Új Szó, 2011. március (64. évfolyam, 49-75. szám)
2011-03-05 / 53. szám, szombat
rengette a világot kapcsán — kiderült: a természet valójában így működik. A világhódító parány Walter Houser Brattain 9 (1902-1987), William Shockley (1910-1989) és John Bardeen (1908-1991) komolyan vették a kvantummechanika eredményeit. Olyannyira, hogy megszerkesztették a napjainkra szédületes karriert befutott tranzisztort. Az 1947-es bemutatón nem aratott fergeteges sikert. Ennek fő oka, hogy külcsínjében leginkább cipőkrémes dobozra emlékeztetett, így a kívülállók nehezen tudták elképzelni, hogy ez az ormódan eszköz lesz az elektroncső legyőzője. A szakemberek viszont tisztában voltak a belbeccsel: szinte korládan mértékben kicsinyíthető. Nyolc év múltán már szenzációszámba ment az első tranzisztoros rádiók megjelenése. Aztán a hatvanas években megalkották az egyeden szilíciumlapocskán 12 tranzisztorból kialakított integrált áramkört. A legutóbbi bő 40 évben pedig olyan viharos fejlődés következett be, hogy napjainkban már az egymilliós határt ostromolják a csúcsgyártók. Ez tette lehetővé a CD- és DVD-lejátszók, mobiltelefonok megjelenését és hogy a tudományos központokból a háztartásokba kerüljön a számítógép. Az okos gép diadalmenete • Évtizedekig úgy tűnt, hogy a Neumann János (1903- 1957) által 1944-ben megalkotott programvezéreit számítógép utódai csak a tudományos központok és nagyüzemek falai között fognak működni. Nem csoda, hiszen a legnagyobb 20. századi magyar matematikus gépe 30 tonnát nyomott, 3 helyiséget töltött meg és egy bérház ellátásához elegendő villamos áramot fogyasztott. A bennfentesek mégis tudták, hogy a számítógép megjelenése új korszak kezdetét jelenti. A tranzisztorgyártás beindulásával felcsillant a remény: a gép zsugorodni fog. Az intergált áramkör feltalálásával ez a remény bizonyossággá vált: megjelentek a kis asztali gépek. A fejlődés ütemét pontosan mutatja, hogy a mai, háztartásokban használt számítógépek teljesítménye šok százszorosa az egykori gépekének. Ehhez viszont szükség volt a kilencedik nagy találmányra. Programok mindenütt A modern programozás • alapjait Neumann János rakta le. Viszont az ugyancsak Amerikában dolgozó Kemény Jánosnak (1926-1992) és munkatársának, Thomas Kurtznak (1928) jutott az eszébe, hogy bonyolult programozási nyelvek helyett egyszerű szimbólumokat kellene használni, így minden egyetemistával megismertethetnék a programozást és legfőképp a számítógép működését. Ennek az ödetnek a szüleménye a BASIC nyelv. Találmányukkal a számítógépek bevonultak az egyetemi oktatásba, amivel lerakták a széles körű terjeszthetőség alapjait. Az igazi áttörésre Kemény János halála után került sor, amikor Bili Gates (1955) megvásárolta a Microsoft számára ezt a programot, amelyet barátjával, Paul Alennel (1953 ) fejlesztett tovább. A cég csillaga meredeken kezdett felfelé ívelni ifj. Simonyi Károly (1948) belépésével, aki megalkotta az oly jól ismert Excel és Word programokat. A tiszta energiaforrás • Ma már nyilvánvaló, hogy a hagyományos energiaforrások kimerülőben vannak. A megújuló források között alig van igazi választék: a szélenergia meglehetősen kiszámíthatatlan, a biogázok előállítása környezetszennyező, napenergiából épp akkor van a legkevesebb, amikor a legtöbb kellene belőle, a geotermikus energia előállítása hihetetlenül költséges. A laikusok ugyan rettegnek tőle, de nagyjából egy-két évszázados távon az atomenergia felhasználása az egyeden ésszerű megoldás. Környezetkímélő, könnyen előállítható előállítási költsége egytizede a szénerőművek által előállított energiáénak. Nem csoda, hogy már az Európai Unió is beadta a derekát: új atomprogramot hirdetett. A laikusok félelmének a fő oka a csernobili tragédiában keresendő, amelynek következményeit politikai okokból alaposan túldimenzionálták. Először is: egy nukleáris erőműben nem tud sor kerülni atomrobbanásra. Vegyire igen, ugyanis a felforrósodott hűtővíz oxigénre és hidrogénre bomlik, ami robbanó elegyet alkot. Azt meg általában gondosan elhallgatják a kívülállók elől, hogy a moderrn atomerőmű felforrósodni sem tud. Az első atommáglyát 1942-ben szerkesztette meg Chicagóban a magyar Szilárd I-eó (1898-1964) és az olasz Enrico Fermi (1901— 1954), ebben a maghasadáshoz szükséges sebességre a neutronokat grafitrudakkal lassították le. Az ő ödetükre támaszkodva Wigner Jenő (1902-1995) építette meg az első ipari erőművet az amerikai Hanfordban, amely ugyancsak grafitmoderátoros, vízhűtéses volt. Az Egyesült Államokban addig használhatták az ilyen típusúakat, míg az Atomenergia Bizottság elnöke, Teller Ede (1908-2003) be nem tiltana, azzal a megokolással, hogy olyan berendezést építsenek, amelynél ha „megszalad” a magreakció, az erőmű magától tieáll. így született meg a nyomottvizes reaktor, amelynél a grafitrudak helyett használt moderátorvíz elpárolgásánál a neutronok felgyorsulnak, így képtelenek hasítani az atommagot. Egyedüli gond a kiégett fűtőelemek tárolása, viszont földünkön hatalmas lakatlan területek - sivatagok, óriáshegységek stb. - vannak, ahol biztonságosan ez is megoldható. n Elhagyva a Földet Az űrhajózás im- 9 már évtizedek óta mindennapi életünk része. Természetesen arra még jó hosszú időt kell várni, hogy utazgassunk a bolygóközi térben, de a meteorológiai műholdak képét naponta látjuk a tévében, a „tányérantennát” és a GPS helymeghatározó rendszert is egyre gyakrabban használjuk. Meglepőnek tűnhet, de az első rakétákat több mint kétezer éve a kínaiak szerkesztették, a puskapor feltalálását követően. Tűzijátékhoz, valamint pszichológiai fegyverként használták: az ellenséget riogatták vele. Az űrhajózás elméleti alapjait 1929-ben Konsztantyin Eduar- dovics Ciolkovszkij (1857-1935) Kozmikus vonat című könyvében fektette le. A gyakoriad szakemberek minden tanácsát megfogadták: folyékony üzemanyagú, többlépcsős rakétákat szerkesztettek, hogy elérjék a lengyel-orosz mester által meghatározott első kozmikus sebességet, amelynek még az értékét is megadta. A kifejezés is Ciolkovszkij leleménye. Az egyik műszaki zseni hazájában működött: Szergej Pavlovics Koroljov (1907-1966). Ő szerkesztette meg azokat a hatalmas rakétákat, amelyekkel az egykori Szovjetunió elsőként küldött műholdat az űrbe, feljuttatta az első élőlényt (Lajka kutya), az első űrhajóst - Jurij Alekszejevics Gagarin (1934-1968) -, az első nőt - Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova (1934) - és a Lunochodot, az első távirányítású holdjárművet. Korai halála után a szovjetek elvesztették elsőségüket a világűr meghódításáért vívott versenyben. Ellenfelének, Werner von Braunnak (1912-1977) hat évvel hosszabb élet adatott, ez elég volt arra, hogy az Egyesült Államoknak biztosítsa a vezető szerepet a világűrben. Bár e két műszaki zseni soha nem találkozott, munkájuk eredménye jól megfér egymással: 1975-ben közös szovjet-amerikai űrprogramot hajtottak végre Szojuz-Apollo néven, napjainkban pedig a Nemzetközi űrállomásra (ISS) szállítják az utasokat és az utánpódást a jó régi Koroljov és Braun rakéták utódai. Nagy változás küszöbén 9 Érdekes, hogy több mint hat évszázad múltán ugyanaz a kérdés merül fel és minden bizonnyal ugyanolyan lavinaszerű folyamatok játszódnak le, mint Gutenberg korában. Az utolsó, világfordító találmány, a viharosan terjedő internet lényegét tekintve nem csak műszaki megoldásában különbözik a könyvnyomtatástól: ugyanúgy gondolatokat és képeket közöl. Viszont születésük körülményei gyökeresen eltérőek: az előbbi a fennálló hatalomtól függetlenül, míg az utóbbi épp annak sugallatára jött a világra. Az 50-es években már az interkontinentális rakéták által a világ bármely pontja elérhető volt, ráadásul a Teller Ede által megalkotott hidrogénbomba olyan pusztító erőt képviselt, amelyhez képest a Hirosimát csaknem teljesen elpusztító urántöltet petárdának tűnhet. így aztán a Sziklás-hegységben kialakított országos irányítóközpont elvesztette stratégiai jelentőségét: egyetlen bombával meg lehetett bénítani az Egyesült Államok védekező képességét. A hidegháború felfokozott légkörében olyan megoldást kellett találni, hogy pillanatokon belül az ország bármely pontjára áthelyezhető legyen a katonai irányítás. A Szputnyik 1 szovjet műhold 1957-es földkörüli pályára állítása akkora sokként érte az amerikai adminisztrációt, hogy Dwight Eisenhower (1890—1969) elnök azonnali cselekvésre szánta el magát: a hadügyminisztérium kebelén belül létrehozta a Defense Advanced Research Projekt Agency (DARPA) nevű hivatalt, megbízva a javaslatok kidolgozásával. Az ország vezető egyetemeinek és kutató intézeteinek bevonásával alakították ki 1969-ben az ARPANET (a network szó rövidített változatát kapcsolva a mozaikszóhoz) hálózatot 4 kísérleti állomással. A rendszert úgy tervezték, hogy bármelyik számítógép kiesése esetén a többi továbbra is hálózatot alkothasson, valamint az állandó információcserével arra is képes legyen, hogy átvegye a lebénult/megsemmisült gép szerepét is. Ezzel egyidejűleg irányítók és irányítottak is lehettek, mind a négy pont egyenértékű volt. Ezt követően a gyakorlatnak kellett eldöntenie, a rendszer milyen mértékben bővíthető. Hamarosan kiderült, a határ a csillagos ég: átlépte az Egyesült Államok határait, a katonai szférából szinte pillanatokon belül átszivárgón a civil életbe. Öt év múltán átkeresztelték: 1974-től Internet a neve. Napjainkban már milliár- dokban mérhető az internethasználók száma, szinte a világ minden nyelvén elérhetők a www (Wold Wide Web) oldalak. Az a tény, hogy ebbe a rendszerbe korládan mennyiségű számítógép kapcsolódhat be, ráadásul bárhonnan, hihetetlen lehetőségeket nyújt az egyes szereplők számára. Arról már nem is szólva, hogy titkos adatok kiszivárogtatásával az állami intézmények eddig zárt világát is megbonthatja. Négy évtizeddel ezelőtt a vietnami háborúban elkövetett kegyedenségek televíziós közvetítése vitte ki az amerikaiak százezreit az utcára, amelynek következtében a hatalomnak meg kellett hátrálnia; húsz éve a könnyű élet illúziójának rádiós és tévés lebegtetése mozgósította az emberek millióit a kommunista rendszerek megbuktatására; ma az internetre feltett denunciáló levelek százezrei szolgálnak hatékony fegyverként a hatalom túlkapásaival szemben; a jövőben szinte bizonyosan a jelenlegi államstruktúrák átalakulását, lebomlását eredményezi. Ma már bizonyos: a szellem kiszabadult a palackból. A legfőbb kérdés az, hogy jó ügyet szolgál-e a jövőben. Ozogány Ernő
