Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-19 / 41. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 19. www.ujszo.com Sacks orvosként reflektál saját betegségére, naplószerűen írja le, mi mikor és hogyan történt vele, és hozzáteszi az orvosi diagnózis magyarázatát Az elme éles látása Ritkaság és nagy szerencse az olvasó számára, ha egy tudós egyúttal író is. Oliver Sacks angol származású, New Yorkban élő és dolgozó ideg- gyógyász esetében rögtön többféle szerencséről is beszélhetünk, hiszen a neves szakember írásait évtizedek óta közli a The New Yorker hetilap, majd könyv formájában is megjelennek. MOLNÁR MIRIAM A közzétett pácienstörténetek által még több és érdekesebb páciens keresi meg Sacks doktort, ami új, még élvezetesebb elbeszélésekhez vezet. Oliver Sacks négy könyve jelent meg eddig magyar nyelven. Az elsőből, Az ébredésekből sikeres film is készült. Az Antropológus a Marson, a Fél lábbal a földön és a Férfi, aki kalapnak nézte a feleségét, az USA-ban klasszikusoknak számítanak, és nekik köszönhetően szinte mindenki ismeri Sacks doktor legismertebb kezeltjeinek történetét. A The Mind’s Eye (Az elme szeme) tavaly jelent meg, s tartalmát tekintve meglepetést okozott Sacks hű olvasói számára is. Míg a könyv első része az előző művek hagyományait követi és néhány „főszereplő” páciens történetén át mutat be kétfajta neurológiai rendellenességet, a második rész maga Sacks doktor betegségének krónikája. Az egyik páciens a Manhat- tanben élő, cseh származású Lilian. A zongoraművész azt vette észre egy nap, hogy nem „látja” a kottán szereplő hangokat. Lilian látásával, tehát a szemével minden rendben volt, az alexia viszont, ami az írott szó megértésének zavara, az elme, az agy korábbi képességét korlátozza oly módon, hogy a páciens nem tudja elolvasni a leírtakat - ez esetben a kottát. Lilian továbbra is könnyen olvasott leírt szavakat, írt, és zongorán is játszott, mert ha a leírt zenei hangokat nem ismerte is fel, hallásból adott elő, és rájött, hogy fejben könnyen alkalmaz bonyolult műveket is zongorára. Az idő múlásával Lilian sajnos elveszítette az írott szó felismerésének képességét is, később már írni sem tudott, és a körülötte levő tárgyakat is csak színükről, formájukról ismerte meg. Sacks doktor többször meglátogatta Liliant otthonában, és személyesen követte állapotának fejlődését. E látogatások leírása szemlélteti talán a legérthetőbb módon azt, hogyan próbálnak az alexiában szenvedő páciensek alkalmazkodni állapotuk romlásához. Míg az elején Lilian bátran jár bevásárolni, még akkor is, amikor már nem tudja elolvasni a címkéken az áru nevét (az arra járók segítségét kérte, illetve otthonról címkéket vitt magával, és azokat hasonlította a szupermarket polcain található áru címkéihez), később már nem volt képes elhagyni a lakását, és egy alkalommal „elveszítette” a teáskannát az asztalon (nem ismerte fel, mert a vendégek máshova helyezték, mint ahová ő eredetileg tette). Egészen másképp járt a kanadai Howard Engel író, aki egy reggel behozta az újságot az ajtaja elől és meglepetéssel vette tudomásul, hogy valamilyen oknál fogva a lap aznap „szerb- horvát nyelven” jelent meg. Engel látta a betűket, de a szavakat nem ismerte fel. Míg Lilian esetében egy lassú degeneratív betegség okozta az alexiát, Engel- nél egy enyhe szélütés volt a bűnös. Mint írónak, Engel számára az olvasás képességének elveszítése különösen fájdalmas volt, és elhatározta, hogy újból megtanul olvasni. Elsős gyerekek módjára az idős író minden betűt újra tanult. Szerencséjére agya eléggé képlékenynek bizonyult, és az ujjai motorikus memóriájának, sőt még a nyelvének bevonásával is fejben újrarajzolta a betűk kontúrjait. Lassan ugyan, de ismét tudott olvasni, pontosabban az olvasást egyfajta, az elméjében körvonalazódó, látható írás váltotta fel. Bizonyítékul az agy képlé- kenységére és egyedi voltára, Sacks négy látását vesztő esetet említ. Az egyik a magyar származású Tőrey Zoltán pszichológus. Emlékirat a sötétségből című, magyarul 2005-ben megjelent könyvét Oliver Sacks bátorítására írta meg. Tőrey 1948-ban menekült Magyarországról, és Ausztráliában, röviddel ottani letelepedése után, egy munkabaleset közben veszítette el szeme világát. A baleset után tudatosan törekedett arra, hogy vizualizációs készségét ne veszítse el, sőt fejleszteni is tudta, olyannyira, hogy egy idő után képes volt saját háza tetején cserepeket cserélni, szomszédjai nagy megrökönyödésére - egy vak férfit láttak éjszaka a tetőn dolgozni. Tőrey ezenkívül nagy sorszámokkal tudott fejben matematikai feladatokat elvégezni, mert úgy el tudta őket képzelni, mintha táblára írta volna fel őket. Bármilyen háromdimenziós képet is elő tudott a fejében varázsolni, például gépeket, térben mozgatta őket, továbbá ki-be tudott , járni” az egyes alkatrészek között, és ily módon jobban „látta” őket, mint egy látó. John Hull angol teológus esete ettől teljesen eltérő. Amikor ötvenévesen teljesen elveszítette látását, egy idő után már a felesége és gyerekei arcára sem tudott visszaemlékezni, hiába próbálkozott, és az általa „mély vakságának nevezett periódusban élte le élete hátralevő részét. Elméje viszont úgy kompenzálta a vizuális élmények hiányát, hogy hallásával és más érzékszerveivel végül egészen jól „látott”. Orientációs képessége például kimondottan kitűnő lett, mert, ahogy emlékiratában megírta, az eső visszhangja a füvön és a fákon egészen más, így pontosan tudta, hol ér véget a rét és hol kezdődik az erdő. A „normális” szó relatív értelmét nem sok minden illusztrálja jobban, mint Sacks doktor saját furcsa neurológiai rendellenessége, amely által nem képes az emberi arcok felismerésére. A prosopagnosia, ahogy ezt a rendellenességet nevezik, néha veleszületett, néha pedig agyvérzés vagy Alzheimer-kór következménye. Sacks például többször elnézést kért, mert majdnem nekiment egy fehér szakállas férfinek, majd az utolsó pillanatban vette észre, hogy saját tükörképével néz szembe. Rokonait és munkatársait sem ismeri fel, ha nem a megszokott környezetükben találkozik velük. Szomszédjait alkatukról, kutyájukról, hajviseletükről vagy más külső ismertetőjel által tudja megkülönböztetni, de az arcuk szerint sosem. A pszichológusát egyszer a rendelőn kívül nem ismerte fel, mire fel a következő terápiás foglalkozást a pszichológus, aki nem tudott Sacks prosopagnosiájáról, pont ennek az incidensnek akarta szentelni. 2006 elején Sacks doktor reggeli úszása után arra lett figyelmes, hogy a látókörében egy lyukkeletkezett. Atárgyak, amelyek ebbe a lyukba kerültek, a néző számára láthatatlanná váltak. Hamarosan kiderült, hogy a neurológus jobb szeme mögött daganat van. A rákot sugárterápiával kezelték, ám a kezelés alatt és utána is több váratlan eseményhez kellett alkalmazkodnia. Egy ízben például elveszítette azt a képességét, hogy háromdimenziósán lásson (ste- reoscopia), ezzel majdnem lehetetlenné téve olyan egyszerű műveleteket, mint egy lépcsősoron való lemenést vagy az úttestesten való átkelést, mert nem tudta megsaccolni, mi milyen távolságra van. Később bevér- zett a beteg szem, ami teljes látásvesztést okozott, így Sacks doktornak meg kellett tanulnia úgy létezni a világban, hogy azt, ami a jobb oldalán történt, nem észlelte. Ekkor döbbent rá, milyen nehéz fél szemmel a manhattani utcák tumultusában közlekedni - a mobilozó fiatalok, a kocsit tologató anyukák és a kávéjukat iszogató, siető oda nem figyelők között. Mindez sok kellemetlenséget és nehézséget okozott neki, de a végén, mint ahogy páciensei az évek során, ő is alkalmazkodott az adott helyzethez. Sacks orvosi módon reflektál saját betegségére, naplószerűen írja le, mi mikor és hogyan történt vele, és hozzáteszi az orvosi diagnózis magyarázatát is. Természetesen egészen más úgy beszámolni egy neurológiai állapot következményeiről, hogy az orvos saját maga tapasztalja őket. Oliver Sacks nyilvánvalóan írói tehetséggel megáldott kitűnő orvos. Történeteiben pácienseit körültekintéssel írja le, az olvasó érzi a szeretetet és a tiszteletet, amit a megfigyelő orvos, de az íráshoz való alapanyagot megbecsülő író is táplál a történet szereplőivel szemben. Ami ugyancsak minden történetben megtalálható és ami valószínűleg hajtja, inspirálja Sacks doktort: az emberi agy, az elme rejtélyeinek feltárása, annak rugalmassága. Ennek köszönhetően a jövőbeli történetek sokasága, amennyiben Oliver Sacks egészsége is kitart, garantált. Oliver Sacks. Többször elnézést kért, mert majdnem nekiment egy fehér szakállas férfinek, majd az utolsó pillanatban vette észre, hogy saját tükörképével néz szembe (Kép: AP Photo/Adam Scourfield)
