Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-14 / 60. szám, hétfő
14 TÁPLÁLKOZÁS egészség ■ 2011. március 14. www.ujszo.com FELFEDEZÉS A kurkuma segíti a felépülést szélütés után Állatkísérletek eredményei arra utalnak, hogy egy kurkumából kivont vegyület segíti az agysejtek regenerálódását szélütés után - közölték amerikai kutatók. Korábbi vizsgálatok is jelezték már, hogy a curry és a kurkuma jellegzetes élénksárga színét adó vegyület, a kurkumin gyulladást gádó és antioxidáns tulajdonságokkal bír. Egyes tanulmányok arra is utaltak, hogy rákellenes hatása lehet, csökkenti a meglévő tumor méretét, illetve ritkábban alakul ki daganatos betegség azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak kurkumin tartalmú ételt, ezenkívül májvédő hatású, mert csökkenti a májsejtekben a krónikus gyulladást. A mostani kutatásban Paul Lapchak, a Cedar-Sinai orvosi központ munkatársa csoportjával azt vizsgálta, segíti-e a vegyület az idegsejteket ellátó útvonalak helyreállítását szélütés után. Mint elmondta, amikor a szett a szélütést követő egy órán belül megkapták a kísérletben szereplő nyulak, kevésbé romlottak a motoros funkciók a szélütést követően. Ez az időtartam az ember esetében három órát jelent. A hibrid vegyület - melynek jele CNB-001 - átlép az agy-vér gáton, gyorsan szétoszlik az agyban, ahol azután az idegsejtek túlélésében szerepet játszó, kritikusan fontos folyamatokat irányítja. Lapchak eredményeiket az Amerikai Szívtársaság (AHA) nemzetközi stroke-konferenciáján ismertette. (MTI) Táplálék az agynak Ha fáradtnak, tompának érezzük magunkat, és közben állásinterjúra kellene mennünk vagy prezentációt benyújtanunk, jó, ha tudatosan étkezünk, és nem csak éppen bekapjuk azt, ami a kezünk ügyébe esik. A Z ; ke dé m! z alábbi falatok serkentik az agyműködést, így a legnehezebb helyzetekben is egálljuk a helyünket, és a vonalainkra is vigyázunk. Ha állásinterjú előtt állunk Fél grillcsirkés szendvics majonéz nélkül Miért? A fehérje segít az agynak dopamint és norepinefrint termelni, ezektől jobban vág az eszünk. Stressz ellen Munka közben egy marék sze- zámmag Miért? A stresszhormonok elhasználják a szervezet magnéziumtartalékait, amitől csökken a stressztűrő képességünk, és nő a magas vérnyomás kockázata. Nyugtalanság esetén Zsírszegény pattogatott kukorica alvás előtt Miért? A szénhidrát szerotonin termelésre ösztönzi a szervezetet, ami nyugtató hatással van ránk. Fontos, hogy zsírszegény legyen, mert a zsír lelassítja a szerotonin termelés folyamatát. » A szénhidrát szeroto- . nintermelésre ösztönzi a szervezetet, ami nyugtató hatású. Depresszióban Grillezett lazac vagy szusi vacsorára Miért? Vizsgálat bizonyítja, hogy a több halat fogyasztók között kevesebb a depressziós, az édesség azonban fokozza a depressziót. Bizonytalanság, szorongás Egy szelet csokoládé Miért? A csokoládé hangulatjavító andamint és feniletilamint tartalmaz. Zavartság Ananászdarabok vagy bogyós gyümölcsök a zabkásához Miért? A színes gyümölcsök ar tioxidáns-tartalma segít a memória megőrzésében, (informed) SEGÍTSÜNK A LISZTERZEKENYEKNEK Egészségbomba Hozzávalók Csokis tallér Hozzávalók 12 dkg liszt, 12 dkg vaj, 15 dkg kristálycukor, 1 egész tojás, 1 kk szódabikarbóna, fahéj, máfél tábla ßzöcsoki apróra vágva A vajat a cukorral jól kikeverjük, hozzáadjuk a többi összetevőt, legvégül a csokit. Ez Stahl Judit receptje, de megsütöttem az én lisztemből is. Finom lett. Nem terjedt úgy szét, mint a rendes lisztből, de az nem is baj. Jó messzire kell rakni őket egymástól a sütőben és 13 percig kell sütni 130 fokon. Vigyázat, mert főleg a gázsütőben, hamar leég. Egy nagy tepsibe csak 7-8 db legyen. A szódabikarbóna hatására teljesen ellaposodnak. Ha összeérnek, öszszeragadnak. Ezt a sütit pl. sütöttem már úgy is, hogy 2 adagot vettem mindenből, a lisztet dióval helyettesítettem és az egyik adag csoki helyett kandí- rozott gyümölcsöt tettem bele. Nekem alig maradt belőle, any- nyira ízlett mindenkinek. 250g darált mák, 100 gfildi mogyoró, 100 g mazsola, 2-3 ek méz, 60-100g kókuszliszt A mogyorót durvára daráljuk vagy vagdossuk, hozzáadjuk a mazsolát és 24 órára vízben áztatjuk, de csak annyiban, hogy kicsit megduzzadjon. Én a mazsolát aszalt meggyel helyettesítettem és azt nem áztattam be. Másnap hozzáadjuk a mákot és a mézet, kis golyócskákat formálunk az anyagból, majd kókuszlisztbe hempergetve papírkosárkákba rakjuk. Le is fagyaszthatunk belőlük. Mivel nem tartalmaz lisztet, nem hizlal. Ajánlom, hogy mindig legyen a hűtőben néhány golyócska és ha nagyon megkívánjuk az édességet, ezzel „bűnözzünk”. Nagyon laktató, úgyhogy nem is tudunk belőle sokat enni, viszont nagyon egészséges, a mák rengeteg vasat és kalciumot is tartalmaz. Nem hiába nevezte el valaki ezeket a golyócskákat egészség( VÁRJUK ÖTLETEIKET, RECEPTJEIKET, TANÁCSAIKAT » Én így csinálom • Eleinte le kellett mondanom a kirántott dolgok élvezetéről, de már kapható ún. kukoricamorzsa, amiben szinte bármi bepanírozható és sütve nagyon finom. Ezt úgy készítem, hogy először az én adagomat panírozom be, nehogy a tojásba rendes liszt kerüljön. Ugyanígy járok el a sütésnél. • Kapható kukoricadara is, amiből kukoricakását szoktam főzni tejjel, kevés vaj és vaníliás cukor hozzáadásával. Tálaláskor pedig csokidarabokkal „megbo- londítom”, így aztán egészen új ízt kap a kukoricaőrlemény. • Szeretem a teljes kiőrlésű, kocka alakú kenyereket, amelyek közül a rizses-szójás egészen finom. Néha kenyér helyett is ezt eszem vagy csak egyszerűen elnassolom. Mancal Márta, Hegyéte