Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)
2011-04-12 / 85. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 12. www.ujszo.com 22 Szín folk A nagy generáció távozóban, tagjai egyre kevesebben vannak, a fiatalokat inkább a gitár és a szintetizátor érdekli, nem a hagyományos zene Szencser, Kapuszájú, Pimasz, Fütykő, Fosko, Gatyó, meg a többiek... Félreértés ne essék, nem P. Howard - Rejtő Jenő kitalált figuráiról szeretnék szót ejteni, hanem nagyon is valós személyekről. Közülük sokan már a nagy égi zenekarban muzsikálnak. Ülnek a felhők szélén lábukat lógatva, és kedvenc hallgatóikat, csárdásaikat muzsikálják zenész barátaik társaságában, a nagy Égi Zenekarban. A zenészek egymás között csúfnéven, becenéven szólították egymást. Hogy milyen okból ragasztották egymásra ezeket a ragadványneveket, az külön írást érdemelne... Farkas „Imi" Elemér és zenekara, Sajógömör Balogh „Savanya" Zoltán (Fülek) zenekara a Fonóban, Köztük Mag Deme Ilona és Mag Tamás István hagyományőrző táncosok Medveshidegkútról Fotók: Farkas József archívuma (7), Dömötör Ede (1) FARKAS JÓZSEF Az elmúlt tíz esztendőben több kiváló honi zenészt eltemettünk. A nuzsikusok, akik egykori cimborájukat kísérték utolsó útjukra, mondogatják ilyenkor: „0 májó helyen van, mán ott fent muzsikál a többiekkel.” Szokás, hogy az elhunyt zenész mellé a koporsóba teszik a hangszerét, hogy a túlvilágon legyen min muzsikálnia. Az elhunyt nagybőgős, cimbalmos mellé a hangszer fényképét tették a családtagok a koporsóba. Azokról a kiváló zenészekről szeretnék megemlékezni, akik a kilencvenes évek végének legnagyobb népzenei gyűjtésében, az Utolsó óra programban részt vettek a Fonó Budai Zeneház stúdiójában. Utolsó óra - találó az elnevezés, még ha sokan kritizálták is a program pesszimista kicsengésű nevét. Hiszen az utolsó órában voltunk akkor, a nagy cigányzenész társadalom utolsó élő tagjait vittük a stúdióba és rögzítettük a játékukat. Versenyfutás volt az idővel, sok idős zenész a betegsége miatt már nem jöhetett el Budapestre. Volt, aki röviddel a felvétel után meghalt, de olyan is - Rikkony Gyula nagybőgős Garamszentgyörgyről -, aki a gyűjtés közben, a Fonóban adta vissza lelkét a Teremtőnek. Ez az utolsó zenészgeneráció tudott mulattatni, zenét szolgáltatni különböző családi alkalmakkor, keresztelőre, névnapra, születésnapra, és természetesen lakodalomra keresett és ismert zenekarokat fogadott fel a család és a közösség. Temetésre is zenekart fogadtak. Ez a szokás is feledésbe merül lassan, de van ellenpélda. Két éve temettük el Laczkó János felsőrási juhászt, aki kitűnő táncos és énekes volt. Halála előtt meghagyta fiainak, milyen nótákat és hallgatókat muzsikáljanak a temetésén. Brindzák „Grüner" Tibor, prímás, Flanva Póttá Géza Dzsuga „Pimasz" Géza és Póttá „Gatyó" Géza, Abaújszina Oláh „Dili Dezső" Dezső, brácsa, Oláh „Nyaka" Árpád hegedű, Horváth Zoltán brácsa rím ľ fi f f ii ti' ! O : l 1 €\ if 1r !• ■■; Molnár „Kígyó" László és zenekara, Alsókálosa Bastyúr Vilmos, Szepsi A gyűjtések, a koncertek és a táncházak légköre leírhatatlan volt. A hangulat, amit ezek a muzsikusok teremtettek, megismételhetetlen. Egy nagy korszak utolsó mohikánjai voltak ők, a boldog békeidők képviselői, akik a magyar csárdásokon és nótákon kívül ismerték a szlovákság, a ruszinok, a németek és a zsidó közösségek zenei hagyományait is. Megbecsült emberek voltak a 19. század végén és a 20. század elején, ám a hagyományos falusi közösségek és a városi polgárság felbomlásával veszélybe került a megélhetésük. Később kulturális rendezvények, fesztiválok, az 50-es években újraszervezett Gyöngyösbokréta és a néptáncmozgalom teremtett számukra valamelyest megélhetést, de az alkalmak száma egyre csökkent. Később külföldi utcazenéA hangulat, amit ezek a muzsikusok teremtettek, megismételhetetlen, egy nagy korszak utolsó mohikánjai voltak. léssel keresték a kenyerüket, hiszen meg kellett élni, a családot eltartani. A nagy generáció távozóban, tagjai egyre kevesebben vannak, a fiatalokat inkább a gitár és a szintetizátor érdekli, nem a hagyományos instrumentális zene. Nem tisztem megítélni a gyűjtés szakmaiságát, minőségét. Az utókor népzenekutatóira bízom, hogy eldöntsék, értékes-e, amit az Utolsó óra muzsikusai zenéltek, vagy használhatatlan kávéházi műzene, új stílus, melynek művelői a nagy elődök, Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán népzenei kutatómunkája után már nem tudtak újat mutatni. Én csak azt tudom, hogy 1997 és 2001 között milyen munka zajlott a Fonó Budai Zeneházban. Az adatok és a számok magukért beszélnek. A program 1997-ben az Erdélyi zenekarok gyűjtésével indult, de már akkor felmerült az igény, hogy ne csak Erdélyből, hanem a történelmi Magyarország egészéről részletes, átfogó értékmentés készüljön, hiszen Európa folklórtérképén a Kárpát-medence hangszeres zenei kultúrája egységes régiót képvisel, ahol a magyar kulturális-zenei befolyás meghatározó volt. A 46 erdélyi együttes és a kiegészítő (appendix) gyűjtés anyagát a gyűjtők 562 darab számozott CD-n archiválták. A felvidéki sorozat keretében 25 zenekar volt a stúdió vendége, a gyűjtött anyagot 248 CD-n tárolják. A Kárpát-medence más régióiból - Kárpátalja, Partium, Bánság, Délvidék és Magyarország egyes területei - 41’zenekar volt részese a gyűjtésnek, 450 CD-nyi anyagot sikerült rögzíteni. A teljes Utolsó óra gyűjtésben 112 zenekar vett részt, 240 faluból. A zenei anyagot 1271 CD-n rögzítették, kb. 1250 órányi időtartamban, ez nagyjából 23 000 dallam. Kimondható talán, hogy az Utolsó óra volt a 20. század legnagyobb értékmentő hangszeres népzenei gyűjtése. Köszönet érte a közreműködő zenészek, táncosok és énekesek mellett a program szervezőinek és a szakembereknek, akik nélkül ez a népzenei kincs feledésbe merült volna. ■■■■TSVľI"V'|Szerkeszti: Grendel Ágota. Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 JB Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com
