Új Szó, 2011. április (64. évfolyam, 76-99. szám)

2011-04-07 / 81. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. ÁPRILIS 7. Vélemény és háttér 7 Az is igaz, Catherine Ashton nem a miénk, úgy kaptuk, mint szamár a fülét Beteg dolgaink Emlékezhetünk a totali­tárius időkből arra, mennyire voltak szaba­dok és demokratikusak azok a választások, ami­kor a részvétel is, az eredmény is megközelí­tette a száz százalékot. MAL1NÁK ISTVÁN A vasárnapi kazahsztáni el­nökválasztáson több mint 95 százalékos volt a részvétel, s a két évtizede uralkodó Nurszul- tan Nazarbajev a voksok több mint 95 százalékát kapta. Tes- sék-lássék volt három másik je­lölt is, mindhárman Nazarbajev hívei, egyikük még azt is beje­lentette : ő maga is a szeretett ál­lamfőre voksolt. Az EBESZ nemzetközi megfigyelőcsoport­ja előzetes jelentésében megál­lapította, a választás nem volt igazán demokratikus, voltak gyanúsan kitöltött szavazólis­ták, nem érvényesült a média­szabadság és -egyenlőség stb. Catherine Ashton uniós kül­ügyminisztert mindez nem za­varja, kedden gratulált a kazah népnek ahhoz, hogy az elnökvá­lasztáson „érvényesítette de­mokratikus jogait”. Dicsérte a voksolás jó technikai lebonyolí­tását, s szőrmentén utalt rá: azért szükség van bizonyos re­formokra, hogy igazán demok­ratikus választást tarthassanak. Jobb érzésű emberek ilyen­kor pironkodnak a politikusaik miatt, ami még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy az unió olaj- és gázüzleteket akar kötni Ka­zahsztánnal. Az is igaz, Ashton nem a miénk, úgy kaptuk, mint szamár a fülét, a britek, németek és franciák csak azért ültették a hozzá nem értő höl­gyet erre a posztra, hogy mel­lette nyugodtan űzhessék saját játékaikat. A brit bárónő csak az egyik garancia arra, hogy véletlenül se valósuljon meg az EU egyik alapvető célja, az egységes és hatékony külpoli­tika. Az ő bűne az, hogy elvál­lalta ezt a tisztséget, amelyet csak egy nagy nemzetközi te­kintéllyel bíró, európai formá­tumú politikusnak lenne sza­bad betöltenie. A még meg sem született eu­rópai külpolitika koporsójába a másik szöget a tagállamok ön­zése és széthúzása veri, s ez csak annál látványosabb lesz, minél tovább húzódik a líbiai válság. A Líbiával kapcsolatos BT-határozat megszavazása­kor Németország egy szintre süllyedt Oroszországgal és Kí­nával. A Bush iraki háborúját mélyen elítélő francia külpoli­tika hirtelen a katonai beavat­kozás szószólója lett, némi brit támogatással. Ez volt az első repedés az unió motorjának nevezett német-francia tan­demen, a másik, a sokkal ko­molyabb csak ezután követke­zik az atomenergia ügyében. Merkel egyre hátrál az ellenzék előtt, amit Párizs nem tehet meg, hiszen neki van Európá­ban a legtöbb reaktora. Sarkozy vérszomja is belpoli­tikai indíttatású: népszerűsége a mélyponton van, már az újfa­siszta Marine Le Pen is megelő­zi, s mindent elkövet azért, hogy erős embernek tűnjön, akit érdemes a franciáknak új­raválasztaniuk. Miután Párizs és London belelovallta magát a légicsapásokba, Amerika hirte­len visszavonulót fújt, s a part­vonalról figyeli, mire mennek az európaiak. A francia kül­ügyminiszter tegnap már azzal riogatott: fennáll a veszélye an­nak, hogy megfeneklenek a hadműveletek. Mert Kadhafi nem úgy viselkedik, ahogy Pá­rizsban vagy Brüsszelben el­képzelték, hanem támad. Mi lesz ebből? Hogyan tovább? A kérdések egyre szaporod­nak, a bizonytalanság nő, csak az biztos, hogy a tagállami kül­politikáknak már alig van kö­zük az unióhoz. És egyre nehe­zebb megmagyarázni, hogy ki­nek van itt szüksége Catherine Ashtonra és az unió kiépülőben lévő, több ezer fős külügyi ap­parátusára? Ez a hatalmas víz­fej rengeteg pénzbe kerül, a sok ezer jól fizetett alkalmazott pedig attól lesz depressziós, hogy nincs mit csinálnia. Hát nem beteg dolog ez? KOMMENTAR Tények híján KOCUR LÁSZLÓ / Ma 9 órára sajtótájékoztatót hívott össze a i Szlovák Nemzeti Párt, melyen annak elnöke, Ján Slota az Országos Rendőr-főkapitányság J munkáját fogja értékelni. Megteheti, hiszen .::U egy politikus arról beszél, amiről akar, és :,5 ‘.-‘■J j olyan nyilvánosság előtt, amekkora kíváncsi I rá, főként, ha olyan széles látókörű személy­ről van szó, aki a hippológia területén épp oly otthonos­sággal mozog, mint a női frizurákén. A Jaroslav Spišiak vezette rendőrség pedig egyébként is szálka a nemzeti ve­zető szemében, nem véletlen, hogy a 2006-os koalíciós tárgyalások során az SNS követelte a leghangosabban, hogy távozzon az országos rendőrfőkapitány első helyet­tesének posztjáról. Slotáék ellenzékbe kerülése óta egyik kedvenc témája lett a rendőrség, érdekes, hogy kormány­zati pozícióból messze nem tanúsítottak ekkora érdeklő­dést a belügy iránt, holott államtitkáruk is volt ebben a minisztériumban, akit jobban ismerünk hazafias CD-je, mint államférfiúi munkássága kapcsán. De vajon véletlen lehet-e, hogy Slotáék akkor zúdítanak'újabb bírálatözönt a rendőrségre, amikor Igor Štefanov, a párt miniszter ko­rában elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított képvise­lője másik vonalon igyekszik lehallgatási botrányt kreálni, és azt nagy erőkkel tematizálni, újabban már egy minisz­ter, Nagy József nevét is bedobva? Mi ez az egész, miért éppen Štefanov, és miért pont most? Az exminiszter március közepén hozakodott elő azzal, hogy Dániel Lipšic belügyminiszter tudtával negyven kép­viselőt, valamint újságírókat hallgatnak le. Ez a képviselők közel harmada, ha igaz lenne, az a hazai parlamenti de­mokrácia végét jelentené, de az embernek kételyei tá­madnak, ha egy ilyen bombasztikus hírt az jelent be, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt kormányzati ciklus egyik legnagyobb közpénzlenyúlásánál asszisztált. A Štefanov-offenzíva egyelőre sikeres, hisz több tucat - kormánypárti és ellenzéki - politikus nyilatkozik, kétke­dik, cáfol, háborodik fel, nyugtalankodik, egyelőre anél­kül, hogy akár egy árva bizonyítékot is láttak - illetve hal­lottak - volna erről, csupán Štefanov úri becsületszavára hagyatkoznak. így előbb azt kellene hitelt érdemlően megállapítani, egyáltalán van-e lehallgatási botrány. Szlovákiában két testület hallgathat le, a Szlovák Infor­mációs Szolgálat és a rendőrség, az egyéb, erre jogosult társszervek számára is ezek végzik a lehallgatásokat. Az SNS valószínűleg rendőrségi lehallgatásra gyanakszik, ezért veszi elő újra és újra az egyenruhásokat (a testület­hez kötődő párt gyalulása járulékos haszon a nemzeti ori­entáltságú választókért folytatott harcban). Ha össze kellene foglalni a hazai politikuslehallgatási bot­rányokat Ladislav Hudektől Pavol Ruskóig, arra nem len­ne elegendő a rendelkezésünkre álló terjedelem, így az sem lenne meglepő fordulat, ha kiderülne, hogy valami igazság van a dologban. De akkor vélemények helyett té­nyeket kellene prezentálniuk a politikusoknak, azok pedig egyelőre hiányoznak. JEGYZET Felelősség LAMPL ZSUZSANNA Pontosan em­lékszem arra a családra. Az örökké kisírt szemű anyára. A félénk, ijedt ar­cú nyolc gyerek­re. A mindig részeg apára. Ez egy tipikus proletárcsalád, mondogatta fejcsóválva a szomszéd, de csak suttogva, mert ez még azokban az időkben történt, amikor a munkásosztály volt az ország teljhatalmú ura. Az a mindig részeg proletár is lovon érezte magát. Majd meglátjátok ro­hadt burzsujok, mi lesz az én gyerekeimből, kiabálta a kör­nyéken lakó néhány háztulaj­donosnak, akiket az akkori rendszer egyebek között az­zal büntetett, hogy a legna­gyobb trógereket küldte lakó­nak a házukba, s ők nem tüta- kozhattak, mert a kapitaliz­mus csökevényeiként csupán megtűrt elemei voltak a szoci­alizmusnak. Doktorok lesz­nek! Mind urak lesznek! Mi, kommunisták majd teszünk róla, ordibálta borovicskás le­helettel az apa, aztán neküá- tott nevelni a családját. Egy­két jól irányzott rúgás az asszonynak, pofon és nadrág­szíj a gyerekeknek, vulgáris kifejezésekkel tűzdelt szitko- zódás a sunyító szomszédok­nak, aztán - mindenki nagy megelégedésére - visszatérés a kocsmába. Nem tudom, hogyan végezték azok a szerencsétlen gyere­kek. Legalábbis hétről közü­lük semmit sem tudok, s csak reménykedem, hogy sikerült kimászniuk a kátyúból. Bár­csak így lenne! Mert egynek biztosan nem sikerült. Nem lett belőle doktor. Nem lett be­lőle úr. Időközben ugyanis megváltozott a rendszer, és alapiskolai végzettséggel bi­zony nem nagyon ugrálhatott. Meg aztán ivott is jócskán. Ahogy teltek az évek, megnő­sült, és született négy gyere­ke. Gyakran láttam a felesé­gét, egy soványka, lestrapált asszonyt, amint szomorú arc­cal, egyedül húzza-vonja a ki­csiket, miközben majd lesza­kadnak a karjai a sörös- és bo­rosüvegekkel teli szatyroktól. S a gyerekek? A legidősebb görcsös igyekezettel próbálja utánozni az épp aktuális bul­várszereplőket, miközben szomorú szeméből és itt-ott véraláfutással dekorált sápadt arcáról ordít a reménytelen­ség, az elkeseredettség, és a felismerés, hogyő valószínűleg sosem fog úgy élni, mint azok. Alapiskolás testvérei délutánonként a pia­con csúszkálnak, s egy kis ap­róért, néhány almáért, pár kö- teg retekért vagy újhagymáért az üres ládákat rendezgetik. Látom azokat a vézna gyere­keket, amint a ládatomyokkal küszködnek. Látom a szomo­rú tekintetüket. Sokat próbált tekintet, mintha nem is gye­rekek, hanem kis öregek te­kintete lenne. Olyan, mint Rio de Janeiro, Calcutta, Kairó nyomorgó, utcán élő, számki­vetett gyerekeinek a tekintete. Ugyanolyan, mint az apjuké volt egykor. S ahogy nézem őket, az jut eszembe, hogy minden társadalomnak köte­lessége a legártatlanabbak védelme. De egyetlen társada­lom s egyetlen politikai rend­szer sem helyettesítheti azt a szeretetet, biztonságot és ösz­tönző erőt, amit csak egyva­laki tud megadni: az egyetlen és pótolhatatlan apa. ­TALLÓZÓ HÍRSZERZŐ.HU A Magyar Narancs tu­domására jutott, hogy dip­lomatáink kaptak egy hiva­talos kommunikációs ja­vaslatot arra nézve, mit mondjanak, ha olyan pro­vokatív kérdéseket tenné­nek fel nekik, mint például „mit tud Budapest felmu­tatni az uniós elnökség eredményeként?”. A heti­lap e heti cikke szerint a magyar uniós elnökség eredményeit firtató kér­désre adandó ajánlott vá­lasz: ,A soros elnökség nem látványpékség”. Ha pedig valaki belpolitikai vonatkozású kérdéseket feszegetne, akkor - a Kül­ügyminisztérium írásos ta­nácsa alapján - így kell fe­lelnie: „Ne mossuk össze a fehér ruhát a színessel”. A lap szerint a megfélemlí­tett külügyi apparátus nem mer nyilatkozni sem erről, sem arról, valóban távozik- e külügyminiszteri posztjá­ról Martonyi János. A Ma­gyar Narancs információi szerint Martonyi János nemrég Orbán Viktor kor­mányfővel folytatott be­szélgetése során formáli­san lojalitásáról biztosítot­ta a kormányfőt, de kifej­tette álláspontját a minisz­terelnöknek arról, hogy a kormány politikáját követ- hetetlennek és Magyaror­szág érdekeivel- ellentétes­nek tartja. A lap szerint Martonyi utódlásáért meg­indult a harc a külügymi­nisztert, illetve a Németh Zsolt államtitkárt támoga­tók között. Martonyi a cikk szerzője szerint Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkárt látná szívesen utódjának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom