratjúnius 2-án indul és a szezon utolsó gépe ok­tóber 29-én száll fel Budapestről. A Delta idén nyáron ötödik éve kínál repülőjáratot Budapest és az Egyesült Államok között, és a járat elindítása óta csaknem 350 ezer ügyfél vette igénybe ezt a szolgáltatást - mondta Bob Hannah, a Delta európai, közel-kele­ti és afrikai régiókért felelős értékesítési igazgatója. A Delta Budapest-New Yorkjárata egyben fontos teherszállítási útvonal járatonként átlagosan öt tonna teherrakomány-kapacitással. A szállított áruk főleg elektromos berendezések, például világítás­ra használt anyagok. A Delta több mint 2 milliárd dollárt fektet be a jobb utasélmény érdekében a földön és a levegőben egyaránt. Idén nyáron a Delta minden hosszú távú, nemzetközi járatán - így a Budapestről induló járaton is - bevezeti az „Economy Comfort” elnevezésű gazdaságos prémium osztályt. Az új ülése­ken több mint 10 cm-rel nagyobb helyjut a lábnak, a háttámla pe­dig az Economy osztályú üléseknél 50%-kal hátrébb dönthető. Ezenkívül a Delta tervezi, hogy 2013-ra nemzetközi járatain, az összes széles törzsű gép BusinessElite osztályán teljesen vízszin­tesre dönthető ágyüléseket fog nyújtani. Indulásra kész a Delta gépe (Képarchívum) Még nem emelkednek az árak A Malév és a Wizz Air sem készül áremelésre, bár az elmúlt idő­ben és várhatóan a későbbiekben is tovább emelkedik a nyers­olaj és ennek következtében a kerozin ára - írta a Napi Gazda­ság. A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) legújabb elemzésében 110 dolláros nyersolajárral számolt a korábbi becslés alapjául szolgáló márciusi 98 dolláros ár után. A Ma­iévnél folyamatosan vizsgálják az üzemanyag árának változá­sát, de e pillanatban nem tervezik a kerozinpótdíj emelését - mondta a lapnak Róna Márta, a légitársaság kommunikációs igazgatója. A Malév márciusban emelte a pótdíjat -járatonként legfeljebb öt euróval -, amit külön feltüntet a jegy árában. Var­ró Balázs, a Wizz Air kommunikációs vezetője elmondta, hogy a cég sem tervez most áremelést, s üzletpolitikai okokból kero- zinpótdíjat sem alkalmaz. Árképzésüket elsősorban a vásárlói igények, a versenytársak magatartása és a költségstruktúra ha­tározza meg, ám hosszú távon az emelkedő üzemanyagárak­nak be kell épülniük a jegyárba - tette hozzá. Elismerés a prágai reptérnek Eagle Award-díjat kapott a légi szállítókat tömörítő nemzetközi szövetségétől (IATA) a prágai Ruzyné nemzetközi repülőtér. A rangos elismerést a gyors fejlődésért, az utasok elégedettségéért és az összes légitársasághoz való átlátható és egyenértékű hoz­záállásért adták a legnagyobb cseh légikikötőnek - közölte Mi- chaelaLangrová.aRuzynészóvivőjehétfőn.Aprágai repülőteret jelenleg48 légitársasághasználja, amelyeka világ 128 más repü­lőterével kötik össze a cseh fővárost. Az elmúlt években Szöul, Genf, Vancouver, Szingapúr és San Francisco repülőterei kaptak Eagle Award-díjat a IATA-tól. A tavalyi, 2010-es évben a Ruzyné összesen 11,56 millió utast kezelt. A tervek szerint az idén nem kizárt, hogy már több mint 12 millió utast fognak kezelni a prágai nemzetközi repülőtéren, (tpb, MTI, szí) szerző felvételei) Malbun A parlament, a kormányzati központ és a dóm Vaduzban A hercegség alig nagyobb, mint Nyitra városa, lakossága pedig megközelítőleg 36 ezer fő Liechtenstein - az Alpok hercege Sokaknak Liechtensteinről csaka bankok és a nagyvilág előlodarejtetteuró- milliárdokjutnakaz eszébe, holott az egyetlen, kizáró­lag az Alpok területén fekvő országban, számtalanlát­nivalóra bukkanhatunk és kellemes élményekben le­het részünk: különleges, he­lyi borokat fogyaszthatunk ahercegi pincészetben, a művészettörténetremekeit tekinthetjükmegavaduzi művészeti múzeumban, vagy hegyi túrákat tehetünk az AlpokésaRajna völgye között. POSTA ÁKOS ISTVÁN A hercegi család osztrák eredetű, birtokaik vannak a Bécs, Pozsony és Brünn között fekvő Wilfersdorfban. A cseh­szlovákiai területre eső birto­kokat a kommunisták államosí­tották. Az 1910-es évekig Liechtenstein és Ausztria vám­unióban volt, a Monarchia fel­bomlását követően pedig Svájc lett a legszorosabb politikai és gazdasági partner, pénzneme tehát a svájci frank. Vasútját vi­szont nem a svájciak, hanem az ÖBB, az Osztrák Államvasutak működteti. Az IC - vonatok nem állnak meg a kis ország te­rületén, hanem a két határvá­rosban, az osztrák Feldkirch (észak-keleten) és a svájci Buchs (a nyugati határszélen) illetve Sargans (a déli határon) pályaudvarán állnak meg, ahonnan a liechtensteini tö­megközlekedési vállalat busz­járataival lehet az egyes fal­vakba eljutni. Ezek a buszok a szomszédos országokban lévő állomásokra is belföldi tarifa szerint viszik az utasokat, a bérletek is mindenhová érvé­nyesek. Összesen 11 falu talál­ható a miniállamban, még a fő­város, Vaduz és a legnagyobb település, Schaan sem város hivatalosan! Liechtenstein leg­fontosabb pályaudvara a Scha- an-Vaduz nevet viseli. A Liechtenstein-család oszt­rák főnemesi família. A hercegi státusukat adó birtokon évszá­zadokon keresztül nem laktak folyamatosan. Jelenleg János Ádám herceg hivatalosan az ál­lamfő, de az uralkodói feladat­kör tényleges ellátásával fiát, Alajos herceget, a trónörököst bízta meg. Korábban ő maga is így vette át apjától, II. Ferenc Józseftől, a hatalmat. A liech­tensteini himnusz is szó szerint fenséges: a „God save the Queen” dallamára énekelnek egy helyi szöveget: „Az ifjú Rajnánál...” A miniállamnak parlamentje és kormánya is van. Miniszteri posztot csak olyan személyek tölthetnek be, akik Liechten­stein területén születtek. A hercegség egyébként alig na­gyobb, mint Nyitra, lakossága pedig körülbelül 36 ezer fő. A hercegség a külvilág szá­mára elsősorban a bankszektor és a bélyegkiadás révén ismert, van azonban bortermelése, sa­ját felsőoktatási intézménye, ahová számtalan külföldi hall­gató is jár, ipara (HILTI mun­kagépgyár, IVOCLAR VIVAD- ENT műfoggyár), sajtója (rádió és napilapok), de a turizmus is jelentős. A turisztikai hivatal a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű foci-Eb idejére idő­zítve nyitotta meg modern és elegáns látogatói központját Vaduz belvárosában. Ekkor je­lent meg a „Kicken für die Krone” című film is, amely az első egész estés liechtensteini film. A dokumentum-játékfilm a liechtensteini fociválogatott életét mutatja be, sok humor­ral, enyhén szatirikus éllel! A fővárost elsősorban a her­cegi vár végett keresik fel a tu­risták, ez azonban nem láto­gatható. A város sétálóutcájává Stádtle elegáns butikjaival és múzeumaival (bélyegmúzeum, művészeti múzeum, állami múzeum) várja a látogatókat. Az állami múzeumnak (Lan­desmuseum) van Schellen- bergben egy néprajzi kiállító- helye is, egy népi bútorokkal berendezett hagyományos liechtensteini. A Vaduz és Schaan között vezető út mentén található a Hofkellerei, a hercegi pincé­szet. Liechtenstein egyik gyöngy­szeme Malbun. Áz elbűvölő fekvésű hegyi falu télen a síe­lőket vonzza, nyáron pedig a friss levegőjű völgyben és hegyoldalon túrázni vágyókat. A hegyoldalon a Fürstin-Gina- Weg túraútvonal vezet végig. A madárvilág iránt érdeklődőket solymász show várja, és a ha­gyományőrző íjászok számára is lehetőség van a szomszédos faluban, Triesenbergben - Malbun közigazgatásilag oda tartozik- a gyakorlásra. Az itteni posta a világon az első, amely a beérkező külde­ményeket nem csupán lakcím­re, háztartásra, hanem egyene­sen személyre lebontva is gé­pesítetten szelektálja. Liechtenstein alkalmas kiin­dulópont Ausztria és Svájc fel­fedezésére is: kitűnő közúti és vasúti hálózata révén néhány órán belül elérhető Innsbruck, Zürich, Chur, Bem. A közvet­len közelben is érdekes úticé­lokra bukkanhatunk: Bregenz, Vorarlberg fővárosa mintegy órányi vonatút a feldkirchi ha­tárpályaudvartól: itt nyáron fü- rödhetünk a Bodenseeben, megtekinthetünk egy-egy elő­adást a tóra épített színpadon, kellemes sétákat tehetünk a hangulatos belvárosban, ro­mantikus pillanatokat élhe­tünk meg a tóparti sétányon. Érdemes a város fölé magasodó Pfánder-hegyre is feljutni, az itt fekvő Eichenberg falucskából festői kilátás tárni elénk: a Bo­densee felszínén egyszerre tük­röződik Ausztria, Svájc, Bajor­ország és Baden-Württemberg egy-egy szelete. A 60-as évek ma is aktuális és szórakoztató filmje, a „Ha kedd van, akkor ez Belgium” egyik poénja az volt, hogy ami­kor az amerikai turisták az eu­rópai körutazáson számolgat­ták, hány országban jártak már, akkor Liechtenstein egy negyedórás kávészünetként merült fel. A romantikus vígjá­ték kvintesszenciálisan mutatja be a (nyugat-) európai turiz­mus világát, minden értékével, problémájával és kliséjével együtt... Érdemes lenne rájön­ni, mennyi kellemes élmény, felfedezendő érték vár ránk az alpesi hercegségben és környé­kén! A hercegi család várkastélya és szőlőültetvényei

Next

/
Oldalképek
Tartalom