Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-12 / 59. szám, szombat
SZALON 2011. március 12., szombat 5. évfolyam, 10. szám Than Mór: A budai vár visszavétele (Buda ostroma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontja volt, amely 1849. május 4-étől május 21-éig tartott, és az ostromló ma gyár erők győzelmével ért véget.) - (Kép: keptar.oszk.hu Egyetlen forradalmi komp se ér be abba a kikötőbe, amelyet célba vett. De ennek ellenére egyetlen forradalom sem volt hiábavaló... Álom a szabadságról. 1848-49 tiszteletére A hetvenes években történt, kemény vizsgaidő- szak után. A volt rendszer cenzorai nemcsak beengedték az országba, de egyenesen ajnározták is az Eper és vér című amerikai filmet. CSÁKY PÁL A mai szemmel is figyelemre méltó, kitűnő zenével feldúsított történetet, amely lényegében egy hatvanas évekbeli diáklázadásról szól az egyik amerikai egyetemen. Egy többé-ke- vésbé spontán módon létrejött lázadásról, amelyet végül durva módszerekkel levert a nemzeti gárda. Laza, jól megcsinált film, benne ama megfoghatatlan fluidummal, amely a leginkább tud hatni az emberre: egy szép történetbe beágyazott vággyal egy igazabb, értelmesebb lét iránt. Négyszer néztük meg a filmet, bizonyos fokig hatvannyolc eltiport vágyait láttuk újraéledni benne. A diákszálláson érezhetően felforrósodott a hangulat, Prágában is spontán módon létrejöttek különféle csoportok, melyek a rezsim szempontjából veszélyes témákat kezdtek el feszegetni. A rezsim rugalmasan reagált: a filmet villámgyorsan levették a mozik programjáról. Gyúanyag volt benne, veszélyes gondolatokat ébresztett az emberekben a szabadságról, az emberi lét kiteljesítéséről. Még akkor is, ha utólag egyre erőteljesebben tudatosítjuk, hogy a hatvanas évek francia, amerikai diákmozgalmait bizonyos fokig a KGB manipulálta, s a nagy tét akkor az volt, hogy a bipoláris rendszer melyik tagja éli túl a másikat. Győz-e a hamisan világforradalomnak becézett posztsztálinista expanzió, vagy a nyugati demokráciák túlélik azt a megpróbáltatást is. Visszájára fordult a dolog csakúgy, mint később az ún. helsinki folyamat sem „volt hajlandó” a számára elsődlegesen kimért szűk mederben maradni. Az arab világ mostani csapongó forrongásait figyelve is azt láthatjuk, hogy van egy idea, van egy belső, megfoghatatlan écesz, amit nem szabad lebecsülni. Ez hosszú ideig képes szunyókálni az emberek lelkében. Néha már úgy tűnik, örökre elaludt. S azután, mintegy csodaszóra, egyszer csak előbukkan, és nem egyedeket, de népeket, országokat, egész kontinenseket képes „megfertőzni”. Emlékszünk még 1989-re? Emlékszünk azokra a szülési fájdalmakra, amelyek már ’88-tól egyre erőteljesebb hullámokban törtek elő és foglalták el lépésről lépésre az emberi lelkeket? Ez az emberiség egyedüli reménye. Hogy a hazugság és a nyüt erőszak történelmi léptékben nem győzedelmeskedhet. Nincs reménytelen helyzet - kivéve, ha az ember, ha a társadalom önmaga adja fel saját esélyeit. Mi, magyarok, hozzájárultunk az emberiség ilyen jellegű szellemi-erkölcsi fejlődéséhez. 1956 minden felemássága és amatőrizmusa ellenére máig tiszteletet ébreszt minden tisztességes emberben. Függetlenül az utólagos politikai vagy hatalomtechnikai belemagya- rázásoktól. A világ egyetlen forradalma sem történt volna meg, ha okos emberek előtte leültek volna és felelős módon mérlegelték volna az esélyeket és az erőviszonyokat. Minden forradalomban van ugyanis valami ösztönszerű, valami felfoghatatlan. Vannak helyzetek, amikor az emberi lelkekben egyszerűen felrobban valami megkövesedett belső üledék. Egyszerre csak tarthatatlanná válik az addigi külső és belső egyensúly. S az a legszebb az egész folyamatban, hogy nem marad egyedi, elszigetelt jelenség. Szétárad az emberek között, akik egyszer csak megdörzsölik a szemüket, és minü ha álomból ébrednének, azt mondják: hogyhogy ezt nem láttuk így eddig? Hogyhogy nem mertük ezt kimondani, megfogalmazni? 1848-49 szintén erről szólt. Egész Európán végigzúgott a szellem, forrongott Párizs, Milánó, Bécs, az utcára ment Pest- Buda. Kemény viták után a császár-király elé tette kívánalmait a pozsonyi parlament is. S talán az is közös mindeme történésekben, hogy mind, egymástól függetlenül is mutatják és érzékeltetik: a világot forradalmakkal valószínűleg A nemzetnek, kisebbségi közösségnek tudnia kell, mit akar, s ezt meg kell tudni fogalmaznia. tényleg nem lehet megváltani. A forradalmakat eltiporják, elrabolják, elhazudják, elcsűrik- csavarják. Egyetlen forradalmi komp se ér be abba a kikötőbe, amelyet célba vett. De ennek ellenére egyetlen forradalom sem volt hiábavaló. Minden forradalom után megváltozott a világ, még a vérbe fojtott forradalmak után is - az átmenetei durvaságok lecsengése után - előbbre lendült az emberi történelem. Néhány torzszülöttet (pl. az 1917-es nagy októberi bolsevista puccsot) leszámítva a forradalmak igenis meghozták részleges gyümölcsüket, lendítettek az emberi fejlődésen. 1848-49 nagy üzenete talán tényleg ebben van: merjünk álmodni, terveket szőni, s tenni, ha eljön az ideje. Nincs reménytelen helyzet - kivéve, ha az ember, ha a társadalom önmaga adja fel saját esélyeit. A legdurvább Bach-korszakok után is van felemelkedés, ha nem törik meg az emberi hit, ha nem tompul el a lélek. A reális esélyhez persze legalább három kívánalom mindenképpen szükségeltetik. A nemzetnek, kisebbségi közösségnek tudnia kell, mit akar, s ezt meg kell tudni fogalmaznia. Meg kell tudnia szervezni magát eme célok elérése érdekében. S nem utolsósorban ehhez megfelelő feltételeket kell tudnia teremteni, s azokat kihasználni. Persze csak akkor, ha méltó akar maradni az értelmes ember megnevezésre. S ha nem akar legyinteni az örök figyelmeztetésre: ....csak bamba szolgája ne légy senkinek!” Amíg a lélek ép, van remény. Ha a lélek megtörik, az esély törik meg.
