Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-01 / 25. szám, kedd
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 1. www.ujszo.com RÖVIDEN Jubilál a vajdasági gondolkodó Újvidék. Ma 70 éves Végei László író, drámaíró, esszéista, publicista. Az 1960-as évektől kezdve a vajdasági magyar irodalom és közélet meghatározó alakja. A délszláv háború alatt többször bujkálnia kellett, miután a milosevicsi hatalom nemkívánatos személynek nyilvánította. Műveiben a kisebbségi lét jelenségét boncolgatja az emberi alapkérdések tükrében. Hontalan esszék című kötetéért 2003-ban Füst Mi- Ián-díjat kapott, 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. (ú) Új szerződés a Szigettel Budapest. A Fővárosi Közgyűlés februári ülésén megvitatják a Sziget fesztivállal kapcsolatos szerződést - jelentette be Tarlós István. A főpolgármester a szóbeli megállapodásban meghatározott területhasználati díjjal kapcsolatban azt mondta: vannak, akik sokallják, vannak, akik keveslik az elért eredményt, ám ő úgy gondolja, 17 év „nullájához“ (díj- mentességéhez) képest ez egy komoly előrelépés. A múlt heti megállapodás szerint a Sziget Kft. 50 millió forint plusz áfát fizet a fővárosnak, a város pedig kialakít egy szolgáltatáscsomagot a fesztivál résztvevői számára, ez egyes városi szolgáltatások - például BKV, gyógyfürdők, állatkert - kedvezményes használatára, látogatására jogosít fel. (MTI) TOLLVONÁS Bezzegelés SZÁSZl ZOLTÁN Tessék most ezt afféle feltételezésként olvasni. Mert ugye feltételezések ellen az ember szintén feltételez. (Az viszont nem feltételezés, de tény: akadt olyan, aki a kli- entelizmus és a protekcionizmus talaján való elcsúszástól félti a magyar kultúrát támogató idei pénzek elosztását Slovenskóban. Emiatt arra kéri a kormány- hivatal illetékeseit, változtassanak a bizottságok összetételén.) Erre az egészre drága idős barátom, Rezeda úr véleményével és kérdéseivel reagálok, miket is a hétvégén tett fel nekem pipázás közben. Idézem: „Lesz-e az úgy kérem nálunk egyszer, hogy elő kell majd venni bizonyos régi idők bizonyos régi bizottságainak névsorát, megolvasni a döntésüket, aztán azokban megnézni: komám- asszony hová lett a pogácsaszaggató? Mert hogy a hamuba sült pogácsát, azt mind megették az utolsó morzsáig az illusztris vendégek anno a rendezvényen, arra le lehet tenni a nagydoktori esküt. Igen ám, de azt is tudod barátom, ugyanezen urak és hölgyek egyben a több évigjól használható pogácsaszaggatóra is megítélték az istenadta nép adójából a támogatást, ha lehetett, hát bőkezűen, ha nem akkor is, főleg a hozzájok közel álló, népi és gépi pogácsaszaggatók civil szerveződése fedőnév alatt működő alapsejtnek. Amely bizony nem átallott állami támogatásból olyan hejehu- ját rendezni, amelyre aztán borsos belépővel lehetett bejutni, megnézni, van-e pogácsa, szaggató meg egy kis kolbász eladó, hozzá kürtőskalács meg vattacukor, oszt hadd mulasson az áldott jó nép a veterán rock- szenészek fél playback koncertjén. Abevételt meg gyorsan elviték, vissza ne kérjék mán szerencsétlen népek, ha ráébrednek, mi volt ez itt. Ilyen pogácsaszaggatóra szánt dotációkból valahogy fura módon mindig akkor volt csur- ran-cseppent, drága barátom, mikor az istenadta népet urnákhoz zavarták, kvázi választani, de inkább csak bízzatok bennünk, majd mi tudjuk, de bele ne pofázzatok alapon politizálni. Pogácsaszaggatásra és szaggatóra nem tudom lesz-e idén pénz. A civil szerveződés vagy szerveződések fedőneve is megváltozhatott, lehet, egyesek azt hiszik: 2011-ben mákdarálóra lehet majd pályázni. Mákjuk van, de szerencséjük nincs, mert ezúttal másképpen lesz végre. Ha meg a dzsentri világban élnénk - ahogyan azt egyes uram bátyámozó, gyere khérlek alássan intézzük el diszkhréten urak máig gondolják és magukat a népi és gépi pogácsaszaggatók egyedüli és kizárólagos, pótolhatatlan és felszentelt képviselőinek magukat beállítva élnek - bizony mondom: egy két s még néhány embertől várhatnák a névjegyet hozó segédek jelentkezését. Mert komoly sértés valakit klientelizmussal és protekcióval vádolni. S ha az istenadta nép csupán a sajtóból értesül bizonyosak nevéről, ezen hú de okos egyesek honnan tudják, hogy nekik máris tiltakozni kell? Már erre csak azt talán: remélem, ez az egész csak feltételezés, vagy ha nem, akkor olyan rossz reflex, amely maga magából indul ki. Klientel- izmus, protekció? Maga magából indult ki? Visszaellenőrzés pogácsaszaggatók ügyében mikorra várható?” Bizony, kedves Rezeda bátyám, ugyan mikorra is... Kalandozás a tudatban. A X. POSZT-on az előadás elnyerte a nemzetközi zsűri díját A kocka el van vetve Rábzhatjuk-e magunkat a véletlenre? Gazsó György és Fábián Gábor (Varga Imre felvétele) „Vannak könyvek, melyek képesek megváltoztatni az életedet, ez a könyv meg fogja..- áll George Crockfort 1971 -es regényének an goi változatú borítóján. TARR CSILLA A színpadi változat sokban hasonlít a papírverzióhoz, hála a rendezőnek, Bodó Viktornak és dramaturg társainak. A budapesti MU Színházban látható előadás sztorija ugyanaz bizonyos ideig: az életunt, elégedetlen, saját megélése szerint szürke családi életet élő pszichiáter elkezdi megélni a gondolatait. Fantáziavilága odáig fajul, hogy szó szerint egy kockára teszi fel az életét. Felszámolja saját személyiségét, vagyis összetett személyiségét feladva a kocka irányítására bízza magát. A kocka lapjain lévő számokhoz kívánságait kapcsolja. Ahol a kocka megáll, az lesz a teendője. Vagyis a kocka akaratát követvén - nem pedig véletlenszerű döntés alapján - érvényesül az egyén akarata. Ez egy játék, egészen addig, míg mi uraljuk az akaratunkat, vagyis a társadalom szabályait elfogadó egyénként vetjük a kockát. Mihelyst azonban függővé válik, az egyén ugyan felszabadul, a társadalom viszont kitaszítja. Innentől a játék a pokol és az aberrált fantáziavilág anarchikus szabályain alapszik. Az alaptörténet tehát ugyanaz, innentől viszont különválik a könyv és a színházi változat. A könyvben Crockfort tovább viszi és több szintre emeli a kockavetés áldozatainak függőségét, tehát nemcsak vertikálisan, horizontálisan is szélesíti a kockave- tő-elméletet. Mi a nézőtéren a főhős, Luke Rhinehart megváltozott lelki világának különböző aspektusait vizsgálhattuk meg: ahogyan a kocka beépült az agyába, leépítve azt, átvéve felette az uralmat. A történet keretbe van zárva: az elején és a végén a főhőst pszichiáter-bizottság előtt látjuk. Miért is nyúl valaki a kockavetéshez? A válasz a darab alapján: mert muszáj. Ha nincs kiút; ha megfeneklett az életed; ha azt érzed, a munkád semmit sem ér; ha azt érzed, semmit sem érsz; ha azt érzed, a gyerekeid senkinek tartanak; ha azt érzed, a feleséged ugyan odaadó, viszont untat; ha azt érzed a munkatársaid okoskodnak a semmiről... Ezek a tények. Itt lép be a fantázia: ha megfeneklett az életed, vigyél bele színt; ha a gyerekeid senkinek tartanak, , levághatod a fejüket; a munkatársad feleségét megerőszakolhatod; a titkárnődet kidobhatod vagy akár szerelmet is vallhatsz neki... A fantázia világa olyan szabályok szerint épül fel, ahol a szabad akarat érvényesül. Határait a mi agyunk szabja - vagyis határtalan. Addig nincs is gond, míg a fantáziánk gondolati szinten megreked, vagy megvalósítása nem ütközik az egyén által is elismert társadalmi konvenciókba. Luke életében viszont a fantázia életre kel, és másokat is „megfertőz” a pszichiátrián. A fantázia megtestesítése érdekében Bodó Viktor filmes elemekhez nyúlt. Talán ebben a megközelítésben rejlik a színház jövője is. Viszont ilyen jellegű kísérleteket is csak egy alternatív társulat, mint a Szputnyik Hajózási Társaság mer bevállalni. A nemrég alakult Szputnyik, más néven Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet, Labor elismert és tapasztalt színészek mellett fiatalokkal is dolgozik, hogy szakmájuk alapvető kérdéseit átgondolvá magas szinten kísérletezzenek a színházi kifejezés új formáival. A társaságból az összeszokottság mellett az egymásra figyelés, a kölcsönös tisztelet és a játék szeretete sugárzik. Élő zenei kíséret támasztja meg a musicalszerű dalbetéteket. A sűrű szituációs komikumokat zene és komoly részek által lassítják, de még így is sok a hatás. Érződik, hogy sok frappáns poén a próbák során született. Meg az is, hogy a rendező és a színészek kooperációjából válogatásra kerültek, Jobb lett volna, ha többet időznek néhány jelenetben bizonyos ötletnél. Ami a színészek és a rendező általi belső poénszerkezet alapján egyből vicces, - mint ahogy a mellettem doboló Bodó Viktor reakciójából többször kiderült, - az a szűz szemű néző agyáig még el sem jut, mikor már a következőt kell befogadnia. Az előadásban díszlet nincs, néhány szék és pár kellék, kávéspohár, borítékok, puska, szekerce, torta, kivételével. A jelmezek élethűek, minimálisak. A hangsúly a színészek játékán van, főként a főszereplő Fábián Gáborén, aki végig a színen van. A többiek: Gazsó György, Gyabronka József, Hay Anna, Jankovics Péter, Lajkó Bence, Molnár Gusztáv, Réti Anna, Pető Kata, Székely Rozi, Terhes Sándor Téby Zita, Tóth Simon Ferenc és mások - egy- egy főbb szerepük mellett rengeteg mellékszerepben is feltűnnek. Miért érdemes megnézni az előadást? Akkor, ha meg szeretnénk tudni, létezik-e még tabu akár társadalmi akár magán szinten. Betekintést nyerhet Luke tudatvilágának működésébe, és megtudhatjuk, van-e határ. Mindezt mai nyelven tálalva, nem megborzongva a trágár beszédtől, a gyermeteg, infantilis világtól, vagyis a körülöttünk létező valóságtól. A szembesülés nem naturalista tükörbe nézéssel, inkább az önmagunkon való nevetés erejével történik meg. A kötet végleges formája pár hónap alatt született meg, volt gimnazista osztálytársa segítségével Vamp-líra Fülekről TUDÓSÍTÁS Fülek. Rácz Boglárka tehetséges, és, nem mellesleg, szép - kezdte mondandóját Szászi Zoltán költő, az est házigazdája fiatal költőnő második, Ahová meg nem érkezünk címet viselő kötetének bemutatóján, amely az AB-ART Kiadó gondozásában jelent meg. A könyvet Rabec László ajnács- kői fotóművész illusztrálta, aki a nyitrai egyetem hallgatója magyar-ökológia szakon, volt már önálló kiállítása, és több díjat is begyűjtött különböző fotóversenyeken. „Ebben a kis emberben egy egész tenger morajlik” - foglalta össze rendhagyó értékelését Szászi, aki szerint kész Akit „megkoszorúztak" (Schnelzer Zoltán felvétele) költőnő áll előttünk, aki már olyan szemtelen összefoglaló egysorosakat is megengedhet magának, mint „szólj hogy ne hagyjak szót kimondatlanul” (Költészet). Rövid, egymondatos válaszaiból nem sok mindent tudhattunk meg a költőnő magánéletéről vagy a kötetben szereplő versek születé- sénak körülményeiről, de annyi azért mégis kiderült, hogy Rácz Boglárka a hindu vallás elkötelezett követője, és hogy a az új kötet végleges formája alig pár hónap alatt született meg volt gimnazista osztálytársa segítségével. „Valamennyire én vagyok ezekben a versekben, de van mögötte egy szerep is” - árulta még el búcsúzóul, s hagyta, hogy kézbe vegyük a karcsú kötetet, és kint a folyosón megtekintsük Rabec László önálló tárlatát is. Rácz Boglárka „megkoszorúzására” közel ötven fő volt kíváncsi, amely örömteli tény a zimankós januári télben még az író-olvasó találkozókhoz szokott műsorvezetőt is kellemesen meglepte. S hadd idézzük a végére Weiner Sennyey Tibor fülszövegének mondatait: „Rácz Bogi könyve oda visz el minket, ahová nélküle csak nagyon nehezen juthatunk el. Az érzések városába, az egyszerre szent és kurtizán lányhoz, a színes szerelemhez, az idő sűrűségét megélő léthez”. Oda, ahová meg nem érkezünk, (jdj)
