Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-29 / 73. szám, kedd
Egy súlyos vereség utózöngéi Soha nem volt kétséges számomra, hogy verbális futballban jók vagyunk. Amíg csak nyilatkozni kell, addig nincs gond. A gond akkor jön, ha már játszani is kell. Koordinált mozgással kifutni a stadion gyepére (mondjuk ez még menne is), elénekelni a himnuszt (harmincezres kórus segítségével), leguggolni a csapatfotóhoz (vakuk villannak, s máris repülünk a világhírnév felé), de aztán már nincs mentség: felhangzik az a rettenetes kezdő sípszó, jön a meccs. Ami ekkor következik, az kevésbé kellemes. Mindig ugyanaz: remegés a gyomorban, pszichés blokk az agyban. Ahogy egy lírai alkat mondaná: inunkba száll a bátorságunk. Mi ugyanis a futballnak ezt az ún. gyakorlati részét - amikor konkrét ellenfelekkel kell megmérkőznünk konkrét pályán (ráadásul labdával!) - nem igazán csípjük, szó mi szó. Lásd például a hollandok elleni pénteki meccset (a végeredmény: 0-4). A magyar futballban komoly hagyományai vannak az önámításnak, s ha valaki - egy idécsöppent marslakó - csak a nyilatkozatokat hallgatná, azt hihetné, válogatottunk meghatározó tényező a világ labdarúgásában. Szavakból azonban nem lehet katedrálist építeni. Sem meccset nyerni általuk. A pályán ugyanis focizni kell. Persze, nem szabad fehér zászlót lengetve, feltartott kézzel kimennünk, ez nyilvánvaló. S nyilvánvaló az is, hogy az egészséges önbizalomra a verseny- sportban hatványozottabban van szükség, mint a mindennapi életben. De arról sem kellene megfeledkezni, hogy keskeny a határ az önbizalom és a nagyképűség között. Mert az önbizalom nem a meccs előtti nyilatkozatokban, hanem a pályán mutatkozik meg igazán. Abban, hogy meg merjük-e csinálni a cselt (nem merjük), megnyerjük-e a párharcokat (nem nyerjük), vesztes állásnál pedig kettőzött erővel hajtunk-e (dehogy hajtunk). „Féljenek csak a hollandok!” - üzente a meccs előtti napon Rudolf Gergely. Hát, féltek is, ez egyértelmű. Félelmükben gyorsan rúgtak nekünk egy négyest. Keskeny a határ az önbizalom és a nagyképűség között. Tulajdonképpen nem is a vereség ténye fáj, mert azt tudtuk, hogy nem a hollandokat fogjuk legyőzni. De az a négy, sakk-mattra kijátszott gól, a szoborszerű merevségünk hozzá, meg az a méltatlan szövegelés a meccs után arról, hogy „az első percek biztatóak voltak” (Egervári), vagy hogy „voltak jó beadásaink” (Király), nos, mindez együtt elég kiábrándítóan hatott. A középhátvéd Lipták Zoltán szerint „rosszkor kaptuk a gólokat”. Ezt értsük úgy, hogy kaphattuk volna jókor is őket? A holland szurkolók remekül érezték magukat, doboltak és énekeltek, 0-4- nél pedig rázendítettek a Brian élete című film betétdalára, az ,Always look on the bright side of life”-ra („Mindig az élet napos oldalát nézd”). Bennünket, magyarokat vigasztaltak. Fülig ért a szájuk. Nézzük tehát az élet napos oldalát! Ma este Amszterdamban játszunk. Ugyanazzal a konkrét ellenféllel, konkrét játékosok ellen, és sajnos ismét labdával. Úgyhogy a pontszerzésben nemigen reménykedhetünk. Most már nem egy ikszért meg egy potyagólért, hanem az ún. tisztes helytállásért fohászkodunk. Gazdag József * NAGY SZAVAK, MAGYAR-HOLLAND, TABELLÁK, KIS FOCI KÉPRIPORT HETI KRÓNIKA Nyilatkozni tudunk, de A budapesti mérkőzés Tv-menü, táblázatok és a futball már gondot okoz. legjobb felvételei. a hét legfontosabb hírei. 12. oldal 13. oldal 16-17. oldal FUTBALL ES IRODALOM József Attila, Kosztolányi, Ady és Karinthy a fociról. 18. oldal 1 J
