Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-21 / 66. szám, hétfő
10 Autó-motor ÚJ SZÓ 2011. AAÁRCIUS 21. www.ujszo.com A konkurenciaharc már nem lesz hatással a biztosítási tarifákra - az árak elérték a minimumot, már csak emelkedésre lehet számítani Jövőre megdrágul az autó kötelező biztosítása Pozsony. Már véget ért az az időszak, amikor a konkurenciaharc miatt évről évre csökkent a gépjárművek biztosítása - állítja több szakértő, aki szerint már most biz-^ tos, hogy jövőre a gépkocsik kötelező biztosítása drágább lesz az ideinél. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ „Jövőre a biztosítási kártétel felső határát kitolják 2,5 millió euróról ötmillióra az élet-, és 0,5 millióról egymillió euróra a vagyonbiztosítás - kategóriájában” - nyilatkozta a Pravda napilapnak Zuzana Franc'úzová, a CSOB biztosító szóvivője. Ez aztán értelemszerűen megnöveli a biztosítást. Elkerülhetetlen drágulás Vladimír Bezdék, a Generali Slovensko biztosító vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a kötelező gépjármű-biztosítás piacán a jelenlegi helyzet tartósan nem tartható fenn. Ez az ágazat a kiélezett verseny okozta nyomott tarifák miatt csak halmozza a veszteséget, ezért a következő időszakban elkerülhetetlenül emelkedhetnek a tarifák. A biztosítók ezért egyetértenek, a biztosítások árának csökkenése leáll. „Tavaly az árak további öt százalékkal csökkentek, s elérték a lehetséges minimumot, ezért nincs ok és lehetőség a további Megugrott a biztosítási kártäel, így jövőre többet kémek majd a biztosítók csökkentésre” - vélekedik Silvia Vonzóvá, a Kommunális Biztosító szóvivője. 2010 végén főleg az új, internet alapú biztosító, a Gener- tel szorította vissza az árakat. „Jelenleg garantálni tudjuk a 80 kW teljesítményű és 2250 kilogramm súlyú gépkocsikra vonatkozó legalacsonyabb tarifákat” ' - árulta el Sámuel Martiš, a Genertel szóvivője. A garancia a 29 évesnél idősebb sofőrökre vonatkozik, akik az elmúlt öt évben balesetmentesen vezettek. „Ha egy ilyen sofőr a piacon olcsóbb tarifát talál, akkor kifizetjük neki a különbséget és még ötszázalékos extra-engedményt is kap” - mondta. Elrugaszkodik az ágazat a padlótól Napjainkban á szlovák járműbiztosítás piacán összesen 11 társaság verseng az ügyfelek kegyeiért. A 2011-es tarifák az abszolút minimumra csökkentek, minek köszönhetően bizonyos esetekben 56 euróért is lehetett éves biztosítást kötni. De az idei tarifák közt is volt áremelés. Ez döntően a fiatal és tapasztalatlan autósok körében volt érzékelhető, akik egyre kevésbé vonzó ügyfelek a biztosítók szemében, továbbá drágultak a felső középkategóriás és a luxusautók díjtételei (Pavol Funtál felvétele) is. A társaságok a legnagyobb harcot a tapasztalt, baleset nélkül közlekedő, ám' kisebb gépkocsit birtokló kisvárosi tulajdonosok kegyeiért vívják. Ebben a szegmensben (40 év feletti tulajdonos 1200 köbcentiméter hengerűrtartalmú alatti autóval) az éves biztosítási díj átlagára 80 euróra süllyedt. Nálunk a legolcsóbb Imrich Fekete, a Szlovák Biztosítók Irodájának első embere is úgy látja, az autó- biztosítás terén elértük a mélypontot. Meggyőződése, a 2011-es tarifáknál olcsóbb feltételekkel már nem lehet járművet biztosítani, azaz a jövőben ha a lassan is, de feljebb kúsznak az árak. „Például Ausztriában a biztosítási díjak kétszeresen, sőt háromszorosan meghaladják a hazait, ráadásul a szlovák tarifák a cseh és a magyar tarifáktól is érezhetően elmaradnak. Nálunk egy Škoda Octaviát már 140 euróért is biztosítani lehet, az említett két szomszédos országban viszont 200-250 euró az idevágó díjtétel. Napjainkban ott tartunk, hogy a biztosítási díjak gyakorlatilag nem fedezik a kiadásokat, ami tartósan nem tartható fenn” - magyarázta a szakember. Melyek a tarifa megállapításakor figyelembe vett legfontosabb szempontok? Ma már régen nem igaz, hogy a jármű hengerűrtartalma (köbcenti) vagy a motor teljesítménye (kW) a meghatározó kritérium. „A biztosítók figyelembe veszik a járműtulajdonos korát, lakóhelye nagyságát (nem mindegy, hogy valaki pozsonyi, vagy kerületi székhelyen lakó, vagy pedig falun, kisvárosban él), hány gépkocsi van az adott háztartásban, vane a járműtulajdonosnak gyereke, esetleg van-e egyéb biztosítási szerződése is az adott társaságnál” - sorolja a feltételeket Vladimír Cvik, a Net- finance internetes szakportál elemzője, (dem, ú) Meglepetés, hogy a Picanto alapfelszerelésében lesz az ESP menetstabilizáló rendszer; az autóhoz kulcs nélküli nyitást és gyújtást is rendelhetnek Kellemes meglepetést szerzett Genfben a kis Kia, az új Picanto DEMECS PÉTER Genf. Kétség nem fér hozzá, hogy a Kia szereti a kis autókat, a kis autókra fekteti a hangsúlyt, s ezektől a kis járgányoktól várja a nagy sikert. Az egyre magabiztosabb dél-koreai autógyár a mini és kis személyautók terén próbál harcba szállni a konkurenciával. Genfben az új Picantót is bemutatták. Az Európában árult legkisebb Kia Picantót hat év gyártás és egy „ráncfelvarrás” után teljesen új modell váltja fel. A Picanto 2 hivatalos bemutatója a Genfi Nemzetközi Autószalonon volt. Az ígéreteknek megfelelően az új Picanto valamelyest megnövekedett. Az új Picantót egyébként nem érdemes ócsárolni, az autó ugyanis többé .nem csak olcsó bevásárlókosár, hanem egy igazi, ötajtós kiskocsi. Olyan autó akar lenni, amit a külseje miatt vesznek meg. A járgány forma- tervezője, Peter Schreyer állítólag egy ideig harcolt a dél-koreai munkáltatójával, aki sokkal inkább koreai, mintsem európai kinézetű autót akart. A végeredményt, a kompromisszumot látják a képeken. A törésvonal az autó felénél van - az eleje európai, hátulja viszont inkább a koreai vonalvezetéshez, formákhoz maradt hű. Az autó eleje egyébként a valóságban sokkal szebb, mint a képeken. Az elülső, valamivel hosszabb ajtók ráadásul azt a látszatot keltik, hogy az autó nem is ebbe a kategóriába tartozik. S épp ez a megnyúlt ajtó eredményezi, hogy a hátsó nagyon szűkösre sikeredett, így a beszállás valamivel körülményesebb. Egy 185 centiméteres sofőr mögött kényelmesen elfér egy ugyanolyan magas utas, a hátul utazóknak viszont fejmagasságban nem lesz elég helyük. A tervezők elképzelése egyértelmű: a felnőtteknek elöl, a gyermekeknek hátul van a helyük. A belső tér egyszerű, de célszerű. Jó ötletnek tartom a sok rakodóteret, rekeszt, például a sebváltó előtt. A volánt sajnos csak magasságra lehet beállítani. A legnagyobb meglepetés, hogy a Picanto alapfelszerelésében lesz az ESP menetstabilizáló rendszer. Az autóba megrendelhetik az ülésfűtést, vagy a kulcs nélküli nyitást és gyújtást. Benzin és dízel meghajtású erőforrásokon kívül gáz üzemanyaggal (LPG) is megrendelhetik. Elöl Európa, hátul Korea (Tomáš Benedikovič felvétele)