Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-14 / 60. szám, hétfő
A harcok súlypontja a Felvidékre kerül A budatini csaták 1848. december 12-én a Morvaországból támadó, szlovák önkéntesekkel megerősített osztrák csapatok megtámadták a Vág budatini hídját őrző magyar egységet, melyet azok még visszavertek. 1849. január 2-án azonban jórészt szlovák származású nemzetőrökből és néhány magyar honvédből álló rosszul felfegyverzett csapat a második budatini csatában gyakorlatilag harc nélkül vonult vissza az osztrák Götz csapatai elől. December 15-án Nagyszombat mellett a magyar egységek komoly veszteségeket szenvedtek, majdnem bekerítették őket. Ezért megkezdődött a nyugati Felvidék kiürítése. Helyőrségek maradtak Komáromban és Lipótváron, a Nyitra megyei 2500 népfelkelő nagy része hazaszéledt, a maradék csatlakozott Komárom védőihez. A lipótvári várat (ma Leopoldov) a Balthasar Simunich altábornagy vezette császári sereg 1848. december 20-án vette ostromzár alá. Az Ordódy Kálmán és Mednyánszki László őrnagy vezette magyar védők 35 napig tartó ellenállás után, 1849. február 2-án feltétel nélkül feladták az erősséget. A Duna mindkét partján elterülő komáromi erődrendszer Magyarország egyik legmodernebb vára volt a szabadságharc idején. A kosztolnai csata 1848 októberében Galíciából Balthasar Simunich altábornagy hadosztálya a Jablonkai-hágón keresztül betört Trencsén megyébe. Simunich a feladata az volt, hogy bírja rá a helyi lakosságot a magyar kormány elleni felkelésre. A magyar csapatok Trencsénnél gyülekeztek, Ordódy Kálmán őrnagy vezetésével. Az 5000 főnyi seregtest parancsnoka Kosztolnánál próbálta meg lassítani a császáriak előretörését, de a kísérlet október 28-án szégyenletes futásba torkollt. Erre azonban elegendő magyarázattal szolgál az a tény, hogy a „seregben" összesen 320 sorkatona szolgált, a nemzetőrök közül pedig összesen 600 rendelkezett lőfegyverrel.
