Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)

2011-04-11 / 84. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 11. www.ujszo.com Szombaton kongresszust tart az MKP Berényi és Csáky a ringben ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Berényi Józsefet és Csáky Pált is javasolták a Ma­gyar Koalíció Pártja élére a párt Országos Tanácsának szombati ülésén. Csáky Pált a járási kon­ferenciákon négy helyi szerve­zetjavasolta a Lévai és a Nagy­kürtösi járásból, és egy helyi szervezet a Rimaszombatiból, a járási szervezetek közül yi- szont egységesen semelyik sem állt mögé. Berényi Józsefet ti­zenegyjárási szervezet jelölte a posztra, köztük a komáromi, a dunaszerdahelyi, az érsekújvá­ri, a vágsellyei, a nyitrai, a po­zsonyi, a szenei, a losonci, a ri­maszombati, a kassai. Hét járá­si szervezet nem foglalt állást. „Bárki lesz is az MKP elnöke, nyugodt a lelkiismeretem, mert a pártot jobb állapotban adom át, mint amilyenben kap­tam” -mondta Berényi. Hozzá­tette, a következő elnöknek jó esélye van arra, hogy a pártot a parlamentbe juttassa. Csáky korábban azt nyilatkozta la­punknak, elvállalja a posztot, amellyel a kongresszus majd esetleg megbízza. Az Országos Tanács élére annak jelenlegi vezetőjét, Bár­dos Gyulát jelölték. Bárdos az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, a tavalyi választási kudarc után a párt konszolidált állapotban van, az önkor­mányzati választási eredmé­nyek pedig bizakodásra adnak okot. Az OT javaslata szerint a párt elnökségének továbbra is 15 tagúnak kellene maradnia. Ez azt jelentené, hogy nem újítják meg a stratégiai alelnök poszt­ját sem, amelyet korábban Du- ray Miklós töltött be. A tisztújí­tásra szombaton kerül sor Nagymegyeren. A májusi népszámlálás előtt az MKP átfogó kampányt in­dít a magyarlakta járásokban, arra buzdítva az embereket, hogy vállalják nemzetiségü­ket. (SITA, TASR, vps) RÖVIDEN Erdőtűz a Nagy-Fátrában Besztercebánya. Erdőtűz keletkezett tegnap a Nagy-Fátrá- ban, Óhegy (Staré Hory) község Felsőjelenec (Horný Jelenec) részében. Az erős szél miatt gyorsan terjedő lángokat lapzárta­kor több tucatnyi tűzoltó próbálta megfékezni. (TASR) Radičová a főügyészválasztásról Pozsony. Ha valaki a titkos szavazásért küzd, mint például Robert Fico, a Smer elnöke, akkor nem a lelkiismerete szerint szavaz - mondta a közszolgálati Szlovák Rádióban Iveta Radičová miniszterelnök. A kormányfő igyekezett'cáfolni, hogy a nyílt főügyészválasztást azért szeretnék elérni, mert a korábbi próbálkozások nem bizonyultak eredményesnek. Sze­rinte a Smer azon kijelentései, hogy nem fogják elismerni a nyílt szavazással választott főügyészt, a jogállam alapjainak tagadásához vezetnek. A Smer az alkotmánybírósághoz fordul a házszabályról szóló törvénymódosítása és a nyílt főügyészvá- lasztás miatt - jelentette ki Róbert Madej képviselő. A párt re­méli, hogy Ivan Gašparovič nem írja alá a jogszabályt, ha igen, akkor a kassai taláros testülethez fordulnak. (TASR) Szőcs Géza Krajcert dicsérte Pozsony. Európai gondolkodású politikusnak nevezte Dániel Krajcer szlovák kulturális minisztert Szőcs Géza. A magyar kulturális államtitkár ezt pénteken, a V4-es kulturá­lis miniszterek találkozója után mondta. Krajcer szóba hozta a kettős állampolgárság témáját, és figyelmeztette magyar kollégáját, hogy a szlovák kormánynak muszáj reagálnia ar­ra a veszélyre, amelyet a magyar kettős állampolgárok jövő­beni szavazati joga jelenthet Szlovákia számára. Szőcs sze­rint eddig a Vladimír Mečiarról és Ján Slotáról hallottak ha­tározták meg számára a szlovák politikusokról alkotott ké­pét, most viszont kellemesen csalódott. (TASR) Ma is szeles idő lesz, de jobbára már csak az észak-szlovákiai régiókban Viharos hétvége S1TA-HÍR Pozsony/Magastátra. Ne­gyedmillió eurós kárt okozott a szélvihar Magastátra városban a hétvégén. A legnagyobb károk a helyi válságstáb jelentése sze­rint pénteken és szombaton ke­letkeztek. Tetők szakadtak le, autóbuszmegállók és informá­ciós táblák rongálódtak meg, de. a tűzoltóknak folyamatosan munkát adnak a kidőlt fák is. A tátrai kisvasúton is fokozatosan megújulhat a forgalom, az Ótát- rafüred (Starý Smokovec) és a Tátralomnic (Tatranská Lomni­ca) közti szakasz egyelőre járha­tatlan. Ma is másodfokú riasztás van érvényben az ország egyes észa­ki régióiban a viharos erejű szél miatt a hidrometeorológiai inté­zet tegnapi előrejelzése alapján. A második riasztási fokozat Ár­va, Kiszuca, Liptó, Turóc térsé­gére, valamint a Felső-Garam mentére .vonatkozik. Ezeken a területeken a széllökések sebes­sége akár a másodpercenkénti 35 métert is elérheti. Az ország egyéb részein már enyhült a szél. A Magas-Tátrában tombolt leginkább a szélvihar, óriási károk keletkeztek (SITA-felvétel) A kormánypolitikusok váltig állítják: a nagy többség jól jár a járulékreformmal Miklós: nem nőnek az adóterhek Pozsony. Ajárulékreform- mal szinte mindenki jól jár - állítják a kormánypoliti­kusok. Az ellenzék szerint teljes lesz a káosz. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ivan Miklós pénzügyminisz­ter a köztévé vitaműsorában ki­fejtette, a jövő évi járulékre­formmal jól járnak a munkavál­lalók és az egyéni vállalkozók többsége is, csak a „kvázivál- lalkozók” fizetnek rá, akiknek nincsenek valós költségeik, de eddig 40%-kal csökkenthették adóalapjukat. Miklós szerint a reform miatt jövőre 60 millió eu- róval kevesebb pénzt szed be az állam az adókból és a járulékok­ból. Ennek nagy része a munka- vállalóknál marad, de még az egyéni vállalkozóktól várt adó- és járulékbevételek is alacso­nyabbak lesznek hozzávetőleg 10 millió euróval. A pénzügyminiszter úgy véli, nem igaz, hogy a jövőben a kis­iparosoknak könyvelőt is fizet­niük kell, hogy költségeiket össze tudják írni. Csak egyszerű kiadási nyilvántartást kell majd vezetni, olyat, amilyet eddig is, sőt jövőre sokkal kevesebb időt és energiát kell fecsérelniük az adminisztrációra, kevesebb nyomtatványt kell kitölteniük. A pénzügyminiszter érveit ismételte Richard Sulik (SaS) házelnök is a Markíza vitaműso­rában: több mint másfél millió munkavállaló és 230 ezer egyéni vállalkozó jár jól a reformmal, és hozzávetőleg 160 ezer „kvázi­vállalkozó” és megbízási szer­ződésre („dohoda”) dolgozó fi­zet rá. „Az egyéni vállalkozók egy része elégedetlen lesz, ez világos” - ismerte be Sulik. Peter Kažimír (Smer) szerint kaotikus, amit a koalíció művel, ugyanakkor konkrét kritikát alig fogalmazott meg. „Ha hókusz­pókuszokat akarnak csinálni, akkor vegyenek egy kísérleti patkányt és próbálkozzanak azon”-mondta. Sulik beismerte, hogy a kormánypártok nem tudják mégfelelően tálalni a refor­mot. Szerinte ennek egyik oka, hogy sokáig egyezkednek a változásokról, s csak most készülhetnek el azok a konk­rét példák, melyeken prezen­tálni lehet a reformot. (MSz) A helyi kiskirályok és a nehézkes önkormányzatok is hátráltatják a gazdasági fejlődést Szakadék Pozsony es kelet között íaíäiľ^nvképessé9i ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Az eddigi legátfo­góbb, az ország 79 járását (eb­ből 5 Pozsonyi, 4 pedig Kassai járás) összesen 106 mutató alapján vizsgáló, a Szlovákia Vállalkozóinak Szövetsége (PÁS) által készített tanulmány szerint a fejlettségbeli eltérések számos tényezőtől függnek. Például a regionális különbsé­geket csak fokozza a közúti inf­rastruktúra szűk keresztmet­szete, a gyenge jogérvényesítés ajárásbíróságokon, a helyi hiva­talok nehézkes ügyintézése, az árnyékgazdaság elterjedtsége, a helyi önkormányzatok (rossz) gazdálkodása, az egyes régiók kiemelt állami támogatása és a munkaerő migrációja. Jozef Hajko, az elemzés egyikkészítő­je kiemelte, terepmunkájuk so­rán Dél-Szlovákiában sokan panaszkodtak arra, hogy az ál­lam elhanyagolja régiójukat, például az autópályák, gyors- forgalmi utak vonalvezetése te­rén. A tanulmányból az is kide­rül, a szürkegazdaság legin­kább a Csacai, a Kisszebeni (Svidník), a Tőketerebesi és a Turócszentmártoni járásokat húzza vissza, a helyi szakmun­kásképzők és a munkaerőpiac közötti kapcsolat pedig a Nagy­kürtösi, a Poltári és a Gölnicbá- nyai járásban a legrosszabb. Nagykürtös a munkaerő fe­gyelmezetlensége terén is az egyik legrosszabb mutatóval rendelkezik, sajnos, a tanul­mány idesorolta a Komáromi és a Galántai járást is. Az elemzés­ből kiviláglik, Szlovákia Po­zsonyból kiindulva kelet felé „lejt”, azaz minél inkább távo­lodunk a fővárostól, annál ke­vésbé vállalkozásbarát körül­mények várják a beruházáso­kat, beleértve a helyi kiskirá­lyok hatalmát, az önkormány­zatok nehézkességét, a korrup­ciót, és természetesen a szak­képzetlen munkaerőt. ,A pozsonyi és a főváros kör­nyéki, valamint a Vág menti já­rások sikeresen reagáltak a rendszerváltás utáni iparosítási hullámra, megfelelő infrastruk­túrával rendelkeznek, gazdasá­gilag aktív lakossággal bírnak, és döntően agilis, megfelelően működő önkormányzatai varrnak” - összegzi a helyzetet 7. Szene 13. Galánta 25. Dunaszerdahely 27. Vágsellye 46. Érsekújvár 48. Léva 53. Komárom 59. Rozsnyó 62. Losonc 71. Tőketerebes 75. Nagyröce 76. Rimaszombat 77. Nagykürtös A 79 járás közül a dél-szlovákiaiak többnyire hátul kullognak a versenyképesség terén (Forrás: PÁS) az átfogó kiadvány. A képhez tartozik, hogy ez a nagytérség kapta a legtöbb állami segítsé­get, elég ha csak az autópálya­építésre gondolunk, (shz) A fővárosi önkormányzat beismerte, nem igazán tudja megakadályozni, hogy átverjék a jégkorong-világbajnokságra érkező turistákat A pozsonyi önkormányzat önkénteseket toborzott, akik részt vesz a város kitakarításában és parkosításában a vb előtt (TASR-felv.) Pénzéhes taxisofőrök várják a hokidrukkereket ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Hogyan akarják megakadályozni az illetékesek, hogy a jégkorong-világbajnok­ságra érkező turistákat átverjék a taxisofőrök, s az éttermek, kocsmák ne emeljék az egekig áraikat? Egy etikai kódextől re­mélik ezt, amelyet nemrég adott ki a fővárosi önkormányzat. Ar­ra szólítja fel a taxisokat és a vendéglátóipart, hogy ne emel- jékszolgáltatásaikárát. Több taxis viszont állítja, hogy a kódexnek semmi foga­natja nem lesz. A taxisofőrök nagy része azzal készül a vébére, hogy átállítja a taxamétert, a külföldi vendégektől 5 eurót kérnek majd kilométerenként. A pozsonyi vasútállomásról a ho- kistadionig körülbelül három ki­lométer az út, így 15 eurót ke­reshetnek egy fuvarral. „Én is át­állítom a taxamétert, hülye len­nék, ha nem tenném. Egész év­ben nem lesz ilyen lehetőség a pénzszerzésre, mint most” - mondta egy pozsonyi taxis, ter­mészetesen névtelenül. Azt mondja, több száz taxiskollégája ugyanezt teszi. Peter Fitos, a Taxi Trend cég ügyvivője nyílt levéllel fordult Milan Ftáčnik főpolgármester­hez, és arra kéri, ne csak a Taxi­sofőrök Szövetségével tárgyal­jon. „Ez a szövetség csupán a fő­városi taxisok két ötödét képvi­seli. A vébé előtt mindenkivel tárgyalnia kellene és egységes szabályokban megegyezni” - ír- talevelébenFitoš. Egyébként a fővárosi önkor­mányzat azt állítja, tulajdon­képpen tehetetlen a taxisokkal szemben. „Az etikai kódex nem tudja megakadályozni, hogy a taxisofőr átállítsa a taxamétert” - mondta Ftáčnik szóvivője, Ľubomír Andrassy. A kódex sze­rint egy kilométerért maximum 1 euró 20 centet kérhetnének. „A kezdeményezéshez körülbelül 400 taxisofőr csatlakozik, ők egy kék nefelejcset ragasztanak autójukra” - mondta Andrassy. Pozsonyban körülbelül 3500 ta­xisvan. (dp)

Next

/
Oldalképek
Tartalom