Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-26 / 47. szám, szombat
I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 26. Sport 29 NB 1: nem játszanak Debrecenben és Szolnokon Két meccset elhalasztottak MTl-JELENTÉS Budapest. A pályák alkalmatlansága miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága hozzájárult ahhoz, hogy elhalasszák az NB I hétvégi, 17. fordulójából a mára tervezett Debrecen-Paks és a Szolnok-Pápa találkozókat. A hajdúságiak honlapja tegnap arról számolt be, hogy a havazás mellett a nagy hideg is komoly gondot jelent, mivel a pálya talaja balesetveszélyessé, beton keménnyé vált. A szolnoki pályát pedig tegnap reggel 10-12 centiméteres hóréteg borította . A versenybizottság jövő csütörtöki ülésén dönt a két meccs új időpontjáról. Négy német csapat indulhat a BL-ben Berlin. Azzal, hogy a Bayern legyőzte az Internazionalét a BL-ben, az EL-ben pedig a Leverkusen bejutott a legjobb 16 közé, biztossá vált, hogy a 2012/13-as idényben már négyen képviselhetik a Bundesligát a Bajnokok Ligájában. A hétközi sikerekkel az úgynevezett UEFA-koefficienst figyelembe véve a németeknek 68,103 pontjuk van, ezzel behozhatatlan előnyre tettek szert az olaszokkal (59,981 pont) szemben, akik így 2012-től csak három együttest indíthatnak a BL-be. (MTI) SPORTMENU ■ Labdarúgás Prievidza-Spišská Nová Ves, Levice-Nitra, Inter Bratislava-Žilina, Svit-Handlová. CORGOŇ LIGA, t9. forduló - szombat, 15.30: MFK Dubnica-MFK Košice (jv.: Olšiak), Tatran Prešov- MŠK Žilina (Vnuk), FK Senica-Dukla Banská Bystrica (Pavlík), MFK Ružomberok-FCNitra (Trutz); 17.30: DAC-ViOn Zlaté Moravce (Kružliak). t. Žilina 2. Senica 3. B. Bystrica 4. Trnava 5. Slovan 6. Zlaté Moravce 7. DAC 8. Nitra 9. Ružomberok 10. Košice 11. Prešov 12. Dubnica 18 10 9 19 19 18 18 18 !8 7 7 6 6 6 5 18 4 18 4 18 4 3 11 1 38:16 37 5 22:19 31 4 23:12 30 4 23:12 29 31:18 28 20:20 24 16:16 24 15:26 22 14:22 20 18:27 17 12:22 17 13:35 15 NŰI EXTRALIGA, az 1-6. helyért, 23. forduló - szombat, 18.00: Nitra-Rožňava, Prešov-Poprad. ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 21. forduló - 18.00: Hlo- hovec-Topofčany, Považská Bystrica-Nové Zámky. NŐK, WHIL, 20. forduló - szombat. 15.30: Partizánske-Pfsek; 17.00: Poruba-Slavia Praha; 17.30: Olomouc-Zlín; 18.00: Bánovce-Šaľa, Jindrichuv Hradec-Veselí. 21. forduló -Vásárnap, 15.00: Michalovce-Písek. ■ Jégkorong SL0VNAFT EXTRALIGA, playoff-negyeddöntő, 1. és 2. meccsek - szombat, 18.00, vasárnap18.00: Banská Bystrica-Zvolen, Slovan-Trenčín. NB 1,17. forduló - szombat, 15.00: MTK-Honvéd (Bognár), 16.00: Zalaegerszeg-Szombathelyi Haladás (Andó-Szabó); 17.30: Újpest—Kaposvár (Iványi). Vasárnap, 17.30: Vasas-Videoton (Fábián). ■ Vízilabda FÉRFI EXTRALIGA. 9. forduló - szombat, 18.00: CH Hornets Košice-Komárno; 19.00: Topoľčany- Akademik Košice; 20.00: Slávia UK Bratislava-Žilina. A Szolnok-Lombard Pápa és a Debrecen-Paks mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Videoton 16 11 3 2 33:16 36 2. Zalaegerszeg 16 9 2 5 30:23 29 3. Kaposvár 16 9 2 5 26:20 29 4. Debrecen 16 8 4 4 30:22 28 5. Ferencváros 16 9 T 6 29:23 28 6. Paks 16 8 4 4 28:22 28 7. Pápa 16 7 2 7 26:28 23 8. Győr 17 6 5 6 20:20 23 9.Honvéd 16 6 4 6 19:18 22 10. Kecskemét 16 7 0 9 30:35 21 11. Újpest 16 5 4 7 26:22 19 12.MTK 16 5 4 7 19:25 19 13. Siófok 17 4 5 8 14:22 17 14, Vasas 16 5 2 9 23:32 17 15. Haladás 16 4 4 8 22:24 16 16. Szolnok 16 2 2 12 11:34 8 ■ Röplabda FÉRFI EXTRALIGA, az 5-10. helyért, 10. forduló - szombat, 18.00: Púchov-Stará Ľubovňa, Nitra-STJ Bratislava, Myjava-Prešov. NŐI EXTRALIGA, 26. forduló - szombat, 14.00: Nitra-COP Nitra; 17.00: Žilina-Žiar; 18.00: Spišská Nová Ves-Spoje Bratislava; 19.00: Senica-Pezinok. 27. forduló - vasárnap, 16.00: Žiar-Pezinok; 17.00: COP Nitra-Žilina, Spišská Nová Ves-Senica; 18.00: Spoje Bratislava—UKF Nitra. ■ Északi sí VILÁGBAJNOKSÁG, Oslo - szombat. 11.30: női 15 km sífutás; 10.00,13.00: északi összetett; 15.00: síugrás, középsánc. ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 39. forduló - szombat, 18.00: Vasárnap, 12.00: férfi 15 km sífutás; 15.00: síugrás, csapatverseny. Kitjakosz (balról) és Kweuke csatája a Livepool-Sparta (1:0) meccsen (SITA/AP-felvétel) Európa Liga: Dzsudzsák góllal segítette továbbjutáshoz az Eindhovent Ciao, Italia! Holland, orosz, portugál előretörés a foci Európa Ligában, ahonnan, úgy tűnik, végleg eltűntek az olasz csapatok. KISS TIBOR NOÉ Megváltoztak az erőviszonyok az Európa Ligában. A legjobb 16 közé csupán két angol (Liverpool, Manchester City), egy-egy francia (PSG), német (Leverkusen) és spanyol (Villarreal) csapat jutott, olasz pedig egyetlenegy sem. Új EL- nagyhatalommá lépett elő Hollandia, Oroszország és Portugália, mindhárom nemzet háromhárom klubot delegál a legjobb tizenhat közé. A portugál csapatok közül is kiemelkedik a Benfica, amely a hazai győzelem után Stuttgartban is nyert a VfB ellen. Aima- rék technikai fölénye olykor nyomasztó volt, nem véletlen, hogy a Benficának ez volt zsinórban a 16. tétmérkőzése, amelyet megnyert. A Porto a Sevillát verte ki, a kék-fehéreknek az idegenbeli győzelem után még egy hazai vereség (0:1) is belefért. Az andalúzok- nak lassan portugál-fóbiájuk lesz: a BL-selejtezőben a Braga bizonyult jobbnak náluk, így idén már másodszor búcsúztatja őket portugál egyesület. S ha már a Bragánál tartunk: a Sporting a Lech Poznan elleni visszavágón győzött 2:0-ra, így készülhet a Liverpool ellen. A 2001/02-es idény óta először fordult elő, hogy három holland csapat is folytathatja a legjobb tizenhat között - akkor a Feyenoord végül meg is nyerte az UEFA-kupát. A Twente egy kazanyi győzelemmel alapozta meg a sikerét, az Ajax átlépett az Anderlechten, a PSV' pedig kiverte a francia bajnokság listavezetőjének számító Lille-t. Az amszterdamiak a brüsszeli 3:0 után hazai pályán 2:0-ra győztek a szerb Szulejmani duplájával. A sorozatban harmadik vereségét elszenvedő Anderlecht- nél Juhász Roland végigjátszotta a mérkőzést, a PSV-Lille (3:1) mérkőzésen pedig Dzsudzsák Balázs vált ismét főszereplővé. A magyar szélső - akit januárban éppen a Lille szeretett volna megvenni - lőtte az eindhoveni- ekegyenlítő gólját. Az orosz klubok közül is három (Zenit, Szpartak, CSZKA) élte túl a februári fordulót - igaz, a csapatok játéka nem volt olyan meggyőző, mint ősszel, amikor a Zenit és a CSZKA is elsöprő fölénnyel végzett a csoportja élén. A „keleti blokk” fejlődése megállíthatatlannak tűnik, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a belorusz BATE Boriszov csak kevesebb idegenben lőtt gólja miatt búcsúzott a PSG-vel szemben, a Dinamo Kijev pedig 8:l-es összesítéssel verte ki a török Besiktast! S végül ejtsük szót egy furcsa évfordulóról. Utolsó olasz csapatként a Villarrealtól vereséget szenvedő Napoli is búcsúzott az EL-től, így 2006 tavasza óta zsinórban ez az ötödik idény, amikor egyetlen itáliai csapat sem jut be a legjobb tizenhat közé az UEFA- kupában/Európa Ligában. Ez a mérleg döbbenetes, különösen a kilencvenes évek eredményeinek tükrében: 1990 és 1999 között hét olasz kupa- győzelem született, ráadásul négyszer (1990, 1991, 1995, 1998) színolasz döntő után. Pozsony önkormányzata kölcsönből fedezi a fővárosi Ondrej Nepela Téli Stadion felújításának pluszköltségeit Nem adnak több pénzt az államkasszából J. MÉSZÁROS KÁROLY Állami kölcsönből fedezi Pozsony az Ondrej Nepela Téli Stadion felújításához szükséges pluszköltségeket. Ivan Miklós pénzügyminiszter ugyanis nemet mondott a főváros azon óha- jára, hogy a kivitelezés során keletkezett többletkiadásokat megosztva állja a beruházás két finanszírozója, vagyis az államkassza és Pozsony. A korábbi főpolgármester, Andrej Ďurkov- ský ugyan kötelezte magát, hogy már nem kérhet a város az államtól pénzt abban az esetben, ha a tervezettnél többe kerülnek a munkálatok, Milan Ftáčnik jelenlegi főpolgármester mégis megszólította a pénzügyminisztert, mert kiderült, hogy a korábbi 74 millió helyett 96 millió euróba kerül a felújítás, és a városnak nincs elég pénze a több- letkiadások fedezésére* „A kormány nem ad több pénzt a közelgő jégkorong-világbajnokságra szükséges téli stadionra - jelentette be tegnap Ivan Miklós. - Az eredetileg tervezett 74 milliós összeg 54,23 százalékát kifizettük, ráadásul tavaly ősszel már egyszer segítettünk, amikor a városnak finanszírozási gondjai voltak, kifizettük az állami kasszából a 2011-re tervezett 14 millió eu- rót. Mivel nem akarjuk, hogy veszélybe kerüljön a világbajnokság, abban állapodtunk meg a városvezetéssel, hogy kölcsönbe 62 nap múlva kezdődik a hoki-vb adjuk nekik a hiányzó pénzt, ötéves megtérítési kötelezettséggel, és mindössze 3,5 százalékos kamattal.” Ftáčnik főpolgármester elfogadta ezt a megoldást, amely már kevésbé teszi feszítetté a főváros költségvetését. „Örököltem a kialakult helyzetet, további 30 millióra van szükségünk, és ez már rövid távon elviselhetetlen teher lenne a fővárosnak, ezért mentőöv számunkra az ötéves visszatérítési határidő - nyugtázta a megállapodásról Pozsony főpolgármestere. - Öt év alatt könnyebben megbirkózunk a pluszköltségekkel. Az viszont biztos, hogy más területen kell majd spórolnunk, hiszen eddig túlköltekezett a város. Rossz hír a fővárosiaknak, hogy a téli stadion pluszköltségeit Pozsony, és végeredményben adófizetőink fogják megtéríteni.” A felek azt is közölték, hogy a világbajnokság után szakemberek bevonásával alapos elemzésnek vetik alá a pozsonyi téli stadion felújítására szánt 96 milliós összeg kiadási tételeit. „Sokkoló hatásúak a felújítás költségei. Ennyi pénzért akár egy téli és egy futballstadiont együtt is felépíthettek volna, valahol a város szélén, közös infrastruktúrával, s nem dugult volna be a városközpont. Ha összehasonlítjuk a külföldön épült hasonló létesítmények építési költségeit a pozsonyiakkal, akkor nagy kérdőjelek merülnek fel, a számok pedig komoly kételyeket ébresztenek bennünk” - indokolta a kiadások átvilágítását Miklós miniszter. Pénz tehát lesz a Nepela-sta- dion befejezésére, a világbajnokságot is megrendezik (április 29-es és május 15-e között), de hogy 96 millió ‘euróba kerül(t) a felújítás, annak beláthatatlan következményei lehetnek. ■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA. 19. forduló: Trnava-Slovan 1:3 (1:2), g.: Tomaček (20.), ill. Mílinkovics (22.), Žofčák (40.), Guédé (91.). Játékvezető: Chmura, 8700 néző. Sárga lap: Kaščák, III. Guédé. TRNAVA: Raška- Kap- rálik, Banovič, Gross, Coimbra-Machovec (86. Salto), Kaščák, Procházka, Hanzel (51. Mikínič)-Toma- ček, Guldan (74. Kováč). SLOVAN: Putnocký- Pau- schek (82. Jánošík), Dobrôtka, Kolčák, Hrdlička- Mi- linkovics (91. Ivana), Guédé, Kiss, Žotčák-Halenár (71. Grendel), Kord ic. NB 1,17. forduló: Siófok-Gyôr 0:1 (0:1), g.: Alek- szidze (19.). Játékvezető: Veizer, 500 néző. SIÓFOK: Molnár-Mogyorósi, Graszl, Katona, Novák-Tusori, Csordás, Kecskés (81. Csermelyi), Délczeg, Lukács (77. MelczerJ-Nomel (60. Hómmá). GYŐR: Szteva- novics-Takács, Djordjevics, Sztanisics, Dinjar- Kiss M. (46. Ji-Paraná), Pilibaitis-Bouguerra (61. Sharas- henidze), Koltai (86. Copa), T rajkovics- Álekszidze. Az FTC-Kecskemét mérkőzés lapzárta után éri véget. EUROPA LIGA, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók: Villarreal-Napoli 2:1, g.: Nilmar (43.), Rossi (45.), ill. Hamšík (17.) - az első meccs 0:0, tj,: Villarreal; Ajax-Anderlechl 2:0, Sulejmani (11 „ 17.) - 3.0, tj.: Ajax; Braga-Lech Poznan 2:0, Alan (8.), Lima (36.) - 0:1, tj.: Braga; Dinamo Kijev-Besiktas 4:0, Vukojevics (3.), Jarmolenko (55.), Guszev (64.), Sevcsenko (74.) - 4:1, tj.: Kijev; Manchester City— Arisz Szalnniki 3:0, Dzeko (7., 12.), Y. Toure (75.) - 0:0, tj.: ManCity: Twente-Kazany 2:2, g.: Janssen (45.), Douglas (47.), ill. Ansaldi (22.), Noboa (24.) - 2.0, ti.: Twente; Stuttgart-Benflca 0:2, Salvio (30.), Cardozo (78.)-1:2, tj.: Benfica; Paris SG- Boriszov 0:0 - 2:2, tj.: PSG; Eindhoven-Lille 3:1, Dzsudzsák (55.), Lens (67.), Marcelo (73.), ill. Frau (22.)-2.2,tj: Eindhoven; Sporting Lisboa-Gl. Rangers 2:2, Pedro Mendes (42.), Yannick Djaló (83.), ill. Diouf (20.), Edu (92.) -1:1, tj.: Rangers; Liverpool-Sparta Praha 1:0, Kuyt (86.) - 0.0, tj.: Liverpool; Szpartak Moszkva-Basel 1:1, McGeady (90.), ill. Chipperfield (15.) - 3:2, tj.: Szpartak; Leverkusen-Met. Harkiv 2:0, Rolfes (47.), Ballack (70.) - 4:0, tj.: Leverkusen; Zenit-Young Boys 3:1, Lazovics (41.), Szemak (52.), Sirokov (76.), ill. Jemal (21.) -1:2, tj.: Zenit. ■ Jégkorong SL0VNAFT EXTRALIGA, playoff-negyeddöntő, első meccsek: Poprad-Skalica 0:2 (0:2,0:0,0:0), g.: R. Konečný (8.), Holovič (12 ); Košice-Nitra 4:3 (2:1, 1:2,1:0), g.: Deyl(19.), Zálesák (20., 28.), Kristek (59.), ill. Stumpf (11.), Korhoň (36., 40.). A teg napi mérkőzések lapzárta után értek véget. NHL: Philadelphia-NY Islanders 4:3 - Mészáros (Ph) 1+0, Detroit-Dallas 1:4, Montreal-Toronto 4:5, Nashville-Chicago 0:3 - Kopecký (Ch) 1+0, Hossa (Ch) 1+0, Vancouver-St. Louis 3:2. ■ Tenisz DOHAI NŰI TORNA, negyeddöntő: Zvonarjova (orosz, 2.)-Hantuchová (szlovák) 7:5,6:7. ACAPULCÚI NŰI TORNA, negyeddöntő: Larsson (svéd)-Arn (magyar, 3.) 6:1,4:6,6:2. ■ Kosárlabda NBA: Chicago-Miami 93:89, Denver-Boston 89:75. ■ Északi sí VB, Oslo - női síugrás: 1. Iraschko (osztrák) 231,7 pont (97,0/97,0 m); 2. Runggaldier (olasz) 218,9 (97,5/93,5); 3. Mattel (francia) 211,5 (92,0/97,0). ■ Alpesi sí NŰI SZUPERKOMBINÁCIÚ, Aare: 1 Riesch (német) 1:59,60; 2. Maze (szlovén) 2:00,00; 3. Görgl (osztrák) 2:00,26. Az összetett Vk állása: 1. Riesch 1356 pont, 2. Vonn (aneríkaii) 1140,3. Görgl 738. ■ Sportfogadás EUROMILLIÚK, a 8. játékhét nyerőszámai: 1,6,7, 8,23,26,33; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5520,50 euró (2 nyertes); 4. díj: 1725,10 euró (8); 5. díj: 186,50 euró (74); 6. díj: 34 euró (405); 7. díj: 14,20 euró (1354); 8. díj: 5,30 euró (6764); 9. díj: 4,80 euró (9123); 10. díj: 4,30 euró (14 456). A KENŐ nyerőszámai: 1,8,13,23,24,27,36,44,45, 48,51,54,55,60,62,64,67,72,76,77. Kenő Pluszszám: 48. Szombat, február 26. Labdarúgó Corgoň Liga: 18521. Dubnica- Košice 1,953.1- 3,39-1,23-1,62-1,24; 18838. Senica-B. Bystrica 2.1- 3-3,17-1,28-1,54-1,2 6; 18839. Ružomberok- Nitra 2,1-3-3,17-1,28-1,5 4-1,26; 18840. DAC-Zlaté Moravce 1,95-3-3,52-1,2- 1,62-1,26. Jh